A fiúk új szobája

Léopold újabban reklamálni kezdett, hogy szeretné visszakapni a régi szobáját. Mikor fennt festtettünk, kerültek a fiúk össze egy szobába. Jól érezték magukat, az ő kívánságuk volt. De az alvási ritmusuk nagyon különböző. Edgár korán kelő típus, így hétvégenként volt egy kis gond, amikor egymást reggel felébreszetették és emiatt vki nem tudott rendesen pihenni: Ehhez jön, hogy emiatt már a reggelek is veszekedéssel indultak. Léopold 10 éves lesz,  szeret olvasni nyugiban, Edgár legózni nyugiban. De ezt egymás mellett nem tudják, mert Léopold rögtön a másikkal foglalkozik, mihelyst valaki közelében van. Például nagyokat nevet a könyvön, majd mikor Edgár kérdezi megnézhetem, azt nem akarja. Folytatja a röhögcsélést, ez Edgárt egyre jobban idegesíti, majd veszekednek.

Úgy láttuk mi is, jót fog tenni egy kis külön élet. Léopold visszaköltözött a tévénézős szobáb. Edgár maradt a nagy szobában, aminek egy részét leválasztottuk szekrényekkel. Ezen a részen lehet tévézni, videójátékozni, játszani és ide került át a nagyobbik kanapé is. Az ablak felőli nagyobbik réz lett az Edgár lakosztálya. Itt is van kanapé, komód a ruháinak.

Nagyon meg vagyunk elégedve az eredménnyel, a fiúk is nagyon boldogok. Nem volt vita a szobákon, mindenkinek hangulatos, kényelmes lakrésze lett. Léopold pedig a kisajtón még mindig könnyen át tud járni Edgárhoz. 

Nem volt tervben ez a mai munka, de pont nagy eső volt napközben, amit eltöltöttünk a szobák rendezgetésével. Mire pedig kiderült egy picit, kész is voltunk mindennel. Guillaume eladott egy régi komódot, én pedig sövényt nyírtam az új sövénnyíró gépünnkel. 

Sportos meleg hétvége

Visszajött a nyáridő! Olyan hideg reggelek kezdtek lenni, hogy megrémültünk ettől a korai hidegtől. De most olyan nagy öröm a szép idő újból lehet medencézni!

Hétvégére beneveztem Léopoldot teniszmeccsre, el sem mertem neki mondani, hogy szombat és vasárnap is játszani fog. Gyorsan hívott a tenisztanár, hogy van még egy hely, jó meccsek lesznek stb. és olyan hiretelen volt, hogy nem tudtam gyorsan mit mondani (hazudni, hogy programunkvan-nem szeretek), de közben tudtam, Léopold nem lesz túl boldog. De nem volt más választása. Szombaton nem is nagyon ment neki. Úgy sétált a pályán kezében forgatva az ütőt, mintha a tengerparton lenne. El is veszített minden meccset. Azután itthon Guillaume beszélgetett vele (olyan akarata van és úgy tud küzdeni, de amikor nem akar, akkor nem és kész) és volt az én esti futásom is. Így ma vasárnap mindkét meccsét megnyerte és nagyon szépen játszott. Pedig egész nyáron nem volt ütő a kezében. Örült és büszke volt... és mi is!

Tegnap miután Edgár barátai elmentek, már gyorstempóban készültünk is: Urban trail Poitiers-t futottam. Ez egy városi 10 km sok lépcsővel. Beneveztem, mert egy-két ismerőssel még rég megbeszéltük. De végül csak egyedül voltam futni. Eredetileg júniusban lett volna a verseny, de akkor volt a kánikula, így el kellett halasztaniuk a szervezőknek a versenyt szeptemberre. A verseny nagyon hangulatos volt, az egész várost körbefutkostuk, még a városháza épületében is lépcsőznünk kellett, sok emelkedő és lejtő is volt benne. Léopold az utolsó 100 méteren velem futott be a célba. Egy thai étteremben vacsoráztunk utána, de itt a gyerekek már nagyon be voltak fáradva, hiszen este fél tíz volt. 

