2020. december 31., csütörtök

Szilveszter napja

 Nagyon esős napok jöttek. Minden nap volt eső, hol ennyi hol annyi. Szerencsére sikerült a fiúkat kihajtanom a kertbe, mert az az igazság, hogy mi télen nem nagyon járunk ki a kertbe. De kénytelen voltam kivinni őket, mert sétálni nem akartak, messzebbre nem tudtunk menni. Nagyokat cicáztunk, én meg ilyenkor nekiesek a kertnek.

Nagy segítségemre volt Guillaume, aki itthonról dolgozott a karácsony utáni időszakban. Vigyázott a gyerekekre, míg elszaladtam boltba, vagy amíg a fiúkat hoztam-vittem teniszre. Edgárnak hétfő délután, Léopoldnak egész szerdán tenisze volt. 

És közben elérkezett Szilveszter napja. Reggel Guillaume dolgozott, délelőtt bevásárolt, míg én lefárasztottam magam a konyhában: elkészült a desszert, a kétféle szósz a marhasülthöz és a lazachoz, a vörösthontartár és begyúrtam a pogácsát is a koccintáshoz, végül az ebédre került a sor. 

Délután Guillaume elvitte a gyerekeket Léopoldnak ajándékot vásárolni, hiszen mi január másodikán szülinapot is ünnepelünk. Eközben én elmentem futni és közben felhívtam apukám. Mikor megjöttek pedig elmentünk együtt egy nagy sétára. Ezután várt bennünket az este.

Mindenki díszbe öltözött, Edgár nyakkendőbe, Léopold egy mellénybe, összeültünk pezsgőzni, karaokéztunk. Léopold kitalálta, hogy mondjon el mindenki 3 dolgot, ami  ebben az évben a legjobban tetszett neki és hogy mit vár 2021-től. Élveztük ezeket a pillanatokat is! Nagy hangulat volt, néha egy kis mérgeskedéssel megfűszerezve, de enélkül már nem is ők lennének. Ki énekel, mit, kivel és melyik mikrofonnal. Daphné is velünk vacsorázott, őt korábban le kellett tennünk.

Éjfélkor meghallgattuk a Himnuszt és a verandáról még egy kis tűzijátékot is megcsodálhattunk. Így köszöntött ránk a 2021. év. Én minden  évet bizakodással várok, itt az újrakezdés lehetősége, a  fogadalmak ideje,  lehet terveket szőni, álmokért küzdeni. Csak előre szabad nézni reményteljesen! A szívünkben pedig őrizzük meg a szép emlékeket, amelyek táplálnak bennünket a nehezebb pillanatokban!

                                              BÚÉK!

(Hajnalban pedig kénytelen voltam felhívni a polgárőrst, mert az egyik házban szólt a riasztó, de olyan hangosan, hogy nem tudtam aludni. Rémálom és ugyanez volt karácsony  éjszakáján is!)


2020. december 30., szerda

Család

 A gyerekeknek rendeltem karácsonyra magyar könyveket. 5000 forint volt a szállítás, de megérte. Gyorsan ideért a csomag, ami Daphnénak  egy vaskos Bogyó és Babóca kötetet rejtett. Nagyon nagyon szereti. És én is mert olyan kedves vidám történetek vannak benne. Ma nagyon meghatódtam, mert az egyik mese arról szól, hogy a bagolynak kisbabái születtek. Mutogatja nekem a képen: "Bagolymama, bagolypapa, kisbaglyok". Ezután rámnéz: "Család vagyunk." Annyira nagyon szeretem ezeket a pillanatokat, olyan apró dolgok, de évek múlva, ha a blog által ezeket fel tudjuk idézni, nagyon nagy kincsek. 

2020. december 27., vasárnap

Mûr-Erigné: látogatás barátainknál

 Kicsit vonakodva fogadtuk el a meghívást (a vírus miatt), de már hónapok óta sehol nem jártunk, így azután nem sokat gondolkodtunk. Ma Daphné keresztapukájához és családjához voltunk meghívva Angers  mellé. A nagy szülői házat a gyerekek is jól ismerik, nem egyszer jártunk már itt és mindig nagy emlékekkel tértek haza. Léopold legjobb barátját Pierre-t láthatta újra, nagyon egy húron pendülnek és ilyenkor is, mint a síeléskor mindent együtt töltött percet kiélveznek. Ezzel a családdal szoktunk minden évben Les Saisies-ben síelni. 

