Egy fárasztó kedd délelőtt után siettem hazafelé, hogy még egy rántottát összedobjak és megegyek mielőtt Léopoldért indulok az oviba. Döbbenten vettem észre, hogy sehol nincs a lakásban világítás és még egy papírt is találtam az ajtónk mellett, amin az elektromosság szót el tudtam olvasni, meg az összeget rubelben. Azonnal összeraktam a fejemben, hogy elvágták az elektromosságot, mert nem fizettünk. Számlát ugyan nem kaptunk és még figyelmeztetést sem, de ez így kerek itt Oroszországban. Guillaume azonnal sietett haza és vitte a papírt magával, hogy körbejárja a dolgot. Mint kiderült, jól sejtettük, nem fizettünk, ezért hipp-hopp mindent lezártak. Azt ígérték két órán belül a befizetéstől számítva már lesz is villany a lakásban. Léopold csak folyton azt mondogatta, hogy apának ki kell cserélnie az égőket (hejj, ha ez ilyen egyszerű lett volna!). Vártunk, délután szieszta, majd indulás a játszóra. Onnan hét óra körül értünk vissza, már félhomályban volt a lakás, még döbbentebben vettem észre, hogy még mindig nincs áram, de volt egy gyanúm, hogy az este folyamán már nem is lesz. Jó éhes voltam, főzni nem tudtam, egész nap szendvics és műzli jutott, a hűtőből csemegéztük, amit tudtunk. Kezdtünk alig látni. Gyors köröztem a lakásban és összegyűjtöttem az összes fellelhető gyertyát és zseblámpát. Léopoldot még a világosban megvacsiztattam, természetesen szendviccsel, naggyon finom volt, azt mondta :-). És folyton kapcsolgatta a villanyokat, mert azt gondolta, ha nincs, akkor hát fel kell kapcsolni, ha még így sincs akkor pedig apa cserélje ki az összes égőt. Guillaume telefonált, hogy megérdeklődték, ma már villany nem lesz. Léopolddal játszottunk, mindenféle alakzatokat vágtam ki neki papírból és ezel báboztunk a gyertya fénye előtt, nagyon élvezte. Örömmel mutatta Guillaume-nak, amikor hazaért, mivel is töltöttük az időt. Nem volt hiszti, azt is elfogatta, hogy nincs esti mese, mert sötét van. Így tért nyugovóra.
Mi pedig romantikusan megvacsoráztunk, hát mi mást mint szendvicset, gyertyafénynél beszélgettünk. Az este csendes volt és nyugodt, nem volt számítógép, tévé, maradt a könyv, olvasás, beszélgetés, úgy mint nagyanyáink korában. S még haszna is volt, hamar nyugovóra tértünk mi is.
Azért megint megállapítottuk azt - amit egyébként Andi és Kristóf is - , hogy nem egyszerű itt élni, sok élmény van már a zsákunkban, ami sajnos nem mind pozitív.
Végül túléltük az estét, de belegondoltunk, hogy mi van, ha a lakásban valakinek életmentő, de legalábbis nagyon fontos orvosi műszere üzemel és stb. Engem jól le is szidott az orvos, hogy nem csináltam az esti monitorozást (napi kétszer itthon monitorozom a babát). De ez itt nem számít, mert ez Oroszország, itt simán beparkolják a zebrát, az udvari beállót, rádcsapják az ajtót babkocsistól kisgyerekestől, egy terhes nőre! Két évi adagot, már egyre nehezebb lenyelni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése