Hazaérkeztünk első igazi hármasban töltött nyaralásunkról! Nagy volt a várakozásunk az biztos! Tényleg tudunk-e majd pihenni? Hogy reagál Léopold a levegőváltozásra? Hogy bírja majd a hosszú utazást?
Baszkföld francia részére utaztunk Saint-Jean de Luz városába. Ez egy tengerparti kikötővároska, hatalmas homokos parttal. Itt vette feleségül XIV. Lajos Mária-Teréziát. Ugyanazzal a céggel nyaraltunk, akiktől tavaly nyáron béreltük a Pireneusokban apartmanunkat. Mi most is meg voltunk elégedve velük, főleg, hogy az egyik legjobb apartmant kaptuk, tengerre néző hatalmas terasszal!! A szállásnak volt saját medencéje is, ahol szintén kedvünkre sütkérezhettünk, ugyanis az időjárás kedvezett nyaralásunknak, végig napos, meleg, nyári időnk volt, kivéve az utolsó pénteki napot. A nyaralóhely 8 óra utazásra volt, amelyet odafele két részletben tettünk meg és egy városszéli kis hotelben aludtunk félúton. Léopold elég jól bírta a dugó miatt 5 órásra sikeredett utat, éjszaka is szépen aludt, hajnali korai keléssel. Mit tegyünk, mi is keltünk vele, várt ránk az út másik fele. Szombaton kora délután érkeztünk meg, mert ekkor is elkaptunk Bordeaux környékén egy hatalmas dugót. Az első éjszaka kivételével Léopold végig aludt éjszakánként, így mi is kipihenve ébresztettük reggelente hétalvó drágaságunkat! Majd együtt reggeliztünk festői látványt nyújtó teraszunkon!
A programot nem szabtuk zsúfoltra, de minden napra jutott egy új tengerpart felfedezése, vagy egy városlátogatás. Így jártunk a közeli Hendaye tengerpartján, Bayonne és Biarritz városában. Nekem Biarritz nagyon nagy élmény volt! Gyönyörű, igazi tengerparti város, különös hangulattal, homokos parttal, sziklákkal közel a parthoz! Majdnem egy egész napot töltöttünk itt. Léopoldot hol babakocsiban, hol kendőben vittük magunkkal, mindkettőt nagyon élvezte. Még egy nyugodt ebédet is eltöltöttünk, mivel ekkor támadt kedve sziesztázni, békésen aludt a babakocsiban, míg mi ebédeltünk. A pénteki borúsabb időben falukat látogattunk. Jártunk Espelette falujában, ami a kalocsai paprikához hasonló paprikájáról híres.

Szerencsések voltunk Léopolddal, abszolút rugalmas volt minden téren. Ha fáradt volt aludt a szálláson, a kocsiban, vagy a babakocsiban séta közben. Mivel az ételért nem reklamál, így csak nekem kellett figyelnem, hogy időnként egyen is! Úgy láttuk Guillaume-al, mintha érezte volna, hogy nyaralunk: vidám volt, mosolygós, élvezte, hogy a nap minden órájában ketten foglalkoznak vele.
A nagyszülők is Saint-Jean de Luz városában nyaraltak, így még arra is lehetőségünk volt, hogy utolsó este kettesben vacsorázzunk egy klassz, helyi étteremben, amelynek kiváló konyhája volt, mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, a szülőknek pedig megköszöntük a gyermekmegőrzést!
Léopold újra felfedezte hangját a nyaralás alatt, ugyanis két hétig alig beszélgetett! Megint éles hangon sikongatni kezdett!
Visszafelé egyben tettük meg a nyolc órás utat. Persze megálltunk 20 perces pihenőkre, amikor mindenki kinyújtózott, evett, majd újból útnak indultunk. Léopold hol aludt, hol fennvolt és valamelyikőnk szórakoztatta. Alig hittük el, hogy amikor Párizs környékén felébredt, még mosolyogni és beszélgetni is volt kedve a felnőtteket is megerőltető hosszú út után!!!