2026. október 11., vasárnap

Második Magyar Klub

 Ismét volt egy kis közös magyar tanulás a gyerekekkel, ezennel nálunk. Szerda délután. A sok-sok meleg nap után, a héten volt néha borúsabb idő is, szerdán például egész délután esett az eső. Finom uzsonnát készítettem a gyerekeknek és az őszről beszélgettünk, verset olvastunk Weöres Sándortól és Kányádi Sándortól. Kevésbé voltak lelkesek és nehezebben is ment a tanulás: mindig valaki elmászkált az asztaltól, a többiek utána. Nem volt olyan lendületes, mint az első alkalom. 

Megbeszéltük, hogy akkor is próbáljuk fenntartani ezeket az alkalmakat és tudomásul vesszük, ha éppen bizonyos alklmak nem sikerülnek olyan jól mint mások. Hiszem/hisszük, hogy van értelme. Mindig szóba kerülnek magyar hagyományok, szokások, amit szeretnénk ápolni. De persze a nyelvgyakorlás a legontosabb cél. 

A középiskolások tüntetése

 Részlegesen bennünket is érintettek a diákok, pontosabban a középiskolások országszerte szervezett tüntetései.Bár  Léopold magániskolába jár gimibe, pont mellettük van egy állami gimi, ahol zajlott az élet. Sőt a közelség miatt egy-két nap az ő gimijük ajtaját is blokkolták, egyik nap épp időben érkezett reggel és az utolsók között tudott bejutni az iskolába. 

Egyetlen egy nap, múlt héten kedden nem volt iskola, biztonsági okokból inkább otthon tanulhattak a diákok. 

Egyetértek azzal, hogy:

túl hosszúak a  napok: Léopoldnak hétfőn és kedden 8-18 ig van órája és oda is kell érni és haza is kell jönni, szóval ez egy igen fárasztó nap.Jó szerdán csak délelőtt van suli és csütörtökön-pénteken délután háromig.

hosszúak a szünetek: minden hat hétben két hét szünet hatalmas teher a szülőknek és nem pihenés a gyereknek aki ekkor táborba vagy napközibe jár, mert a szülők dolgoznak. Gimisek nem járnak már táborba, de nekik sincs szükségük két hét pihenésre, egy hét bőven elég lehetne, nem esnének ki  a ritmusból. De erről is mint sok minden másról már legalább 10 éve beszélnek. Semmi nem oldódik meg reformok nélkül, itt pedig mindent lehet csak reformot bevezetni nem, mert akkor mennek az utcára és éppen mikor ki tüntet. Ergó mindig minden marad a régiben. A turizmus lobbija erősebb az ész érveknél és a tapasztalatnál. De kinek van pénze és szabadsága hathetente két hetet utazni?

Kevés a tanár és Franciaországban is alulfizetettek. Ez a pálya nem lesz vonzó soha ha minimálbéren fizetik a kezdő tanárt és pályája végén is csak 3000 bruttót keres. Siralmasan kevés ez ma ebben az országban normálisan megélni.

Abban nincs tapasztalatom, hogy milyen az infrastruktúra, az én gyerekeim mindig magéniskolába jártak, elfogadható, nem extra körülmények között. A gyerekek iskolájában inkább  a tanulás színvonala volt mindig magasabb, több követelmény, nagyobb rend és fegyelem. 

Sajnos a francia diákok PISA felmérésen elért eredményei sem azt mutatják, mintha az oktatás jó irányba haladna vagy fejlődne. Pedig megoldás kell, mert nem mindenki tud fizetni magániskoláért. 

2026. szeptember 23., szerda

Szerdai magyar klub

 





Van itt pár magyar család akikkel jól összebarátkoztunk. Én azok közé a  külföldön élő magyarok közé tartozom, aki szeret itt is magyarokkal találkozni. Úgy alakult ráadásul hogy ezen pár családból a  gyerekek nagyjából Daphnéval egy idősek. Amikor együtt bandázunk a tengerparton vagy bárhol máshol, mindig hatalmas jéték kerekedik közöttük. Néha rájuk is szólunk, hogy tessék magyarul játszani. 

Az egyik anyuka fel is hívott szeptember elején hogy mi lenne, ha szerdánként kéthetente találkoznánk, hogy magyarul tanítsuk a gyerekeket. Kis olvasás, írás, beszélgetés. Kötetlenül, játékosan, hagyományokról ünnepekről. Úgy gondolom, hogy ezt pont kis csoportban egyidős gyerekekkel együtt élvezet csinálni. Nekem abszolút beindította a fantáziám. 

