Szilveszter 2021

 Nagyon klassz évet zártunk minden nehézségével, küzdelmével együtt! Jó nagy változást hozott nekünk, hiszen ismét egy költözésen vagyunk túl. Jól megfáradtunk benne, de szinte rögtön ki is virágoztunk, hiszen csodás helyen "landoltunk" itt Perpignanban. Talán én nem is sejtettem, hogy ez a régió ennyire szép és gazdag. Azt hiszem kimondhatom, azonnal szívünkbe zártuk.

Idén is eljutottunk Magyarországra, engem felvettek a Taxuallyhoz félidőben szerződéssel, a gyerekek szépen megállják a helyüket az új iskolájukban, Guillaume is örül az új posztjának, bár rengeteget dolgozik. És nem utolsó sorban mindannyian egészségesek vagyunk. Csak pár dolog amiért ebben az évben is hálás lehetek. 

Csendes az idei Szilveszterünk, tegnap este voltak vendégeink, Edgár kis barátjának a szülei. Nagyon nagy szeretettel befogadták Edgárt, sokszor volt hívva hozzájuk szerdánként ebédre, játszani, de hétvégén is aludt ott náluk. 

Ma Guillaume itthonról dolgozott, én reggel bevásároltam (de már ekkor rengetegen voltak a boltban), együtt elmentünk futni. Semmi különösebb főzést nem terveztem mára, azon kívül, hogy elkészítettem Guillaume kedvenc sütijét, egy jó almás pitét és most sütök egy adag krumplis pogit Szoky konyhájából, aminek osztatlan sikere van. Délben szusit ebédeltünk 23 fokos melegben a teraszon. Este pedig felavatjuk a karácsonyi ajándékunkat és sajtfondüt eszünk. 

A 23 fokos meleg annyira beindította a fantáziánkat, hogy elindultunk a tengerhez papucsban, bermudában, homokozókészlettel és pihenőszékkel. Én még arra is készültem, hogy megmártózok a tengerben.  De mire odaértünk hatalmas köd ereszkedett le és a 23 fokból 12 fok lett. Egy nagyot azért így is sétáltunk, tele volt a tengerpart sétáló emberekkel. 

Én minden év végén a fejemben összegzek, mindig vannak terveim és fogadalmaim. Hogy mit kívánok 2022 évre? Először is, hogy legyen legalább ilyen szép, gazdag, kalandos, mint az idei volt. Szeretnék több személyes találkozást, több sportot, kevesebb rohanást, több semmittevéssel töltött percet és sok természetben töltött pillanatot!

Köszönöm blogolvasóim, hogy ebben az évben (is) velünk tartottatok, a kedves szavaitokat amik egész évben elkísértek bennünket! Legyen Nektek is örömteli, egészséges 2022 évetek!

Edgárt is beavattuk a titokba

 

Edgárnál ezen az őszön nagyon tombolt a Pokémon kártya őrület. Ugye azért van egy jó halom belőle, mert 5-6 kártya van egy csomagban és ezek közül csak egy-kettő különleges. Jó kereskedelmi fogás, hogy minél többet vegyél belőle. Még novemberben, amikor a szülinapja volt, kapott egy jó nagy dobozzal belőle. Majd hogyhogy nem kitalálta, hogy karácsonyra a Télapótól kér egy 100 eurós (!!!!) hatalmas doboz Pokémon kártyát. Nagyon hitte még a Télapó létezését ebben az évben is. Arra rájött, hogy a kisegér, aki elviszi a fogat és 5 eurót hoz helyette, nem létezik, és a húsvéti nyúl sem, de azt magyarázta nekünk, hogy az nem igen lenne logikus hogy mi felnőttek egymásnak veszünk ajándékot. Nem tudom miért gondolta ezt. 

Visszakanyarodva a kártyához, azt hittem hanyatt esek, amikor már már hisztérikusan kétségbe esett, hogy nem engedjük neki, hogy 100 eurós kártyacsomagot rendeljen, amikor a Télapótól azt kér, amit ő akar. Nagyon néztünk egymásra és egyre inkább nem tudtunk magyarázatot kitalálni, hogy miért is ne kérhetne ezt, de abban az egyben biztos voltam, hogy 100 euróért nem kap kartonlapokat. 

Végül egy szép szerdai ebéd alkalmával Edgárt beavattam a titokba és elárultam neki, hogy a Télapó alakja a gyermekek képzeletében létezik csak. Nem mérges volt, hanem nagyon csalódott. Pityergett is. Sokszor átbeszéltük még aznap, odajött hozzám napközben: '" Csalódott vagyok, az nem lehet, hogy nem létezik a Télapó!". Próbáltam arra is kilyukadni, hogy bizony fel nőtt ő is és érezni fogja velünk együtt, hogy nem csak az ajándékokban van a lényeg karácsonykor. Magyaráztam neki, hogy nekem ajándékok nélkül is karácsony van, ha a családdal vagyok és azokkal akiket szeretek. De csak kilenc éves még, nagyon várta az ajándékait ebben az évben is. Karácsonyra azonban helyre került a Télapó alakja benne is és boldogan várta Daphnéval és az unokatestvéreivel együtt az ajándékokat.

Az egyik unokatestvér azonban az egyik legmeghittebb pillanatban (amikor a kisebbek ámulva nézték a fa alját) elkiáltotta magát, hogy "Én tudom, ez Papi és Mami volt aki berakta a fa alá az ajándékokat". Rendkívül kínos volt és nagyon gyorsan kellett reagálnunk, hogy "Ó nem is, ilyet ne mondjál, itt járt a Télapó, mialatt a mami és papi sürögtek-forogtak a házban".  Daphné figyelmét gyors eltereltük, azóta sem beszélt róla, remélem ő még sokáig hisz a karácsonyi csodában. 

Karácsony 2021

 

December 24-én érkeztünk Nantes-ba ebéd előtt. Én nem szeretek 24-én beesni, nekem mindig szükségem van egy kis hangolódásra. Mivel állandóan rohanunk, nem tudok varázsütésre lelassulni. De azért délután így is átadtam magam egy kis pihenésnek. Utána pedig szépen felöltöztettük a gyerekeket és 17.30-ra elmentünk a szomszéd faluba misére. A gyerekek nehezen bírták, de mégis összegyűltünk, együtt gondoltunk anyukámra is, aki ezen a napon 14 éve költözött örökre el tőlünk.

Mire hazaértünk, kivilágítva várt bennünket a nappali sarkában a gyönyörű karácsonyfa a rengeteg ajándékkal. Hatalmas öröm volt látni a gyerekek boldogságát. Mindenki megkapta azt, amit nagyon kívánt. Karácsonykor minden helyre kerül. Hálát adtam, hogy együtt lehetünk, sokat gondoltam azokra akik nem lehettek velünk és kezdődhetett az ünneplés. A gyerekek nagyon jól bírták a hosszú, hosszú karácsonyi vacsorát. Szép karácsony este volt. S mivel én is pihenni akartam és végleg nem gép előtt ülni, nem volt alkalmam nektek, kedves blogolvasóimnak

Nagyon Boldog Áldott Karácsonyt, Meghitt Pillanatokat és Örömet kívánni!!!!

 

Irány észak

 Nagyon hamar eltelt az a pár nap, ami megelőzte a karácsonyt. Az utolsó simításokra került sor két lélegzetvétel közepette. Ebben az évben nagyon nem tudtam hangolódni. Pont azon gondolkodtam van-e értelme annyit sütni, hiszen úgy teszek, mintha tenger időm lenne. De közben rájöttem, nekem ez is a hangolódás része. Már december elejétől osszuk meg a recepteket egy jó barátnőmmel, és mindent ki akarunk próbálni. Sose bánom az ebbe fektetett energiát. Daphné is sokat segített nekem és Edgár is szívesen besegít, ha kell. Mindig olyan sütiket készítek, ami eláll, sokáig lehet csemegézni belőlük: a sziléziai mézeskalács, hókifli, kandírozott narancséj, moszkauer. És persze Hargittay György házias beiglije, amit mindig utolsó este gyúrok be, mellette elkészül a töltelék, másnap pedig feltekerem és kisütöm. Teljesen rutinosan csinálom és mindig ugyanolyan isteni. Mióta édesanyám meghalt ez a recept idézi fel a régi karácsonyok emlékét. Nálunk mindig vad volt készítve karácsony estéjén, azt nem tudok készíteni, így az ünnepi főételből engedek, de beigli az mindig van. 

