Ringó beilleszkedése

 Ringó nagyon szépen kezd beilleszkedni családunk életébe. Így, hogy most én itthonról dolgozom, minden könnyebb, ezért is engedtem a gyerekeknek a cicakérdésben. Sok kérdés merült fel vele kapcsolatban és még mindig nem tiszta, mit csinálunk majd vele februárban, amikor síelni megyünk. De én bízom benne, hogy majd  erre is megtaláljuk a megfelelő választ, ha annak eljön az ideje. 

A fedett verandánkon él, alszik, eszik. Persze a házba is bejöhet, itt is játszhatnak vele a gyerekek, de úgy tervezem, hogy fél év múlva majd a szabadba is kimehet, amikor már jól ideszokott. Félek, ha most kiengedem, elszalad, pedig biztos nem. Csak félek, hogy majd magas fáról kell leszedni, vagy elbújik vhol, ahol meg sem találjuk. Az állatorvos megerősített, hogy a macska kinti állat, így kint is megél, ha van hova behúzódnia, nemhogy a verandán. Ott nincsenek is olyan dolgok, amit annyira sajnálnék, szélvédett, esővédett, nagyon jó helye lesz ott neki. 

Amitől nagyon féltem, a pisi, kaki takarítástól, de szerencsére soha sehova nem csinált félre, így egy gonddal kevesebb. 

Daphné sokat nyaggatja. Most úgy vagyok vele, mint az unokatestvérem, hogy először a kislányát féltette a cicától, de hamar a cicát féltette a kislányától, amikor a babakonyha fiókjába gyömöszölte be. Itt nincsenek (egyelőre) szörnyű dolgok, de azért rá kell szólni Daphnéra, hogy ne a nyakánál fogja meg. Viszi, cipeli magával és megy a vita, hogy kié a cica. A fiúk nagyon szeretik, alig várják, hogy megérkezzenek a suliból. De, ami a leghihetetlenebb, hogy én is megszerettem. Én, aki kutyás vagyok. Guillaume is mondta, hogy soha nem gondolta, hogy velem cicája lesz. 

Kedden elvittem az állatorvoshoz reggel. Még a hétvégén beszereztem egy cicakalitkát, amiben el tudtam vinni. A francia Vaterán vettem, nagyon jó áron. Szóval ez a kis szőrcsomó 700 g és teljesen egészséges. Kapott védőoltást és atka, féreg miegymás nem odavaló irtást. Hat hónaposan lehet tetováltatni és kiheréltetni. Tetováltatni nem fogom. De havonta kell védőoltás mindenféle betegségek ellen. 

Igyekszem majd fotókkal is illusztrálni. Annyira cuki, amikor játszik, imád a Daphné babakocsiján tornázni, egyszer biztos el fog borulni az egésszel együtt. Minden ami cipőfűző, vékony és hosszú, illetve a labdák és a könnyű párnák szuper cicajátéknak bizonyulnak. 

Ringó

 Nagy a boldogság, Ringó, egy kiscica érkezett hozzánk. Suli, ovi után indultunk az 50 km-re lévő faluba. És egy dobozban hoztuk haza, amit hol Léopold, hol Edgár fogott. Daphné sírt, hogy simogassa, mindenki fáradt volt. Amikor megálltunk kisdologra pedig majdnem elakadtunk a senki földjén zuhogó esőben a sárban az autóval. De most már minden rendben. Cukiság!

Daphné és a kétnyelvűség: francia adversus magyar

 Valaki kérdezett a kétnyelvűségről és gondoltam írok pár sort, hátha másokat is érdekel. Ráadásul erről könyvek íródtak és én is tudnék írni, mert 3 kétnyelvű gyermek nyelvtanulási vagy inkább beszélni tanulási tapasztalatai állnak mögöttem. Amikor Léopold tanult beszélni, nagyon sokszor járt az eszemben (és még ma is bánom, hogy nem került rá sor), hogy kapcsolatba kellene lépnem kutatókkal vagy egyszerűen csak szakdolgozatot író egyetemistával, aki e témában ír, kutat, mert annyi megosztani valóm volt és annyi minden tapasztalatot át tudtam volna adni. Rettentő érdekes volt számomra is, hogyan lett kétnyelvű Léopold és azután a többi gyerekem tulajdonképpen zéró befektetéssel. A befektetésre nem a beszédtanuláskor van nagy szükség, hanem most a "gyengébb" - mert, hogy mindig van - , azaz a magyar nyelv megtartása érdekében.

