2019. november 30., szombat

Edgár az alkotó

Hihetetlen, hogy mennyi kreativitás van benne. Nagyon kíváncsian várom, hogyan fogja ez elkísérni őt az életben, vagy mivé fogja kinőni magát. Állandóan alkot valamit. Általában fehér lap, olló, cellux és máris kész van valami, amit a fejében összerakott. Színez, rajzol, vág és ragaszt. Máskor meg a legókból alkot. Na ebben is zseniális! Csodálom, ámulom. (én gyerekkoromban szigorúan a prospektus szerint építkeztem.) És bár a mai napig nagyon szeretek alkotni (így lett a varrás is egy nagy hobbi), de a fantázia hiányzik hozzá. Ma a télapó házát akarta megalkotni Edgár. Közösen összehoztuk, holnap hozok képet is róla. Nem lett tökéletes, de nem akarok beleszólni az alkotásba. Hagyom, hogy ő készítse el a maga tökéletlenségével. Este már mondta is, hogy van ötlete, hogyan egészítsük ki. 

Készülődünk: a ház már karácsonyi pompában

Ma délelőtt már kilenckor kinnt voltam az udvaron. Guillaume nézett nagyon hova száguldok ilyen korán. Ugyanis Léopold és Daphné is nagy alvók (babaként is azok voltak) és hétvégente mi sem ugrunk ki korán az ágyból. Mondtam neki, hogy pont most van egy órám még az ebéd készítése előtt utána sokáig semmi. Így tízre már a bejáratot feldíszítettem élőfenyővel, arany és piros díszekkel és girlandokkal. A gyerekek meg voltak lepődve, nagyon tetszett nekik, Daphné is boldog volt. Soha nem díszítettem még ki a bejáratot, épp itt volt az idő. Egyedül fényeket nem raktam, néha irigyen nézek egy-két kivilágított házat, na de ne essünk azért túlzásba.
A nap ezzel nem ért véget, várt rám az egész ház kidíszítése. Délután a klubba mentem egy kis dupla teniszmérkőzésre, úgy terveztük, hogy utána bemegyünk egyet sétálni Poitiers-ba, hogy a karácsonyi hangulatban elvegyüljünk. De ne is tegyem hozzá, hogy ma kb. csak addig nem esett az eső, ameddig a házat díszítettem. Így az esti program elmaradt, helyette azonban felállítottam a fát és kidíszítettük belül is a házat. Mindig megcsodálom azt a sok gyönyörű kézműves díszt, amit még Moszkvában vettünk. Olyan sok emlék idéződik fel bennem, ahogy  a díszekre pillantok. A téli Moszkva egy nagyon különleges élmény maradt bennünk!




Minnie a sztár

Minnie-t egy éve hoztuk neki ajándékba New Yorkból. Persze egy éve még semmit nem mondott neki. De időközben Minnie-ből nagy sztár lett itthon. Minnie jön velünk a suliba a fiúkért. Minnie mesét hallgat velünk, visszük sétálni, toljuk a babakocsiban és ő is a Daphné ágyában alszik. Ja, és majdnem akkora, mint ő.
De nem akkora kópé, mint Daphné. Nagyon látszik, hogy két nagyfiú között nő fel. Sportos, mozgékony, hangos és vagány kislány, aki nagyon szépen eljátszik egyedül. Ezt én biztos sokszor leírom, vagy leírtam Edgárral kapcsolatban is, de ők mind a ketten és még ma is rengeteget eljátszanak egyedül. Építenek, rakosgatnak, tesznek-vesznek. Ez az ami egyáltalán nem működött Léopoldnál. És hatalmas felfedezés volt (számomra), amikor a pár hónapos Edgár órákig elvolt a járókában. (Pedig az összes szakirodalmat kiolvastam, hogy mit csinálhatok rosszul.)Na Daphné is a Duplóval, a playmobillal,  a puzzle-ökkel és a kirakókkal nagyon szépen elmókol.