Nagyon jól telt a napunk, Guillaume az ő negyedik gyereküknek a keresztapja. Koccintottunk, finomakat ettünk, nagyot sétáltunk a hatalmas ősfás kertben. A gyerekek gokartoztak, bicajoztak, kergetőztek a nagy fás-füves területen. Még akkor is ha esős nap volt, abban az egy órában, amikor nem esett a szabadban voltunk. Mindenki jó saras lett.







2020 karácsony

Nagyon szépen, békésen eltelt a karácsonyunk Guillaume szüleivel. Nem igazán tudtuk/tudjuk, hogy Edgár hiszi-e még a Télapót, de azért próbáltuk úgy alakítani, hogy még meglepetés legyen neki is a sok szép ajándék a fa alatt. Majdnem biztosak vagyunk, hogy tudja a nagy titkot, de nem szólt semmit. Nagyon sok szép ajándékot kaptak a gyerekek és mi is. Még Ringó cica is kapott egy kis csilingelős nyakörvet. 

Daphné csak azt hajtogatta, hogy megjött a Télapó, Léopold is alig akarta elhinni, hogy megkapta a videójátékot és a waweboard-ot (amivel persze már másnap megtanult suhanni), Edgár nagyon örült a Lego-nak, Meccanonak és az új biciklinek.

Jó sok finomságot ettünk a két nap alatt, anyósomék a finom borokat hozták és az osztrigát. Én pedig megállás nélkül sütöttem-főztem. De mit tegyünk, szeretem is csinálni, így azután mindig túlbonyolítom. A fiúk nem örültek a narancsos-fűszeres báránylábszárnak (végül Léopold megkóstolta, és evett is belőle, aminek nagyon örültem) , így legközelebb egyszerűen szárnyast vagy egy finom marhasültet fogok készíteni. 

El is fáradtunk a sok ülésben és evésben. Sebaj, volt egy egész napunk pihenni mielőtt Daphné keresztapjáékhoz Angers mellé utaztunk vasárnap. Szombaton így megettük a maradékot és megnéztük az új Pixar filmet.







2020. december 24., csütörtök

Békés, meghitt, boldog karácsonyt!

 Nagyon furcsa év volt ez, érzelmekben gazdag. Mindent felborított, felkavart a járvány. Személyesen volt pozitív hozadéka és persze negatív is, ha a félelemre gondolok, hogy valaki a családban megjárja a betegséggel. De szerencsére nem így történt, aki elkapta, az is viszonylag könnyen megúszta, de legalábbis nem került kórházba. 

Nekem most a legnehezebb, hogy a második karácsony, hogy apukám nem ünnepel velünk. És persze az, hogy anyukám 13 éve ezen napnak a reggelén távozott közülünk. És bár azt mondják, az idő mindent meggyógyít, nekem mégis egyre nehezebb az, hogy Vele felnőtt életem már egyáltalán nem tudtam megosztani. 

De mégis próbálom meglelni az örömet a karácsonyi pillanatokban, mert sikerül a másik nagyszülőkkel összegyűlni, van ajándék a fa alatt, kerül sok finomság az asztalra és van meleg, meghitt otthonunk ahol ünnepelni tudunk. És nem utolsó sorban nagyon szép karácsonyi emlékeim, amiket felidézek óráról órára, hogy magam köré gyűjtsem azokat, akik nincsenek velem. A karácsonyi sétákat a hideg havas és csendes városban, a gyermeki várakozást, és a kivilágított karácsonyfa képét, amit homályosan láttam a nappali üveges ajtaján keresztül és amit csukott szemmel közelítettem meg, hogy minnél nagyobb legyen a meglepetés!

Kívánom, hogy ma estére mindenki el tudjon csendesedni, lelassulni. Béke legyen a lelkében és legyen hálás annak, amije megadatott!

Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok szeretettel minden kedves blogolvasómnak!