Hogy a gyerek kétnyelvű legyen kétnyelvű környezetre van szükség és némi következetességre, ennyi, nem sok. Anya-apa vagy suli-otthon. És ebben a környezetben mindenki teszi a dolgát, azaz beszéli a gyerekkel azt a nyelvet, ami az anyanyelve és amit tökéletesen beszél. Azt mondják, hogy a hibásan beszélt nyelvet nem szabad az anyának a gyerekkel használnia és egészen fontos, hogy baba kortól mindenki a saját nyelvét használja, csak kizárólag és következetesen. Ugyanis már babaként rögzül a két nyelv az agyban. Amikor beszélni kezdenek, jönnek az első szavak: egy pár magyarul és egy pár franciául, kb. ugyanannyi mennyiségű szó, de nem feltétlenül ugyanazok a szavak. Daphné 3 éves lesz hamarosan és ha mondjuk, hogy magyarul vagy franciául beszéljen, nem érti mit akarunk, tehát még három évesen is tudatalatti a két nyelv használata, de szét tudja választani, mert amikor közöttünk ül (anya és apa), képes hozzám magyarul, a férjemhez franciául beszélni.

Amikor fejlődik a beszéd és már két szót össze tud illeszteni: "piros alma" vagy "apa jön", akkor ugyanígy két szót össze tud illeszteni mindkét nyelven. Utána jön az első mondat egyik nyelven és egyidőben a másik nyelven is. 

Tehát ugyanabban a ritmusban fejlődik a két nyelv és persze emiatt sokkal de sokkal lassabban. Daphné a nyáron együtt játszott egy egyidős magyar kislánnyal a szomszédból és nagyon látszott a lemaradás. A kislány folyékonyan és választékosan beszélt, történeteket mondott. Daphné nem tud két mondatot egymás után összerakni és érthetően elmondani és nem is beszél választékosan. Ez igaz a francia nyelvre is. Amikor hosszabban mesél, a fele halandzsa és szerintem idegenek nem értik mit mond. A francia nagyon fejlődni fog, mert elkezdte az óvodát és ezt a fiúkon is nagyon éreztem anno. Ilyenkor még jobban kell figyelnem, hogy kezdjük gyúrni a magyart, hogy megmaradjon, éljen és fejlődjön. Mert ez az a pont, ha én elkezdek franciául (hibásan) beszélni hozzá, akkor észre sem veszem - nagyon gyorsan - kikopik a magyar.

Léopold nagyon jól beszél (és olvas) magyarul, de erősebb a franciája. Edgár mindent ért magyarul, de gyengébb a magyarja, mint a franciája és mint a Léopold magyarja és ha hosszabban kell mesélni, magyarázni, nem mindig jön könnyen a magyar. Olvasni tud egy-két mondatot, de nagyon elfárad egy oldal után például. Igen, ezen is dolgozhatnék rendszeresen. De még ott tartunk, hogy örülök, ha este mindháromnak olvasok magyarul a saját szintjének megfelelő könyvet. Daphnénál Bogyó és Babóca hatalmas sztár, Léopoldnak Ropi naplója, Edgárnak Doktor Proktor pukipora című könyvét olvasom. Ez most hatalmas lépés Edgárnál, hogy egy hosszabb regénybe bele tudtam vele kezdeni. Nagyon nehéz könyvet is választanom nekik, mert ha túl sok szó ismeretlen mondatokon keresztül, megunják és másnap már nem is érdekli őket. 

Mi itthon a férjemmel magyarul beszélünk. Ez egy picit segít, hogy még több magyart halljanak a gyerekek. Volt idő mikor többet beszéltem franciául én is a gyerekekkel, amit nem szabad! De ilyenkor mindig emlékeztetett a férjem, hogy ha szeretném a magyar nyelvet megtartani a gyerekekkel, akkor ne beszéljek franciául velük. Tulajdonképpen mindig rám szól, ha franciául beszélek hozzájuk, mert nekem is nagyon természetellenes őt hallanom magyarul hibásan beszélni a gyerekekkel és ugyanez érvényes rám is. 