2019. november 25., hétfő

Tenisz orrba-szájba

Nagyon sok volt mostanában a tenisz Léopoldnak. Két hétvégén versenye volt, plusz hétközben a három edzés. Szeptember óta 5 meccse volt. Jól kifárasztja, de nagyon szereti. Most a zöld szinten játszik és hogy a ranglistán haladjon előre, meccsekre is járnia kell hétévgente. Olyan közepes szintű eredményeket hoz, nem szakít úgy, mint a piros szinten. De ez nem baj. Ha veszít, az sem veszi el a kedvét, de ha nyer annak is nagyon tud örülni. És ez a legfontosabb. Tudja magáról, hogy milyen is az ő szintje. Persze ez már egy komolyabb szint és a többi játékos sem kispista, nagyon jól teniszeznek a fiúk és nagyon izgalmas meccsek is vannak, az ember végigizgulja, amikor nézi. Az is lehet, hogy itt lassabban fog érkezni a fejlődés.
Jövő héten szombaton a klubban játszó nőknek tartanak egy kis páros versenyt. Beneveztem és kihasználom ezt az ingyenes sportolási lehetőséget, ha már olyan rossz esős idő van állandóan és  aférjemre is számíthatok, aki addig vigyáz a gyerekekre.
Tegnap késő délután is eljutott az egész család itt a faluban teniszezni. Míg Daphné rótta a köröket a kis rollerével, mi négyen ütöttük a labdát. Szuper volt! Ezért is csináljuk, hogy legyen egy közös sport a családban, amit mindenki űz és együtt tudunk játszani!

Edgár és a suli

Hétfőn találkozóm volt Edgár tanárnénijével. Úgy gondoltam, jó lenne hallani, hogyan is boldogul a mi Edgárunk a suliban. Mert itthonról nehéz ezt lemérni. 
Nagyon féltem, ugyanis Daphnéval érkeztem az értekezletre. Ami jól is és rosszul is elsülhet. Készültem, mert vittem ceruzát és füzetet, hogy el legyen foglalva. Persze rögtön azzal kezdte, hogy a füzet helyett összefirkálta  a széket és az asztalt. Na mindegy, azért azt modhatom, jól sült el az egész, jó kislány volt, mindenmt szépen meg tudtunk beszélni.
Nagyon megnyugtatott a tanárnő. azt mondta "Edgár óriásit fejlődött szeptember óta!". És ezt én is látom. Szeptemberben csak néztem, hogy fog menni ez a szint. Végül az derült ki, hogy semmivel nincs gond. Kérdeztem, hogy tudok-e valamiben segíteni plusz gyakorlással esténként. De erre is a válasz az volt, hogy sokat kell olvasni, az fejleszt most a legtöbbet az íráson a tollbamondáson is.  És suli után már olyan fáradtak, hogy eszembe ne jusson extra dolgokat csináltatni vele itthon (igen, Franciaországban elvileg alig van házi). Matekkal sincs gondja. Rákapott szépen az olvasásra. Ezt is csodálom, hiszen tavaly még az olvasási leckét is alig tudta teljesíteni.
Nagyon büszkék vagyunk rá és megnyugtató, hogy ilyen szépen halad az isklában.

Betegeskedünk

Nagyon pocsék őszi időnk volt idén, rengeteg de rengeteg esővel. Minden nap esik az eső, alig süt ki a nap. És van, hogy úgy alakul, amikor épp kisüt, akkor nem tudunk kimenni a levegőre. Biztos ez is az oka, hogy betegeskedünk. Pedig nem szokásunk. 
Daphné a szülinapját töltötte betegen. Épp mggyógyult, azután csütörtöön visszaesett. Csütörtökön ugyanis pont akkor kezdett esni az eső, amikor elindultam a fiúkért a sulihoz. Daphnéval gyors szaladtam egy kört, csak 10 perc a városban. Ezalatt pont áthűlt annyira, hogy újra folyik az orra. Persze nem szeretne kesztyűt felvenni és a plédet is ledobta magáról, reggel pedig öltözni nem akart, így éppen egy vékonyabb nadrág volt rajta.
Léopold hétfőn jött haza úgy az iskolából, hogy nem tudja, de nagyon fáradt délután óta. Mondtam neki, hogy biztos egy betegség bújkál benne, meglátjuk. Mikor hazaértünk, már be is feküdt az ágyba (magától Léopold, na ha ez történik, ott tényleg van valami), mire pedig én az ágyához értem már jó magas láza volt. Hatóránként lázcsillapító, de azzal is tűzforró volt. Még éjfélkor is alig mertem egyedül hagyni az ágyában. Jól aludt, reggel még volt egy kis láza, de 10 órától ez is véget ért. A betegség jött és ment. Nagyon bánta a kihagyott keddet, de szerdán már suliban volt.
És engem is levert a nátha. Amikor állandóan folyik, csavarja az orrod és tüsszögsz. Csak egy kicsit múlna.