Sportos, klassz, családi hétvégénk volt!

Edgár és a barátok: air jump helyett itthoni buli

Edgár és Léopold is azon nyaggat bennünket, hogy az airjump nevű helyre szeretnének menni. Tavaly Léopoldot ide hívta meg az egyik barátja. Ez egy olyan hely ahol rengeteg ugrálószőnyeg van. Teljesen fekszik a program Léopoldnak. A probléma velünk van. Amíg a gyerek szórakozik, addig a szülő egy sötét levegőtlen helyen üldögél órákat. Nem, egyszerűen nem visz rá bennünket a lélek, hogy ez legyen a hétvégi programunk. 

A gyerekek annyira könyörögtek, Edgár pedig úgy döntött csütörtök este, hogy meghívót ír két barátjának és hétvégére meghívja őket oda. A csütörtök esténk olyan zavaros volt, hogy a meghívót megírta, de ráadásul annyi program is volt már a hétvégére, hogy biztosak voltunk, nem megyünk az airjumpra. Pénteken suli után már hívtak is, Edgár új osztálytársának, akivel nagyon jó barátok lettek, az anyukája, hogy akkor mi van? Én meg magyarázkodhattam, hogy nem lesz airjump, hanem jöjjön hozzánk mindenki, hiszen szép idő van és lehet fürödni is. Így írtam gyors a másik anyukának, hogy mindenki jöjjön hozzánk. A gyerekek örültek, jót fürödtek, uzsonnáztak és videújátékoztak. Hamar lett vége a délutánnak, mert készülnöm kellett a futásra, ahova az egész család elkísért. Mindeközben Léopold nyomta a teniszt a szomszéd faluban, ahova én írattam be és ahova nagyon nem volt kedve elmenni.

Piknik zéró waste

Nem is írtam erről a programról. A sulikezdés előtti hétvégén vettünk részt családilag ezen a rendezvényen. Ennek az volt a lényege, hogy szemét nélkül piknikezzünk. Guillaume mondta, hogy valójában így szoktunk, de ez nem ilyen egyszerű.

Mi elég sokat piknikezünk, a gyerekekkel praktikus amikor utazunk, bárhol az úton megállunk. Lehet gyorsan enni, utána egy jót szaladgálni, ahelyett, hogy étteremben ücsörögnénk. Kimozgatjuk magunkat a következő útszakasz előtt. 

Egy nagyon hangulatos helyre mentünk piknikezni, amit még mi sem ismertünk. Az Ilot Tison Poitiersban a Clain folyó partján fekszik. A tegnapi futóverseny alkalmával tekintettem bele, hogy milyen nagy hétvégi éjszakai élet folyik itt. Mindenki kinnt ücsörgött a meleg szombat estében, az emberek beszélgette, gyerekek szaladgálak. Hogy mik vannak? De a nappali piknik is nagyon hangulatos volt itt a folyó partján, a hűs fák árnyékában. A poitiers-i zéró waste nevű egyesület szervezte, akik azért harcolnak, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk. A piknik is erre ment ki. Így  a saját kulacsunkban vittük a vizet, az itthoni anyagszalvétánkat vittük magunkkal és a szendvicseket is konyharuhába csomagoltuk. Véleményt osztottunk meg, tanulunk egymástól. Hiba volt, hogy ivójoghurtot vittem a gyerekeknek, ehelyett lehet utántöltős üveget használni a gyerekeknek. Szerintem a szendvicscsomagolást mindig így fogom megoldani. Azóta gyártottam beewrapet  , azaz méhviaszos csomagolóanyagot, amibe szendvicset is lehet csomagolni, de itthon a konyhában is ezzel fedem le az ételeket, amiket a hűtőbe teszek. És mindentörlő rongyokat is műszakba helyeztem. Gondolom mindenhol ahol kisgyerek van és aki sokat főz a konyhában, állandóan töröl:orrot, földről lecsepegett dolgokat, csokis szájat és kezet stb... Egy pici tasit felakasztottam, ami tele van a Daphné (használtan vett) által kinőtt bodyk feldarabolt kis darabkáival. Alatta egy pici szemetes, amibe egy törlés után már mehet is be a törlőkendő, utána kimosom őket 60 fokon mosószer nélkül. Ma Léopold ezt mondta: "Anya nagyon praktikusak a rongyok, lecsöpögött a víz és hopp fel is töröltem vele!" Na így lehet kérem a gyerek hozzáállását is megváltoztatni.