A fiúknál most jött el még egy fontos pillanat. Olyan jól beszélnek franciául, hogy ha pl. vezetés közben gyorsan mesélnek nekem, rájövök, hogy nem értek semmit. Hiába beszélek jól franciául, nem ez a nyelv ivódott bele az agyamba. Akarom mondani, ha valamit csinálunk belefeledkezve és közben a háttérben magyar nyelven beszélnek (rádió vagy emberek) képesek vagyunk felkapni a fejünket valami fontos hír vagy információ hallatán, akkor is, ha éppen mást csináltunk. Ez nekem franciául nem megy. És ilyenkor mindig mondom nekik kényszerből is, ha akarjátok, hogy értsem, mondjátok magyarul. Persze ilyenkor van hogy az a válasz "semmi, semmi anya". Én ilyenkor erőltetem, hogy de mégis mondjátok el magyarul, segítek, ha nem megy. Láthatóan ez egy munka, ha rájuk hagyom, szépen elmarad a magyar.

De Léopold aki 10 éves, már szokott olyanon is gondolkodni: "Anya, az én gyerekeim és feleségem fognak magyarul beszélni?". Nekem határozott terveim vannak, hogy az unokákat megtanítom magyarul😉, persze ehhez elég időt kell majd velük töltenem. De ne szaladjunk ennyire előre.

Tudatosan talán  4 - 5 évesen tudják, hogy magyarul és franciául is beszélnek. Emlékszem a nagyi akkor volt nagyon ideges, amikor kb. 4 évesen Léopold magyarul beszélt hozzá sokat és persze semmit nem értett. Engem meg bántott, amikor rászólt, hogy beszélj velem franciául, hiszen egy négyéves gyerek senkit nem akar ezzel kellemetlen helyzetbe hozni, csak beszél, ahogy tud.  

És, hogy mikor beszélik mindkét nyelvet folyékonyan? Hát Daphné 3 évesen még nem, talán majd négy évesen, vagy utána (A fiúkra nem emlékszem pontosan, biztosan írtam róla korábban. De ott voltak más nyelvek is - orosz és angol - szóval emiatt nem igen lehet összehasonlítani a fiúk helyzetét a Daphnééval példàul.). De innentől a francia gyorsabban fog fejlődni és a magyar lemarad. Ezt könyvekből tudom, hogy gyerekként soha nem fogják ugyanolyan jól beszélni a két nyelvet, mert mindig van egy kevesebbet használt, úgynevezett "gyengébb" nyelv és egy erősebb nyelv. És ez lesz és van mindhármójuknak a magyar. Felnőttként ha magyar környezetbe kerülnek, egy év alatt simán fel tudják zárkóztatni a magyart, csak addig is a lehető legjobb szinten életben kell tartani. Van barátnőm, aki magyar szülőkkel Németországban nőtt fel és most tökéletesen beszéli mindkét nyelvet. De magyarul nem tud helyesen írni és soha nem is fog. Ugyanilyen svéd ismerősöm is van és ő is tökéletesen beszéli a két nyelvet.

Utólag jutott eszembe még egy fontos gondolat. Léopoldnál jött elő úgy 3 éve. Nem akarta, hogy bemenjek a suliba segíteni, elkísérni az osztályt uszodába, könyvtárba. Először nem értettem, majd őszintén elmondta, hogy nem szereti (lefordítva szégyelli), ha hibásan beszélek franciául a barátai, osztálytársai előtt. Rosszul esett, elmagyaráztam neki, hogy soha nem fogok (sajnos vagy sem) hibátlanul beszélni és ez nekem egy második nyelvem, energiát fektettem bele, hogy megtanuljam ilyen szintre, tehát én nem szégyellem a hibáim és ő se tegye. A férjem egy kicsit ingerültebben válaszolt és egyszerűen lezárta azzal, hogy nem akar erről hallani sem, hogy engem szégyell emiatt a többiek előtt. Én pedig azzal vágtam ki magam és sokszor azóta is ezt mondom, ha ehhez hasonló téma szóba jön: "Ha egy francia  olyan szinten megtanul magyarul, mint amilyen szinten én beszélek franciául, akkor eltársaloghatunk a hibáinkról, de addig negatív kritikával senkinek nincs joga illetni. " Edgárnál ez soha nem jött elő, eddig. Léopoldban pedig elmúlt a szégyenérzet, már ez soha nem téma. Sőt, aranyosan diszkréten oldja meg a helyzeteket. Ha előtte hibázok, amikor valakivel beszélgetek, nem vág közbe (nem szégyenít meg), hanem amikor végeztem, a fülembe súgja: "Anya nem mondjuk...., hanem ......". Én ilyenkor mindig megköszönöm, hogy ilyen diszkréten segít. Ezt azért írtam le, mert ez is gyakran előjön a kétnyelvű gyerekeknél, hogy a társaik előtt negatív dologként élik meg ezt a fajta másságot. Edgár nyolc éves novemberben. Azt írta a tanárnéni azon kérdésére, hogy melyik országban szeretne élni, hogy Magyarországon, mert ott él a nagypapája. Úgy érzem az elmúlt pár év alatt sokat változott a magyar identitásukhoz való pozitív hozzáállásuk. Lehet például, hogy Edgárban soha nem fog előjönni ez a negatív érzés. 