Ma meg is tartottuk délután az első foglalkozást: a téma a nyár, nyaralás volt. Chatgpt segített nekem egy színes feladatsort összeállítani reggel fél órában, amit szét is dobtam délelőtt magunk között, hogy legyen idő mindenkinek kinyomtatni. A feladatsor hosszúnak bizonyult, és a gyerekek kb. egy másfél órát bírtak. De ebbe belefért egy kis olvasás, írás és beszélgetés. Volt aki motiváltabb volt és volt aki csak a játékot várta a végén. DE alapvetően szerintem nagyon értékes, élvezetes és hasznos pillanatokat töltöttünk együtt. Két hét múlva nálam találkozik a csapat.

Daphnénak nagyon tetszett, szerette a rögtönzött munkafüzetet, szorgalmasan írt is. 

Sajnos itthon a gyerekek nem sokat beszélnek magyarul még annak ellenére sem, hogy mi GUillaume-al magyarul beszélünk mindig. Én tudom azonban, hogy minden ott van a fejükben, hiszen én mindig magyarul beszélek velük. A magyarországi nyaralások után sokkla jobban megy  a magyar nyelv. És Léopold is 16 éves fejjel rájött hogy ez vagány is, hogy kétnyelven beszél, talán ha ő többet beszél, akkor ez Edgárt és Daphnét is jobban ösztönzi. 

Éva, aki kezdeményezte a magyar klubbot, felvidéki magyar és nagyon szívügye a gyerekek magyarul tanítása. Vannak tankönyvei, olvasó könyvei és sok magyar mesekönyve is. Nálam olvasni mindhárman nagyon könnyen és gyorsan megtanultak. Edgárt nyösztettem vele a legkevesebbet talán, nem tudom miért. De mindhárman úgy tanultak meg olvasni, hogy követték a könyvben amikor én olvasok és kérték, hagy próbálják ők is. Anna Peti Gergő egyszerű mondatai, rövid történetei voltak mindhármuknál a legideálisabb mesék az olvasás tanulására. Írni soha nem tanítottam egyiket sem, a fiúk  biztos sok hibával írnak ma is. Na de majd most Daphné. Éva úgy látom, hogy nagyon sokat olvas is a gyerekeinek, szóval lehet ez is a titka, hogy nem kell abbahagyni a közös magyar olvasást még akkor sem ha a gyerek már egyedül olvas magának franciául. 

Meglátjuk, hogy mennyire leszünk kitartóak és a gyerekek is. Az első alkalom elég biztatóan alakult, de biztos, hogy még adaptálni kell a programot, a témákat és a foglalkozás hosszát. 

Ronde de Cérétane

 



Pokoli futóverseny. Mikor a 18. kilóméternél megláttam ezt a táblán franciául, rájöttem, hogy valóban ez a verseny pokoli volt, legalábbis nekem. Guillaume élvezte, én csak az első 13 km-t , utána pár lejtmenetet, majd a célegyenes 500 méterét :-). Persze kérdi ilyenkor a laikus, hogy akkor minek is? Hát... a kihívás miatt :-)

Még nyár elején határoztuk el - hirtelen felindulásból - hogy részt veszünk ezen a méltán híres 21 km-es futóversenyen. Azt is gondoltuk, hogy így legalább kénytelenek leszünk edzeni nyáron is. Persze nyáron nem amiatt nem edzünk mert nincs épp verseny szemptemberben, hanem azért mert 40 fok van, vagy épp nyaralunk, vagy épp újra kezdtünk dolgozni a szabi után és egyszerűen elhalmoz bennünket a munka, sok a program, szalad a ház stb.

Az igaz, hogy most egy picivel többet edzettünk a nyáron, de csak egy ici picivel többet. Például hiába vittük a futócuccot Szardíniára, egyszer jutottunk el csak. Rá kell jönnöm többb nyár után, akárhogy próbálkozom, szervezem, próbálok helyet találni, beiktatni, a sportolás mindig háttérbe szorul. Hiába, a home office, három gyerek és a nyaralás....Ezt most látom már, hogy soha nem fogom olyan intenzíven tudni csinálni, mint ahogy év közben.