2019. november 17., vasárnap

Két éves drága pici lányunk



 Egy életrevaló és belevaló, hihetetlen eleven kislány. Nagy figura, teljesen beintegrálódott az itthoni fiú közösségbe. Megvédi magát ha kell és kitartó, ha valamire szüksége van. Két éve, itt Poitiersben megadatott újra nekünk ez az ajándék, hogy  volt itthon újra baba és van most egy pici lány, aki tanul beszélni (pont  úgy, mint a fiúk egyszerre magyarul és franciául), aki egy izgő, mozgó, vidám, élénk és akaratos kislány.
Nem szeret öltözködni. Tudtam, hogy így lesz. (de legalább a pici csatot a hajába elfogadja) Amennyire vártam, hogy majd mindenféle szépet ráadok, tessék, nem engedi. De azért anya sokszor győz:) És a ruhák között is kezd válogatni. Ujját fel kell húzni a pulcsinak. Legszívesebben bodyban és harisnyában, vagy inkább csak egy bodyban futkározna egész álló nap.
Amilyen elevel, olyan nagyokat tud is durmolni. Hétvégén kilenc után ébred, de du. is 2-3 órás alvásokat teljesít. Néha nehéz, hogy ébredés után rögtön indulni kell a fiúkért, alig van ideje magához térni.
És egyáltalán nem beteges, most pénteken volt talán másodjára láza. A lábfeje befele fordul, voltam vele orvosnál, de itt Franciaországban az ilyen apró dolgokkal nem igen tudnak mit kezdeni. Azt mondták, ha nem zavarja a járásban, akkor nincs gond. Engem azért egy picit aggaszt, mert Magyarországon biztos lenne valami kis otthon végezhető torna rá. Nem vészes és tényleg, szinte sosem esik el.
Mini. Két szezonban is elhord egy kabátot. Pont akkora két évesen, amekkora Edgár volt egy évesen :-o
Szeret rajzolni, de még csak firkálgat, a ceruzákat viszont imádja rakosgatni és gondosan visszahelyezi a kupakokat. Playmobil és dupló az igazi kedvencek, de szereti a könyveket és a puzzle-kat. Nagyon szépen és hosszan el tud játszani, türelemmel épít vagy rakosgatja a játékokta. És babakocsi helyett előnyben részesíti a rollert persze, de görkorizni még nem tud :-) Nagyon ügyes a mozgásban, bőven előbbre jár, mint a fiúk anno. Léopold 3 évesen kapta a rollerét és emlékszem a moszkvai közösségben elöl járt a rollerezésben. Mindenhova felmászik a kisasszony, a meredek létrán a fiúk ágyába vagy a játszón a nagy csúszdára. Mélyvízben simán elúszkál egy karúszóval, sőt, ne is érjek hozzá a vízben! És úgy sejtem jövő nyáron úszásoktatás vár ránk. Babázni is szeret, ha valamelyik sírós megszólal, rögtön a hóna alá csapja jó nagy lendülettel vigasztalásképpen. Minnie-t imádja és Mickey-t is, nagy kedvence.
Egyre többet beszél, rövidke mondatokat is összerak. Nagyon édes és élvezetes, ahogy kommunikál. 
Imádja a bölcsit, olyan otthonosan és örömmel szökdécsel be, amikor megérkezünk. Változó, 1-2-3 napot megy egy héten, attól függ, mennyi dolgom van. De nagyon szépen elvagyunk itthon is fele-fele időben játszunk és dolgozunk. Jön velem a házban tenni venni, majd egy picit leülök hozzá, utána újból tenni indulok. 
Olyan érdekes, hogy sokáig voltak ketten a fiúk, mégis ha most ránézek Daphnéra, olyan természetes, hogy itt van közöttünk, mintha ez mindig is így lett volna, hogy a két fiú után lesz egy kislányunk. 


