Vasárnapi séta a Vörös téren

Kértem Guillaume-ot, hogy menjünk már ki a Vörös térre, mert ebben a szép hidegben még nem is láttam az idén. Ma is mínusz 15 van, fel kellett rendesen öltözni, de ahogy említettem annyira süt a nap már napok óta, hogy érdemes dél körül kimozdulni. A Vörös téren mindig nagyon hideg van, mert keresztbe huzatos az egész nagy nyitott tér. Egy hatalmas jégpálya van a közepén, még nem próbáltuk ki, mert elég drága, meg különben is mit csinálna szegény Léopold nélkülünk. Többször visszakérte magát a babakocsiba, szerintem érezte, hogy ennek a hidegnek fele sem tréfa! Hétágra sütött a nap jót szippantottunk a fagyos hidegből!

Szieszta után pedig rögtön nekiindultunk, hogy az egyik moszkvai parkban találkozzunk barátainkkal. Nem voltunk biztosak, hogy tudunk majd korizni is, de végül egy egész nagy terület, egész hosszú sétány jeges volt és még belépőt sem kellett fizetnünk. Léopold a babakocsiban ült, Guillaume -nak, aki kicsit bizonytalanabbul korizik pont kapóra is jött a kapaszkodó. Én pedig körülöttünk csúszkáltam. Két kör után érkeztek barátaink, akikkel megnéztünk egy kiállítást, ahol jégből épült alkotások voltak. Hangulatos volt, még soha nem láttam ilyet, de elég fagyos volt az épületben is. A múzeum után a gyerekek még csúszdáztak a jégből épült csúszdákon.
Most nagyon értékeljük ezt a Moszkvát. Nem gond hogy hideg van, mert gyönyörűen süt a nap és a parkok hangulata magával ragadja az embert. Jó volt korizva sétálni, hangulatos volt a jégcsúszdán csúszkálni, az egész park (ahova egyébként szép időben is sokat kijöttünk) jeges hangulatban fürdött. A parkokban egyébként sífutni is lehet, még felszerelést is lehet bérelni rögtön a bejáratnál.

Az élet Moszkvában

Péntek este Guillaume új angol kollégája érkezett hozzánk vendégségbe feleségével. Számukra még csak most kezdődik a nagy moszkvai kaland. Egy teljes magyar menüsort állítottam össze, amire még soha sem volt merszem. Mondván egy gulyást annyira hosszú elkészíteni, hogy soha nem ülnénk asztalhoz (nem is szólva arról, hogy még soha nem is készítettem).