Ahogy a suli elkezdődött, kaptam egy 3 hetes felkészülési tervet, amit hellyel közzel próbáltam betartani. Chatgpt gyártotta, mégis valami fogódzóm volt. De valószínű hirtelen volt az egész mert eléggé fájni kezdett a combom hátul a térdem felett, nem is voltam benne biztos, hogy elmegyek a versenyre. De őszintén...sajnáltam volna kihagyni. Inkább úgy voltam kiállok ha nagy a baj, Guillaume is erre biztatott, neki volt már tapasztalata, avagy sérüléssel futni, nem kiállni és mankóval járni pár hétig utána. 

A Ronde de Cérétane egy 21 km-es kör verseny Céret városa körül.Céret már az Albere hegység lábainál fekszik fél óra autóútra tőlünk, szóval elég dimbes- dombos a környéke. Ezt jól megtapasztaltuk a verseny során.

Ugye a 21 km-t, a félmaratoni távot síkon, nagyjából 2 óra 5-8 perc alatt futjuk le. Gondoltam a kisebb sérülésem miatt beállok egy lassabb tempóra és majd azzal végigtotyizom a versenyt. Guillaume beszerzett egy profi mellényt, amiben jó sok víz volt, a telefonom, most vittem zenét is. Az első 13 km-t szinte végighuncutkodtam, nagyon jó volt a zeném, örömmel futottam, minden rendben volt, már túl voltam egy meredek lejtőn, gondoltam ezzel le is tudva. 13 km-nél voltunk viszonylag már magason egy kastélynál és innen még bőven felfele vitt az utunk, nem is egyszer. Utólag valaki említette, hogy milyen szép a táj. Őszintén? Nem néztem, csak azt láttam, hogy egyre magasabban vagyunk.  Egy dolgot lestem, hogy az előttem haladók futnak-e felfele, mert olyan érzésem volt, hogy lefele sose futunk. Brutál volt. Még a legutolsó 21. km is végig felfele vitt. Sokat gyalogoltam, hulla voltam, a lábam viszont elég jól bírta, nem sérültem le és Guillaume sem. Ő 20 perccel korábban ért be, mint én. Én 2 óra 39 perc alatt, Guillaume 2 óra 20 perce alatt teljesítette. 

A héten pihenőt fújtam, hétfőn mintha két fadarabon járnék, de már ma szerdán is sokkal jobb. Nem tudom, jövőre 21-km es körre biztos nem nevezek be, de volt 10 km-es arra lehet. Ugyanis a szervezés profi volt, nagyon jó hangulat sok frissítő állomás, 10/10 pontos. 

Szerintem egy darabig nem megyek versenyre, vagy mégis?? de biztos nem 21 km-eresre.

2026. szeptember 21., hétfő

VISA - nemzetközi fotókiállítás





 Minden évben szeptemberben rendezik meg Perpignanban a nemzetközi fotókiállítást. Az év legjobb fotóriportjait mutatják be ilyenkor Mi nagyon szeretjük Guillaume-al, a gyerekek is felváltva velünk tartanak. Idén csak Léopold csatlakozott hozzánk. Mindig vannak tobbé és kevésbé érdekes témák, meghökkentő vagy éppen nagyon szomorú riportok is. Daphné még pici ezekhez a történetekhez, illetve vannak olyan kiállítások, ahova be sem engedik. Edgárnak pedig  a tavalyi évben rossz élménye volt, amikor az iskolával a VISA  kiállításra mentek, így ő is azt mondta, most kihagyja. De örültünk, hogy LÉopold velünk tartott, ő már tényleg nagy komoly fiú, minden érdekli. 

Az előző éveben látottak közól soha nem fogom elfelejteni az amerikai fegyvertartásról készült fotókat, megdöbbentő volt, hogy némely háztartásban mekkor fegyvergyűjtemény található. Még fegyvert gyűjtő papot is mutattak be. De nem felejtem el a Philadelphiai Kengsington sugárút drogosairól készült riportot sem. Ide szóltak is, hogy kisgyerekkel nem lehet bemenni, annyira sokkoló képek is voltak.

Az idei képek közül megdöbbentő volt egy japán fotós beszámolója a virtuális házasságkötésekről: nők és férfiak is virtuális manga hősökkel vagy más személyekkel házasságot kötnek, időt töltenek, nászútra utaznak. Megdöbbentő volt számomra hova jutott a világ. De érdekes volt egy francia fotóriporter bemutatója a franciaországi funkcionális analfabétizmusról, azaz azokról a felnőttekről, akik jártak iskolába és tanultak írni és olvasni, de mégsem tudnak. Hogyan tanulnak felnőtt fejjel újra olvasni, hogy a gyerekeiknek mesét tudjanak esténként olvasni vagy a házifeladatokban segíteni. Egyre komolyabb franciaországi problémára világít rá ez, világmretű probléma az olvasás elhagyása az értő olvasás elsajátításának hiánya. Elidőztünk még ezeken kívül a Kínáról szóló beszámolónál, a kokain gyártásról vagy az ICE letartóztatásairól készült riportoknál. Klassz déluténunk volt, nem hagynánk ki ezta  szeptember elejei programot, csak nagyon nagy szükség esetén. 