2020. december 22., kedd

Léopold sakkozni tanít

 Benne vagyok a timingban, mondtam Guillaume-nak, ahogy lerogytam ma este a kanapéra. Fel van írva minden napra mit kell beszereznem, megvennem és elkészítenem. És mindezt a gyerekek mellett. De nagyon rendesek. Edgár ma segített főzni délben, este pedig a beigli tésztáját és töltelékét készítettük együtt. És az is hatalmas segítség, hogy itt tudom hagyni nekik Daphnét, tehát szünetben eljutok egyedül vásárolni (mondjuk mire visszaértem Daphné összegyűrögette apró galacsinokká a Monopoly bankjegyeit). Tegnap kisütöttem egy második adag mézest, ma egy második adag hókiflit. Délben pesztós tésztát ettünk, Daphnét sikerült leraknom aludni, ennek is nagyon örültem. Délután pedig a fiúkkal megnéztünk egy karácsonyi filmet. Utána nekiláttam a máj előkészítésének és leültem Léopolddal sakkozni. Nagyon nehezen veszi, hogy Daphné is ott ül (persze hogy ő is játszani szeretne) néha felborít egy-egy bábut. Szóval Guillaume-al benne vagyunk a sorozatban: Queen's gambit. Netflixen megy, jó kis minisorozat. Egy-egy részt Léopold is velünk nézett, mivel nagyon szereti a sakkot. Iskolába járt egy férfi hozzájuk, aki déli szünetben tanította sakkozni a gyerekeket. Ott tanult meg. Tegnap Edgárt tanította, ma pedig engem, mert a film kapcsán elhatároztam, hogy megtanulok. Még lefekvés előtt is játszottunk egyet, nagyon boldog ezeknek a pillanatoknak. Arra is rájövök sokszor, hogy mennyire szükségük van a külön-külön együtt töltött időre. Nappal ez ugye nem megy, de sokszor lefekvés előtt járom végig a 3 szobát, vagy járjuk Guillaume-al és beszélgetünk, sakkozunk, olvasunk, vagy csak úgy vagyunk velük. 


2020. december 21., hétfő

Ma reggel egyedül felöltözött

 Ma reggel korán nekiláttam a takarításnak. 23-ig már csak tűzoltást fogok csinálni. Azaz ma egy alapos takarításnak vetettem alá a házat. Ezért reggel korán kezdtem. A fiúk egyedül felöltöznek (még szerencse!), Daphnénak én szoktam választani. De ma reggel annyira belvetettem magam a takarításba - és az is igaz, hogy Guillaume már egy picit segített legalább a pakolásban a hétvégén - és örömmel láttam, hogy még a délelőtt során a végére érhetek, így Daphnéról elfeledkeztem. Szépen csendben elvolt fennt, előtte pedig nekem segítette: porszívózott és feltörölt. Miután eltűnt, egyszercsak megjelent, mint mi sem természetesebb felöltözve. Nagyon vicces az összeállítás, tükrözi egy kislány világát. Minden rózsszín és virágos. Annyira imádom. Léopoldhoz hasonlít ebben, szeret önálló lenni. Edgárt még 5 évesen is reggelente én öltöztettem, különben legózás lett a vége. Íme Daphné mai szerelése: virágos harisnya, virágos sorttal és cseresznyés póló!

2020. december 20., vasárnap

Megkezdődött a téli szünet



 Nagyon húzós volt az utolsó hét. Nálam a cégnél be kellett fejezni a munkát péntek éjfélig, rengeteg volt. A szünet alatt nem lesz kötelező munkám, csak olyan, amit akkor csinálok, ha van kedvem. Egy kis pihenés most igazán jól jön. 

A héten még lefutottam az utolsó köröket a karácsonyi menüket illetően. Megrendeltem a hentesnél a húsokat, megvettem a kacsamájat és minden olyat, ami nem romlik el. Pénteken még Guillaume-al kettesben eljutottunk Tours-ba vásárolgatni, de inkább csak nézelődtünk és élveztük, hogy tudunk beszélgetni és sétálni kettesben. Mindig rájövök, hogy milyen kevés kettesben töltött időnk van. Néha azért hiányzik. 