Előételnek koccintáshoz volt sajtos pogácsa és kolbászos falatkák (imádták), főételnek brassói, desszertnek pedig somlói galuska. Osztatlan sikere volt az összes ételnek. Bizonyítva láttam, ugyanis a Guillaume kollégája annyira degeszre ette magát, hogy a somlói végét nem bírta megenni, a brassóiból pedig háromszor szedett. A könnyebb emésztés kedvéért két kör pálinkával zártuk a vacsorát. Először készítettem somlóit, de hiányzott az otthoni vaníliás pudingpor, így házilag készült a krém, ami nem volt elég intenzív és a rumot is kifelejtettem. Szóval a somlói lehetett volna jobb is, de így is fogyott szépen.
Nagyon jó hangulatban telt az este, szépen átbeszéltük moszkvai tapasztalatainkat, ami mindig lehetőséget ad egy átértékelésre. Sok kérdés áradt felénk segítségképpen: lehet-e minden élelmiszert kapni? mi volt az első benyomásunk? szertünk-e itt élni? milyen a tél, meddig van hideg? nehéz-e itt vezetni?
Az élet Moszkvában mindenképp nagyon érdekes, néha kalandos, mert azért sokminden máshogy zajlik, mint Európában. A vezetés kaotikus, nem tartják be és nem tisztelik a szabályokat, tolakodnak, dudálnak, hajtanak százzal ott is ahol csak lassan szabad közlekedni, mindenhol parkolnak eltakarva ezáltal a kilátást vagy ezáltal egyirányú utcát csinálnak a kétirányúból. Aki ezt a káoszt látja joggal gondolkodik el rajta, fog-e ő valaha is Moszkvában vezetni. Én megpróbáltam Guillaume erős támogatása mellett és lám egy éve vezetek baleset mentesen. Ja és Léopolddal. Ami úgy néz ki, hogy ő nézgelődik és folyton valami érdekeset lát, amit nekem meg kell mutatni. Ekkor elkezd szólítgatni, először csak diszkréten én pedig diszkréten válaszolok, hogy nem tudok most feléje nézni, mert az útra próbálok koncentrálni. Ekkor belehangosít és nekem két lehetőség között kell mérlegelnem: vagy a hangos mamázás miatt őrülök meg és hibázok, vagy gyors elfordítom felé a fejem és emiatt történik valami probléma. Na de úgy néz ki eddig ezt is megoldottam, olyat nem hibáztam és nem is fogok ami komolyabb lenne.
A tél vegyes. A hideg bennünket egyáltalán nem zavar, mert nem tart olyan sokáig (mármint a mínusz 20) másrészt ruházatilag fel vagyunk szerelkezve rendesen, nem tart vissza még a sínadrág felvétele sem, ha hoszzabb sétáról van szó. Az idei tél nehezebb volt azonban, mert későn jött a szép hideg, sokáig lucskos szürke idő volt és ez rendesen elkedvetlenítette az embert. S tulajdonképp azt számoltuk, hogy a hideg idő 10 fokkal októberben kezdődik és még áprilisban is eshet a hó, azaz kb. 7 hónapig hideg van és ez sok!!!
Mindent lehet kapni, de azzal kell számolni, hogy átlagban 20-30 százalékkal drágább minden mint pl. Párizsban vagy Magyarországon. Nagyobb dolgokat már mi is csak jól átgondolva veszünk itt vagy inkább nem is veszünk. De ha valamire szükségünk van, akkor nem gond beszerezni.
Meg kellett szokni az emberek mentalitását, főleg ha valaki egy olyan országból érkezik, mint Fr. o, ahol saját tapasztalatom szerint a tolerancia és az udvariasság a mindennapokban magas fokon jelen van, ennek előnyeit minden nap élvezni lehet boltban, postán vagy akár csak az utcán is. Na ez itt szöges ellentét: simán rámcsapják a metróajtót babakocsistól, fellöknek, kiabálnak, egyszóval udvariatlanok, mogorvák, durvák. És nem érdemes leállni magyarázkodni vagy kérdőre vonni, mert ki tudja az illető milyen kedvében van és mennyire rosszul járunk a végén.
Mi szeretünk itt élni, bár egy év után mindenképp csökkent a lelkesedésünk, de ez a megszokás miatt is van. Még mindig akad számos felfedezésre váró hely, újdonság. Már jól ismerjük a környéket és nagyon otthonosan mozgunk benne. Vannak barátaink, akiket itt ismertünk meg. Jelenleg ez az otthonunk, s az itt töltött évek családi életünk részét fogják képezni, sok emlék fog ide kötni bennünket!!
Gondolkodtam, hogy menne ez nekünk bárhol vagy sem. És mindig arra lyukadok ki, hogy az extrém helyek kivételével tulajdonképpen mindenhol szerethet az ember élni, sokminden rajtunk múlik és egyáltalán nem a hely varázsán. Egy gyönyörű szép helyen is lehet valakinek rossz élete, ha nincs jóban saját magával és ezáltal a környezetével. Ha pedig annyira rosszul érezzük magunkat akkor ajánlatos egy másik szemüveget felvenni, hogy másképp tudjunk környezetünkre tekinteni!

Mostansàg

Mínusz 15-16 körül van általában a hőmérséklet. A napokban viszont gyönyörű napfényes idő volt, így volt alkalmunk hosszabb kinntratózkodásra is. Hó nem esett már vagy egy hete.
A péntek igen sűrű nap volt. Míg Léopold délelőtt a bölcsiben volt, én elszaladtam megvenni az utolsó hozzávalókat az esti vendégváráshoz. Miután hazaértem és kipakoltam, gyors összeraktam az ebédhezvalót és már rohantam Léopoldért. Miután hazaértünk érkezett is Guillaume egy közös ebédre :) Utána jött Léopold sziesztája. Két órám volt hogy begyúrjam a poginak valót, kisüssem a somlóihoz a piskótákat, majd kisüssem a pogit és összerakjam a somlóit, amihez még egy adag vaníliás és egy adag csokis krémet is sebtiben elkészítettem. Alig szusszantam, már indultam is ébreszteni Léopoldot, hogy még napsütésben elugorjunk egyet szánkózni egyik kis barátjával. Léopoldnak három barátja van jelenleg: Adélaide, Eléonore, Pierre. Róluk beszél folyamatosan, ha valahova indulunk, mindig azt gondolja, hogy velük találkozunk. Ha találkozunk velük, nagyon boldog, de közös játék még nincs. Ők két olyan család gyermekei akikkel Léopold pici kora óta rendszeresen találkozunk, s nagyon érdekes, hogy jelentenek is számára valamit. Szóval péntek délután Adélaide -del volt a beígért szánkózás. Jó hideg volt, a nap is hamar lement, de a gyerekek nagyon élvezték a téli mókát. Jól átfázva és elfáradva indultunk haza, hogy nekifussak az előkészületek utolsó fázisának. Léopod imába foglalt, ugyanis beraktam neki DVD-n a Pinokkiót, kivételesen szépen ült a TV előtt, ami lehetővé tette, hogy egészen jól haladjak a brassói előkészítésével.
A téli sportokra egészen belendültünk, beszereztünk Guillaume-nak is egy korcsolyát és reméljük egy-két alkalommal sikerül kettesben korcsolyáznunk. Addig is marad a délutáni szánkózás és csúszkálás.

Rettentő hideg lett

Leesett eléggé a hőmérséklet a napokban mínusz tíz alá. Ez már nagyon hideg, lőttek a hosszú hóban mulatozásnak Léopolddal. De azért próbáljuk időnként kidugni az orrunkat, akkor is ha küzdünk a kesztyűvel és a szájunk elé kötött sállal. Mindkettőre szükség van, ugyanis nem szeretném az idei téli megbetegedési statisztikai adatainkat lerontani. Lekopogom, hogy egyinkőnk sem fázott még meg az eddigi télben és Léopold sem hozott haza a bölcsiből vírust vagy bacit. Én ezt magamban a sok elfogyasztott friss zöldségnek és gyümölcsnek is tudom be.

Amikor meg bentrekedünk, akkor ehhez hasonló dolgokkal ütjük el az időt: a hármunkra jutó nagy mennyiségű sapkákat, sálakat és kesztyűket rámoljuk próbával egybekötve. Ez esetben anya sapkája és kesztyűje volt soron:

Duduk

Tegnap előkerült mind a négy, kitúrta őket a legalsó fiókból. Ilyenkor azután tényleg nem lehet elszedni tőle. Eddig kettőt vesztettünk el belőlük. Mind ugyanolyan, egy pici eltéréssel: egyik zöld, a másik hosszú sapkás (új generációs), kettő egyforma. Rendszeresen mosom őket. Azután hogy kettőt elég rövid időn belül elveszítettünk, jó ideje nem veszítettünk el egyet sem, ezért vagyunk most így feltankolva (de nem is bánom, mert egy jó ideje nem lehet már kapni a C&A ban).
Hurcolászta őket össze-vissza, nézni is alig bírtam ahogy húzta őket a földön, majd kitaláltam, hogy fektessük le őket aludni. Na ez sikeres volt, betakargattuk mind a négyet, majd a karjába adtam. Úgy óvta őket, mint egy gondos apa, simogatta és puszilgatta őket!

Cipők

Minden reggel ő választja ki, hogy melyik cipőt szeretné felvenni. Persze mindig vannak harcok, mert pont az a vékony cipő kellene, ami a fagyot és a latyakot, vagy éppen a puha havat nem igazán bírja el.
Tegnap indulás előtt ezzel "húzta" az időt, de nem volt gond, csak annyi baj lett belőle, hogy jól bemelegedtünk, mert félig már felöltöztünk és ebből van itt a jó kis megfázás, amikor bemelegedve kijutsz a -10-be.
Szóval látszik, hogy fiú, mert véletlenül sem az én cipőim érdekelték, az apukája összes cipőjét fel akarta próbálni, majd vigyorogva csoszogni benne. Sikerült lebeszélnem, hogy ebben azért nem jöhet sétálni!