Hello szeptember

 



Dübörög a szeptember, forróságban, tempósan . Próbáljuk felvenni a ritmust, kiépíteni az új órarendet, kit hova mikor kell vinni, hol kell felvenni stb.

Múlt héten megvoltak az évindító értekezletek, jó zsúfolt hetünk volt. Edgár ebben az évben brevet vizsgát tesz, Léopold a pályaválasztás közepén van, év végén francia és matek érettségit tesz. Beiratkozott egy orvosi előkészítőre, a spécialté-at is ennek megfelelően választotta, de még mindig lehet belőle akár mérnök is.

Daphné rövid hajat kívánt, így egy fodrászt is beiktattunk az első hetekben, mindig megcsodálom, hogy milyen nagylányos ezzel a rövidebb hajjal. Azt is észrevettem, hogy  kislányosabb ruháit már nem olyan gyakran veszi fel. Hiába lassan ő is kilenc éves. 

Nagyon nagy meleg van, 32-36 fokok és minden nap újabb tüzek vannak. Eredetileg a szeptember az az időszak amikor a legtöbb tűz szokott lenni, bár idén elég korán kezdődött ugye a nyári szünet első hétvégéjén is már hetekig tartó tüzek voltak. Szomorú ez a nagy szárazság is a meleg, mit meleg forróság mellé....

Tengerparton is voltunk egyik hétvégén, nagyon nyugodt szép turistamentes ilyenkor a part.

2026. szeptember 1., kedd

Elkezdődött az iskola

 Ma reggel Daphné a CM1 osztályt, Edgár a trosisieme osztályt kezdte meg az iskolában. Léopold holnap kezdi a gimi második évét.

Különösen érzelmes most ez az iskolakezdés, mert Edgárnak ez az utolsó éve ebben az iskolában. Valamint pont a CM1 osztályt kezdte, amit most kezd Daphné, pont ilyen idős volt, amikor ide érkeztünk délre, Perpignanban. Emlékszem, hogy mennyire nehéz volt neki az évkezdés, hogy hányszor sírtam végig az autóutat az iskolától hazáig. Azt hittem megszakad érte a szívem. De felállt belőle, az őszi szünet után lassan javult minden és év végére mondhatom szuper évet zárt. Azóta is nagyon jól érzi magát ebben az igen kemény, magas színvonalú iskolában. Sokszor emlékeztetem rá, hogy neki is példa legyen, hogy sokszor a kilátástalannak tűnő, nehezebb helyzetekből is van kiút.

Örülök egyben, hogy jól telt a nyár, hogy mindenki egészséges, nem ficamodott ki, tört el senkinek semmije és, hogy nagyon jót pihentünk ezen a különösen forró nyáron. 

Reggel négyesben indultunk útra, Léopold holnap kezd. Kis annekdota, hogy Edgár majdnem lekéste az iskolakezdést, mert előző nap este nyolc után jöttünk rá, hogy ő is reggel kezd és nem délben. Különben 12-re vittem volna. Hiába, mi még az utolsó pillanatban is nyaraltunk :-)







Családi hétvége Dordogne-ban, Saint Léon sur Vézere





Két éve is Dordogne-ban ünnepeltük apósom 70. születésnapját, és az előző hétvégén is ebbe a régióba tértünk vissza, mert innen mindenkinek nagyjából ugyanannyi autózás – vagyis félút – jut. Sajnos elég rövidre sikerült a hétvége, de így is szépen megünnepeltük Guillaume szüleinek 50. házassági évfordulóját. Saint-Léon-sur-Vézère mellett szálltunk meg egy klassz helyen, ahol minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

Ha valaki még nem járt Dordogne-ban, annak kihagyhatatlan. Akárhányszor visszatérek ide, mindig elvarázsol: úgy sétál az ember a kis falvakban, mintha egy mesébe vagy egy filmbe csöppent volna. A gyerekek is nagyon szeretnek idejönni, alig várták már a hétvégét.