Guillaume-nak is sok munkája volt, a karácsony előtti 3 napból két este nem volt, készültem az útra is, szerdán elkészültek a bőröndök. 

És a gyerekek el nem mondhatom milyen extázisban voltak. nagyon várták, hogy induljunk, főleg Daphné volt nagy izgalomban.

Csütörtökön már nem dolgoztam: reggel elvittem a macskát a hotelbe, utána kisütöttem a beiglit, elkészültek a szendvicsek az útra, utána  a rántotthús ebédre. És végül délután a felnőttek ruháival befejeztem a pakolást. Megpakoltuk az autót és elindultunk Bordeaux felé. Négy óra út várt ránk, amit megállás nélkül levezetett Guillaume. Este nyolckor megvacsoráztunk a hotelszobában és kb. tízkor mindenki álomba szenderült. Másnap, pénteken még 3,5 óra út várt ránk. Talán ez volt a legnehezebb a gyerekeknek, de ebéd előtt begurultunk a nantesi szülői házba. Az unokatesók már nagyon várták a gyerekeket. Mi pedig a pihenést.

Megkezdődött a téli szünet

 Kicsit megzuhantam pénteken, amikor rájöttem, hogy vége van a három hetes karanténnak és most kezdődik a két hetes téli szünet. És én annyira elfáradtam, pedig most kellene ünnepelni és programozni a gyerekekkel. 😞 Kari előtt és után leszünk szabin Guillaume és én is, pár napot. 

A hétvégén töltődni szerettem volna, erőt gyűjteni a következő két hétre. Szerettem volna a hegyekbe elutazni, de nem jött össze, csalódott voltam és mérges. Kicsit át kellett értékelni és rendszerezni a fejemben, hogy szervezzem úgy a dolgokat hogy ne akarjak mindenki felé maximálisan megfelelni, mert elérkeztem a határaimhoz. 

Nem akartam karácsonyi vásárt és boltokat sem, a szabadba szerettem volna menni töltődni, kitisztítani a fejemet. Olyan gyönyörű idő volt, a legmegfelelőbb erre. Vasárnap kint ittuk a kávét a teraszon, decemberben, és melegem volt pulcsiban. Hát nem isteni?

Szombaton és vasárnap is nagyot sétáltunk a tengerparton. A gyerekek vidáman szaladgáltak a homokban, olyan jó volt látni így együtt őket. Ajándék, igazi ajándék ezen a vidéken élni.

Pont pénteken felhívtam Pali papát, amikor Edgárért mentem a suliba. Mindig kicsit izgulok, hogy hogy van, nem e magányos karácsony előtt, vagy szomorú, hogy ismét nem találkozunk. Olyan boldogan szólt bele  a telefonba és mesélte, hogy most jött be a 3 órás kertészkedésből. Milyen jót dolgozott. És én csak hallgattam és arra gondoltam, hogy Istenem mennyivel többet kellene kijárni a szabadba, fél napokat is ott tölteni, mert az egész embert megváltoztatja, kicseréli, teljesen feltölti.

Velem is jót tettek a hétvégi séták és egy-két nagyobb beszélgetés Guillaume-al: tisztább fejjel és sokkal több energiával vágok neki a szünetnek. 😀A gyerekek pedig nagyon várják hogy Nantes-ba utazzunk karácsonyra a mamiékhoz. Pénteken mindenki tesztje negatív lett. 

Elutaztunk.....egy hamburgerért

 

Ma úgy alakult, hogy nem maradt sok munkám (legalábbis tegnap egész éjszaka dolgoztam) mára, tegnap este megfőztem az ebédet (amit kigondoltam, hogy jobb lesz vacsorának) és a fiúk is hamar megtanultak, így fogtuk magunkat és elutaztunk. Villefranche-de-confolent, egy várfallal körülvett kis város a hegyek felé a Pireneusok lábánál. Nagyon hangulatos volt, amikor utoljára ősszel jártunk ott: tele kis kézműves boltokkal, szűk macskaköves utcáin jót lehetett barangolni. Vissza szerettem volna térni. Ráadásul a karácsonyi vásárok forgatagából már sok volt. Azt gondoltam, hogy ez a kis város biztos nagyon klassz lehet a karácsonyi hangulatban. 

Hát egy picit eltévedtem. Megérkeztünk, beléptünk az erődvárosba és megcsapott bennünket a hideg. Majd döbbenve láttuk, hogy üresek az utcák, senki nincs. Boltok sincsenek nyitva, és éttermek sem. Beígértem a gyerekeknek, hogy eszünk egy jó pizzát. Talán tíz percet sem maradtunk, beszéltünk az egyetlen nyitva lévő ajándékbolt tulajával, aki mondta, hogy hétvégén kinyitnak, vagy a szünetben, de hétközben semmi nincs. Két éttermet tudott mutatni nekünk, ami nyitva volt még. Azt javasolta, hogy Prades-ban próbálkozzunk. Mire Prades-ba értünk már fél kettő volt, mindenkinek korgott a gyomra. Az első étteremnél leültünk. Pizza nem volt csak hamburger. A gyerekek ennek is nagyon örültek. Három óra volt, mire megebédeltünk. Prades pedig egy igazán pici, nem túl izgalmas hely, így ebéd után azonnal vissza is indultunk. 

Hazafele megbeszéltük, hogy végül elutaztunk egy hamburgerért.... Tanulság, hogy nem kell nagyot álmodni. Akár Canet-ban a tengerparton is ebédelhettünk volna. DE: a hegyek látványa csodálatos volt az úton!

Edgár holnap újra iskolába megy

 Ez a harmadik hét, hogy itthon vagyok a gyerekekkel. Nagy szerencse, hogy Edgár nem volt nagyon beteg  a koviddal. Enyhe megfázáshoz és torokfájásos betegséghez tudnám hasonlítani a lefolyását.  De volt fejfájása is egyszer olyan erős, hogy adtam neki egy doliphrant. Végig itthon tanultunk, az osztálya is bezárt, a negatív teszttel rendelkező gyerekek már hétfőn visszatértek, Edgár holnaptól mehet vissza az iskolába. A tanárnő küldte emailben a programot, amit mi itthon tanultunk meg. De nem viccelnek az iskolában, mert a csütörtöki és pénteki napon behozzák az összes elmaradt felméréseket, vagy négyet fognak írni. Elég szépen fel tudtunk készülni rájuk. Mindent megtettünk, amit tudtunk, így hogy én napközben még dolgoztam is.

 A legdurvább a múlt hét csütörtököm volt, amikor délelőtt két értekezletem volt, délután pedig egy hivatalos fordításom videokonferencián keresztül egy jegyzőnek. Úgy, hogy mindhárman itthon voltak. De a péntek sem volt rossz, akkor már este csak sírni volt kedvem, amikor még este nyolckor is itt dolgoztam, akkor már Guillaume is besegített nekem a fájlok készítésébe és feltöltésébe. 

De ezen is túl vagyunk. Tudtam, hogy el fog érni bennünket az iskolán keresztül. És még így  is szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy Edgár enyhén volt beteg, mi pedig nem kaptuk el a kovidot. Szombaton tesztelünk mindannyian, reméljük negatív lesz és el tudunk utazni az ünnepekre. 

Karácsonyi vásár Perpignanban

 Szombaton úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba, mert még karácsonyi ajándékokat is szerettünk volna vásárolni. Megnehezítette ez a karantén a helyzetünket így karácsony előtt. Minden ami tervben volt, át kellett programozni. A délután közepén mentünk, hogy  a sötétedés még a városban érjen bennünket és lássuk Perpignant az ünnepi fényekben. Ne mondjam, hogy csodálatos. A Castillet mellett hatalmas karácsonyfa-sergő és egy óriáskerék áll. A Tet folyó partján piros és kék bódék, ahol mindenféle kézműves termékeket lehet vásárolni. Goffri, palacsinta, vattacukor, forrócsoki, forraltbor, ki mit kíván mindent lehet kapni. A gyerekek rettentő boldogak voltak.