2 éves méretek

Ma reggel lemértem a nagyfiút: 89 cm és 12,3 kg. Három éves ruhákat veszek neki, a két évesek épp, hogy jók, vagy akár márkától függően kicsik is.
Nagyon jól eszik, nem is csodálom, hogy nő, mint a gomba. Mindenevő: nyers zölség, azaz uborka és paradicsom, paprika. Gyümölcsök, főként banán, ezen kívül hús minden mennyiségben, rizzsel tésztával, bulgurral. Bécsi virsliből egy hosszút megeszik és még reklamál is. Banánból másfél az adagja. Egy pár hete kezdte el mondani, ha kér még valamiből, hogy "encore", azaz még.

Igazi téli Moszkva

Egy icipicit hidegebb lett, -3 körül van. Nem fázunk úgy, mint tavaly a - 23-ban, de jól, egy kicsit jobban fel kell öltöznünk, ha hosszabb sétára indulunk. A héten nem kevés hó esett, ebből sok el is olvadt, mert hét közben, volt, hogy nulla fölé szökött a hőmérséklet. Ez a kicsit hidegebb azonban pont elég ahhoz, hogy beindultak a téli sportok, a nagy parkok téli üzemmódba kapcsoltak: legtöbb helyen van korcsolyapálya és szánkózni is lehet.
A héten többször voltunk a "mi parkunkban", ami 5-6 percre van tőlünk. Örömmel meglepve tapasztaltam, hogy itt is kialakításra került egy kis korcsolyapálya, sőt nekünk még egy domb is jutott, ahol a gyerekek csúszkálhatnak. Tegnap délután is ide jöttünk egy kis levegőzésre. Léopoldot nem igen érdekelte a csúszkálás, leginkább én éreztem magam újra gyereknek és párat csúsztam, de hamar rájöttem, hogy kezdek kiöregedni, mert a jegesre koptatott pályán nagyon gyors sebességgel lehet lecsúszni és nehezen sikerült irányítanom magam, hogy ne egy fának ütközzem.
Léopoldnak nagy örömet okoz a sok hó, ezen a télen ismerkedik vele igazán. Sokkal több mindent tudunk így csinálni a parkban, mint az esős saras időben. Megtanítottam angyalkázni, élvez a hóban hemperegni és próbálkozik a hógolyózással is. A parkokban szól a zene, Léopold táncolt mindannyiunk örömére.
Ma délután a Gorkij parkba mentünk, felpakolva az én korcsolyámmal. Tavaly ugyanis szabadon lehetett korizni a park ösvényein, még sokan babakocsit tolva is próbálkoztak. Na mi is erre számítottunk, amikor elindultunk. A parkban azonban rá kellett jönnünk, hogy a tavalyival ellentétben idén profi módon körbekerítették a kialakított korcsolyapályát, ahol zene szól, ahol enni-inni-melegedni is lehet, fények vannak, rengeteg ember és amiért természetesen fizetni kell. Sajnos a hosszú sort látván lőttek a mai korizásnak, de elhatároztuk, hogy visszajövünk ide még mi kettesben egy jó esti korizásra. Most azonban élveztük szimplán a havat, Léopold nevetve futkározott, felfedezte a jeget, mosolyogva ült fenékre. A bejáratnál pedig hóembertömeg fogadott bennünket, vagy ötven - hatvan hóember állt egymás mellett, vicces, mosolyogtató látványt nyújtva.
Reméljük, hogy ez az idő eltart egy darabig, de legalábbis addig, hogy még lesz időnk kiélvezni az igazi téli Moszkva nyújtotta program lehetőségeket!

Szülinapi buli

Egy kis gyerekzsúrt tartottam ma délután a moszkvai kis barátoknak Léopold második szülinapja alkalmából. Már egész nap Pierre és Eléonor nevét emlegette -úgy mint minden elalvás előtt- és minden vendég megérkezésekor sírt kivéve mikor e két kis barát érkezett. Elfújtuk a gyertyát, a maradék időben pedig a gyerekek felforgatták a lakást :-)

Nosztalgia

Egy nagyon érdekes helyen jártunk ma, pedig nagyon hezitáltunk, hogy elinduljunk-e, de annyira ramaty az idő, hogy nem bántuk meg, mert úgyis csak itthon tébláboltunk volna. Én Guillaume-al tanultam meg síelni. Soha nem vettem órákat, nem is tökéletes a technikám, de három éve már piros pályán is lecsúsztunk együtt. Nagyon hiányzik a síelés mindkettőnknek, évről évre előjön a téma, hogyan tudnánk eljutni, persze csakis Léopolddal. Szerintem egy rendkívül kikapcsoló sport, jó levegőn, szép környezetben és ha szép az idő, akkor napsütésben (ebből most igen kevés jut nekünk ezen a télen). Minden saras, szürke itt Moszkvában.

Moszkva mellett vannak sípályák, de azt hallottuk, hogy rettentő drágák. Tavaly a Guillaume kollegái voltak csapatépítésen és meg voltak elégedve a lehetőséggel. Elhatároztuk, hogy ezen a télen mi is megnézünk egy terepet. De annyira nincs hó és utánanézve annyira drága egy napra, hogy nem vágtunk bele. Ami árban elviselhető és nincs olyan messze az Moszkva fedett sípályája. Kíváncsiak voltunk, így elhatároztuk, hogy legalább ezt a helyet megnézzük. Arról fogalmunk sem volt, hogy mit kezdünk majd Léopolddal. A pálya észak-nyugaton van, Moszkva külvárosában, ami már magában érdekesség. Annyi, de annyi harminc negyven emeletes ház, ameddig csak a szem ellát, egymás mellett, semmi park, vagy zöld, sok ház csak félig befejezve. Nagyon depresszív környezet pedig tudjuk azt is, hogy itt lakást venni csak a gazdagabb réteg tud , a centrumban, ahol mi is lakunk ott pedig már csak a milliárdosok vásárolnak lakást. Guillaume legtöbb kollégája is Moszkván kívül lakik, több, mint egy órát utaznak naponta csak oda, hogy munkába érjenek. A belvárosban senki nem lakik. A fedett pálya itt, egy külvárosi részen az emeletes házak tőszomszédságában található. Szegény Léopoldot felkészítettük a szánkózásra, de szánkópálya nem volt. Végül Guillaume-ot befizettük egy óra síelésre, ami -ahogy mondat - pont elég is volt. A pálya elég rövid és elég hosszú ideig visz fel a lift.Kb. 10-szer tudott lesiklani rajta. Egy tanulópályát is kialakítottak egy lekerített részen. Mínusz hat fok volt bennt. Soha nem voltam még ilyen helyen, de érdekes volt látni. Sajnáltam, hogy én nem síelhettem, de megegyeztünk, hogy hosszabb sítúra helyett visszajövünk még egy hétvégi délutánon, hogy kettesben is nosztalgiázzunk egy kicsit. Míg Guillaume síelt, mi Léopolddal egy kávézóban múlattuk az időt. Ráláttunk innen a pályára és néha még apát is láttuk síelni. Léopold sem unatkozott, mert egy 3,5 éves kisfiú pajtást talált a szomszéd asztalnál. Hamar megköttetett a barátság, fél perc múlva kézenfogva szaladgáltak együtt hülyéskedtek.
Egy programmal több a szürke, esős moszkvai hétvégékre!
Guillaume külön szólt, hogy a parkolót is fényképezzem le, mert eszméletlen, hogy egy ilyen sportkomplexumnak nincs kiépített parkolója és az építkezések közepén a sárban kellett parkolni!

Puty-puty

Igy nevezi a fürdést. Cserkeszőlőn egészen belejött a fürdőzésbe, dehát nem volt ez újdonság számunkra, mert már egy évvel ezelőtt pont az első szülinapján is kipróbáltuk, osztatlan sikert aratva ezzel a programmal.
Nyáron is imádta a cserkei strandot, de még La Baule-ban a 16 fokos óceánban való fürdőzéstől is alig tudtuk visszatartani.
Ahogy már említettem ennél nyugodtabb, pihentetőbb karácsonyunk nem is lehetett volna. Teljesen kikapcsoltunk a nagyváros lüktetéséből, ami érzem én, hogy rendesen szívja az energiát. Nekem két hét, Guillaume-nak 10 nap, kerek volt és egész és feltöltődve érkeztünk vissza. Volt időnk magunkra, egymásra és Léopoldra. A vidéki magányban tökéletes programként volt jelen a fürdőzés. Amikor csak felébredt Léopold a sziesztából, fogtuk a sárga szatyrunkat, teleraktuk törülközővel és indultunk fürödni.
Egyik délután "csak" egy sétát, friss levegő beszippantását terveztük. Léopold felébredt és Guillaume azzal ment hozzá, hogy megyünk sétálni. Innestől se tiszta pelenka nem kellett, sem átöltöztetni nem lehetett, engem keresett, fogta a kezünket és húzott az ajtó felé. Majd előkerült a puty-puty. Csak mondta egymás után folyamatosan. Néha szólt előtte nekem, hogy "mama, puty-puty". Guillaume-al összenéztünk, nem volt kedvünk aznap fürödni menni. Sikerült rábeszélni a pelenkacserére és a pizsamaváltásra, már a kabátot is ráadtuk. Ő csak mondta, hogy puty-puty, mi pedig erről tudomást sem véve mondtuk neki, hogy sétálni indulunk.
A szívünk akkor kezdett lágyulni eme ellenállásban, amikor lehúzta az emeletről azt a sárga strandszatyrot, ami még üres volt. Már az ajtóban álltunk sapkában kabátban, amikor leguggoltam elé, hogy most nincs puty-puty, hanem sétálni megyünk. Ekkor iszonyatosan keserves sírásban tört ki. Visszaugrott az étkezőbe és magával rángatta a még mindig üres sárga strandszatyrot, jelezvén, hogy ő bizony fürödni készül, mondhatunk mi bármit. Különben is: "mama, apa puty-puty".
Így lágyította meg mindannyiunk szívét ez a kisember és szaladtunk vissza törülközőkért, hogy végül séta helyett fürödni menjünk!! Persze, hogy nem bántuk meg, főleg, hogy ez volt az utolsó fürdéssel töltött délutánunk!

Úton a kétnyelvűség felé

Egy nagyon érdekes és izgalmas dolognak lehetünk részesei Guillaume-al,mégpedig annak, hogyan tanul meg Léopold egyszerre kétnyelven beszélni. Én egy nagyon nagy értéknek és ajándéknak élem meg az élettől, hogy egyrészt tanítómestere és közvetlen szemlélője lehetek ennek a folyamatnak.

