A Sixty étteremben jártunk barátainkkal pénteken este. Utoljára voltunk így együtt hatan itt Moszkvában. Ez egy utolsó búcsúvacsora volt. Még biztosan találkozni fogunk, hiszen a pár, aki elhagyja Moszkvát nem messzire Svájcba költözik. Sok időt töltöttünk együtt, a férj nemcsak kollégája, de jó barátja is Guillaume-nak. Mi nők is nap, mint nap találkoztunk, hol a játszón, hol egymásnál, nem mentünk el úgy nyaralni és nem jöttünk vissza úgy nyaralásról, hogy ne találkoztunk volna, ne számoltunk volna be élményeinkről! Hiányozni fognak, még nem is tudtam belegondolni, milyen érzés lehetett ez nekik, elhagyni három év után Moszkvát!
Az étterem, bár Moszkva City városrészének (Moscow International Business Center) egyik tornyának a hatvanadik emeletén található, tényleg gyönyörű kilátással Moszkvára. Nem egyszerű odatalálni, így aki nekivág az jól járja körbe hova is megy, mert a GPS csak a tornyok tövébe vezet el, de hogy onnan melyikhez és merre, azt már nekünk kell kitalálni. A mi keresésünket még az is nehezítette, hogy szakadt az eső, így keringtünk a tornyok között, míg végül rátaláltunk a pontos helyre.
A hely nagyon dizájnos, az étel nagyon finom volt. A zene túl hangos, én sajnos így a francia társalgásból nagyon keveset értettem (ez még mindig gyenge pontom, asztaltársaságnál helyt állni egy egész estén keresztül, főleg ha még a zene is hangos). Az étterem egész nagy az iodaház legfelső emeletén, körpanorámával Moszkvára, ami az esti fényekben gyönyörű volt. Érdekes volt látni az ide járó orosz társadalmi réteget. Azt hiszem úgy fogjuk elhagyni Moszkvát, hogy soha nem értjük meg, miért olyan izgalmas a 15 centis sarok és hogy lehet abban közlekedni. Az étterembe úgy érkeztek meg, mintha bálba, de legalábbis egy estélyre mentek volna, kisestélyi volt átlagban a nőkön. Csillogtak a karórák, szivaroztak a férfiak, a hölgyek pedig előtte léptek ki a szalon krászótiból, azaz a szépségszalonból, ahol körmük, hajuk, arcuk is kellőképpen elő lett készítve az éttermi látogatásra. Kaptunk egy társadalmi körképet is a vacsora mellé.
Érdekes hely, megér egy látogatást, mi nagyon jól éreztük magunkat!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése