2023. február 28., kedd

Castelnou és a készülődés




 Múlt hét péntekre semmi más program nem volt, mint: bevásárlás, munka, pakolás és Castelnou. Ez volt a héten az egyeteln nap, amikor nem ment Edgér kézilabdára. Jelmezes nap volt és nem volt kedve beöltözni. Így a terv az volt, hogy Csatelnouban eszünk együtt egy palacsintát. Nagyon gyorsan eltelt a nap. Délelőtt dolgoztam, utána Daphnéval bevásároltunk, ebéd, pakolászás. Elintéztem a macskát is, akire a szembe szomszéd vigyáz most először. Eddig mindig hotelbe adtuk szegény jószágot, ahonnan mindig jókedvűen és jó kövéren hoztuk haza. Hiszen egészen egy hetet tölöttt ilyenkor egy kalitkában. De olyan macerás is, mert az utazás előtti napon, amikor az embernek így is milliom dolga van, még furikázhatja a macskát is a hotelbe. Nagyon örülök, hogy a szembe szomszéd elvállalta, hogy átmegy hozzánk és enni ad Ringónak. Így pénteken délután még átvittem az ennivalót is és megmutattam, mi hol található. 

Ezután ültünk is az autóba és utaztunk Castenouba, ebbe a kis hegyi faluba, ahova nagyon szeretünk ellátogatni. Egy 10 perc tőlünk autóval. Rögtön a parkoló mellett van egy játszótér, ahol a gyerekek jót hancúroznak. Körbejárjuk kanyargós, szűk utcáit leülünk egy italra és már indulunk is haza. Ezennel sajnos nem találtunk éttermet nyitva, de találtunk egy kiskutyát Tito-t, aki körbesétálta velünk a falut, miközben a gyerekekkel játszott. Annyira édes volt, Daphné pedig hatalmasakat kacagott ahogy felugrált rá a kutya.

Végül palacsintára a Thuir főterén lévő palacsintázóba ültünk be. Ezután irány haza, hogy elkészítsük a bőröndöket. Van tapasztalatunk, hetedik alkalommal indultunk síelni. Első alkalommal mintha költözködtünk volna, annyira tele volt az autó. De azóta rájöttünk, hogy ez az az utazás, amikor a síruhán kívül, szinte semmi másra nincs szükség. A legfontosabb, hogy a síruha velünk legyen, minden, ami hófúvásban, hidegben szükséges, ezen kívül az ennivaló egy hétre, ágynemű és törülköző és indulhat a síelés.

Úgy terveztük, hogy szombaton hajnalban, négy-fél ötkor indulunk.

2023. február 23., csütörtök

Összefutottam Véronique-al

 Írtam itt a blogon, hogy a gyerekek sulijának a titkárnője nyugdíjba ment. Volt sírás, rívás, utolsó napon kígyózott az irodája előtt a sor, mindenki a nyakába zuhanva zokogott. Hát én is, Edgár is, nagyon szerettük. Egy végtelenül pozitív kisugárzású ember, akivel egy-két mondatnyi társalgás is felvillanyozza a napodat. Csupa szív-lélek, nem tudom véletlen-e, de itt lakik a közelünkben. A Thuir-el összenőtt kis településen. A karácsonyi szünet utáni első iskolai napon sms-t kaptunk tőle reggel, hogy minden iskolába induló gyerekre szeretettel gondol. Az volt az első napja 40 év után, amikor ő már nem indult munkába. 

A szünet előtti pénteken a gyerekekért indultam a suliba, amikor látom, hogy Véronique vágtat a főút melletti járdán. Egész nap, sőt egész héten arra gondoltam, hogy csak halogatom és írnom kellene neki, mert a szünetben találkozni is tudnánk. De persze erre nem került sor, így annyira örültem amikor megláttam. A legrosszabb helyen leparkoltam és bő húsz percet diskuráltunk.  Mesélte, hogyan telnek a napjai, hogy mivel töltötte a nyugdíj első két hónapját. Minden nap sétálni indul, átrendezte a házat, a kertet csinosítja. Próbál folyamatosan elfoglaltságot találni. A suliban is volt bent, persze amikor senki sem volt ott, így is sírt, annyira meghatotta. 

Megbeszéltük, hogy a szünet után találkozunk.

Tengeri séta






A ma délutánt úgy alakítottam, hogy szabad legyek. nagyon nem tudtuk eldönteni, hogy merre induljunk. Délután Daphné és Léopold volt itthon. Holnap már Edgár is velünk lesz. Bevásárlás és pakolás lesz a napi program és ha belefér, akkor elviszem őket Castelnou-ba palacsintát enni. Tegnap nagyon be volt borulva, esett is az eső. Ma kicsit derűsebb volt az idő eső nélkül. Nagyon vágytam már kimozdulni itthonról. 

Nem variáltunk sokat, Daphné bicajozni szeretett volna, és játszóterezni. Nem szívlelte, hogy ezt az ötletet elvetettük, hiszen mi csak ültünk volna Léopolddal a játszótér szélén dideregve. De lehet, hogy nekünk is játszóterezni kellene inkább?

Canet en Rousillon és Saint-Cyprien tengerparti városok között van egy hosszú vad part, fél óra sincs tőlünk autóval. Eredetileg a vízisportok színtere, nincs parti őrség és nyáron fürödni sem lehetne, de vannak fürdőzők mindig. Most nagyon fújt a szél, voltak kiteszörfösök, színes vitorlájukkal suhannak a part mellett. Láttam egy facebook csoportban, hogy ilyenkor a part tele van kagylókkal, amit partra vet a víz. Nagyon sok szép nagy kagylót találtunk. A homokban sétáltunk nagyot, átjárta a tüdőnket a friss sós tengeri levegő. 

Odafele a homokban sétáltunk, visszafele a járdán, majd az autónál felvettük a bicajt és még egy klassz hajós játszóteret is találtunk. Mindig elámulok, hogy mennyi klassz felfedezetlen hely van még a környékünkön. 

Hazafele beugrottunk Edgárért, akinek ezennel végetért a kézilabda tábor. Holnap már nem megy, túl fáradt, és így legalább - ha belefér - egy közös programot is összehozunk, ahol mindhárman ott lesznek. 


Daphné barátnőzik



Daphnénak is egyre nagyobb  szüksége van arra, hogy saját programjai legyenek. Nagyon várta a szerda délutánt. Az volt a terv, hogy a kis óvodai barátnőjével itt helyben moziba megyünk, előtte pedig játszanak egy picit nálunk. De későn értek hozzánk és a lányok inkább játszani szerettek volna. Nem is bántam, mert a film 6 éves kortól volt ajánlott, nem vagyok biztos benne, hogy értették volna.

Olyan nagyon várta ezt a délutánt, nagyon boldog volt Daphné és a kis barátnő is. Sajnos, mivel dolgozok is, nehéz nagy programokat összehoznom, de örülök így is, hogy rá is jutott egy délután legalább. 

Montpellier - Veszprém kézilabda meccs

 




Szombaton megkezdődött a két hetes februári szünet a gyerekeknek. A második héten síelni utazunk Alpes d'Huez-be. Ezen a héten még dolgozok, Edgár kézilabda táborban, Daphné itthon velem, Léopold pedig szintén programozik ide-oda.  Keddre buszos kirándulást tervezett a kézilabda klub Montpellierbe. Méghozzá a Veszprém - Montpellier meccsre. Hát kapva kaptam az alkalmon, ott a helyem! Nem kis szervezés volt, hogy délután 16.30-kor ott legyünk Edgárral a busznál, de megoldottuk. Guillaume hazajött délután és itthonról dolgozott, hogy Daphnéra tudjon vigyázni. Léopold is délután jött haza a barátjától. 

Nagyon nagy élmény volt mindkettőnknek a meccs. Az Edgár egyik edzője (akiről írtam, hogy nagyon agresszív a gyerekekkel) beszélgetett velem a  meccs előtt. Mondtam neki, hogy ha örülök egy gólnak az nem azért lesz mert a franciák ellen vagyok, hanem mert a magyaroknak is szurkolok. Mire ő röviden azt válaszolta, hogy erre nem is lesz esélyem, mert a franciák szétverik a magyarokat.  😮Nagyon érdekes érzés volt, mert folyamatosan a magyarokért dobbant a szívem. Szóval egyszerűen én a magyaroknak szurkoltam. És Edgárral ketten voltunk az egész stadionban, akik a magyaroknak szurkolt, nem volt egy magyar zászló sem (én sem vittem, ezzel már nem akartam sokkolni a klubbot). Na de nem verték szét a magyarokat, 34-30-ra nyertek a franciák. Nagyon klassz mérkőzés volt. Küzdöttek a magyarok. Edgárnal még aláírást is szereztem a kézilabdájára. Egyszer bekiabáltam, hogy hajrá Veszprém és az egyik játékos fel is nézett bemelegítés közben. Biztos jól eső érzés volt. Fura érzés lehet úgy játszani, hogy egy gólodnak sem örülnek körülötted. 

Hajnal egykor értünk haza.

2023. február 21., kedd

Hétvégén a tengernél





 Bár most ismét esősebb napok jönnek, de kifejezetten melegebb van. Ez azt jelenti, hogy esténként le tudunk ülni a nappaliban beszélgetni. Eddig este csak a fűtött szobákat használtuk. Sőt napközben, a déli melegben nyitva vannak az ajtók. Isteni! Meg is jegyeztük, hogy nem hiába ez egy déli ház, nagyon kellemes, amikor szép idő van, mert átjárja a napfény. 

Összefutottam az egyik szomszéddal tegnap a kézilabda táborban és kérdezte nem-e volt hideg nálunk a házban. Mondta, hogy náluk sokszor 16 fok volt, mire én elmeséltem, hogy nálunk 10-13 fok volt a nappaliban és a 16-nak már nagyon örültünk. Hát majdnem elájult. 

Szombaton egész nap kertészkedtünk. Rövidujjúban. Guillaume felállított a trambulint a hátsókertben. Volt nagy boldogság, örültünk, hogy találtunk helyet. Nem is látszik, lehet kiabálni is a ház mögött, szóval tökéletes. Én gyomláltam, ültettem levendulát, locsoltam a növényeket, rendezgettem a régi virágokat és a fűszernövényeimet. A menta minden évben életre kel, a bazsalikom kipusztul, a metélőhagyma is túléli már évek óta a telet. 

Este a szembe szomszédaink jöttek át egy italra. Nagyon kedves idős házaspár, sokszor összefutok velük napközben. Megkértük őket, hogy adjanak a macskának enni, amikor síelni leszünk. Mondtam Guillaume-nak, hogy úgy örülök, hogy ilyen kedves emberek laknak körülöttünk, mert én mindig úgy éltem, hogy ismertem a szomszédokat, sőt jóban is voltam velük. A szüleim révén is csak a jószomszédságot ismertem. 

Vasárnapra sem terveztünk sok mindent a melós szombat után. Vagyis de, mert én le akartam festeni a szokásos védőréteggel a kinnti teakfa étkezőgarnitúrát. De ebbe már nem tudtam belekezdeni, elhalasztottam a szünetre, vagy azutánra. Úgy döntöttünk inkább, hogy délután elmegyünk a tengerhez. Siettem, hogy korábban együnk és még a melegben tudjuk élvezni a tengerpartot. Késő délután gyorsan visszahűl még a levegő. Canet-en Rousillon partjára mentünk. Mintha nyaraltunk volna, annyira kikapcsol egy pár óra a tengernél. A napsütés szikrázott, sokan napoztak, voltak fürdőzők is (leginkább bátrabb gyerekek). Sétáltunk, majd leültünk a homokba, napoztunk mi is, Daphné homokozott. Jajj de várom már a meleget!!!!!!

2023. február 15., szerda

Felcsapok péknek

 Ha valaki a blogolvasóim közül tud olyan oldalt, ahonnan meg lehet tanulni kenyeret sütni, akkor ne tartsa magában. Elhatároztam, hogy megpróbálok kovászt készíteni és sütni egyszer-kétszer itthon kenyeret. Montamisét visszasírjuk ebből a szempontból. Pár lépésre volt tőlünk a környék legjobb péksége. A kenyér mennyei volt, de szó szerint. El voltunk kényeztetve.  A pékség láncokban azért van itt is finom bagett. Nem tudom megéri-e itthon bajlódni vele, mindenesetre a kedv az megvan. 

Érzem a tavaszt

 A napokban megcsapott a tavasz szele: 15-20 fok között van napközben a hőmérséklet, ami már vékony kabátos időt jelent. Dél körül pedig már nagyon melegen süt a nap. Gondolhatjátok, hogy mennyire élvezzük a benti meleget is. Nagyon vágyom már ki a ház köré is, pontosabban a kertbe. Nagyon szeretem, hogy nem a fák metszésével és a gyomlálással, fűnyírással vagyunk elfoglalva folyamatosan, hanem jut idő a virágokra is.  Ősszel ültettem egy tulipán lasagne-t, már előbújt az első krókusz. De ültettem tulipánt ki a kertbe, az is dugja ki leveleit. 

Délelőtt lehoztuk a feni teraszról a pár héttel ezelőtti hideg ellen menekített virágaimat a bejárat előtti nagy lépcsősorra. Daphné aranyosan megjegyezte: "Anya úgy tűnik Te nagyon szereted a virágokat." Délután pedig kimentünk Daphnéval is kertészkedni, nagyon szorgosan segédkezett. A ház mellett van egy vékony sáv, ami csaknem üres, egy két kála van benne. Nagyon agyagos, köves a föld, fel kell tölteni, ha bármit is ültetni szeretnénk. A szupermárketben vettem egy japán azaléát, nem tudom mennyire fog szeretni a fal mellett, de beültettük Daphnéval, hátha megmarad és virágaival színesíti majd a kertet



. 

Érik a citrom és a narancs is a kertben és gyönyörűen virágzik egy pozsgáslevelű, ami szerintem még a ház építésekor lett ültetve valamikor, mert hatalmasra fejlődött, vastag szárai vannak és hatalmas piros virágokat hoz. 

2023. február 14., kedd

Boldog Valentin napot!


 Gondoltam, hogy készülök valami szív alakú meglepetéssel a családnak, de közben kilyukadt egy vízvezeték a kertben, így megint akadt extra elfoglaltságunk. Így is örültem, hogy eljutottam bevásárolni, takarítottam is, dolgoztam is.

De vettem a kedvenc piros Lindt d'or csokiból (ezt mindenki szereti a családban), stílusosan egy szív alakú dobozban árulták. Nagyon értékelték a gyerekek, hogy ők is kaptak belőle. Ők szerelmünk gyümölcsei, méltán megérdemlik ők is. Mi pedig koccintottunk egy pohár borral a vacsora előtt. De a legjobban a "katalán kenyér" tetszett, amit ma szív alakúra készítettek. Ilyen apróságokkal színesítettük meg az esti valentin napi vacsorát. 

Lovaglás, kézilabda, tenisz: sportos, töltődős hétvége





 Szombaton reggel Léopold és Guillaume Montpellier-be utaztak a Léopold tenisz klubjával. Az Open Sud de France féldöntőjére szervezett kirándulást a klub, ami nagyon nagy élmény volt Léopoldnak. Én itthon maradtam Edgárral és Daphnéval, így hogy a főzést sem kellett nagy lére eresztenem, nagyon klassz nyugis napunk volt, sok kellemes kinti programmal. Reggel fejfájás nélkül ébredtem, a nap is kisütött és minden a helyére került. 

Délelőtt Edgárt elkísértük kézilabda meccsre. Nagyon agresszív középkorú nő az edzője (hárman vannak, változó ki van ott a meccsen). Elviselhetetlen, hogy beszél és viselkedik a gyerekekkel. Konkrétan a közelükbe sem engedném őket. Lökdöste a gyerekeket, kiabál velük, és csúnyán beszél ("Merde" "Putain"). Nem tudom meddig viselem/viseljük el, de ha Edgárhoz hozzányúl durván egyszer is, akkor meccs közben felállok és megszégyenítem ezt eldöntöttem. A szülők meg csak ülnek a pálya szélén és ez számukra normális. Amikor ebben az országban a csapból is az folyik, hogy mindenkinek mindenhez joga van, de a gyerek, az valahogy másodrendű. Azt lehet megszégyeníteni, lökdösni, igazságtalanul és agresszíven kommunikálni. Ezt a negatív élményt félretéve a délelőtt klasszul sikerült, mert Edgár elégedett volt magával (ez a legfontosabb), még akkor is ha nem nyertek. 