De ha ez még nem lett volna elég, akkor vasárnap eljutottunk Barcaresbe, ahol egy hatalmas területen építettek fel karácsonyi vásárt. Múlt héten nem jutottunk be,  3!!! órás sor volt, hogy bejussanak az emberek.  A fenyőerdő, a kivilágított matrjoska, ortodox templom, a télapó nagy könyve, amibe írja a kívánságokat, egy hatalmas óriáskerék, egy nagy korcsolyapálya, kézműves vásár a Lydia hajón, több sergő és megannyi pici étterem, büfé. Csodálatos, amit ott felépítettek. Egy millió látogatót várnak minden évben, szerintem egyikőnk sem látott ilyet soha. 

Daphné mai emberkéje

 Szeptember óta rengeteget fejlődött Daphné rajzban és színezésben. Szeptemberben még egyáltalán nem tudott emberkét rajzolni, vagy ha valamit rajzolt az felismerhetetlen volt. Ma, miközben dolgoztam ezt a fejet rajzolta nekem. Imádom, hogy a részletek is rajta vannak: fogak egyesével és szempilla is. Azt magyarázta, hogy a karika középen, az a hasa és a pici fej mellette az a kisbaba a hasban. Felismeri a D betűt is: úgy hívja Daphné betű. 

Díszben a ház

 Rettenetes izgalomban voltak a gyerekek, hogy feldíszítsük a házat. Ez volt a vasárnapi programunk. Úgyis emésztgettük a kovid dolgot, itthon voltunk egész nap. Feldíszítettük a fát, a gyerekek megírták a leveleiket. Nagyon boldog volt Daphné. És úgy szeretem, hogy a már kiskamasz Léopold is még megemlíti mennyire szereti kidíszítve a házat. Előkerül a sok szép orosz dísz felidézve megannyi szép emléket. Nagyon érdekes látnom, ahogy Léopold ugyanúgy csinál, mint én gyerekkoromban: megvannak a kedvenc díszei (gyed maroz és sznyegurócska például), amit ő helyez fel gondosan a fára. 

Vasárnap este pedig a cipők is az ajtó mellé kerültek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elszámoltam magam és azt gondoltam ott lesz még a hétfőm, hogy beszerezzek valamit a gyerekeknek. De mindig összekeveredek, hogy 5-én vagy 6-án kell kitenni a cipőket.  Guillaume segített végül, hogy Edgárnak vegyen egy pici társasjátékot, mert úgy szoktam csinálni, hogy a csokikon kívül mindenki kap apróságot. Daphné jégkirálynős karkötőt kapott, Léopoldnak vettem egy könyvet, és Edgár kapott egy nagyon vicces kis társasjátékot, ami jól jön most ezekben a napokban, hogy itt vagyunk együtt bezárva. 

Hétvége dióhéjban, azaz kovidtörténet

 Jól bebonyolított ez a kovid mindent. Ugye a kovidos Edgárunk, mikor nincs épp meghívva egy kisbaráthoz aludni, mint éppen  ezen  a hétvégén. Bár hívtuk a családot este tízkor, hogy bocsi, de Edgár pozitív, mondták, hogy ugyan ne siessünk mostmár ágyban vannak a gyerekek és úgyis az egész estét együtt töltötték. Így vasárnap reggel szedte össze Guillaume Edgárt, a nem agyonra aggódó családtól. Szerencsére a kisbarát tesztje negatív lett. 

Mi hárman hétfőn reggel teszttel kezdtünk. Szerencsére mindenki negatív a családban. De Edgár miatt Daphné és Léopold is karanténban, azaz nem mehetnek már vissza szünetig a suliba. Edgár is csak jövő csütörtökön. Edgár osztálya be is zárt, ő minden nap kapja emailben a feladatokat. Együtt tanulunk, közben én dolgozok. Daphnénak igen nehéz, mert rá jut a legkevesebb időm. De megígértem, hogy holnap egy nagyot sétálunk, mert mindenkire ráfér, hogy kimozduljon. Léopold is kering föl, s alá a lakásban. Nagyon aggódik, ugyanis a házikat megkapja, de az órai anyagokat nem és amint ismerjük, tiszta idegben van, hogyan fogja behozni a lemaradást. 

Nagyon profin van minden szervezve egyébként. A teszt ingyenes (most hallom, hogy Magyarországon 19 ezer forint egy teszt ára?!), már aznap küldik emailben az eredményt. Hétfőn reggel már az iskola is hívott bennünket, azzal, hogy ki mikor mehet vissza a suliba. Hétfőn délután pedig jó fél órát beszéltünk az egészségügyi hatóság munkatársával, aki mindent elmagyarázott, családtagokra lebontva hogy ki mikor mehet és hova és kinek mikor kell második tesztet csináltatnia. 

Csak azon aggódom, hogy Léopold vagy Daphné vagy mi ne kapjuk el a kovidot, mert akkor még tovább húzódik az időszak amíg a gyerekek nem mehetnek suliba és a karácsonyi családlátogatásunknak is lőttek. Próbáljuk Edgárt izolálni, külön eszik, külön tévézik, maszkban van, de azért amilyen rumlibajnok, mindig találok széthagyva egy-két használt maszkot a házban. 😬

Adventi naptárunk 2021-ben

 Nagyon várják a gyerekek minden évben a december elsejét. Imádják a házi kalendáriumot, amibe minden nap csempészek egy pici apróságot és minden nap mást. Már jó előre veszegetem, gyűjtögetem a különlegesebb csokikat vagy pici mütyüröket, amiket egyébként nem vennék meg nekik. Bár gondolnám, hogy Léopold a legnagyobb, ő az aki figyelmeztet: el ne felejtsem, kezdődik az adventi naptár. Előkerestük a költözéskor elkeveredett naptárakat és mindháromnak helyet találtunk a gyerekek szobájában. 

Ahogy az adventi naptárakról beszélgettünk említettem Léopoldnak, hogy ő is kitalálhatna valamit, amivel meglepne engem minden nap. 

Persze hozzá tartozik a történethez, hogy néha elfelejtem belerakni az ajándékot a naptárba este, mielőtt aludni megyek és csak napközben kerül bele. Ilyenkor mindig nagyon rosszul érzem magam. De megszokták ezt is a gyerekek, csak mosolygunk rajta, amikor reggelizés közben belecsempészem az aznapi meglepetést. 

Sajnos így történt ez ebben az évben már első nap. Kedd éjszaka, pont mielőtt aludni mentem volna (ráálltam a zsibbadt lábamra) kibicsaklott a bokám és azt sem tudtam, hogy jutok el az ágyamig. Az ijedtség és a fájdalom nagyobb volt, mint a baj. Bár még most is fáj, de semmi komoly baja. Arra azonban elegendő volt, hogy nem tettem be a kis ajándékot már első nap a naptárba. Szerda reggel Guillaume vitte Léopoldot az iskolába, így én csak később jöttem le  a lépcsőn. Ó, akkor jöttem rá, hogy már az első napot elfelejtettem. Odaléptem a naptárhoz, hogy megnézzem mi a mai napi program, amikor egy kis papír várt Léopold írásával engem azzal, hogy a mai napra Justin Bieber Stay című számát javasolja meghallgatnom.  Annyira rosszul éreztem magam amiért elfelejtettem az első napi ajándékot, közben olyan jó érzés volt, hogy ebben az évben én is kaptam meglepetést. 

Hosszú, nehéz hét

 Nem volt könnyű a hetem. Egyrészt Daphnét hétfőn korábban kellett hazahoznom az óvodából, kedden pedig már azért hívtak, hogy bezár az osztálya, mert kovidost találtak. De nagyon jó kislány volt, annyira jó volt itthon vele, még így is, hogy dolgoztam. Tévézett is, bevásárolni is segített, sokat játszottunk a szobájában. Persze egyéb tervezett dolgaimat el kellett halasztanom, mert extrákra már nem jutott időm. Szerdán reggel egy teszttel kezdtünk egyből, aminek még aznap meglett az eredménye, hogy Daphné negatív. Huhh, mindenki megnyugodott.

A hetemet még az nehezítette és bonyolította, hogy nagyon hideg a ház. Didergek egész nap. Csütörtökön és pénteken pedig azt sem tudtam hogyan öltöztessem fel jó melegen Daphnét (és magamat), mert a fűtő-hűtő légkondit jöttek lecserélni és két napig tárva-nyitva volt a ház. A hétről így szinte az a halovány emlékem van hogy fáztam, annyira hogy fájt szinte a hátam a meleg lensálamban és a több réteg pulcsiban is. Csütörtökön este pedig nem is fürdetettem meg a gyerekeket, mert féltem nehogy megfázzanak. De Edgár már így is azzal jött le reggelihez valamelyik reggel, hogy megfázott, folyik az orra. 