Remélem segítettem és érdekesnek találjátok ezt a bejegyzést. Ha valamit kihagytam, vagy érdekel benneteket, akkor kérdezzetek, szívesen válaszolok! 

http://gtjego.blogspot.com/2012/11/beszedmorzsak.html

http://gtjego.blogspot.com/2012/11/leopold-beszedfejlodese.html

http://gtjego.blogspot.com/2012/09/kis-ketnyelvunk.html

http://gtjego.blogspot.com/2012/07/beszed.html

http://gtjego.blogspot.com/2012/07/fordit.html

http://gtjego.blogspot.com/2012/06/fordit.html

http://gtjego.blogspot.com/2014/11/edgarunk-ket-evesen.html

http://gtjego.blogspot.com/2014/10/szamol.html Léopold 4,5 évesen

http://gtjego.blogspot.com/2014/09/edgar-elso-mondata.html  Edgár majdnem kétévesen

Edgar kicsattan az egészségtől

 Valahogy nekem le sem esett, ha netán Edgár pozitív, akkor mi is nagy valószínűséggel, mégis a két másik suliba járt. Én ugyanis annyira örültem, hogy a kettő másik mehet, hogy eszembe sem jutott itthon tartani őket. Meg valahogy nem is hittem benne, hogy beteg lenne. Már kezdek betelni a coviddal és kezdek egy kicsit átsuhanni a dolgokon, már az aktualitást sem követem annyira. Pedig az esetek száma nagyon nő. Az igazgató úr a telefonban megnyugtatott bennünket, hogy a Daphné és Léopold mehetnek suliba a protokoll szerint. 

Egész jól nyomtuk itthon  a tanulást Edgárral . És volt lehetőségem az új tanárnőjét is megismerni. Edgár most először indul kedvvel, várja vasárnap a sulit. Szóval vagy megérett, vagy nagyon jó a tanárnő, vagy mindkettő. Egy amerikai származású tanárnő, aki olyan kedvesen, dinamikusan és örömmel foglalkozik a gyerekekkel. Ahogy azt a pár videót meghallgattuk Edgárral: már ahogy a tanárnő megszólalt, Edgár hatalmasat mosolygott. Mondom neki, ez a tanárnő mindig örül. Nagyot nevet erre Edgár, hogy "tényleg egész nap örül". 

Mivel minden nap mentem a másik kettőért, Edgárral, mert ha még tenisz is volt, nem tudtam egyedül hagyni, minden nap találkoztam az igazgató úrral. Elvileg annak kellett volna lennie, hogy az itteni egészségbiztosítás felveszi felünk a kapcsolatot és hívnak a tesztre. Szerdán már elegem volt, hogy se kép se hang és az igazgatótól is kaptunk egy levelet, hogy ha gondoljuk ne várjunk tovább. Így szerda délután egy órát álltam sorba a tűző napon Daphnéval (aki mindent összefogdosott-na, mondom, most lesz mindenki beteg) a Poitiers-i drive szűrőállomáson. A kórházba csak az mehet tesztre, akinek repjegye vagy beutalója van és csak bejelentkezés alapján. Az összes többi a drive-ba mehet. Olyan kellemetlen a teszt, hogy eldöntöttem, nem lesz itt sok tesztelgetés, szerencsétlen gyerekek, kész kínzás. Na mindegy Edgár bátor volt, hamar elfelejtette és péntekre (két nap múlva) megvolt az eredmény, ami negatív. Egyébként elvileg a teszt  legkorábban a covidossal találkozástól számított hetedik napon csináltatható, így korábban nem is lett volna értelme, de ezt csak sorban álláskor tudtuk meg. Vagyis, hogy mi pont jókor jöttünk. 