Pénteken kora délután indultunk, és öt és fél órát autóztunk. Guillaume szülei és húga már vártak minket, öccse és családja pedig másnap érkezett. Szombaton szinte egész nap a szálláson maradtunk, hiszen délben ünnepeltük a házassági évfordulót: grilleztünk, koccintottunk, a gyerekek pedig egész nap játszottak. Nagyon szívmelengető volt látni őket együtt – annyira jól megértik egymást, csak sajnos nagyon ritkán találkoznak. Épp arról beszélgettünk, hogy szombat délután jó lett volna valami közös programot csinálni, de nehéz volt elrángatni a gyerekeket a játéktól. Szép idő volt, úgyhogy mi a medence mellett pihentünk, amíg ők szórakoztak.

Örülök viszont, hogy délelőtt nagyot sétáltunk, és gyalog bementünk a faluba – kár lett volna kihagyni, csodaszép volt.

Szombat este egy, a szállástól 13 km-re lévő étteremben vacsoráztunk. Isteni volt a vacsora, és minden helyi specialitást megkóstoltam: libamájat előételként, kacsamellet főételként, diótortát pedig desszertként. Dordogne Franciaország egyik leghíresebb gasztronómiai régiója, jellegzetes specialitásai közé tartozik a périgord-i kacsa, a kiváló minőségű dió, a liba- vagy kacsamáj, valamint a rocamadouri sajt.

Másnap, vasárnap 11-kor hagytuk el a szállást. Guillaume öccséékkel még piknikeztünk egyet, majd megnéztük a La Roque Saint-Christophe-ot, ami egy 1 km hosszú és 80–100 méter magas mészkősziklafal a Vézère-völgyben, Peyzac-le-Moustier mellett. A sziklafalba öt szinten vájt sziklamenedékeket és teraszokat az idő, a folyó és a fagy. Ezek az üregek menedéket nyújtottak az itt élő embereknek, és troglodita lakhelyként szolgáltak, különösen a viking támadások és a százéves háború idején. A hely megtekintése után, 14 órakor indultunk haza, hiszen még öt óra autóút várt ránk.

Nagyon tartalmas és szép családi hétvégét töltöttünk együtt. Szívesen maradtunk volna még pár napot feltöltődni, de már várt ránk az iskolakezdés.








2026. augusztus 27., csütörtök

Cagliari és a hazautunk

 






11 napos utazásunkból nem maradt más hátra, mint Cagliari megtekintése. Mivel ebből a városból indult szombaton éjfélkor haza a repülőgépünk és a bérelt autót is csak este nyolckor kellett visszadnunk, így erre a napra hagytunk egy kis kirándulgatást. Délelőtt 10-kor elbúcsúztunk és átadtuk a házat Torre delle Stellleben és irány Cagliari.
Én az eddigi városnézéseink alapján sok pozitívra nem számítottam, de Cagliarai nagyon szép volt. Hangulatos, rendezett és viszonylag tiszta. Úgy beszéltük hogy Róma és Barcelona keveréke kicsiben. 

Első utunk  a hatalmas fedett piacra vezetett, ahol Guillaume bedobott egy igazi olasz feketét, vettünk ajándékot a szomszédoknak, akik a macskát etették, míg mi nyaraltunk és megkóstoltunk még olasz sütiket .

Innen a várba mentünk, barangoltunk a várnegyedben, megnéztük a 13.században épült dómot, amelynek fehér márvány homlokzata gyönyörű. Lesétáltunk a Sant Remy bástyán és megebédeltünk. A marina felé nem mentünk el, mert délután kettő volt és nagyon-nagyon melegünk volt. Úgy döntöttünk, keresünk egy tengerpartot és lehűsölünk az utazás előtt.

Pula, ami 20 percre van Cagliaritól éppen ideális volt egy délutáni fagyizásra, Nora pedig tengrepartjával ideális a mártózásra. Ennek a partnak zuhanyzója is volt, véletlen, de nagyon jó választás volt nekünk. 

 A repülőgépünk 20 perc késéssel indult éjfélkor. Vasárnap hajnal ötkor gurultunk be Thuirbe. Volt mit kipihenni másnap. 

Szardínia nem lopta be magát annyira a szívünkbe, mint tavaly Madeira. De biztos vagyok benne, hogy a sziget más oldalát mutatja, ha szezonon kívül érkezünk. Mi jártunk Majorkán és Minorkán, mind két szigeten májusban és nyáron augusztusban Fuerteventurán, de sokkal kevesebb turista volt mindhárom szigeten. 