Már közeledett a hétvége és láttam az alagút végét, amikor jött az email Edgár tanárnénijétől, hogy kovidos van Edgár osztályában, így hétfőn csak az mehet vissza az iskolába, aki negatív. Mivel Daphnénak is újból teszteltetnie kellett magát, így szombaton már két gyerekkel mentem a tesztre.

Sajnos rossz hírt kaptunk ma este: Edgár kovidos. Daphné negatív. Még nem tudjuk a pontos protokollt, de lehetséges, hogy az én orrfolyásom mögött is a kovid bújkál. 😐

Fagyos séta Villeneuve-de-la-Raho-ban

 Egyik nagy kedvencem a tó Villeneuve-de-la-Rahoban. Gyönyörű a partjáról a kilátás a hegyekre. Nyáron lehet fürödni, rengeteg a futó, sétáló, kutyasétáltató, horgászó. Van kemping a parton, itt laktak a mamiék, amikor költözéskor hozták a gyerekeket. Vasárnapi sétánkat ide terveztük. Nem is séta, inkább túra kerekedett belőle. Elindultunk lassan, majd egy helyen inkább  a tó körüli teljes kört választottuk útvonalnak. Tudtam (csak én 😂), hogy 6 km körül van körben. Jó hosszúra sikeredett így a séta, mert a  nap is lement mire  a tavat körbesétáltuk. Közben fagyos szél süvített a fülünkbe. Szinte egyedül voltunk sétálók. Szerencsére az öltözetünkkel nem volt gond, mert a síeléshez használt sapkák, sálak is előkerültek készülődéskor. Daphnét kellett egy kicsit cipelnünk, a fiúk néha már nagyon elégedetlenkedtek, de olyan jó volt kimozdulni, friss levegőt szívni. Csodáltam, ahogy a táj színe változott a lemenő nap miatt. S néha olyan érzésünk volt, mintha egy északi országban lennénk. Közben azt néztük Guillaume-al, hogy a fiúk is szépen megvitatták az élet nagy dolgait útközben. Aranyosak voltak, ahogy végigdiskurálták az utat. Edgár, ahogy szokta kijelentette, hogy soha többet nem jön ide sétálni. 

Szombat a városban

 Hetek óta hatalmas vidámpark díszeleg Perpignan közepén. Bármikor elhaladtunk mellette, a gyerekek sóvárogva nézték a kivilágított vidámpark sergőit. Nem szeretjük Guillaume-al, de tudjuk, hogy elkerülhetetlen legalább egyszer elvinni a gyerekeket.

Szombaton délelőtt könyvtárba kellett menni, postára, ebédet készíteni és beterveztük a vidámparkot is. Úgy döntöttünk hát, hogy bemegyünk a városba, ott ebédelünk és onnan egyenesen a vidámparkba megyünk. Így töltöttünk egy nagyon klassz, tartalmas szombatot a városban. Kezdtük a könyvtárral, majd megcsodáltuk a feldíszített Perpignant, ami csodaszép ünnepi pompájában. A Tech folyó partján piros/kék színű kis bódék várják a vásárlókat. A Castillet mellett hatalmas óriáskerék és egy fenyőfasergő pompázik. 

A Halle Vaubanban ebédeltünk. Már többször jártunk ebben a csarnokban, ahol vásárolni is lehet (húsok, halak, gyümölcsök), van egy hatalmas bárpult és egy udvar, ahol a nyári forróságban hatalmas hangulat van. Most is tömve volt, hiszen enni is lehet portugál ételeket, olasz ételeket, tapast, hamburgert. A gyerekek és mi is élveztük, ahogy erre a rövid időre részesei lettünk a városi hangulatnak. Innen pedig egyenesen a sergőkhöz igyekeztünk. A hideg, ami hazahúzott bennünket. Én teljesen átfagytam, még itthon is órákig fáztam. A gyerekek többször is megköszönték a napot, annyira élvezték az ebédet na meg a vidámparkot. 

Daphné osztálya bezárva

 Ma délben hívott a Daphné óvónője, hogy covid van az osztályban, bezárják. A protokoll szerint, azonnal egy teszt miattunk, majd szombaton ismét egy új, ami ha negatív, akkor ismét mehet hétfőn óvodába. Holnap reggel egyébként sem volna ovi, de reggel akkor egyenesen teszttel kezdünk. Aggasztó, ismét elkezdődött minden elölről. Félelem, ünnepek, utazások halasztgatása. 

A perpignani tél

 Rémálmomban se jöjjön elő és itt van újra fázunk, pont úgy, mint Máltán télen. Amikor elkezd fújni a szél, olyan jeges hideg érzése van az embernek, mintha az Északi sarkon lenne. És akkor még nem is beszélek milyen hideg van a házban, kb 15 fok, ahol úgy, mint a déli házakban, egyszerűen nincs rendes fűtés. Csak olyan, ami valamit ér, ha alatta, mellette vagy, de egyébként állandóan nem fűti a házat. Éjszaka is rendesen be kell öltözni, kihűl a szobánk reggelre. A gyerekeket nem féltem, ők annyit mozognak, hogy soha nem fáznak, Edgárunk képes bermudában lejönni a lépcsőn, amikor én didergek.

Nekem ez a legrosszabb, mert itthon ülök és dolgozok. Behúzódtam a Léopold szobájába, ahol egész nap megy a fűtő légkondi, de így is 3 rétegben ülök és pléddel a lábamon.

Ma egy picit melegebb volt, mert nem fújt a szél és nap melegített délben. De egyébként a szeles napokon a legvastagabb hosszú pufi kabátomban tudok csak kimozdulni. Egy már biztos, ha veszünk új házat ott rendes fűtés lesz. Annyit megszoktunk Máltán, hogy csak 19-20 fokra fűtjük a házat, de ennyi kell a komfortos érzéshez.

A kilenc éves Edgár

 

Edgárnak is szülinapja volt november elején, őt is megörökítem pár szóban.

Edgár sokkal kötődőbb típus, mint Léopold, bár ilyen kiállításokba is nehezen merészkedem belemenni, mert néha Léopold is rácáfol a gondolataimra. Léopold a legnehezebben kiismerhető gyermekem, a legbonyolultabb lelkivilágú, a legnehezebben megfejthető. Edgár sok mindenben megy utána és mivel ő a példaképe, de legalábbis a példa előtte, nehéz elmagyarázni, hogy nem kell mindent ugyanúgy csinálni, mint Léopold.

Nagyon nehéz volt neki a szeptemberi kezdés, sokat féltettem, aggódtam érte, rágódtam, hogy ez az iskola megfelel-e neki. Hiányzott neki Montamisé, a régi suli, a barátok. Néha még ma is rám tör, hogy merre visz a néha indokolatlannak tűnő szigor, de amikor látom, hogy mennyi mindent megtanulnak, akkor rájövök, hogy mégis van értelme, hogy rend legyen az iskolában, hogy megtanulja rendszerbe szedni a munkáját, megtanul többet küzdeni, keményebben tanulni. De valamelyik nap jutott pont eszembe, hogy Montamisében mennyit rajzoltak esténként, főleg Edgár és erre most szó szerint egyáltalán nincs ideje. Eleve később érünk haza a suliból és egy kis lazítás után már ülünk le tanulni. A héten voltam a tanárnőjénél értekezleten, legfőképp a tollbamondásról beszélgettünk, mert az a gyenge pontja. Nehezen koncentrál és hamar elterelődik a figyelme és nincs elég önbizalma sem. Középső gyerekként, egy nagyon határozott, küzdő, jó eredményeket hozó nagytestvérrel nagyon nehezen veszi fel a versenyt és inkább visszavonul a saját világába. Nagyon határozottan kell figyelnem rá, hogy neki is hasonló jogai legyenek, mint Léopoldnak. Ez nehéz, mert Léopold néha észrevétlenül is kivív magának olyan dolgokat, amikre csak utólag jövök rá, hogy a történetben Edgár elveszett. 