De a legjobb, hogy a dobtanár pénteken még a negatív teszt ellenére sem fogadta, ugyanis szerinte karantént kell tartani. Hát nagyon kiakadtam rajta, de meg is írtam gyorsan, hogy jövő héten ott leszünk a dobórán - ha tetszik, ha nem - mert hiába 420 euró az egy tanévnyi heti fél órás dobtanulás ára....... és Edgár utoljára szeptember 8-án reggel találkozott a covidos osztálytárssal, szóval a plusz 14 nappal is megvagyunk. Ja és a teniszen sem tetszett mindenkinek, hogy Léopoldot viszem, amikor lehet, hogy Edgár beteg. Szóval, nem egyszerű....

Éljen, holnap iskola!!!!!! Edgár nagyon boldog, ma este alig lehetett bírni vele: "Szerintem mert nagyon várom az iskolát!"-mondta nekem.😃

Egy isteni nap a tengernél, Royan

 Reggel időben indultunk, már 10.30-kor a parton voltunk. Csodálatos meleg nap volt előrejelezve. Olyan partot, vagyis ez egy öböl, választottunk, ahol fürödni is lehet. Mekkora öröm volt a gyerekeknek a víz és a nagy hullámok. Annyira élveztük. Égetett a nap, nagyon meleg volt, így a hűs víz nagyon jól esett. Rengeteget fürödtünk, ugráltunk a hullámokban, tiszta extázisban volt mindenki. Már ebéd előtt fürödtünk egy nagyot, majd a parton ettünk, a pékségben vett, frissen készült szendvicseinket. Mintha egy napra elutaztunk volna nyaralni. Isteni nap volt, napsütéssel és 20 fokos óceán vízzel! Rendesen elfáradtunk.

Coviddal indul az év

 Hát gondoltam, hogy utol fog bennünket érni. Ma, ebéd után hívott bennünket az igazgató úr, hogy az Edgár osztályában van egy tünetmentes covid-os fiú, ezért a következő hét az Edgár egész osztályának otthon kell maradnia, valamint tesztelni is kell, egyelőre csak Edgárt. Léopold és Daphné mehetnek suliba.

Annyira sajnálom, mert hétfőn fotózás a suliban. Ilyenkor készül egy osztálykép, egy egyéni kép és még a testvéreket is lefotózzák együtt. Mivel nekem mindhárom gyermekem még alsós, így ez lett volna az első és egyetlen év, amikor mindhárman egy fotón lettek volna. Szóval ez most elmarad, pedig még a szép felsőket is megvettem, hogy menjenek egymáshoz. Ez van. Szerintem senki nem beteg. Őrület lesz ez az év is így.

Tours de france, 2020, 11. szakasz Poitiers

 A Tour de france 11 szakaszának végállomása Poitiers volt ma. Ma a gyerekeknek nem is volt iskola, mert a szokásos  szabad szerdát erre a napra tették nem is véletlenül. Hiszen utcák hada volt tegnap este óta lezárva, a város a Tours de france érkezésére készült.

Azt már régóta tudjuk, hol lesz az érkezés, de a pontos programokat nagyon nehezen találtam meg az interneten. Úgy terveztem, hogy a nem messzi SuperU bevásárlóközpont parkolójában parkolok, onnan pedig elsétálunk az érkezéshez, Daphnét tolom a babakocsiban. Azt mondta Guillaume, hogy biztos nem én leszek az egyetlen, akinek ez az ötlete lesz és biztos minden tele lesz. A program szerint a Tours de france karaván délután 15.30-kor érkezett, ez érdekes lehet a gyerekeknek, mert különböző reklámanyagokat dobálnak ki a reklámkamionokról. Ma rettenetes hőség volt, így 15.30-ra nem mentünk, csak 17-re. Ekkorra voltak várhatóak az első érkezők. Sajnáltam egy kicsit, mert a gyerekek többször említették, hogy nem is dobálnak semmit, de órákat nem bírtunk volna a tűző napon. Így is egy órát vártunk az érkezőkre. A bolt parkolójában volt is hely, innen szépen besétáltunk és ott álltunk az érkezés vonala mellett. Nagy volt a hangulat, a hőség és ott haladtak el előttünk az első érkezők. Innen csak egy nagy kanyarral jutottunk el a pódiumhoz, ahol láthattuk épp az első helyezettet a virágcsokrával. 

