2016. július 31., vasárnap

Hétvége Nantes-ban

Pénteken már reggel Edgár sírva kelt, mert azt hitte indulunk is a mamiékhoz Nantes-ba. Megvigasztaltuk. Aznap még vagy ezerszer hallottam, hogy mikor érkezik a papa, mert tudták, akkoe indulunk. Nem volt kedvük semmit sem csinálni. Végül voltunk mégis játszón, bicikliztünk is és fürödtünk a medencében, hogy elüssük az idöt. Papa érkezett este fél hétkor, fogták a plüssállataikat, duzzadtak az örömtöl és indultunk. Vigyorogtak, izgultak, nagyon aranyosak voltak.
Nyugalomban telt a hétvége, voltunk mi Guillaume-al vásárolni, medencéztünk, aperóztunk, majd ma otthagytuk öket, hogy kedden  a mamiék el tudják öket vinni egy kis lakókocsis kirándulásra. Hát azt is annyira várják, mekkora kaland ez nekik!
Pénteken jönnek vissza Poitiers-ba, és szombaton már indulunk is a hegyekbe. Zajlik sürün az élet.
Addig pedig reméljük, hogy a festés befejezödik, és még ki is szeretnék takarítani, és rendberakni a lakást. És rengeteg mindent terveztem erre a négy napra, meglátjuk!!

2016. július 27., szerda

Kilatas a verandankrol

Minden reggel megcsodalom, olyan szep a kilatas a kertunk vegebe, ahol egy mezo  a folytatas. Most napraforgoval van bevetve, hat csodaszep tenyleg.Este pedig a naplementeben gyonyorkodhetunk. Pont azon mosolyogtam magamban, hogy a szep kilatas bennunket utoler mindenhol. Moszkvaban a het testver egyikeben gyonyorkodhettunk minden este, Maltan a tengerig ellattunk a tetoteraszunkrol, itt pedig igazi poitevin, azaz poitiers-i kilatasunk van. Es talaltam egy szuper utat, egy 5 km-es kort, ahol futhatok, hazak kozott, mezokon keresztul.
Es nagyon orulok neki, mert egy magyar holgy, akivel pont egy eve talalkoztam itt Poitiers-ben a Decathlonban, es akivel eddig nem sikerult talalkoznom irt egy sms-t, hogy talalkozhatnank. Talan megis sikerul egy kis magyar kozosseget epitenunk. Es mit fedezek fel  a heten itt a faluban egy plakaton? Hogy augusztus 20-an egy magyar nepzenei egyuttes lep fel Saint-Benoit-ban, az egyik kozeli faluban. Sajnalom, hogy nem tudok elmenni, de legalabb fel szeretnem hivni a szervezoseget, mert erosen ugy sejtem, hogy van itt meg magyar a kornyeken rajtamkivul aki ezt a fellepest szervezte.
 A festok szepen haladnak, ma mar a szineket raktak. Ki sem fejezheto szavakkal a kulonbseg, olyan szep, vilagos es tiszta igy az also resz. Alig varom, hogy vegleg kesz legyen!

2016. július 25., hétfő

Véget ért a tenisztábor

Léopold egy hetet töltött a táborban, nagyon élvezte, minden nap örömmel ment. A hétvégén pedig megállapítottuk, hogy nagyon sojat fejlödött teniszben az egy év alatt. A mamiéknál lementünk néha ütögetnî korábban is, de sokszor csak mérges volt, amikor nem tudta visszaütni a labdát, vagy mi nem ütöttük úgy, ahogy Ö szerette volna. Ehhez képest, most. Montamisében van két teniszpálya, ahol ingyenes a használat, ha nincs lefoglalva. A hétvégén mindkét nap sokat játszottunk és Guillaume és én is jókat adogattunk Léopolddal. És úgy bírja. És Edgár milyen cuki volt, Guillaume volt a partnere, dobta neki a labdát ö pedig visszaütötte. Hú....hogy dühöngött az elején azután hosszas rábeszélésre elfogadta , hogy nem mindig sikerül nekünk sem visszaütni. Léopold nagyon büszke volt magára.
Még ez a hét festés hátra van, remélhetöleg ezen a héten befejezik a mesterek. Az elsö nap jól telt hármasban. Bonneuil Matours- ba kirándultunk a Vienne ( így hïvják a megyénket is) folyó partjára, ahol korábban egy tavaszi séta erejéig már jártunk. A folyó partja homokos, vize jó hüs, van mellette játszótér, büfé és egy csúszka ( volt nagyon öröm, hiszen a tiszakürti Pali papánál sajnos nem müködótt). Edgár jót homokozott, a kis kamionnak készítette a garázst, vagy épp medencét ásott és töltött fel vízzel. Mi Léopolddal beúsztunk egy stégre, de olyan hínáros volt, hogy az eredeti tervünket miszerint onnan ugrálunk, feladtuk. Majd kártyáztunk és frizbiztünk. Ott ebédeltünk és uzsonnáztunk, szeretik nagyon a pikniket. 