Nagyon szeret rajzolni. Abbahagyta a dobot két év után és elkezdte a kézilabdát a tenisz helyett. Ennek is nagyon örültem, hiszen a teniszezés is csak Léopold árnyékában történt. A kézilabda csak az övé és heti kétszer másfél órát edz.  A kézilabda viszont heti kétszer van és emiatt már nem fér bele az idejébe egy kis rajzóra sem. Pedig megígértem magamnak, hogy keresek neki egy jó rajzsulit, ha Perpignanba költözünk. Mivel renegeteget furikázom őket és jövőre Daphné is szeretne táncolni tanulni, nem tudok annyi felé szétszakadni. 

Rettentő kupis Edgár. Ha összepakoljuk közösen a szobáját, kb félóra sem kell és még a szekrényajtó is nyitva áll, amikor talán ruhát sem vett ki azóta.

Nagyon jószívű kedves fiú. Nincs olyan ember, aki meg nem említené, amikor megismeri Edgárt. 

Egyre többet olvas, ennek nagyon örülök, mert ő kezdte babaként is a legkésőbb az ismerkedést a könyvekkel.

Nem igazán mozgékony típus. Ő az aki egyáltalán nem érti, mire jó egy vasárnapi séta, amikor otthon is jól ellenne a szobájában. De. A kézilabdát nagyon megszerette és gördeszkát kért szülinapjára, szóval lehet, hogy ez is még alakulni fog a jövőben. 

Most éppen lecsengőben a legózás és Pokémon őrület van soron. Minden a kártyák körül forog.

Nagyon szeretünk drága Edgárunk, így ahogy vagy nekünk!

A négy éves Daphné

Azzal a közhellyel kezdem, hogy milyen gyorsan elrepült ez a négy év. Megszületett és már négy éves, pont annyi idős, mint amennyi Edgár volt, amikor Montamisébe költöztünk. Sokszor mondja, hogy már nagylány, persze nagyon büszkén és huncutul mutatja kis kezén a négy ujját. Nagyon készült a szülinapjára, hónapok óta hajtogatta, hogy biciklit szeretne és ez is határozottságát bizonyítja, mert még a játékboltok látogatása sem tántorította el attól, hogy biciklit kérjen. 

Talán már nem olyan pöttöm, mint volt eddig. Az óvodás társai között is vannak kisebbek, jó középátlagba tartozik. Öt éves ruhákat veszek neki és 26-os cipőt hord. Jut eszembe,  konkrét elhatározásai vannak, hogy mit hord és mit nem. Van, hogy folyamatosan ruhában jár és nem akar nadrágot felvenni. Azokkal a ruhákkal, amiket én választok kifejezetten problémái vannak. Cipő téren sem könnyű vele, van, hogy nem akarja semmi áron az új cipőt hordani, majd csak az új van a lábán és nem érti, hogy sportra simán mehet a régi tornacipőben. A legnehezebb, hogy nem annyira tudom megfejteni, mikor mi a probléma, vagy lehet, hogy egyszerűen csak annyi, hogy ellent akar mondani, vagy csak egyszerűen egyedül dönteni. Egy darabig például a ruhákat nem szerette, azt arra fogtam, hogy nem praktikus az oviban WC-re menni vele, most meg épp a ruhákat akarja csak.😂De fogalmam sincs, ha veszek egy csizmát a hidegebb időre azt fel fogja-e venni.

Akaratos és határozott, úgy mint Léopold, csak lányban. Szeret óvodába járni, szerintem nagyon jól megszokta ezt az ovit. Bár az is igaz, hogy most volt egy kicsit nehezebb időszaka. És nem tudtam most sem megfejteni, mi lehetett annak az oka, hogy nem akart oviba menni. Volt egy pár nap, amikor nagyon nehezen indult el. Volt sok nap, hogy boldogan indult, öltözött, készült, majd az ajtóban nagyon sírt. Minden reggel azt kérdezte, hogy lesz-e sport. Mikor mondtuk, hogy nem, akkor nagyon örült. Próbáltuk az óvónőkkel megfejteni, hogy mi lehet a sporttal a gondja, de nem tudtuk kideríteni. Ezen a héten azonban boldogan mesélte este, hogy ő nem sírt reggel és mindig olyan feldobottan pattan ki az oviajtón és meséli mi történt egész nap vele. Arra fogtuk az óvónőkkel, hogy talán fáradt. De az is érdekes, hogy a szülinapját egyáltalán nem szerette volna megünnepelni az ovis társaival. 

Még mindig kéri a cumit, amikor nagyon fáradt. Egyre többet meséli, hogy táncolni szeretne tanulni és azt is leírta, hogy mit kell hordani  a táncórán. 

Most épp nem babázik annyit, mint szeptemberben, vagy a nyáron. Szeret az Edgár szobájába behúzódni és legózni. A pici legókból házat épít, én meg csodálom azt a mini világot, amit elképzel és megalkot magának. Általában én ilyenkor Edgárral tanulok. És folyamatosan színez, engem is meghív, nagyon élvezem ezeket a pillanatokat. Ilyenkor is sokszor irányít, mondja, mit milyen színűre színezzek. Megdícséri, csodálja a végső műalkotásomat. 

Mozgásában nagyon ügyes, fürge kislány. Jön-megy, szökdécsel, hamar megtanul mindent. Most például a még picit nagy bicajt is nagyon kitartóan tekeri a vékonyka lábaival. 

Izgatottan várja a karácsonyt és csodálja a kivilágított várost. Nincsenek konkrét kívánságai, de ha beszabadul egy játékboltba, akkor ide-oda fut a polcok között és mutatja, hogy mi mindent fog kérni a télapótól karácsonyra. Most épp egyszarvús karkötőt és plüssjátékot szeretne. 

Nagyon szeret nekem  a konyhában segíteni, kevergeti amit főzök, de segít az asztalt is megteríteni. Pici konyhatündérem. Edgár volt még ilyen, hogy szeretett körülöttem sürgölődni, na meg ő volt a nagy edénypakolóm is. 

Ha tehetném egész nap csak puszilgatnám és megtartanám ilyen kis cserfes, huncut mosolyú kislánynak, de majd ahogy telnek az évek rá kell jönnöm, hogy ő is felnő, mint a fiúk, akik már csak hullámokban tűrik a puszilgatást! 

Isten éltessen édes pici kislányunk!

Dóra barátnőm látogatása

 Első igazi látogatónk megérkezett Perpignanba Portugáliából. Dóra barátnőm esküvői tanúnk volt és majdhogynem neki köszönhetem, hogy Guillaume-ot megismertem. Ő nemsokára Brüsszelből Portugáliába költözik. Bár mindketten dolgoztunk napközben,  hétvégén eljutottunk Saint-Cyprienbe és Collioure-be is. Dóri 3 éve Poitiers-ben is meglátogatott bennünket.

Daphné 4 éves

Múlt hét szerdán megünnepeltük Daphné negyedik szülinapját. Unikornis tortát kért és biciklit ajándékba, amit együtt néztünk ki a Décathlonban még a szünet alatt. Együtt vettük meg az ünnepi ruháját amihez kikönyörgött egy szép kistáskát is (amire azt mondtam, hogy majd szülinapján kapja meg). Kapott szép ruhákat a mamitól és nagyon várta, hogy este mindannyian együtt legyünk és megköszöntsük. Délután már majd leragadt a szeme, ahogy a fiúkat furikáztam és persze ő is jött velem mindenhova. A szép rózsaszín kisbiciklit azóta már ki is próbáltuk. Nagyon ügyesen teker vele, tud manőverezni, akadályokat kikerülni, megtanult lassítani, fékezni. 

A torta is nagyon jól sikerült, hatalmas büszkeségem. Ő választotta a díszítéseket. Imádnivaló négy éves, huncut kislányunk Isten éltessen nagyon sokáig!

Túráztunk a hétvégén

 Végre elállt a szél és az eső, nagyon vágytunk ki a szabadba. Napközben, ha nincs szél és kisüt a nap 18-20 fok is van. De mihelyst bukik le a nap, lehűl nagyon a levegő. Ebéd után hamar össze kellett szedni magunkat. Így szombaton délután egy pici túrát tettünk a gyerekekkel egy remetetemplomhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Corbière láncaira és Agly völgyre. Nagyon jól bírta Daphné is a túrát, ugrándozva sétált velünk, néha belelendült futott és többször elesett. Meg kellett szoknia, hogy köves a terep. 30 perces túrát írtak, de mi majd egy óráig gyalogoltunk, mindig valaki szomjas volt, vagy mindenféle dolgai voltak, vagy Daphnét fel kellett venni. Jó tanúlság ez is a későbbi terveinkhez, hogy kétszer annyi időt kell számolnunk, mint ami írva van. 