Nem titok, hogy már születése előtt beszereztünk erre vonatkozó szakirodalmat, annyira izgatott bennünket a téma. Egy fontos tanáccsal zártuk olvasmányunkat: mindketten a saját nyelvünkön kell, hogy beszéljünk hozzá. Ezt azt hiszem, hogy 98%-ban sikerül is betartanunk, bármiféle erőfeszítés nélkül. Rájöttem, hogy ezért nevezik anyanyelvnek, mert csak ezen a nyelven vagyok képes az érzelmeimet, gondolataimat 100%-os pontossággal kifejezni, és ez nagyon fontos a gyerekünkel szemben. Ezért is tudok egy felnőttel gond nélkül franciául társalogni, míg sokszor a francia gyerekeknek is magyarul gagyogok és úgy kell rám szólni, hogy váltsak, mert nem értik.
Szerintem Léopold nem kezdett későn beszélni, de tény, hogy lassabban fejlődik. Ez nem csak a kétnyelvűség miatt van, hanem amiatt is, hogy nincs testvére és hogy orosz oviba jár, tehát egy harmadik nyelv is szerepet játszik jelenleg az életében. Ez csak ideiglenes, ezért csak mellesleg említem meg. Első szavát "mama" egy évesen mondta ki, jól emlékszem a fürdőkádban Cserkében. Utána jött 3 hónap szünet, amikor megtanult járni, tehát nem volt ideje a beszéd fejlesztésére. És valamikor tavasszal volt, hogy egyik hétről a másikra felfedeztem, hogy a szavak elejét kimondja, pl "ku", azaz kulcs. Innentől számolom a lassú fejlődést.
Ma már rengeteg szót mond, összeszámolni nem tudom. Mondatokat még nem mond ki teljesen, de mond már mondatot így: "Kérem mama huuu (itt mutatja a szájával, hogyan szivja a vizet miközben iszik)", azaz "Kérek anya inni". Két új nyelvtani szerkezetet kezdett használni decemberben. Többesszám: "babák", "duduk". És jelző. Fogta a pelenkáját és így szólt: "Mama! Kék cica!" El sem hittem, hogy ezt így magától. De igen és azóta is. Tehát lassan, de haladunk. Igéket még egyáltalán nem használ. Ezek így most leírva lehet, hogy apróságoknak tűnnek, de tudom, hogy hamar el fogom felejteni, mint azt is, hogy mi volt az első francia szava. Talán a "bottes", csizma, pontosabban a maman, mert ez franciául anyát jelent. Így tudnám összefoglalni, hol is tartunk egyelőre a beszédfeljődésben és akkor jöjjön a kétnyelvűség.
Ahogy azt már írtam egyelőre kezdetleges formában van jelen, de már most látni, hogyan alakul majd ki a két nyelv használata. Számunkra és a nagyszülők számára is csodálatos, ahogy megérti mindkét nyelvet már egészen baba korától. S nekünk, akik mellette vagyunk is hihetetlen és rácsodálkozunk nap, mint nap annyira lenyűgöző, hogy kétnyelven lehet vele kommunikálni. Ismer már sok francia szót: "lune, bottes, bonjour, au-revoir, biberon, gâteau, cadeau, bateau..etc". Van olyan szó, amit tud magyarul is, pl. ajándék, azaz cadeau, csizma, azaz bottes. Változó, hogy melyiket használja. A két nyelv tudatos szétválasztása csak később alakul ki. A biberon-t, cumisüveg, csak franciául tudja. És érdekes volt, amikor először hallottam tőle ezt a szót, mert amikor kimondta és mutogatott nekem jöttem rá, hogy én sosem mondtam neki cumisüveget, és már nem is fogok, számomra is biberon marad. És ezért írtam, hogy csak 98 százalékban működik a kizárólag magyar vagy francia nyelv használata.
Érdekes az is, hogy köszönni többnyelven tud: Szia, Bonjour, Páká, Bye-bye. És a köszönést mindig eltalálja, tehát valahol már a nyelvek szétválasztása is kezd kialakulni kezdetlegesen és nem tudatosan persze, egyelőre a köszönés szintjén arcokhoz kötve. A "Bonjour mamie", ahogy nagymamájának köszön, a karácsonyi szünet alatt érkezett a repertoárba. Olyan megható látni, ahogy formálja kissé erőlködve a szavakat, hogy még a mamie-t is hozzá tudja rakni.
Nagyon érdekes az is, és ez egyelőre az én meglátásom és még változhat is sokat, hogy a francia szavakat könnyebben és szebben ejti ki.
Nem lesz háromnyelvű , legalábbis nem küzdök érte. Környezetemben is sok az olyan gyerek aki nem csak kettő, hanem többnyelvű környezetben nő fel. A szülők sokszor büszkén vetik oda, hogy négynyelű a gyerek. Amit egy óvodás szintjén túlzásnak tartok, mert én sem vagyok tíznyelvű attól, hogy egy évet az egyetemen latinul tanultam és tudok pár szállóigét. És Léopold sem háromnyelvű attól, hogy a bölcsiben megérti, hogy "menjünk, vagy nem szabad" oroszul. Az megint egy más dolog, hogy a gyerek több nyelven is megérti a feléje rendszeresen használt idegen nyelvű szavak jelentését, de ez még nagyon messze van attól, hogy kimondja és a megfelelő szituációban használja. Ezért nem is akarjuk, hogy Léopold orosz óvodában folytassa, a célunk az, hogy mihamarabb a francia és a magyar nyelvet is szépen és helyesen használja, minnél szélesebb szókinccsel. Még így is mindig lesz gyengébb és erősebb nyelv. És nem szabad azt hinni, hogy a széles szókincs majd magától kialakul.Hogy két nyelven tudjon írni olvasni és képes legyen információt elsajátítani a későbbiekben mind írott, mind olvasott anyagból, az kemény munka eredménye lesz, hiszen az iskolában mindezt egy nyelven fogják megtanítani.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog tovább haladni ezen az úton, mikor fogunk tudni vele trécselni és főleg, hogyan fog váltani a két nyelv között attól függően, hogy hozzám, vagy Guillaume-hoz beszél.