Búcsú a bölcsitől

 Még akkor is ha a Magyarországon szervezett ballagásokat néha túlzásnak találom, akkor is úgy gondolom, hogy egy gyermek életében vannak korszakok, amiről meg kell emlékezni. Bölcsis ballagást szervezni túlzásnak gondolom, de hogy úgy jöjjünk el a bölcsiből, hogy se-szó se-beszéd. Pedig, ha én nem erőltetem, annyit sem mondanak, hogy bú vagy bá. Így ma délután Daphnéval elmentünk az egyébként nagyon szeretett bölcsibe. Nagyon szerettük az intézményt, jó helye volt Daphnénak, szeretettel gondoskodtak róla, szeretett is járni és nekem is jó volt egy-egy napra felszabadulni. Az suliba van egy anyuka aki természetes szappanokat készít. Sokat gondolkodtam, mit adhatnék nekik, ami emlék is, de hasznos is és nem olyan snassz, mint egy csoki. Így esett a szappanokra a választásom, amit a Daphné fényképével tettem személyesebbé. Remélem szeretni fogják!

Rendet rak az oviban is

 Tegnap azzal fogadott az óvónéni, hogy szuper napja volt Daphnénak. Tényleg boldogan jön ki, eléggé sietve, de nem sír és mindig elmondja, hogy jó volt az oviban. És azt is újságolta nekem az óvónéni, hogy egy nagy halom zoknit kiválogatott, pároztatott és rendberakott a fiókban. Csak ámultak a dadussal, még fényképet is készített róla, amit meg is mutatott. Annyira szeret pakolni és nem is pakolni, hanem rendszerezni, mert pedánsan egymásra vannak pakolva a zoknik, kisimítva és mindegyiknek ugyanúgy áll a szára. 

Ezen a képen itthon pakolja a zoknikat. Először kiönti, majd párosítja és utána egymásra pakolja párosítva.😉

Tessék, kérem, már be is szokott az oviba

 Pénteken már nem volt sírás, húúú de büszke voltam rá! És főleg arra is, hogy ugyanolyan bátran megy Guillaume-al és velem is oviba. Nincs sírás, hogy anyával csak, vagy apával. Ma reggel Guillaume-al indult a csapat. Simán ment az öltözés, örülök, hogy reggel leül reggelizni, miközben él megcsinálom a haját. Ráadásul pólót készítettem ki neki, direkt, hogy még ezzel se legyen gond. Ugyanis a kisasszony nem bírja a szoknya, ruha, blúzocska variációkat. Néha azért ráerőltetek egy ruhát vagy blúzt.

Szóval most kaptam a hírt, hogy ma reggel sem volt sírás. Ennyi volt, mondhatom beszokott az óvodába. Pedig féltem, hogy a két napos hétvége után nehéz lesz nekiindulni.

Vasárnap a tengernél: még mindig Chatellaion part

 Ezt is hatalmas hálával élem meg, hogy megadatik egy napra elugrani a tengerhez. Jó egy kicsit határeset, mert egy óra negyven perc az út, de mégis. Nekünk, akik szeretünk utazni a gyerekekkel is (sokan nem bírják!), ez bőven belefér. De pont mondtuk, hogy van több szép part, ami két órára van tőlünk, de az már sok, ahhoz korán fel kell kelnünk. Legközelebb!

Így ismét erre a partra keveredtünk el ezen a napfényes vasárnapon. Nem mindig volt melegünk, csak, ha kisütött, de akkor meg a vízparton a nagy széllel égetett a nap. Így mindenki küzdött egy kis bőrpirulással ma reggel. Pont apály volt, így fürödni nem tudtunk, pedig mindenki - még én is- bekészültünk egy pancsolásra. Nem baj, bízunk még a szép napfényes hétvégékben és akkor majd időben indulunk. 

Nagyon jól kikapcsolódtunk, a gyerekek sokat játszottak, foci, frizbi, homokozás. Én jót napoztam, Guillaume jót olvasott és még egy fagyizás is belefért. 