Az a vágyam, hogy rendszeresen elvisszük őket túrázni. Rengeteg túraútvonal van körülöttünk, változó nehézségű és időtartamú. Ezt úgy kell érteni, hogy 20-30 perc autóval és már indulhat is a túra. Muszáj kihasználni, hogy ilyen gyönyörű helyen lakunk. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy  a fiúkat nem mindig könnyű kirobbantani. De a végén mindig örülnek. Szeretem ezekben a szabadban töltött percekben, hogy nagyon jókat lehet beszélgetni velük, mert semmi nem tereli el a figyelmüket. Teljesen kicseréli, feltölti az embert. Hiába mozogni kell folyamatosan, a sportról és a mozgásról nem lehet lemondani.

Az is a nagy terveim között szerepel, hogy megmásszuk a Canigou-t, a Pireneusok 2600 méter magas csúcsát. Nyáron félúton meg lehet aludni egy menedékházban (ahova előre be kell jelentkezni) fent pedig meglátogatni a Saint-Martin Kolostort. Biztos hatalmas élmény lenne mindannyiunk számára. 

Rövid hetünk volt

A két hét őszi szünet nagyon hosszúnak tűnt, talán ezért is nehéz volt az újra iskolába menetel. Daphné nem akart hétfőn reggel elindulni. Bíztattam, hogy rövid hét következik.  November 11, a fegyverszünet napja munkaszüneti nap Franciaországban. Ebben az évben csütörtökre esett, Guillaume nem dolgozott, nagy volt itthon az öröm. Sőt a pénteket is lazábbra vette, ilyen is kell. 

Az eső még mindig esett, legalábbis reggel borongós idő volt, én dolgoztam. Nem tudtunk mit kitalálni, mint egy családi mozizást. Mivel a gyerekek pár napja már bent voltak a szél és eső miatt, kicsit sajnáltam ezt a benti programot, amikor láttam, hogy délutánra kiderült az ég. De egy nagyon kedves, szép filmet néztünk meg együtt egy oroszlán és egy farkas barátságáról. 

Daphnénak ez volt élete első mozi élménye. Félreértés ne essék, nem fogunk vele innentől moziba járni. Most csak úgy jött ki a lépés, hogy én is kíváncsi voltam a filmre, ezért vittük el őt is. 

Volt egyszer egy szülinap: drága Edgárunk 9 éves lett

Annyira készült erre a napra. Mindig rájövök, mennyire fontos nekik a testvériség mellett hogy legyenek olyan pillanatok, események, tárgyak, amik csak a sajátjaik. Edgár múlt hét szombaton kilenc éves lett, s ezt méltóképp megünnepeltük. Szerencsésen jött ki, hogy szombatra esett. 

Mindig ő nyitja a szülinapi szezont. Ilyenkor már annyira kiéhezek a tortakészítésre, hogy mindig valami különleges tervem van az Edgár tortáját illetően. Edgárnál most tombol a Pokémon őrület, így ehhez illő tortát szerettem volna készíteni.

Délelőtt elkészült a torta, hosszasan rakosgattam ki a bonbonokkal, hogy Pokémon labdára hasonlítson. Közben készült a brassói Edgár kedvenc étele. Gördeszkát kért ajándékba, kívánta, hogy ebédkor adjuk át az ajándékot, hogy a barcaresi gördeszkapályán délután ki is lehessen próbálni. Kapott még egy nagy doboz Pokémon kártyát, legokulcstartót Léopoldtól (amit Barcelonában vett neki) és szép ruhákat a mamiéktól. Boldog volt. 

A napokban azonban hidegebbre fordult az idő. De még igazán a téli ruháinkat sem szedtük elő. Vékony kabátban indultunk el, Daphnénak még nem  vettem új téli kabátot. Annyira süvített a szél, hogy fájt a fejünk tőle és úgy éreztük, hogy a csontjainkig hatol a hideg. Én fél órát is alig bírtam, be kellett ülnöm az autóba. A gyerekek azonban így is élvezték.

A nap fénypontja az este volt. Megbeszéltem a gyerekekkel, hogy a szülinapjuk alkalmával választhatnak egy éttermet ünnepelni. A gyerekek kedvence a Bureau nevű étterem volt Poitiers-ban. Bár mi Guillaume-al nem igazán kedveltük ezt az étteremláncot, a gyerekek miatt párszor jártunk ott. Mikor meglátták, hogy van egy hatalmas Bureau nem messze tőlünk. Mi sem volt egyértelműbb, hogy Edgárt ezt az éttermet válassza. Nagyon meg voltunk elégedve a választással, olyan friss, finom ételeket ettünk, ráadásul mind gyorsan érkezett. Egy kényelmes, hangulatos kis sarkunk volt, nagyon jól éreztük magunkat. Edgár büszke volt és nagyon boldog. 

A teknősök völgye

 

A teknősök völgye volt az utolsó bevállalt nagyobb programunk a héten. Eredetileg szerdán mentünk volna, de egész napra esőt mondtak. Pénteken pedig már gőzerővel az Edgár kilencedik szülinapjára készültem. Ő nyitja meg a szülinapi szezont és tele vagyok tortaötletekkel. Általában a beszerzés és az elkészítés is időigényes. 😜

Ide viszont úgy indultunk, hogy a parkhoz közeli McDonalds-ban ebédeltünk. A park nagyon tetszett mindenkinek, viszont több idő kell hozzá, nem egy szűk délután. Inkább egy egész napos program. A szezonban ez volt az utolsó nyitvatartási hét, délután 16.30-kor zártak. 

Jó árnyas a park, szóval a nyári melegben is klassz lehet. Egy nagyon izgalmas játszótér, trampolinok és persze sok-sok állat található a parkban. Elsősorban teknősök és kígyók, de van kecske, láma és szurikáta is.

A fiúk teljes izgalomba jöttek, mert betűket kellett keresniük a parkban, hogy bonbont kapjanak. Nagy volt az öröm a kijáratnál.

Két állatbemutató volt: egy a kígyókról és egy a teknősökről. Külön megjegyeztem a pénztárnál, hogy mennyire klassz, elsősorban érdekes, érthető és nagyon informatív volt a bemutató, mindkettő. Mindkét animátor egy fél órában elmesélte és összefoglalta az állatok életét. 

Séta a tengernél

 Szerdán nem akartunk nagy programot, mert később is volt már, csak a tengerhez mentünk el. Toreilles tengerpartja teljesen más arcát mutatja így ősszel. A partokon télire felszedik a bárokat, kietlen part fogad bennünket. Gyönyörű! Nyugalmas, békés. Nem volt őrült hideg, de a gyerekeknek szokniuk kell, hogy fel kell melegebben öltözni. Daphnéval összevesztem, mert nem akart kabátot felvenni, Léopold csak pulcsiba és kiskabátba jött, a pulcsi alatt semmi nem volt és a kabátja is végig nyitva volt. Icipicit meg is fáztak. Ráadásul mezítláb sétáltak a homokban. 

De nagyon szép délutánunk volt, homokba rajzoltunk, kagylót gyűjtöttünk, kutyáztunk (nem a sajátunkkal), mert sokan jöttek ki kutyát sétáltatni. A fiúkkal nagyon szeretnénk egy kiskutyát, de még biztos várunk addig, amíg saját házba nem költözünk. 

A tengerparton azonban akkor is szél fúj, amikor a házunknál nem. Szeretem ezeket a pillanatokat, mert ilyenkor úgy tényleg együtt vagyunk, sokat beszélgetünk.

Szünetünk második hete

 Az óraátállítás Barcelonába ért bennünket. Így a szünet második hetében hozzá kellett szoknunk, hogy 17.30-kor már félig sötét van és hogy hamarabb hűvös van délután, így a programokkal igen össze kellett szednünk magunkat. Ez nem mindig volt könnyű, mert minden délelőtt dolgoztam, meg közben főztem és mire ettünk és elpakoltunk, délután három óra volt.