2016. július 21., csütörtök

38

Hát így telnek az évek. Egy kérésem volt csak, hogy együtt ünnepeljünk.
Léopold reggel teljes aggodalomban volt, hogy fogjuk ünnepelni a szülinapom, ha ő táborban van. És hol a tortám és az ajándékom. Mikor mondtam, hogy tortám nem lesz, mert afestők miatt nem tudok sütni, teljesen kiakadt. és azt mondta, ne aggódjak, ha hazajön a teniszből, majd készítünk egy finom fondant és rajzol is nekem, hogy legyen ajándékom. Így is lett,készültek, tortával, rajzzal, köszöntő lappal. Jó látni mennyire fontos nekik egy szülinap. Léopold ünneplőbe öltözött, mondta hogy nem mehetek be a szobába, majd kijött egy elegáns ingbe. Persze Edgárnak is ez kellett.
Rajzolt és írt egy papírtörlőre, mert a festők miatt nem találtam a papírokat. A legnagyobb öröm a család!
És kaptam egy szép fülbevalót, azt mondta Guillaume-nak, pont ő is ezt akart venni. És nagy játék ment a fűben vacsora alatt a két testvér között és persze ünnepi képek is készültek....

2016. július 20., szerda

Tenisztábor

Hétfőn Léopold tenisztábort kezdett. Pont jól jött ki, mert ő az akit nehezebb itthon lefoglalni és hát a festők is hétfőn érkeztek. Nagy várakozással bátran vágott bele, nem tudtuk ugyanis kik lesznek ott  a  tenisztársai közül. Első nap volt egy kis eligazítás a szülőknek. Délelőtt 2,5 óra tenisz, délután mozi, bowling. Hát amikor ezt meghallotta olyan boldog volt. Az első két nap szuperül telt, sok élménnyel tért haza, este ötig tart, Edgárral megyünk érte. Mivel Edgár mellett sokmindent be tudok fejezni, így a vacsit is elkészítem, mert este Léopold hulla és sok koncentrációt és türelmet igényel. Melegek voltak 36-40 fok, de ma esik az eső felfrissül a levegő.
A melegtől a medence vize bezöldült, dolgozunk rajta. Közben vágom a vadszőlőt, nem kis munka létráról kapaszkodni felfele, de nagyon fut a szomszéd házán, muszály foglalkozni vele. Nagyon szeretek a kertben tüsténkedni.

2016. július 17., vasárnap

Hát így strandolunk itthon

Szerencsére a nyár folytatódik itt Poitiers-ban is. Nagyon szép időnk volt, sokat tettünk vettünk, de sokat vidámkodtunk is többnyire a medence környékén. 30 fok volt 4 napig, sütögettünk és medencéztünk. Én majd minden nap eljutottam futni, voltunk a játszón focizni a gyerekekkel, szétnéztünk a boltokban, mert jönnek holap a festők és függönykarnist vettünk és lámpákat néztünk. És elkezdtük levágni a túlfutott vadszőlőt. Nagyon élvezzük a kertet és az egész házat, ami praktikus és kényelmes és reméljük nemsokára nagyon szép is lesz!


2016. július 15., péntek

A finálé

Magyarországi nyaralásunk végül Solymáron fejeződött be. Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon kedves ellátásban részesültünk. A gyerekek reggeltől estig játszottak, hatalmasakat fociztak, sétáltunk, mi felnőttek pedig jókat beszélgettünk, végre egy kicsit több időt együtt töltve. 
Léopold és Edgár kicsit hasmenéses volt, meg keveset is aludtunk, fáradtak voltunk csütörtökre, amikor este indult a gépünk Párizsba, Guillaume pedig várt bennünket a repülőtéren. 
Szerencsére szép idő van Poitiers-ban, élvezzük is és úgy igazán kihasználjuk a helyi strandot, a medencénket.
Nagyon szép két hetet töltöttünk Magyarországon, a gyerekek feltültődtek a magyar élményekkel, Léopold nagyon örült a csúszdának és szépen fejlődött az úszásban. Edgár pedig jobban megismerte a solymári rokonságot, hiszen ő kicsi volt még, amikor először látta őket.