Daphné két éves pont ma

Ilyen sűrű hétvégét. Ünnepléssel és annyi dologgal tennivalóval teli hétvégénk volt, hogy leírni is nehéz. A legfontosabb azonban, hogy  a mamiék érkeztek ünnepelni Edgárt és Daphnét szombaton délután. Daphné pénteken belázasodott: a fiúknak szabad péntekjük volt. Nem tudtunk mozogni a beteg kiscsaj miatt, így késő este mentem el bevásárolni a hétvégére. Szombaton már nagyon folyt az orra, vasárnapra pedig nagyon nehéz éjszakát töltöttünk. Sokszor és sokáig fennt volt, valamikor hajnal négykor aludtunk el, de reggel kelés volt, mert ma egész nap teniszt játszott Léopold. Délelőtt én vele tartottam a frontot a teniszen, miközben Guillaume és apukája felrakták a redőnyt, ami régóta várt már Guilalume-ra. 
Szombat délután pedig a nagyszülőkkel is megünnepeltük (Daphné részéről kicsit előre) a két szülinapost. Nagyon szép ajándékokat kaptak. Daphné egy szép lányos rollert kapott (és playmobilt és puzzle-t) amivel azóta is rója a köröket, egyelőre csak idebennt, hiszen kinnt tél lett és hideg van, ő pedig beteg. Nagyon boldog volt, még az arca elé is kapta a kezét, amikor meglátta. Különlegessége az új járgánynak, hogy világít a kereke! Ráadásul. Edgár kapott egy 3D puzzle-t, amiből egy földgömböt lehet kirakni (könyvet, ruhát, pokémon könyvet). Persze, amilyen türelmes, azonnal össze is rakták a mamival. Boldog volt, el vannak kényezteteve. És meg kell említsem Daphné szép kis karkötőjét, amit újra kapott mamiéktól, ugyanis a keresztelő napján, még ott frissen elveszett, amit akkor kapott keresztelőjére a mamiéktól. Ú, de sajnáltuk akkor, kereste az egész vendégsereg. 
Szombaton délután hosszan ünnepeltünk és még nem tudtuk, milyen nehéz éjszaka várr ránk.


Edgár hét éves lett

November hatodikán volt hét éve, hogy Edgárunk Moszkvában megszületett. Felejthetetlen pillanatok voltak ezek. Különleges ma is arra gondolni, hogy egyik gyermekünk Moszkvai születésű. Hatalmas baba volt, mint ahogy nagy fiú ma is. Léopold kinövi a ruhákat és már mennek is közvetlenül az Edgár szekrényébe, pedig 3 év korkülönbség van közöttük.
Nagyon várta a szülinapját. Kapott egy biciklit, pokémon kártyákat, könyvet, egy videójátékot és pokémon kártya tartót. Szerdai nap volt a napja, így a suliba is vitte a kis sütiket, üdítőt, teniszre is vittünk sütit, és estére is készült süti. Csokis persze, legófigurákkal.
Két foga hiányzik fennt, a kisegér is be-bekukkant hozzánk. Kicsit lecsengett most a legó őrület, legalábbis nem szeretne újabb és újabb dobozt, rengeteg van neki. Volt egy transformers korszaka is, az már korábban véget ért. Még nem kapott rá a könyvekre, a suliban pokémon kártyákat cserélgetnek és Léopolddal is állandóan ezzel játszanak.
Nagyon nagy fiú lett ő is. Furcsa, mert olyan hirtelen nőtt meg. Sokáig ő volt a kisfiam, nagyon nyugodt, kedves kisfiú volt mindig. Most is tiszta jó szív és kedvesség, de már van benne a durvaságból is, ami jön egyrészt a Léopolddal való állandó vitatkozásból is. Már nem szereti ha annyit puszilgatom, átölelem, eljött az a korszak, amikor azokból a pillanatokból kell profitálni, amikor ő bújik oda hozzám. 
Iskola döcögősebb, mint Léopoldnak. Stresszesebb is az iskolába, nem megy olyan könnyedén minden. Rossz nekem, hogy nincsenek tankönyveik, nehéz követni, hogy mit tanulnak az iskolában. Hétfőn megyek a tanárnőhöz, meglátjuk mit sütünk ki együtt. Azt látom, hogy sokkal többet kell vele tanulni, mint Léopolddal, ő nem annyira kötelességtudó sem és sokkal kevésbé érdekli az iskola. De ezen közös erővel tudunk farigcsálni. Esze van, meg kell mutatni, hogyan használja ki. Neki a kreatív oldala sokkal erősebb. Nincs nap, hogy ne rajzolna, minden nap vág papírból, ragaszt, mikor mit: álarcot, hajót, repülőt. Legókból is hihetetlen dolgokat hoz őssze. Mondjam, hogy művészlélek, mert közben nagyon trehány. Mindent széthagy, a szobájában minden ott hever a földön, ahol a kezéből kiesett és csak akkor megy a pakolás, ha kézenfogjuk és vele együtt csináljuk. 
Nagyon örülök neki, hogy magyarul többet beszél, mint előtte. A nyaralás mindig visszahozza az elraktározódott tudást és ebben az évben egy hónapot töltöttünk Magyarországon.  Este magyarul kell olvasnom neki, most az Anna, Peti, Gergő a kedvence. Érdekes, hogy kb. egy-két éve, amikor Léopold volt Anna, Peti, Gergő korszakban, Edgár még nem nagyon tudott hosszan egy történetre koncentrálni, hogy azt végighallgassa. Örülök, hogy ma már élvezettel hallgatja. 
Megnyúlt, pedig sokáig milyen dundika volt. Hosszú, nyurga fiú, mint  a bátyja. Étvágy van, sokat kezdtek enni, az utóbbi időben igazi, nagyétvágyú fiaim vannak itthon. Jó érzés, hogy főzök és az fogy is. Persze van, hogy megy a nyammogás, amikor nem a fogukra való, de többynire csúszik minden. 
Hatalmas boldogság látni, milyen helyes, egészséges, boldog nagyfiú lett belőle is!! Isten éltessen Edgárunk!!!!