Kedden sikerült összeszedni magunkat és gyönyörű napsütésben ellátogattunk Ile-sur-Tet mellé. Itt olyan természeti karsztképződmények között sétálhatunk, mint Törökországban Kappadókiaában a Tündérkémények. Sok évvel ezelőtt jártam ott barátokkal, nagyon különleges élmény volt. 

A gyerekeket nem mindig tudtam könnyen összeszedni, de minden program végén megköszönték, hogy elmentünk valahova. Próbáltam minden nap kivinni őket, mert bevallom délelőttönként a tv és videójáték mellett tudtam nyugodtan dolgozni. 

A perpignani tündérkémények viszonylag kisebb területen fekszenek, kb egy órás program, így kiváló volt számunkra egy késő délutáni sétának.

Hosszú hétvége Barcelonában

 Utolsó pillanatban eldöntött célállomás: Barcelona a hosszú hétvégére. Autóval egy óra negyven perc tőlünk. Utoljára 12 éve jártunk ott, az akkor még ott élő unokatestvéreméket látogattuk meg és Léopold épp a hasamban volt. 

Ez a város csodás, hamisíthatatlan hangulattal. Bevallom már szinte feledtem szépségét. Egy igazi tengerparti város, hatalmas kikötővel, jachtkikötővel, dombokkal körülvéve, tengerparti sétánnyal, mit sétánnyal fürdési lehetőséggel. Hosszú pálmasorok, repkedő papagájok szerteszét. 

Gyönyörű időnk volt, kivéve az első napot, amikor kifogtunk egy esős délelőttöt és borús délutánt. Ez elég ritka Barcelonában. Nem tartott sokáig, másnap már ragyogó napsütésben fedeztük fel a várost. Nem stresszeltünk, hogy mindent lássunk, hiszen bármikor visszajöhetünk, Perpignanból még közvetlen vonatjárat is van, ami egyenesen a város közepébe érkezik. 

A fiúk is évezték, Daphné is jól bírta a nagy sétákat. Kintebb volt a szállásunk és autóval jutottunk be a városba, de nagyon drága volt a parkolás, így máskor másképp szervezzük. Talán megpróbálunk bentebb lakni és tömegközlekedéssel mozogni a városban.

Sétáltunk a Ramblán, tettünk egy kört a híres vásárcsarnokban. Megcsodáltunk több Gaudi épületet. Jártunk a Park Güell-ben, találkoztunk Moszkvai magyar ismerőseinkkel, akiket 7 éve nem láttunk és akik kb. másfél éve költöztek ebbe a gyönyörű városba Moszkvából.

Utolsó nap a Montjuic városrészt jártuk körbe, ahova felvonó vitt fel bennünket. Innen nagyon szép kilátás nyílik a városra. 

Köszönjük a sok élményt Barcelona, ígérjük még visszajövünk!

"Anya mit segíthetek?"

 "Anya, mit segíthetek?" kérdezi este tőlem. Én pedig hívom a húst kevergetni, vagy kérem, hogy segítsen teríteni. Imádom, mert olyan házias, igazi kislány. Ilyenkor érzem a család nőtagjai között azt az igazi összhangot. 

De sokszor meghív egy kávéra is, amit a saját játékkonyhájában készít elő. Guillaume-ra is gondol, megkérdezi tőlem, hogy a papa milyen színű pohárból inná a kávét szívesen. A szívem ilyenkor megcsordul szeretettel. 

Park Sant Vicens

 Tegnap este öt után pedig ezt a parkot dobtam be ötletnek a gyerekeknek. Valaki említette, hát kíváncsi voltam rá. Ráadásul folytatjuk Perpignan és a környék felfedezését, mert a nyár (a hőség miatt is) és ez a pár hónap nem volt elég mindenre. Ez a park Perpignanban található. Nagyon szép, rendezett, tiszta, változatos növényekkel. Szeretem itt az őszt is, mert a lombhullatók már színesednek, de mellette többnyire még zöld minden a sok örökzöld növény miatt. Hát így volt ez ebben a parkban is, ahol bambuszerdő is található, de még virágok is virágoztak. Voltak sárga fák és ciprusok is. A park közepén egy tó és persze az elmaradhatatlan játszótér. Késő este sikerült csak innen is hazaindulnunk. 

Shaka park

 Hétfői napon Léopold hamarabb végzett a teniszen és elmentünk Barcares-be, miután felvettük a teniszen. Ezen a tengerparti településen van egy Santa Maria nevű hajó alakú játszótér. A Leucat tó mellett, nagyon hangulatos környezetben gyönyörű nagy játszótér.  Daphné nagyon imádta. Útközben a fiúk kiszúrtak egy gördeszkaparkot. Húúú, az is milyen klassz volt. Visszafelé ott álltunk meg és a naplemente is ott ért bennünket. Léopold az egésznapi teniszezést követően még vagy másfél órát waveboardozott. Hogy honnan van ennyi energiája, pedig még a feje is fájt előtte, mert szerintem a teniszen megsütötte a nap. 

Azért klassz ez a hely, mert van egy komolyabb pálya, Léopold ott lovagolt körbe-körbe megállás nélkül. Van egy zárt csarnokban is pálya, de az fizetős, oda nem mentünk. És van egy kezdőknek való park laposabb lejtőkkel, ahol Edgár és Daphné nagyon jól érezték magukat. Ráadásul gyönyörű volt a naplemente is. Nincs a szomszédban, húsz perc autóval, de megéri. 

Szünetünk első hete

 Majdnem el is telt egy hét a szünetből. Léopold tenisztáborban volt egész héten. Annyira hálás vagyok, hogy itt is van ez a lehetőség úgy mint Poitiers-ben. Imád menni, teniszeztek, voltak uszodában, lézerjátékot játszani, moziban. Ráadásul hétfőn és kedden versenyre is beírattam, annak is nagyon örült. Egy osztálytársa is vele volt egész héten. Nagyon örülök, hogy ilyen hasznosan töltötte a hetet, minden nap jó fáradtan tért haza, vörös szemekkel, ráfért a pihenés. Tudom, hogy itthon csak a könyörgés ment volna a videójátékért. Abból így is lesz majd jövő héten, amikor mind a négyen együtt leszünk és nekem egy kicsit dolgoznom is kell majd. 

Edgár és Daphné itthon voltak velem. Általában délelőttre jutott valami közös  program: décathlonban szétnéztünk, mert szülinapi ajándékát Daphné is és Edgár is ott szeretné megvenni. Vagy voltunk nagybevásárláson, vagy nagytakarítást szerveztünk, agyik nap az Edgár, másik nap Daphné szobáját takarítottuk ki alaposan (bevallom sokszor csak tűzoltásra futja).  Reggelente volt tévézés, míg én dolgoztam egy keveset.

Általában délután ötre mentünk Léopoldért és még vele elmentünk valamerre ki a szabadba. Felfedeztünk több klassz parkot, játszóteret, vagy gördeszkaparkot is. Annyira szeretem, hogy olyan sok kinti  szabadidős lehetőség van itt a gyerekekkel. Még szép az idő, süt a nap, csak este kell egy nagyobb pulcsi vagy vékonyka kabát. Poitiers-ban ezt az őszi szünetet  utáltam a legjobban, amikor már semmi nem volt nyitva, és az idő is hideg és esős volt. Kifejezetten értékelem, hogy a ragyogó nap még minden nap kicsal bennünket a szabadba.                  

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    

Tökfaragás

Minden évben leírom, hogy nem szeretem a Halloweent, nem tetszik, hogy ekkora bizniszt csinálnak belőle. Tőlem idegen, mert bennem a temetőjárás emléke hagyott nyomot és ugye sajnos anyukám már 14 éve nem él. Nem tudok ilyenkor ünnepelni. 

Léopold ilyenkor mindig beruház valami dekorációra, valami műanyag vacakra, hogy alig tudom magam visszafogni, hogy ne rontsam el örömét. Ebben az évben is vagy 17 eurót elköltött a zsebpénzéből világító koponyára és félelmetes maszkra. Ezekkel a szobáját dekorálja. Számomra ezek műanyag, hasztalan, kínában gyártott vackok, de tudom, hogy a gyerek más szemmel néz ezekre.

