Két éve

Két éve március 22-én, egy esősnek induló, - de annál szebb - napon (az "igen" után kiderült), még téli kabátban indultunk a VI. kerületi házasságkötő terembe, Budapesten. Tavaly egy utazással ünnepeltünk, ez évben egy vacsorával abban az étteremben, ahova öt évvel ezelőtti, első nantes-i látogatásom alkalmával meghívott a Guillaume családja. Akkor még nem is gondoltam, csak éreztem valami különlegeset...
Azt beszéltük, hogy olyan hosszúnak tűnik ez a két év, pedig gyorsan elszaladt, annyi minden történt: elköltöztünk Párizsba, Guillaume munkahelyet váltott én pedig életmódot ;-) , megszerveztünk egy esküvőt, és már köztünk van a majd három hónapos Léopold!

Első utazásunk

Egy hétre Nantes-ba utaztunk, a nagyszülőkhöz. Ez volt az első nagy utazásunk, teljesen jól vette az akadályokat, és mi is :-) Legalábbis nekem ez a véleményem. Pénteken indultunk, este, munka után. A bőröndök összekészítése művészi feladat volt. Cipeltem magammal, szobáról, szobára, aludni természetesen ilyenkor nem akart. De végül összejött, semmit nem hagytunk otthon. A négy órás úton behozta alvásban a lemaradását, egy szavát nem hallottuk. Félúton megmozgattuk törékeny csontjait, megvacsoráztunk mindannyian és már indultunk is tovább. Későn érkeztünk, csak átöltöztettük és már jöhetett is az éjszakai dodó. Nagymamának köszönhetően igazi babasarok várta Léopoldot, kisággyal és régi játékokkal. Mivel épp előtte kezdte átaludni az éjszakát, kicsit izgultunk, hogy az utazás megzavarja-e ritmusát, aminek még nem is volt ideje rögzülni. Csak egy nap volt problémánk, amikor 11-kor lefeküdni mentünk, felzavarta a fény, nehezen aludt vissza. De a többi napokon segített a külön szoba, csak ritkán néztünk be hozzá, durmolt, mint a bunda.
Napközben nehezen aludt, de én ezen nem csodálkoztam: sürgés-forgás, hangok, apró zajok vették körül és a napi ritmust sem lehetett mindig úgy alakítani, jött a család látogatóba. Ami biztos, hogy nagyon is megismer minket. Védelmező kezünk mindig segített, ha gondja volt. És ezt egy csöppet sem bánjuk, mert mindketten imádjuk, ha a kezünkben van. Ha mászásra adja a fejét, onnantól már úgysem a mi kezünk érdekli...
Maximálisan profitáltunk a reggelekből. Ilyenkor frissen és kipihenten igazán elemében van. Jár keze-lába és mondja, mondja, hogy "Brrr", meg "Pff", meg "Güü". És együtt voltunk, élveztük, hogy nincs főzés, mosás, vasalás, takarítás. Sőt még kettesben töltött programokra is sort kerítettünk!
A család is élvezte, hogy ott van Léopold. Ha jót evett és aludt, akkor mindenkire mosolygott. Most láttuk csak igazán milyen fontos, hogy jót pihenjen. Ha ez nem jött össze, akkor nehezebben bírta, hogy kézről, kézre jár.
Kirándulni nem jutottunk el, de úgy gondoljuk, ő még kicsi ehhez. Egyelőre örültünk, hogy jól vette az akadályt és próbáltunk vigyázni arra, hogy béke és nyugalom legyen körülötte, úgy ahogy ez eddig is volt.
Nagy pihenés volt ez nekünk és jó tapasztalat, hiszen a jövőben már nem úgy fogunk utazni, mint régen, hanem Léopolddal, akihez egyelőre maximálisan alkalmazkodni kell!

