Holnap lesz az utolsó napom a nyelvsuliban. Szombaton írásbeli, majd jövő hét kedden szóbeli vizsga. December 6-án pedig záróünnepség a Sorbonne-on... sajnos emiatt halsztottuk el látogatásunkat Dórinál Brüsszelben. De sebaj, lesz még rá alkalom, januárban sort is kerítünk rá!
Hogy sajnálom-e hogy vége? Igen, egy kicsit, mert elfoglalt. Nem megerőltetően, de annyira, hogy nem volt időm unatkozni, hisz minden nap útrakeltem, készültem.
Hogy találtam-e barátokat? Sajnos nem igazán... A csoport szimpatikus volt, de mindenki más célból érkezett, és stílusban, életkorban, felfogásban a legeltérőbb tipusú emberek voltak megtalálhatóak, ráadásul sokan a suli után indulnak vissza hazájukba. (Az egyik kedvencem a kanadai lány volt. Beszélgetés téma volt a fogyasztás, hogy túl sokat fogyasztunk-e,

nem kellene-e csökkenteni stb. Mire a válasza az volt: Ő rengeteget fogyaszt, az anyukájától örökölte ezt a szokást és mindent megvesz, mert semminek nem tud ellenállni, de nincs most rá szükség, hogy csökkentse a fogyasztást...Húú, néztem nagyot - de szerintem nem voltam egyedül - , hogy ez nem az én világom, de nem ám!!!)
A Sorbonne a honlapján garantálta, hogy egy tanár vezeti végig az órákat. Ez nálunk nem teljesült, mert az első tanárunk élettársa egy balesetben hirtelen meghalt. Szabadkozott szegény, hogy mindent megtesz, ami tőle telik és hogy elnézést kér, de nem könnyű neki. Az egyik brazil lány levelet készült írni a csoport nevében, hogy valahogy mégsem igazi ez az egész, és tanárcserét követelünk, miután kiderült miért is nem úgy megy a tanítás ahogy kellene. Félidőben végül lecserélték a tanárnőt, mert a gyógyszerei miatt nem tudott bejárni és hogy mindegyik órát más tartsa az nem járja.
Az új tanárnő azután megmutatta nekünk mi is az a francia nyelvtanulás. Rengeteg házit adott, folyamatosan kisvizsgák voltak, amiket pontozott és beleszámít a végeredménybe. Hol fogalmazni kellett, hol nyevtani teszteket kitölteni, hol szókincsfejlesztő teszteket, néha alig győztem, meg azután, amikor nem győztem, jött az elegem van, még mindig nem tudok egy témáról normálisan írni, ugyanazok a hibák újból és újból...Guillaume persze csak vigasztalt, hogy minden nyelvtanulás így zajlik, eljön az a pont, amikor úgy érzed csak milliméterekkel haladsz előre hiába a nagy erőfeszítések.
Másnapra mindig átértékeltem az előző napi elkeseredést és mindig arra jutottam, hogy rengteget kapok/tam a sulitól: átismételtem alaposan a három év nehézkesen, unalmasan és nem túl aktívan összeszedett tudását és nagyon sok újat tanultam.
És végre itthon is beszélünk franciául! Boldogulni pedig mindenhol boldogulok. A tanfolyam közepén rájöttem, muszály, hogy az ott megtanultakat rögtön utána használjam, hogy mire odakerülök, hogy valakivel szót váltsak ne csak az emlékek derengjenek a fejemben... Persze nem akarom az otthoni franciát túlzásba vinni, hiszen Guillaume csak a velem való beszélgetésekkel tudja megőrizni magyar tudását! Azt pedig egyikőnk sem szeretné, hogy elfelejtse...