A gyerekeknek nem volt kötelező csütörtökön és pénteken a suli a vírus miatt. Mondván, ha betegek, akkor karácsonyig az ki is derül. A legtöbb gyerek iskolában volt, a mieink is, mert dolgoztunk és ugye a Tours-i kirándulásunk is már rég tervben volt. Edgár még nem kapta meg a félévi értékelést, ő majd a szünet után hozza haza. Léopold viszont nagy büszkén és örömmel mutatta a félévi értékelését. Dícséretet kapott, külön kiemelték, hogy rengeteg könyvet elolvasott (7 könyvet az iskolai kötelezők közül és még nem tudom mennyit szeptember óta itthon is) és csak annyit írtak neki, hogy ugyanígy folytassa a következő félévben is. Nagyon büszkék vagyunk rá. 

Így érkezett el a téli szünet.  A fiúknak a teniszklub ingyenes teniszórákat ajánlott fel. Edgárnak hétfő délután, Léopoldnak szerdán egész nap tenisze lesz. Szerdán már érkeznek a nagyszülők, a gyerekek fel vannak dobódva és nagyon várják a karácsonyt. 

Nagyon hiányzik, hogy ebben az évben apukám nem ünnepel velünk. Különösen, hogy karácsonykor veszítettük el anyukámat. Próbálok nem erre gondolni, hanem arra, hogy senki nem beteg és most ez a legfontosabb. 

2020. december 14., hétfő

Kincsekre leltünk

 Edgár megtalált egy régi fényképezőgépet a szekrényben egy memóriakártyával. Egész este nézegettük az újratalált képeket megannyi emléket felelevenítve.

Léopolold kását reggelizik az orosz bölcsiben


Edgárral a moszkvai lakásunkban


Az év legjobb időszaka

 Léopold ma hazafele jövet meglepett az autóban. Azt mondta, tudom-e mi volt a legjobb időszak az évben? Hát a kijárási tilalom. Azt mondta (így szó szerint), hogy nagyon szép emlékei vannak róla. Hogy minden nap fürdött a medencében, hogy késő estig fociztak Edgárral a kertben, hogy a kertben ünnepeltük a húsvétot, a gyereknapot és az apák-anyák napját. Hogy mentünk cseresznyét és epret szedni együtt, hogy látta a hullámzó búzamezőt és a biciklizések és az esti séták. Mit is mondhatnék? Furán hangzik vagy nem, de nekem is csupa jó emlékeim vannak. Nem is szólva arról, hogy a karanténnak köszönhetem, hogy végül nem mentem el dolgozni és hogy egy sokkal jobb munkát találtam. Ez egy olyan időszak volt, ami sokmindenben megerősített, volt idő befele fordulni és lelassulni. Bennünket ebben nagyon segített a gyönyörű idő a sok napsütéssel és a környék, ahol élünk. 

Hatalmas bicajozások

Bodzafánk maszkban

Hajvágás a kertben


A kert egy nyugodt sarkában

3 kg eper

Utolsó iskolahét

 Ez az utolsó hét a suliban a szünet előtt. Lementek a felmérések. Sokat írtak a fiúk. Léopold nagyon lelkiismeretesen készült. Egy -egy felmérőre tanult a hétvégén, utána előző este, mad még ismételte reggel. Próbálok utána nézni, hogy hogyan készül, de mire odajutnék Edgár és Daphné mellett, rájövök, hogy nincs értelme. Egyedül mindent megold. Hihetetlen kitartás, szorgalom van benne. Ha valamit akar, azért mindent megtesz, és úgy érzem a sulit nagyon akarja. És már lassan ötödik éve, hogy minden nap örömmel megy és azzal jön haza, hogy nagyon klassz napja volt.