Lassú napok, sós, forró levegő és Villasimius










 A kis szardíniai családi ház ideális volt arra hogy még pár igazán lassú napot eltöltsünk Szardínián. Volt ebben sok-sok strandolás a közeli parton, ahova csak 200 méter volt lesattyogni. Este naplementét néztünk a helyi bárból, grilleztünk, búvárkodtunk. Nekem személy szerint ez a hely adta vissza igazán Szardínia hangulatát. Ilyen helyen érzem jól magam: a háznak története van és nem csak egy szálloda, ahol a turisták egymásnak adják a kulcsot. A teraszon fogyasztottuk el az ebéd utáni kávét, olvastunk és pihentünk. A szép mediterrán kert, a kinnti zuhanyzó, egyszerűen tökéletes volt a maximális kikapcsolódáshoz.




Egyszer támadt kedvünk kirándulni, amikor Villasimius felé vettük az irányt, Szardínia dél-keleti csücskébe: itt is vannak nagyon híres insta strandok. (azért írom instagram strandok, mert a közösségi oldalak nagyon nyomják Szardínia csodás partjairól a videókat és képeket) és Villasimiust elég felkapott turistás helynek találtuk. Persze a strandnál, amit meg szerettünk volna nézni  a parkoló fizetős volt, 10 euro, Edgárral előzetes feltérképezést követően be sem mentünk. Ehelyett találtunk egy kisebb partot, ahova gyalog kellett kis sétával eljutni. Na ez volt az a part, amire azt mondtuk, hogy soha ilyen türkiz kék vízben még nem úsztunk. Mesebeli volt. Persze ezen a napon is vagy 40 fok volt, így Villasimiusban egyet sétáltunk, ebédeltünk és a nap maradék részét ezen a csodás parton a tengervízben töltöttük. 

2026. augusztus 15., szombat

Uton Torre delle Stelle felé

 Szardínia dél-keleti részet fedeztük fel a nyaralásunk alatt. Pont azért, hogy az augusztusi turista tömeget elkerüljük. Cardedu környéke turista mentes, nincsenek nagy resortok, hotelek, bárok és szórakozóhelyek, mondanám autentikus. De összességeben semmi érdekes nem találhatò erre, kivéve a gyönyörű partokat.Ezt félve írtam le, mert tudom, hogy minden hely más arcát mutatja a szezonon kívül. Lehet, hogy többet lehet kirándulni a hegyek felé Cardedu környékén is, amikor nincs ilyen meleg.  A partok viszont dugig voltak, már 10-kor csak napernyöket lehetett látni. Cardedu viszont tökéletes volt, hogy az Orosei öblöt felfedezzük. A hajóutazás volt a csúcspontja az otttartózkodásunknak és valóban gyönyôrü partokat láttunk. A szállást is csak ajánlani tudom mare Azzuro, számunkra fontos volt, hogy ne csak egy lakás legyen, hanem legyen kinnti tere is, lehessen esetleg kinnt enni, vagy legyen közös rész. Ezen a szálláson még egy szép nagy medence is volt, így amikor visszàértünk a partról, még a szálláson is lehetett pihenni, mi olvastunk a gyerekek fürödtek még a medencében. Napernyö szinte kötelezö, 36-40 fok van, pillanatok alatt rákvörösre lehet égni.




Kedden reggel továbbindultunk dél felé, Torre delle Stelle várt bennünket. Fél óra autókázâs után megálltunk egy szép parton, Foxi Manna és örömmel vettük tudomásul hogy sokkal kevesebben vannak, mint Cardedu körnéykén. Napernyönk nem volt, így itt összesen 2 órát maradtunk és továbbindultunk, mivel már a gyomrunk is szólított ebédidő volt. Még piknikeztünk az úton és valamikor négy fele érkeztünk szállásunkra, ami egy igazi régi szardíniai ház volt Torre delle Stelle -ben, ami egy dombon található. A ház amit airbnb-n béreltünk egy ìzlésesen berendezett kis házikó volt kerttel. Innen csak 200 meter séta volt a legközelebbi csodás part. Ámultunk es bámultunk és egy kis csodálkozàs után már indultunk is le a partra, ahonnan csak késö este tértünk vissza. A hely mesebeli, a part nem zsúfolt, a szállás ízleses tiszta és kenyelmes. A házigazda egy nagy doboz fügével  - amit az apukája kertjében szedett - és egy üveg proseccoval várt bennünket. 







Imàdjuk. Indulhatott még négy nap pihenés, hogy kimaxoljuk az idei nyaralásunkat is!