Léopold 2 éves

Két éve, hogy megszületett Léopold. Azt az első éjszakát, amit vele töltöttem soha nem felejtem el, na meg amikor hazavittük azt a kis csomagot, ahogy kerestük a helyét a lakásban illetve köztünk. És azt az első hármasban töltött éjszakát... És milyen érdekes, hogy ma mi sem természetesebb annál, hogy itt van köztünk, mintha mindig is így lett volna, hogy család vagyunk!
Gyorsan elrepült ez a két év, sok mindent megéltünk már vele, s maga egy csoda mi is lett abból az icipici 51 cm-es babából.
Egy igazi kisfiú, aki autózik, motorozik, imádja a technikát, mindent beindít és pillanatokon belül rájön a működésére. Ipad-on megkeresi a saját mappáját, ahova Guillaume begyűjtötte a meseszoftvereket. S olyan finoman húzogatja az ujját az érintőképernyőn, mint az, aki mindig is ezt csinálta. Szerintem hamarosan ő fog nekem segíteni, ha új gép érkezik a házhoz.
Egy nagyon nyugodt babából, egy saját akaratát folyton kinyilvánító, izgága kisfiú lett. S ezzel igazán semmi gond, inkább akkor aggódnék, ha nem lenne önálló akarata.
Örökmozgó és igazán energikus, aki imád aludni, de akkor sincs vele gond, ha éppen ez nem sikerült. A dudu és az ujja igazi társai, ha gond van, ha fáradt, vagy aludni készül, akkor ezek segítségével minden megoldódik.
A "közösségi élet" útjára lépett, vannak kis barátai, akik nevét esténként elalvás előtt, vagy reggelente ébredés után még az ágyban fekve emlegeti. Bölcsis, elkezdődött a szocializáció. Még e hosszú szünet során is elő-előkerült Tatjana néni és a bölcsis kisbarátok nevei.
Nem szobatiszta még, de haladunk az úton. A bölcsiben gond nélkül pisil a bilibe, otthon lazábban veszi a témát: van, hogy megy, van, hogy nem. De sokszor csak az én lustaságom, vagy a sok program az oka, hogy nincs már idő a bilin trónolni. Újévi ígéret: következetesebb és szorgalmasabb leszek.
Imádja a könyveket, már egészen hosszú történeteket végighallgat. Karácsonyra és szülinapra Maszat és Kisnyuszi történeteket kapott.
Sok mindent mond: kétnyelven kezdett beszélni. Erről még születik egy poszt, de hagy említsem meg, hogy mennyire hihetetlen, még akkor is, ha ez számos szakirodalom szerint természetesen és könnyeden szerzett tudás ilyen pici korban, de csodálatos, ahogy mindent megért franciául és magyarul is! Alig várjuk, hogy úgy igazán trécselni lehessen vele.
Szerintem igazán tud játszani, láttam ezt a bölcsiben töltött első napon is és valahányszor, amikor új helyre, új játékok közé keveredünk. A szerepjáték is elő-előjön. Leginkább a duduval kapcsolatban, aki gitárt penget, néhanapján kap tejecskét, vagy akinek bemutatja a tortáján lévő tüzijátékot!
Szereti a zenét, táncraperdül bármikor, ha muzsikát hall, legtöbbször bennünket is meginvitál, együtt ropjuk, majd saját magunkat meg is kell tapsolnunk!
Olvadok, ahogy mondja: "Maman", vagy egyre többször "Mamóó" (mint egy öreganyónak) és imádom a mosolygós arcát, mert olyankor belelátom saját magamat még akkor is ha mindenki szerint tagadhatatlanul Guillaume-ra hasonlít jobban.

Ez az utolsó napunk Cserkeszőlőn, a bőröndök elkészültek, holnap reggel indulunk vissza. Szieszta után megünnepeltük Léopold születése napját. Jó volt egy kicsit, már nem tudom hanyadjára, de újból feleleveníteni, hogyan is indultunk a kórházba, hogyan is zajlott az a nagyon szép januári nap! Léopoldnak kooperációban készítettünk egy autó alakú tortát, az ötlet tőlem származott a dizájnba Guillaume is beleszólt, azt hiszem sikere volt. Főleg a tüzjátéknak, mert újból és újból azt magyarázta, hogy "encore", azaz újból vagy még. Koccintottunk és még egy picit táncoltunk is!

Isten éltessen még nagyon nagyon sokáig, mindig boldogan, mosolygósan és egészségesen drága Léopoldunk!!!