Edgárnak nehezebb. Talán nem is az iskola, mert a kedves tanárnéni sokat segít abban, hogy ő is örömmel menjen. Erős matekból, de amit meg kell tanulni, az nehezebben megy. Például a francia. De a tanárnő azt is mondta, hogy a törit nagyon szereti. Nagyon sok tollbamondást írtak, minden este legalább fél órát gyakoroltunk. És valahogy Léopold által derült ki, hogy felméréseket írnak. Szerettem volna tudni, mert tudtam, hogy készülnie kell, neki csak úgy nem megy. Azt hittem elhallgatta, meg is szidtam érte, de végül kiderült, hogy nem az ő hibája volt, hanem a tanárnő nem jelezte, hogy felmérések vannak.  Azonnal kértem időpontot a tanárnőnél, mert kiderült, hogy egy francia nyelvtani felmérésben az összes feladat hibás lett neki. Itt Franciaországban engedélyezni kell még év elején, hogy a gyerekünket az ebéd utáni nagyszünetben elvigyék külön korrepetálni. Mivel Edgárt Léopold kereste az udvaron, a barátai mondták el, hogy korrepetáláson van, így derült fény az egészre. Sajnáltam, mert tudom, hogy egy pici gyakorlásra előző este mindenképp szüksége van. Jött is a tanárnéni egyik nap Edgárral hozzám, hogy ráérünk mi januárban találkozni, mert Edgárral minden rendben van. Bár ő is úgy látja, hogy az írásbeli teljesítménye és az iskolai szereplése között eltérés van. De Edgárt ezek a dolgok nem is annyira izgatják, ha nem húzom ki belőle harapófogóval és Léopold nem kérdez rá előttem, hogy miért volt korrepetáláson, akkor semmi nem derül ki. 

2020. december 9., szerda

Macskaméret

 Nagyon megnőtt a macska. 700 g volt, ahogy hozzánk került, most 3 kg. Egy éves koráig fog növögetni. Íme Daphné kezében tartva is látszik a gyarapodás. Nagyon szeretik a gyerekek ezt a békés jószágot.


Léopold találkozója a collège igazgatóval

Hétfőn hivatalosak voltunk az igazgató úrhoz.  Jövőre ugyanis Léopold új intézménybe, de ugyanabba az iskolába fog járni. Itt Franciaországban a felső tagozat (collège) egy külön rendszert képez. Sok gyerek az alsó tagozatig a helyi állami iskolába jár, majd innen megy másik felső tagozatba, esetleg jobb intézménybe tanulni. Léopold elsősorban a barátai miatt - de különben az iskolát is nagyon szereti - nem szeretne iskolát váltani és nem is akarjuk erőltetni. Mindenki meg van elégedve vele, szeret járni, szorgalmas, semmi okunk iskolaváltásra. Mégis kellett egy találkozó az igazgató úrral, hogy a biztosak legyünk, fogadják a felső tagozatban.

Nagyon készült rá. Hónapok óta várta, tervezte, hogy milyen lesz a nagy találkozás. Hétfőn általában melegítőbe megy, mert kézilabdáznak délben, ebéd után vagy előtt. Na ezen gondolkodott rengeteget, hogy mégis rendes nadrágba megy, meg ingbe. De próbáltam megnyugtatni, hogy nagyon jó, hogy ilyenekre gondol, de ezen most nem múlik semmi, menjen kényelmes ruhába, ahogy egyébként is menne.

A beszélgetés nagyon jól sikerült, nagyon értelmesen válaszolt a kérdésekre. Valószínű németes osztályba fog járni, ahol az angolt németet heti 4 órába fogják tanulni. Ipad-ot kapnak, hogy kiváltsák a sok tankönyvet. A beszélgetés végén megnyugtattak bennünket, hogy egy hely számára  le van foglalva. Júniusban lesz majd egy nap, amikor a college-ben eltöltenek egy napot a leendő diákok, hogy ismerjék jobban mi várja őket szeptemberben. 