Anya szabadságon

 Rólam is kell ejteni pár szót, hiszen ez egy új fejezet az én életemben is. 

Ahogy Poitiers-be költöztünk, folytattam az egyetemet. Még akkor is ha távoktatásban, de állandó elfoglaltságot jelentett nekem, mert vagy órákra jártam, vagy ha nem, akkor tanultam, és nem kevés vizsgám sem volt, sokat tanultam éjszaka. Az ember a rosszat elfelejti, de néha belegondolok, hogy nem könnyű időszak volt. A gyerekek kicsik voltak és a gyakorlat keresés, ami miatt évet kellett ismételnem is sok energiát elvett. A sulit már úgy fejeztem be, hogy 4 hónapos terhes voltam Daphnéval, a gyakorlati beszámolómat már úgy védtem meg. Egy pici, harmadik gyerek is jó elfoglaltság lett nekem, a következő években sem unatkoztam. Két és fél évet voltam itthon Daphnéval és hatalmas könnyebbség volt, hogy egy-egy napra felvették a bölcsibe. 

Hálás is vagyok, hogy megadatott nekünk, hogy ennyit itthon lehettem a gyerekekkel. Nekik sokkal kényelmesebb volt így, hogy nyaranta és a sok-sok francia iskolaszünetben nem a napközis táborokat vették sorra (egyszer voltak Montamisében, amikor a kórházban dolgoztam, de azóta is emlegetik). És a szerdai délutánok, amikor palacsinta a menü és anya taxizza a fiúkat teniszre. Na meg a szabad szerdákon is mit kezdtünk volna velük? Reggel is kényelmesebbek az indulások. Bevallom a reggeli rohanást nem igen ismerjük. 

Bár az egyetemet azért is csináltam, hogy könnyebben munkát találjak itt Franciaországban, ez mégsem így alakult. Rengeteg energiát fektettem be a munkakeresésbe és kb. mire feladtam találtam rá az ügyvédi irodára, de akkor meg beütött a karantén. Július előtt megkerestek, hogy mehetnék július egytől, de ez egy abszolút megoldhatatlan helyzet volt még, így mondtam nekik, legközelebb csak szeptembertől vagyok hajlandó kezdeni. A válasz negatív volt, így nem kellettem nekik, mégis nyár végén kerestek, hogy szeptembertől érdekelne-e a jogi asszisztensi állás. Ekkorra teljesen lemondtam róla, már más járt a fejemben és talán egy percig sem búslakodtam, hogy nem jött össze. Egy feltételt szabtam, csak 35 órába megyek el dolgozni és nem 39-be. Így már nem kellettem nekik újból, amit nem is tartok véletlennek. A karanténidőszak alatt is csak arra jöttem rá, hogy sokkal fontosabb nekem a gyerekek  és a család nyugalma, mint hogy reggeltől-estig irodában üljek és Daphné 3 évesen 10 órát oviba legyen. Idegen furikázzon  velük a suli és tenisz között és azon izguljak, hogy mikor történik véletlenül egy baleset. Guillaume-al mindketten azt gondoltuk, hogy nem ez az utam. Nem is beszélve arról, mennyire nem voltak szimpatikus sem az interjú sem az az utáni időszakban, amikor még azt sem mondták meg, mennyi lesz a fizetésem, de már a munkaszerződést akarták, hogy aláírjam.

Na de hogy visszakanyarodjak a lényeghez. Sokan nem ismerik (legalábbis itt Franciaországban) azt amikor hetek hónapok óta csak este tíz után van összefüggő fél órád, hogy valamin elgondolkodj. A szünetek alatt rettenetesen ki tudtam merülni, mert a 2-3 gyerek mellett a bevásárlást, takarítást, napi többszöri étkezést, programokat és még a ki tudja mennyi mindent is egyedül kellett intézni. Több szeptember volt, amikor sírva kértem Guillaume-ot, hogy elmenjek a házból csak egy fél órára egyedül. De mindenre van megoldás, ekkor kezdtem futni, nagyon kikapcsolt és feltöltött, szóval így erre az időszakra is csak hálával tudok gondolni. És ezeket a nehezebb pillanatokat is felülírja az az öröm, hogy mennyi élményt tudtam, tudtunk nyújtani a gyereknek azzal, hogy rendszeresen nyaraltak Magyarországon, vagy bárhol, de legalábbis együtt voltak a nagyszülőkkel, vagy velünk a hosszú szünetek alatt. 