A pikniken még interjút is adtam a helyi rádiónak és agyerekek is beszéltek az iskolakezdésről!

Különórák

A fiúkkal a héten próba különórákra jártam. Teniszeznek évek óta mindketten. Léopold emelett kipróbálta a gitárt és a kosárlabdát, de egyik sem lett nagy szerelem. (Szerintem minden a tanáron múlik, hogy megszereti a gyerek vagy sem) Edgár pedig régóta mondogatja a jógát és a dobot. Neki is akarok esélyt adni, hogy mást is kipróbáljon. 

Léopold küzdősportot akart ebben az évben. De azt tudni kell, hogy idén 3-szor fog teniszezni, mert beválogatták egy "elit" csoportba. E mellé azért nehéz bármit is betuszkolni. A szomszéd buliban sikerült azonban megismerkedni a judó szövetség kincstárosával, aki közelünkben is lakik, így Léopoldnak megjött a edve, hogy legyen judó. És, ha mást nem is, de én a judót egyszerűen nem szeretem. Tudom, mindenki szerint nagyszerű, mert megtanulnak esni (???) és nem lehet egymást bántani. Szerintem ez egy bírkózás egy-két speciális szabállyal variálva és nem látom benne azt a nagyszerűséget. Jó legyen, próbát megér.

Hétfőn este két órát töltöttem a judón, először Léopold utána Edgár próbálta ki. Edgár sírt is egyszer, mert valamije fájt (és ez hányszor elő fog fordulni, előre vizionáltam).

Végül Guillaume vette föl hazafelé jövet Léopoldot, én hazavittem Daphnét és Edgárt, hogy fördessem őket és készítsem a vacsorát. Szuper késő volt, amikor vacsoráztunk, Léopoldnak nem volt készen a házija. Mindenki fáradt volt és ideges, ő meg be akart íratkozni a második próba után. És akkor még a tenisz el sem kezdődött. Összenéztünk Guillaume-al és azt mondtuk, hogy bár én nem dolgozom, de taxi sofőr sem vagyok és bolondot sem fogunk magunkból csinálni, így sajnáljuk, de nem lesz judó.

Edgár jövő héten próbálja ki a dobot. (Úristen lesz egy dobszerkó a házban, hát nincs elég zaj nálunk!)

Buli a szomszédokkal

Pénteken estére hivatalosak voltunk egy buliba. Franciaországban hagyomány, hogy egy-egy utca, vagy környék egyszer egy évben csap egy bulit. Kicsit hivatalos, nem illik senkit sem kihagyni, de vannak akik régebbi lakók és évek óta összejárnak. Mi, bár 3 éve lakunk itt, egyszer sem voltunk meghívva. Most először. Ki is használtuk. Csak desszertet kellett vinni, minden adva volt. Egy farm hatalmas hangárjában volt terítve két hosszú asztal, világítás és zene. Nagy aperó volt, utána citromos csirke, búzadarával, finom sajtok, koktél, bor és végül desszert. Egy órakor feküdtünk le, de valójában hajnal ötig tartott a buli. Daphné is velünk volt, teljesen jól bírta, még éjfélkor is táncikált és hiába tologattuk a babakocsiban, ő inkább ki szerette volna használni az eseményeket és hatalmas szemekkel mosolygott mindenkire.