2019. november 3., vasárnap

Esős hétvége Bretagne-ban

A hosszú hétvégére elutaztunk Bretagne-ba a gyerekekkel. Utoljára 12 éve jártunk arra Guillaume-al, még kettesben, de nem jutottunk el egészen Concarneau-ig, ami most volt az úti célunk. Nagyon hezitáltunk, hogy dél felé vegyük-e az irányt vagy Bretagne felé, de végül Bretagne mellett szavaztunk, úgy gondoltuk, hogy talán itt több a látnivaló. Concarneau és Lorient  között Pont-Aven-ben volt a szállásunk. A francia festők szívesen látogatott városa volt ez, tényleg nagyon szép kis városka a folyó partján, buja növényzettel és pálmafás kertekkel, sok-sok kiállítóteremmel és alkotóműhellyel. Bár egyáltalán nem volt szép hétvégénk, mert sokat esett az eső (egész Franciaországban nagy viharok voltak), nagyon nagyokat sétáltunk. Pénteken érkeztünk Pont-Avenbe, az úton ebédeltünk. Kicsit zord piknikhez volt szerencsénk a Morbihan öbölben. Rettenetesen fújt a szél. Ott, az öbölben állva megettük a szendvicseinket, miközben dideregve figyeltük, hogy egyesek még szörfözni is be mertek menni a tengerbe. 
Sejtettük, hogy zord lesz az idő, ilyenkor olyan szállást próbálunk választani, ahol medence is van. Érkezés után elfoglaltuk a szállásunkat és indultunk sétáni Pont-Avenbe. Festői gyöngyszem ez a városka (a festők városának is nevezik), kihagyhatatlan annak aki Bretagne-ba látogat. Isteni édességboltok, ahol karamell és kouign-amman (levelesre hajtogatott kenyér-tészta sok vajjal és karamellizát almával) díszíti a boltokat azoknak minden variációjában. Daphné Edgár rollerjével gurult, el sem lehetett venni tőle, Léopold a görgoriján ügyetlenkedett (macskaköves utcákon és meredek lépcsőkön). A séta után várt ránk a medence. Vacsorázni családias étterembe mentünk, ahol galettet, desszertnek pedig palacsintát ettünk, a fiúk pedig bretagne-i kólát ittak. A galette, azaz hajdinalisztből készült palacsinta vékonyságúra sütött sós tészta is helyi specialitás. Ezt töltik meg ízlés szerint mindenféle finomsággal : sonka, sajt, tojás, paradicsom. 
Szombaton Lorient-ba utaztunk, hogy megnézzük a fiúkkal a Cité de voile Eric Tabay múzeumot. Interaktív múzeum, ahol mindent megtudhatunk a vitorlázás rejtelmeiről. Egy tengeralattjáró (Daphné típusút!) is megtekintettünk. Pizzát ebédeltünk a gyerekek kívánságára, majd elutaztunk ahhoz a házhoz, ahova Guillaume gyerekkorában a szüleivel nyaralni járt. A nagymamájáék háza volt ez. A Guillaume apai nagyszülei bretagne-ból származnak, így a hétvégén sokat mesélt Guillaume a gyerekeknek a családról is.  Kicsit a gyökerekhez látogatás is volt ez. Este ismét sétáltunk egyet Pont-Avenben, ahol ezennel édességet is vásároltunk, majd megcéloztuk a medencét. 
Vasárnap Concarneau felé vettük az irányt. Séta az óvárosban, meleg kávé és forró csoki, majd irány a mamiék, akik félúton laknak Poitiers felé. 
Hűvös, esős, de mégis tartalmas, nagyon klassz hétvégénk volt!