Így jött el ez az időszak, hogy napközben egy gyerek sincs itthon. Igen, be merem vallani, nagyon jó összefüggő órákat a csendben tölteni, rendesen kitakarítani, rendet rakni a házban. Nem lehet egy nagy ház körül unatkozni, a kerttel is van mit foglalkozni, főleg így ősszel. És még azon is van időm gondolkodni, hogy milyen nagyobb volumenű dolgokba tudok belekezdeni. És nem utolsó sorban megemlítem, hogy még azon a héten, amikor az iroda közölte velem, hogy nem vesznek fel, rátaláltam a Taxually magyar start-up-nál egy nagyon jó kis adminisztratív munkára. Itthonról végzem, teljesen magam osztom be, mikor csinálom meg a munkát, csak egy-két kötelező határidő van a hónapban, amit be kell tartani. A cég fejlődik, a munka is gyarapodik, a csapat nagyon klassz, úgy érzem most, pont erre volt szükségem. Guillaume egy-két napot a héten home-office-ban dolgozik, így még ez is segít abban, hogy ne legyek teljesen egyedül napközben. Szóval előbb, vagy utóbb de a dologok helyükre kerülnek. Így indult 2020-ban a szeptemberünk!

Szeptember 1. 2020: Három gyermekünk ugyanabban az intézményben

Daphné nagyon ordítottaz első nap, pedig az épületet ismeri. De neki is meg kell szoknia, hogy minden nap menni kell, nem csak néha van ovi, mint ahogy bölcsi is volt. Sokkal többen vannak, 22-en és csak két felnőtt van velük egész nap. Alig tudtam otthagyni annyira kapaszkodott belém. Második nap sokkal könnyebb volt, na meg szerdai nap, ami rövidebb. Reggel bár sírva, de önként átkapaszkodott a dadus nyakába. De ezen a napon már azzal jött ki, hogy jó volt az óvónénivel. Csütörtökön Guillaume vitte, már nem volt ordítás csak pittyegés, sírva nyugtázták hogy "jó, anya jön majd értem". És pénteken már nem is sírt. Az utolsó percig kapaszkodott belém, de végig tartottam benne a lelket, hogy nézd Te nem sírsz csak és tényleg sírás nélkül hagytamott. Ahogy pedig mentem érte délután, egy picit figyelmet messziről, hogy egy kisfiúval hülyéskedett a lépcsőn. Az autóban haza felé jövet is mindig elmondta, hogy jó volt az óvodában. 

 Szóval szeptember elsején reggel mind az öten útnak indultunk. Léopold CM2, Edgár CE2 osztályokat kezdték, majd Daphné a kiscsoportot. Guillaume kísérte a nagyokat, én pedig Daphnét. Majdnem biztos voltam benne, hogy nagy sírás lesz. 

Léopoldot az igazgató úr fogja tanítani fele időben és fele időben egy fiatal tanítónő lesz velük. Nagyon várta az iskolát és nagyon boldog volt, hogy újra találkozzon a barátaival. Ez az utolsó éve  a felső tagozat előtt és úgy vettem észre, most jött rá igazán, hogy tanulni is kell a szó szoros értelmében. Azaz igenis le kell ülni és memorizálni, amit feladnak. Annyira bízom benne, mert rettenetes energiái és akaratereje van, biztos ezzel az évvel is meg fog szépen küzdeni.

Edgár is szerencsére elkerült egy rettegett nőszemélyt, annyira nem kívántam neki azt a tanárnőt, hát kapott egy új tanárnőt, aki állítólag nagyon kedves és amerikai származású, így az angol nyelv kiemelt szerepet fog kapni. Ő nagyon elfáradt az első héten. Rá figyelnem kell, hogy felvegyük az iskolai ritmust, időben legyen ágybamenetel és sok gyümölcsöt egyen.

Hát így kezdődött meg ezen a héten az iskola-óvodamindhármójuknak. Én azért egy könnycseppet elejtettem szerda reggel, hiszen most született csak Daphné. Mégis közben akkora boldogság látni, ahogy mindhárman ilyen szépen növekednek, egészségesek és okosak! Hát indulhat ez a tanév is!!