Az első átaludt éjszaka varázsa

A kétóránként kelés és minimum fél óra fennlét megerőltető. Én sem gondoltam, hogy ennyire. Félve feküdtem le minden este, alig mertem elaludni, mondván, hogy mindjárt kelnem kell. És az nagyon rossz: fél óra mélyen alvás után ébredni! Mondták nekem, hogy ez időről időre javulni fog és egyre hosszabbakat alszik, majd eljön az idő,a mikor eléri az öt kilót - vagy csak egyszerűen egy bizonyos kort - és magától alussza át az éjszakát. Hihetetlennek tűnt. Mitől fogja érezni, hogy nem nappal van, és hogy éjszaka nem kell kelni 3 óránként.
Azután jött az első lépés, hogy éjszaka nem mellettünk aludt, hanem leraktuk a kiságyba, ráadásul a szomszéd szobába. Nekünk nem jött be az együtt alvás. Féltettük, zavartuk, ő is minket, és nem utolsó sorban nagyon veszélyesnek tartottuk. Olyan érzésünk volt, hogy így senki nem pihen rendesen. Én sokszor olyan fáradt voltam - a hol az egyik, hol a másik oldalamon alvás miatt - , hogy rémülten ébredtem fel teljesen elzsibbadva, azt sem tudtam melyik oldalamon van és pontosan hol.
Ezért döntöttünk egy hónapos kora körül a mindenkinek legjobb megoldás mellett - sokféle kísérletezgetést követően: irány a kiságyba, a saját szobába. Én pedig mellé egy fotelágyra: vizsgáltam, hogy alszik, jobban vagy rosszabbul, még nem mertük magára hagyni. Itt kezdett el egyre hosszabbakat aludni. Már nem két órákat, hanem 3-3,5-eket. És innentől hamar javult az arány. Én pedig két hét után visszaköltöztem a saját helyemre. Ráadásul a reggeli hét órás ébredésünk sem zavarta: a hajnali hat órás etetés után visszaaludt fél kilencig, kilencig.
Majd ezen a héten két éjszaka riadva ébredtünk. Este kilenckor leraktuk és 5-kor kelt hajnalban. Alig hittük el. Félve mertünk gondolni arra, hogy ez a jövőben átalvandó éjszaka előjele lenne? Nem, biztos nem mi vagyunk azok a szerencsés szülők, akiknek a gyermeke 2,5 hónaposan átalussza az éjszakát.
És lám!!! Mára nem is egy éjszakát aludt át, hanem 12 órát egyhuzamban, azaz este kilnectől reggel kilencig! Már fel akartuk ébreszteni reggel nyolckor, de gondoltuk csak szólna, ha gondja van! Nézegettük, milyen kényelmesen szétterpeszkedve alszik a mi Léopoldunk, és hálát adtunk ennek az éjszakának, ami számunkra az egyik legpihentetőbb volt kb. 2,5 hónap átalvatlan éjszakái után, még akkor is, ha hajnal 5-kor egy biztonsági ellenőrzésre átugrottam a szomszéd szobába! Guillaume pedig megkérdezte, hogy nagyon erősen sírt-e, ugyanis semmit nem hallott! Én boldogan válaszoltam: nem hallottál semmit, mert nem is kellett, ez az első átaludt éjszakája!

Köszönjük drága Léopold!

Az orvosnál

Na tegnap már nem olyan viccesre sikeredett a második havi orvosi látogatásra történő indulás. Pont a délelőtti szieszta idejére esett. Én úgy gondolom ez zavarhatott be. Mihelyst beöltöztettem és a babakocsiba tettem, égtelen üvöltésbe kezdett. A korábbi nyugodt indulásokhoz képest, így indulni nem semmi. Rohantam, hogy minden nálam legyen, közben hozzá beszéltem, nyugtatni próbáltam - de hangereje miatt szerintem engem nem is hallott - és közben járt az agyam, hogy semmi ne maradjon otthon. Álomba sírta magát, így miközben én eltévedtem és hosszasan parkolót kerestem, már nem volt érkezése zavarni.
A doktornőnél már csendben "tűrte" fáradtan, álmosan és lassan éhesen a vizsgálatok sorozatát. A doktornő megint megjegyezte, hogy ahhoz képest, hogy álmos és éhes, nagyon nyugodt, szerencsém van.
Léopold megint meglepett minket. Gyanús volt nekem, hogy a 3 hónapos ruhák így épp két hónaposan lassan kicsik és elő kell szedni a 6 hónaposakat!!! Léopold 6 kg és 60,5 cm. Egészsége rendben, a rohamos fejlődés útjára lépett!
Tegnap pedig állítólag ő súgta "apa" fülébe, hogy nőnap van és anyát egy csokor rózsával kellene meglepni!