Most már világosabb kik laknak a környékünkön, nagyjából ismerünk mindenkit. Jól éreztük magunkat, új ismerősökre leltünk. 

Lassan belelendülünk

Az iskola elkezdődött, még nincsenek különórák, azokra most mennek a beiratkozások. Így ez a hét volt a bemelegítés. Jól ment. Edgár is lelkesebb, talán - nem szeretném elkiabálni - egy kicsivel könnyebben mennek a házik és helyre került a suli is az életében. 

Mindketten folytatják a teniszt, Léopoldnak heti 3-szor lesz edzése, és emelett még mindketten szeretnének mást is kipróbálni. Edgár jógát és dobot, Léopold judót. Mi valójában Guillaume-al azt gondoljuk, hogy a tenisz elég is nekik. De nem szeretnék annak sem ellene lenni, hogy mást is kipróbáljanak.

Léopold múlt héten azt mondta, hogy ő tulajdonképpen hétvégén is suliba szeretne járni, annyira szeret a barátokkal és minden tök könnyű. Ha valakivel, akkor vele nem lesz gond, míg suliba jár.

Daphné is visszacsöppent a bölcsis életbe. Imádja. Gond nélkül hagyom ott és amikor megyek érte is alig akar jönni. Mindenkinek megvan a saját élete kérem!

Iskolakezdés 2019

Véget ért a szünidő, ez az egy hét is hamar elrepült, mióta itthon vagyunk. Lassan rendbeszedegettük a házat, mosás, ruhaszortírozás és bevásárlások az iskolára vártak bennünket. Meleg, szép nyárias időnk volt, így egy picit még folytatódott a nyár számunkra itt Poitiers-ben is. A gyerekekkel játszóra jártunk és a medence mellett pihentünk és még utoljára a kertben vacsoráztunk szinte minden nap.

Ma pedig eljött a nagy nap. Bármennyire is szerettem volna, nem sikerült megnéznem, hogy a gyerekek mely tanárnénihez kerültek. Ma nagy volt a meglepetés az iskolaudvaron. Izgulva közelítettünk a kiragasztott osztálynévsorok felé, majd hatalmas örömmel vettük tudomásul, hogy mindketten elkerülték a veszélyesebb egyedeket. Léopold egy sima negyedik osztályt kezd, azaz csak negyedikesekkel van együtt, ugyanis eddig vegyes osztályba járt, kivéve az első osztályt. A tanárnéni falunkbeli és már ma belopta magát Léopold szívébe: ha nagy a zaj az osztályteremben, előveszi a varázsfurulyáját és játszik rajta és egy igazi bárt telepített az osztályba, ahova ki lehet menni egyedül tanulni. Érdekes, új koncepció, fő a változatosság!

Edgár pedig elkerülte azt a tanárnénit, akitől igazán féltettem és az igazi kisbarátaival is egy osztályban maradt (Franciaországban ugyanis nem csak a tanárnénik, de a diákok is változnak minden évben). Örülök neki, őt egy kemény tanárnéni nagyon megfélemlítette, leblokkolta volna. Az ő tanárnénije új az iskolában, de egyelőre nem tűnik vérengző fenevadnak.

Daphné is ma kezdte a bölcsit. Nem véletlen, hogy így alakult, így kértem meg neki a helyet, hogy ez a kezdés teljes legyen, én pedig eljussak fodrászhoz legalább, ami egész nyáron várt rám. Daphné sírás nélkül nyújtotta a karját a dadus felé és már indult is a nap!

Büszke vagyok mindhármukra. Készültek, várták. Legalább olyan sikeres évet kívánok nekik, mint amilyen a tavalyi iskolaév volt! Hajrá fiúk lányok kitatást és erőt, mi mindig itt vagyunk, hogy segítsünk nektek!!!