2020. december 7., hétfő

A Mikulás bekukkantott

 Szombaton este közös családi filmnézés volt. A karácsonyi krónika 2-t néztük meg, még Daphné is velünk mozizott. Mikor véget ért a film még ki kellett raknunk a cipőket, hogy  a Télapó esetleg kis ajándékot hagyjon, amennyiben úgy gondolja, hogy szépen készülődünk. De valahogy ebben az évben teljesen elfelejtettünk leveleket készíteni. Pedig a leveleket is ilyenkor szokta magával vinni, hogy majd 24-én tudja kinek milyen szíve vágyát kell teljesíteni. Így gyorsan előkaptam pár piros kartont és pár perc alatt a levelek is megíródtak. Annyira mosolyogtuk Guillaume-al, mert Edgár még referencia számot is írt a lego mellé, biztos, ami biztos. Daphné csak azt hajtogatta, hogy "sok-sok ajándék", Léopold pedig célratörően lefirkantotta, hogy milyen jó 😮gyerek volt és a listát mellé. Megbeszélték, hogy reggel hétkor kelnek (mondtuk: "nem-nem kell olyan korán vasárnap lesz"), nagyon izgultak. Reggel pedig nagy öröm volt: a csokik mellé Daphné kapott karácsonyi színezőt, ami tele van karácsonyi képekkel és hosszan belefeledkezve színezgeti a képeket. Edgár kapott Lego karkötőt, Léopold pedig egy könyvet, aminek az első részét nem régen fejezte be és nagyon várta a folytatást. 




2020. december 5., szombat

Forró csoki

 Ezen a héten nagyon hideg lett. 5-6 fokok vannak. Ezt a forró csokit isszuk minden nap uzsonnára. A gyerekek imádják és én is egy pici rummal megbolondítva. Így ezekkel az arányokkal isteni, megosztom veletek is a receptet:

3dl tej

30 g 70%-os csoki (ha növeljük az adagot, akkor minden további decihez 10g csoki)

Fél kiskanál fahéj 

3 kiskanál cukor

Felnőtteknek mehet bele egy nyeletnyi rum, rettenetesen megbolondítja, majdnem elhagyhatatlan. És persze a tetejére a tejszínhab pici fahéjjal megszórva!

A gyerekek nagyon nevették, hogy rummal iszom, de mondtam nekik, hogy bírnom kell az estét!

Az adventi naptárunk

 Emlékszem arra a kezdetleges darabra, amit a Guillaume anyukájával gyártottunk még Moszkvában WC papír gurigákból. Nagyon törékeny darab volt, állandóan szétesett, de így is imádtam, mert rengeteget dolgoztunk rajta, hogy a 3 éves Léopoldnak minden nap egy kis meglepetése legyen. Máltán már csatlakozott az eseményekhez Edgár is, így a WC papír gurigákról váltottunk kézzel varrt kis zacskókra. Na ebből már kétszeres adag készült, ez sem volt kis munka. Mióta pedig varrok, gyártottam egy igazán időtálló változatot először a fiúknak, majd tavaly Daphnénak is. Ebben az évben már ő is a fiúkkal várja a reggeli meglepetést. 

Az évek során egyre gyakorlottabb lettem, már évközben gyűjtöm az ötleteket, hogy milyen pici ajándékokat rejtsek bele. Van persze csoki is, volt, hogy élmény (mozi, séta a karácsonyi vásárban) kerül bele, vagy apró hasznos dolgok (radír, szebb toll) vagy különlegesebb cukor (néha a haloween cukorkák maradéka) vagy XL nyalóka, mini Télapó. 

Volt, hogy azt gondoltam, hogy ez olyan hálátlan igyekezet, mert persze, hogy örömöt okoz, de örömet okozna a minden napra jutó milka csoki is. Mióta Léopold felnőtt mégis azt gondolom, hogy életre szóló emléket adtam nekik a kézzel készült naptárral. Léopold minden évben elmondja nekem, hogy mennyire szereti és értékeli, hogy nem boltban veszem, hanem én készítem a kis ajándékokat és, hogy minden nap mást kapnak. És rettenetesen várja a december 1-et. Olyan  is sokszor előfordult, hogy elfelejtettem belerakni (minden este a másnapit belerakom a kis zsebekbe, mert egyébként kilátszik az ajándék és nem lenne meglepetés, mert amikor kisebbek voltak, akkor megették előre, aznap pedig hiszti volt) este, így reggel jöttek, hogy anya elfelejttetted. Én pedig küldtem reggelizni őket és ezalatt mindent elintéztem. Szóval nekem is rengeteg élményem fűződik hozzá. És ma már minden évben velük örülök, hogy ők is örülnek.