Az indulás mindig vicces

Nem tudom, hogy érzi-e, hogy indulunk valahova, vagy csak az vicces, ahogy ugrálunk körülötte, ahogy a kabátok és sálak lengedeznek, de nem az első alkalom, hogy így mosolyog induláskor. Vasárnap Rueil- Malmaison parkjába indultunk egy sétára. Dermesztő hideg volt, a tavasz csak nem akar megérkezni. A séta jólesett és Léopold is szokásához híven nagyot szundított.

2 hónapos

Tegnap volt két hónapos! Imádjuk, szeretjük! Így beszél : "Ágüü!" De még nem tudjuk melyik nyelven mondja ;-): franciául vagy magyarul?
Egyre többet játszik! Beszél és mosolyoga játékaira, már meg lehet nevettetni. Persze csak ha jó passzban van: egy kiadós alvás és az azt követő evés után, és mindezt napközben, mert az esték néha ennél bonyolultabbak, számunkra megmagyarázhatatlan okokból. De a könyvek megnyugtatnak minket, mert azt írják, hogy a kisbabáknál az esti sírás teljesen normális.
Kedvenc játékai: Pali nagypapától kapott "mobil", azaz magyarul nem tudom a pontos nevét, de a képről mindenki megismeri. Zseniális találmány. Eleinte 5 percig foglalta le, azután egyre tovább, így mostmár egy reggeli fürdés és megkockáztatom, hogy hajmosás erejéig elszórakoztatja magát. Ez nekem hatalmas könnyebbség, mert az első hónapban ez volt a legnehezebb feladat: megfürödni, felöltözni és reggelizni még lehetőleg a délelőtti órákban :-)
Játszószőnyeg a dédnagymamától. Nagy szerelem a himbálózó pillangó, amit a biztonság kedvéért sétához is elviszünk, ha netán eltörne a mécses, - ami nem jellemző -de a múltkori sétánál a pillangót csodálva aludt el.
Egy hatalmas - hozzá képest - lovacska, ami tele van érdekes dolgokkal, mint tükör, susogó levelek, csörgő és csipogó csirke. Hétvégi ajándék barátainktól: Fábientől és Sandrától.

Enghien les bains

Szerintem nem vagyunk egyedül azzal, hogy nagyon várjuk a tavaszt. Napsütést és szép időt szeretnénk. Nyomokban már megjelent, néha egészen melegen süt, a parkok is kezdenek zöldülni.
Ezért is indultunk el szombat délután, hogy egy kicsit kimozduljunk, kiránduljunk - úgy ahogy szép időben szoktunk - és ne csak a környéken rójuk a köröket Léopolddal. Már egyre többet mozgunk vele, de az eddigi hidegebb idő miatt én is inkább csak a környéken cirkáltam. Már felderítettem az összes parkot, azoknak is kis zugait. De szeretném bővíteni a séta lehetőségeket, később autóval is nekivágunk távolabbi zöld környezetet felderíteni. Nem csak unalmas egy idő után a környék, hanem sajnálom, hogy Léopold kipuffogógázt szív.
Szóval szombat délután egy termál fürdőhelyre indultunk, nem fürödni, csak sétálni. Guillaume ötlete volt Enghien les bains, ami Párizstól 13 km-re fekszik. Érdekes volt ahogy áthaladtunk Argenteuil-ön, ami az egyik legszegényebb régióhoz tartozó város Párizs mellett. Rögtön utána pedig megérkeztünk célállomásunkra: hatalmas csónakázó-tó, partján kaszinó és színház, sétálóutca, hotelek. Látszott milyen ápolt és gazdag környék, ellenben Argenteuil-el, amely szegényes és elhanyagolt. Mindig csodálkozom rajta milyen éles a választóvonal itt a jobb és a rosszabb környékek között.
Persze Léopold megint nem tudta merre is járunk/jártunk. Az úton elaludt, néha séta közben felocsúdott, ránkpillantott, nyugtázta, hogy megvagyunk és szundított tovább. Még itthon is folytatta, egészen késő estig. Szépen elnyomta a friss levegő :-)