Kézilabda meccs után elsétáltunk a piacra, vettünk zöldséget és egy nagy adag frissen sült churros-al koronáztuk meg a délelőttöt.

Délutánunk is nyugodtan telt. Ebéd után eljutottunk a játszótérre. Imádom Daphnét, ahogy barátkozik. Talán a fiúk közül egyik sem volt ennyire nyitott és barátkozó. Daphnénak mindegy, hogy nagyobb, vagy kisebb, vagy fiú vagy lány, nagyon élvezi a játszótéri bandázást. Már pár hete nyúzott vele, hogy mennyire szeretne lovagolni. Pont kapóra jött a hétvége, hogy kevesebben voltunk itthon, így felhívtam a helyi lovradát, hogy tudna-e egy picit lovagolni. Délután ötre voltunk hivatalosak. Nagyon várta és nagyon boldog volt. Fésülhette a kis pónit (Karamellt), a patáját is megtisztította. Most persze megy a könyörgés, hogy szombaton délutánonként hagy járjon lovaglásra. Még meglátom, nem vagyok ellene, csak így is nagyon sokfelé rohangálunk.

Vasárnap reggel Léopoldnak teniszmeccse volt, de nem is csak reggel, hanem délután is. Délután én váltottam fel Guillaume-ot a pálya szélén Saint Cyprienben a tengerpart mellett, Edgárt is magammal vittem. Daphnénak így csodás délutánja volt itthon Guillaume-al. Régóta mondogatja, hogy a Papa mindig Léopolddal és Edgárral programozik és vele soha nincs külön programja. Délután Guillaume tudott egy kicsit dolgozni, társasoztak és biciklivel elmentek a játszótérre. Nagyon boldog volt, este még Guillaume-ot kérte fürdetéshez is és azt is mondta, ha nagy lesz akkor a Papába lesz szerelmes. 

2023. február 10., péntek

Vannak nehezebb hetek

 ....és morcosabb reggelek. A héten többször kiabálással indult a reggel, pedig mindig megfogadtam, hogy nem gurul el a bogyó. Sűrű a hét, tudom mindig ezt írom, de csak azért ismétlem magam, mert a helyzet változatlan. Még mielőtt bármit terveznék hétvégére, csak felébredek pénteken, hogy eltelt egy hét és a hétvége anélkül betelt, hogy én bármit terveztem volna (mondjuk, ami rólam és Guillaume-ról szól csak). Most van az a pont, hogy fáradt vagyok, fáj a fejem és el kellene menekülni egy pár napra. De nem lehet, nem tudunk. Ja és jön a szünet, hogy ez kinek pihenés? A GYEREKEKNEK! Biztos nem nekem. DE a panaszkodást félreteszem, mert a második héten ismét eljutunk síelni ebben az évben is. Megpróbálunk ott kikapcsolódni és aktívan pihenni, addig pedig minél kevesebbet mérgelődni.

Reggel az a helyzet adódik, hogy Daphné egyedül öltözik. Jajj de ügyes, de tényleg, és nagyon szépen összeválogatja a ruhákat, amikor nem, az sem baj. Csakhogy órákig öltözik, sajnálom egy órával korábban felébreszteni, így marad, hogy segíteni sem lehet neki (első cirkusz: menjek ki a szobából) és mire leér reggelizni és a haja sincs megfésülve sem fogat mosva, akkor indulni kell. Ezen a ponton indul a második cirkusz: ő várja, hogy megdícsérjem, hogy milyen ügyes (de ekkor már nincs érkezésem örömködni, mert indulni kell), közben szembesül vele, hogy se reggeli semmi, kabát és indulás. 