Edgárt ebben az évben nem kapta el a lendület, így "csak" egy tököt vettünk, hogy kifaragjuk. Egyik délután előkaptuk és Edgár teljes egyedül kifaragta. Nagy sikere volt. A teniszezésből hazatérő Léopoldnak is nagyon tetszett és Daphné is csillogó szemekkel csodálta, ahogy este világított. A magját megpirítottam gyors és az esti sétánál már vadul rágcsáltuk. Valahogy ez közelebb áll hozzám. Természetesebb. Ettük is, díszít is és el is foglalták vele a gyerekek magukat.

Itt az őszi szünet!

 Most érzem először igazán, hogy a gyerekekre ráfér a kiérdemelt, várva várt őszi szünet. Nem könnyű hat hét áll mögöttünk. Új iskola, teljesen új élet kezdődött mindannyiunk számára szeptemberben. Mert addig mondhatjuk csak nyaraltunk (kivéve pénzkereső családfőnket). Bár néha azóta is olyan érzésünk van, hiszen igen frekventált, turisztikai központban élünk. 

Ahogy írtam,  Léopold habzsolja az életet. Ő az ügyeletes életművész kifogyhatatlan lelkesedéssel és energiákkal. Nagyon hamar beilleszkedett, pár hét alatt lettek jó barátai, felvette az igen szigorú iskola ritmusát, hozza a szép eredményeket. És csodálom, hogy soha nem panaszkodik, hogy fáradt lenne, pedig mindemellé heti kétszer másfél órát teniszezik. Találtunk egy szuper teniszklubbot, ahova két osztálytársa is jár. Szóval úgy érzem nagyon jól megtalálta a helyét. 

Daphné is nagyon könnyen kezdett, gond nélkül kel és megy reggelente. Neki is vannak barátai, a héten volt hivatalos egy kis ovis csoporttárs bulijába. De ő nagyon elfáradt, sőt le is betegedett. De az inkább annak tudható be, hogy még mindig nyári ruhában jár. Egyszerűen még egy hosszú újjút sem tudok rákönyörögni, nadrágot pedig el nem viseli. A nyári öltözék napközben rendben is van, hiszen 24-29 fokig is felszökik a hőmérséklet, de reggel és este már hűvös van. Néha mosolygom magunkat, ahogy fel vagyunk öltözve: "az örök nyár család", mondom. Edgár kb. egyszer ment iskolába hosszú nadrágban, Daphné egyszer. Én még mindig bőven hordom a nyári ruháimat egy kis kabátkával vagy kardigánnal persze, szandállal és nyitott cipővel. De a helyiek, őszhöz méltóan már kabátot és sálat is hordanak, vagy hatalmas pulcsit. Szóval köhög nagyon szegénykém és lázas is. remélem hamar átlendülünk ezen a kis betegségen, mert vannak terveim (ha a munkám mellett belefér majd) a szünetre.

Edgárnak volt a legnehezebb. Az elején megszakadt a szívem érte, annyira rossz volt látnom, ahogy szó szerint szenvedett: hasa fájt, melege volt, nem kapott levegőt. Persze mindezt, amikor suliba érkeztünk. Szerencsére tényleg olyan az iskola, hogy nagyon szigorú, de korrekt és foglalkoznak a gyerekekkel. Barátságot kötött az egyik adminisztrációs hölggyel, aki nyugdíj előtt áll. Nagyon sokat segített neki, mint egy pótnagymama, terelgette napközben, támogatta Edgárt jó szóval, nekem pedig fényképeket küldött napközben, hogy engem is megnyugtasson. Az al

só tagozat igazgatónője is beszélt Edgárral, úgy éreztem az a beszélgetés is nagyon sokat segített neki. Elfogadta, hogy ebben az iskolában bizony tanulni kell keményen, de meg is van az eredménye. Hamar barátja lett Antoine-nak, aki szintén új kisfiú az iskolában és akik több szerdán áthívták magukhoz játszani Edgárt. Valahogy a harmadik héttől fordult a kocka, gond nélkül megy, nincs sírás, ott tudom hagyni. Jóleső izgulások vannak a nagyobb tesztek előtt, de annyi felmérőt írnak, szinte minden nap, hogy abba is szépen belejött. Nagyon megnyugodtunk Guillaume-al, hogy őt is végre kiegyensúlyozottan látjuk. Azt mondta, nem sajnálja hogy nem kell egy darabig tanulni, de a barátaival szívesen maradt volna még. Ez bíztatóan hangzott tőle. Ő is volt már szülinapra hívva.

A hetek ritmusa sokkal feszítőbb, ezért is írtam, hogy rájuk fér a pihenés. Reggel hét előtt kelnek és fél nyolckor indulunk suliba/oviba. Este 17-re megyek értük, mire hazaérünk, uzsonna, Edgárral már ülök is le tanulni, Léopold csinálja egyedül. Daphné sokszor tévézik egy picit ezalatt.  Edgárral egy-másfél órát tanulunk. Szerdán nincs suli - csak Léopoldnak - így kedd eset lazább, mert Edgárral elég szerda délelőtt házit írni. De hétfőn és csütörtökön este csak tanulunk. Nincs idő boltba menni, vagy csavarogni, mint ahogy ez néha előfordult Montamisében. Ebbe is szépen bele kellett tanulnunk együtt. 

Szóval itt az őszi szünet. Léopold tenisz táborba megy az első héten, teniszversenye is lesz. Második hétre tervezek több programot, amikor mindhárman itt lesznek. Sajnos én dolgozok, szóval én inkább most fogok elfáradni, így váltjuk egymást. De örülök, hogy velük lehetek, remélem tudnak töltődni egy kicsit. 

Hétvégi bicajozás

 A Canet-Saint-Nazaire tóhoz hatalmasat tekertünk a múlt hétvégén. Teljesen a város szélén élünk most. De mégis még Perpignanhoz tartozik ez a városrész, ahol a bérelt házunk van. Szeretem, hogy nem kietlen a környék, közel van egy hatalmas bevásárlóközpont, de mégis pár lépés és szőlőültetvények között találjuk magunkat. 

Múlt héten nekiindultunk családi kerekezésre. Vasárnap volt, Edgár szülinapi buliból tért haza. Én Léopolddal és Daphnéval elindultam előre, de haza kellett tolni a bicajt, mert lyukas volt a kerék. Addigra Guillaume is hazaérkezett Edgárral. Röpke 10 perces  kerékjavítást követően, már úton is voltunk, családilag. A google map 16 perces túrát jelzett, de mivel Edgár minden két percben vissza akart fordulni, így egy kis időnk elment a biztatással. Negyven perc alatt érkeztünk meg Canet-Saint-Nazaire tóhoz. A táj nagyon hangulatos: ahogy megrajzolják a hegyek a látóhatárt és körbevesznek bennünket Canet-en-Rousillon borvidék szőlőültetvényei. Mivel kicsit elszámoltuk az időt és másnap még várta a gyerekeket az utolsó szünet előtti iskolahét, egy kis madárlest követően már tekertünk is haza. Visszafele Daphné elaludt az ülésben, Edgárnak pedig kilyukadt a kereke és olyan mérges volt, hogy megmondta: 'Soha többet nem teker erre".  Pedig a család maradék tagjai mind nagyon élvezték ezt a hangulatos kerékpártúrát. Olyan jó érzés, annyira felüdítő a szabadban tekerni. Ilyenkor mindig előbújik vidéki lány énem!

Őszi naplemente

 

Pénteken suli után Edgárt viszem a kézilabdára. Utána hazqjövök Léopolddal és Daphnéval. Majd visszaindulok Léopolddal a teniszre és rögtön utána felveszem Edgárt a kézilabdán. Jövök haza Edgárral és Daphnéval. Végül Guillaume hozza haza Léopoldot, előtte pedig munka után a közeli uszodában úszik egyet. Csoda néha mennyi szervezést igényelnek a napjaink.

Ilyenkor megjárom a Canet-en-Rousillon (ahol Léopold teniszezik) és Cabestany (ahol Edgár kézilabdázik) közti utat. Minden héten ámulok. Ilyenkor pont "nekimegyek" a Canigou-nak, szemben végig magas hegyek vannak. E mögött megy le a nap. Körben mindenhol szőlőültetvények. Balról pedig a Canet-Saint-Nazaire tó terül el, amire szintén rálátni. Nem tudják a képek visszaadni mennyire szép ez így együtt. Különösen a naplemente színei az őszi színekkel együtt. Próbáltam pár képet lőni, meg-megálltam az autóval ahogy tudtam.