2016. július 11., hétfő

Cserkei hétvégénk





Sűrű volt a hétvége. Pénteken befejeződött az úszás, Léopold sokat fejlődött, szépen veszi a levegőt és úszik folyamatosan, akár keresztbe az úszómedencét. Nagyon örülök neki, hogy erre is sor került, hogy a kellemeset a hasznossal sikerült összekötni.
Szombaton az unokatestvéremék néztek be ebédre, ahogy Gyuláról hazafelé igyekeztek. Hatalmas foci volt a gyerekekkel a kertben, kacagás, vidámság. Léopold és Edgár a kapuban ülve várták a vendégeket és nagyon örültek nekik. Alig mentek el, összepakoltam és indultunk a temetőbe Csongrádra és még a nagynénémhez is beugrottunk. A fiúk fizikailag és idegileg is ki voltak készülve. Hullák a nap végére.
Ma pedig az utolsó fürdős napunk volt, de erről Léopold még nem tud. Délelőtt mentünk ki, lángos volt az ebédünk. Léopold felváltva a ponyvacsúszdán és a bennti csőcsúszdán váltogatta a színhelyét. Mi nagyot pancsoltunk Edgárral a hideg vízben, "ez nagyon jó" sikongatta, ahogy a magasba dobáltam,  de korábban haza kellett vele jönnöm, mert az éjszaka megcsípkodták a kisarcát a szúnyogok és úgy fáj a szívem, mert dagad az arca és feszül neki és fáj és csak remélni tudom, hogy holnap nem ébred csukott szemmel.
Este pedig sütögettünk a kertben, a gyerekek örömére, falták a húst, mi pedig gondolatban már készültünk is a meccsre. sajnálom, hogy nem nyert végül a francia csapat.

2016. július 6., szerda

Hogy lehet ezt bírni?

Reggel nyolctól úszás, fürdő, intenzíven, és még vacsora után fél kilenckor foci edzés Pali papával. Ilyenkor Edgár már ki van dőlve, de Léopold még éjfélig is folytatná, ha nem lenne olyan kötelességtudó és nem tudnám meggyőzni, hogy másnap úszás reggel nyolckor, így irány az ágy. Hihetetlen!
Ma a délutáni fürdő helyett meg akartam győzni egy sétával, de nem lehetett, azt mondta, hogy megígértem a fürdőt, túl késő.




2016. július 5., kedd

Cserkei napok

Hát nagyjából minden napunk ugyanúgy telik el: reggel fürdő, haza, ebéd, kis pihi (rengeteg türelmetlen kérdéssel, hogy mikor megyünk vissza), majd irány vissza a fürdőbe estig, vacsi, foci és alvás. Ezt úgy tervezem, hogy nem is fog változni, hagy élvezzék maximálisan.
Persze a kulináris élvezetekből sem maradunk ki: Pali papa ma megfőzte a fácánlevest (Léopold azt mondta, hogy tiszta szívéből kívánta), ettünk ma mézédes dinnyét, reggelink rendszerint kakaós csiga és a fürdőben jár egy kürtös kalács. Na így.


Évfolyamtalálkozó

Nagyon jól sikerült, tényleg érdemes volt elmenni, időt szánni a szervezésre. Jó volt látni az egykori diáktársakat, látni, hogy mindenki egészséges és viszonylag boldog. Azért viszonylag, mert sokan túl vannak már váláson, gyerekbetegségeken stb., nemhiába idősödünk. De a legtöbben semmit nem változtak és teljesen elképzelem magunkat az iskolapadban, vicces, biztosan csak ezt mi látjuk így. 20 éve kezdtük együtt az egyetemet és 15 éve fejeztük be. Sokan még ugyanott dolgoznak, ahol kezdtek, és többen túl vannak az első váltáson.
Nagyon jó volt a szállásom airbnb-vel béreltem egy kis garzont a Dóm tér mellett, tökéletes volt, egy pár percre a Hungitól, ahol a buli is volt. Remélem lesz még alkalmam ott lenni legközelebb is.
Épp visszafelé igyekeztem a kis autóval, amikor hívott unokatestvérem, hogy beugranak egy óra múlva hozzánk ahogy Gyulára mennek nyaralni. Na én pont egy órára voltam Cserkeszőlőtől. Gyors telefon Pali papának, hogy a fürdőből hazafele igyekezzen a gyerekekkel, mert vendégek érkeznek. Nagyon jót beszélgettünk, a fiúk pedig nagyot fociztak a kertben. Megbeszéltük, hogy 12-én felmegyünk Solymárra, hogy ismét együtt töltsünk két napot mielőtt hazautazunk, mert a gyerekek sokat beszélnek a közös emlékekről.

Léopold úszik

Nehezen, de sikerült elintéznem, hogy Léopold mától péntekig úszni jár reggel 8-10 között. Holnaptól már kizárólag a mélyvízben fogja gyakorolni a szabályos tempókat. Egy nagyon kedves tanárnő vezeti az órákat. Ő nagyon büszke magára és én is rá. Végül teljesen egyedül tanult meg úszni, éreztem én már, hogy vízbiztos, így egyik nap bevittem magammal a mélybe, ahol nagyokat ugrált és hosszan úszott, egyáltalán nem zavarta, hogy nem ér le a lába. De a tempói még nem tökéletesek, ezért hasznos ez a pár óra úszás.
Persze reggeltől estig non-stop strandolunk, csak enni és aludni járunk haza. De nem is bánom, nincs is más dolgunk csak, hogy maximálisan kihasználjuk a fürdőt itt Pali papánál.