És ugye Léopold már korán reggel formában van. Elkészül mindig időben, mint egy hajcsár piszkálódik, nyomja a szöveget, amikor meglátja, hogy egyik vagy másik testvére még akkor húzza a zoknit, amikor már az autóban kellene ülni, vagy akkor indul fogat mosni, amikor ő már az ajtóban toporog. Mindezt olyan stílusban adja elő, hogy az se nem az Edgár se nem a Daphné idegzetének, ja és főleg nem az enyémnek való. DE abbahagyni sem képes, csak nyomja, nyomja addig.... amíg mindenkit fel nem húz!!! 

De azután kisüt a nap ... és hopp egy újabb mozgalmas nap, mit nap, hétvége reggelén ébredünk fel. Legalább órákig lehet öltözni reggel és haladni sem kell. Végül csak 10.15-kor kezdődik szombaton Edgár kézimeccse. Szép hétévégét Mindenkinek!


2023. február 6., hétfő

Ünneplős hétévége: Guillaume 43, mi 18

 A szombatunk mozgalmasan indult, én még piacra mentem, bevásárolni, ajándékot venni, korán is kellett ennünk, mert Edgárnak meccse volt délután, így estére terveztük, hogy összeülünk ünnepelni. Mi még Daphnéval egy jó 3 órát játszótereztünk  a délután folyamán, kellemes időben bicajjal indultunk neki. Olyan jól érezte magát, látom mennyire vágyik már ő is ki a szabadba. Mindig talál kislányokat, mindenkivel játszik, mindenki a barátnője. Szerencsére megenyhült egy picit az idő, ragyogott a napsütés, a ház is felmelegedett. Remélem hamar jön már a tavasz, nagyon várjuk. De már ezzel a pici enyhüléssel is beérjük.


Estére Guillaume kívánságára Tiramisu tortát készítettem. Daphné egy drágakövet (értsd festett kavics) ajándékozott Guillaume-nak egy saját készítésű szülinapi kártyával. Vettünk még egy doboz csokit itt helyben Thuir egyik híres csokiműhelyében (isteni!). Sajnos az ajándékok nagy része nem érkezett meg, de a lényeg nem is ebben volt, hanem abban, hogy este összeültünk megünnepelni Guillaumot. 

December 5-én általában Guillame emlékezik meg arról egy csokor virággal, hogy összejöttünk. 18 éve már, hogy az a  bizonyos csók elcsattant. Megkönnyeztem, mert ez már nem kevés év együtt. Idén 15 éves házasok is leszünk. Nagyon elszaladt ez a sok szép együtt töltött év. Belémhatolt a gondolat, hogy mi minden történt azóta, a gyerekek, a sok költözés, hogy anyukám nincs már közöttünk. 

Vasárnap délután az Immersité című filmet (Pénelope Cruz-al) néztük meg Guillaume-al, itt Thuirben a színházban volt mozivetítés. Nagyon jó kis olasz film volt. Jó, hogy nem kell messzire menni és hogy egész könnyen itt tudjuk hagyni a gyerekeket együtt. A fiúk vigyáznak Daphnéra. 





Rifle, Loto, Bingó az iskolában

A péntek estére nagyon készültek a gyerekek. Itt Franciaországban nagyon divatos, hogy bingót szerveznek a különböző szervezetek, iskola, sportklub, hogy anyagi támogatást gyűjtsenek. A kartonlapokat, amin játszani lehet meg kell vásárolni, majd a kihúzott számok alapján lehet különböző díjakat nyerni. Péntek estére a szülői munkaközösség szervezett egy ilyen programot, amit nagyon vártak a gyerekek. Én már délután ott voltam segítkezni, előkészíteni a szendvicseket, a pultot. Az est folyamán pedig pattogatott kukorica árusnak csaptam fel, amíg Guillaume a számokat jelölgette be. Léopold az osztálytársaival ült, Daphné a kis barátnőivel futkározott ide-oda, Edgár pedig Guillaume-al játszott. Jó volt a hangulat, sokan eljöttek a tanárok közül is, ott volt az igazgató és még egy fiatal tanárnőnek közösen elénekeltük, hogy Boldog Születésnapot! Klassz este volt, én személy szerint nagyon sokat nevettem a pattogatott kukorica árulás folyamán. Daphné nagyon kifáradt, fürdés nélkül dugtuk ágyba.