2020. március 30., hétfő

Saboteur

Még Léopold kapta ezt a kártyajátékot szülinapjára talán két éve egy sulis társától. Soha nem vettük elő, a fiók alján lapult érintetlenül, ugyanis olyan hosszú és bonyolult volt a játékszabály, hogy sosem volt idegzetünk végigolvasni.
Barátaink azonban síeléshez elhozták ezt a játékot és a gyerekek nagyon élvezték. A három családból, még a másik család is bevallotta, hogy nekik is van otthon, de ők sem játszották soha. Egy menetbe én is bekapcsolódtam, de a sok gyerek annyit beszélt össze-vissza körülöttem, hogy semmit nem értettem. 
Na, de vasárnap elővettük, hogy négyen kipróbáljuk, míg a kiscicánk aludt. Nagyon jót szórakoztunk, sőt ma még hármasban is sokat játszottam a fiúkkal és még lefekvés előtt Guillaume-al is. Nagyon ajánlom nektek, én nagyon belelendültem. Ez az ügyeletes társasjáték nálunk. 

Karantén pékség

Mindig is szerettem a kelt tésztákat. Szoktam is készíteni a fiúknak, főleg briost e szerint a recept szerint. Ez a brios tényleg isteni. Én általában felezem a hozzávalók mennyiségét, mert csak frissen szeretjük és pont uzsonnára elfogy. 
Na de itt a kijárási tilalom alatt azt látom a facen, hogy mindenki kenyeret süt a magyar és a francia csoportokban is. Logikus is, mert a friss kenyeret mindenki szereti és muszáj elhagyni azt a szokásunkat, hogy minden nap friss kenyérért mászkálunk.  Így ma abból a maradék kis adag élesztőből, ami egyébként nem volt elég, megsütöttem életem első kenyerét (Vagyis ez így nem igaz. Régen volt egy kenyérsütő gépem, de egy alkatrész meghalt belőle és nem tudtuk kicserélni. Nem annyira szerettem, mert csak egyfajta formájú kenyeret lehetett benne készíteni.) . Roppant elégedett voltam az eredménnyel, a család is nagyon ette. Egy picivel több élesztővel még jobb lett volna. A recept: 500 g liszt, 32 cl hideg víz, 20 g friss élesztő és egy evőkanál sót összegyúrok sokáig. Majd másfél órára letakarva kelesztem. Szerintem ez az idő lehet nyugodtan több is. Utána a piros öntött vas edényembe teszem sütőpapírra. Fedőt rá és még fél óráig kelesztem. Majd az edény belsejét  és fedőjét bevizezem és 240 fokra beállítom a sütőt. A még hideg sütőbe teszem és 40 percig sütöm. Nekem még fedő nélkül kellett 10 percet sütnöm. Nagyon finom lett. A francia főzős facebook csoportban egy bagett recept is körbejár, azt is ki fogom próbálni, ha legközelebb lesz itthon élesztő. Állítólag a házi élesztő is jól működik (1 dl sör, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál liszt egy éjszakára állni hagyni), talán még ezt is lesz időm kipróbálni. Jó, mindenki tudja, hogy milyen egyszerű kenyeret sütni, csakhogy a rohangálós mindennapokban nehéz kelesztgetni stb. Itt a jó alkalom kísérletezgetni.

Mindent sorba rak

Egy ideje rájöttünk Guillaume-al, hogy Daphné imád sorba rendezni dolgokat. Bárhol és bármit. Teniszen a bólyákat rendezte sorba. Vacsoránál a kis kockasajtokból épít hosszú kígyót. Mialatt a fiúkkal tanulok, a ceruzákat rendezi egymás mellé. És minnél hosszabb a sor, annál boldogabb. 
Vagy egyszer csak észrevesszük, hogy a bejáratnál a kulcsokat egymás mellé rendezte szép sorba. 
Hogy miért is örülünk ennek annyira Guillaume-al? Mert Edgár az ügyeletes rendetlen a családban. Akárhányszor szólunk rá, akárhányszor rakunk együtt rendet a szobájában, szinte mindig kupis. Ritkán, nagyon ritkán, talán havonta egyszer rak rendet magától. Ilyenkor nagyon büszkén megmutatja nekem. Én halálra dicsérem, hogy hátha.....de nem.
Szóval azt gondoltuk Guillaume-al, ha Daphné nagyobb lesz, beküldjük Edgár szobájába rendezgetni a dolgait. Szépen sorban, csak úgy ahogy szereti. Hosszú távon így fognak szépen kiegyenlítődni a dolgok.

2020. március 28., szombat

Második hétvégénk a kijárási tilalomban

Azt beszéltük a fiúkkal, hogy alig vettük észre ezt a második hetet elrepülni. Nagyon gyorsan telnek a napok. Tanulunk, eszünk, Guillaume dolgozik, én vagyok a lakás-ruha és élelmezési felelős. Még így is, hogy állandóan itthon vagyunk, igazából a hétvégén jut időnk másra. A hétvégén két dolgot akartam megoldani: levágni a fiúk haját, és megvarrni végre a maszkokat. 
A maszkokkal kapcsolatban eddig azt gondoltam, hogy nem kell nekem, nincs is itthon profi maszk, azt is mondják, hogy a sima textil nem véd. DE, mégis több kórház és idősek otthona is kért itt Franciaországban maszkot, akkor csak jó valamire. Olvastam is egy cikket, hogy a legrosszabb maszk is jó valamire. Ráadásul pénteken elmerészkedtem bőrgyógyászhoz (szeptemberben kértem időpontot), és még laborba is elküldtek. Ott beszéltem egy hölggyel aki nagyon méltányolta, hogy maszkban jöttem (Guillaume kapott pár darabot a munkahelyén, abban mentem) és ki volt akadva, hogy a legtöbb ember nem hord semmit. Szóval ezekből kiindulva mégis azt gondolom, hogy ha maszkban jelenek meg boltban, gyógyszertárban, akkor az sokkal megnyugtatóbb mindenkinek, főleg az ott mindennap helytálló boltosoknak, eladóknak. A maszk elkészítésének videója itt található. Nagyon egyszerű, bármilyen maradék anyagból és 50 cm gumiból elkészíthető 20 perc alatt.
Na és akkor a hajvágás. Azt hittem a fiúk haján gyakorolok és utána lenyírom a frufrum. De pont fordítva lett. Tegnap láttam egy Zsidró Tamás videót az oldalsó frufru vágásáról. Így a reggeli hajmosás után megnyírtam magamat. Majd kora délután lenyírtam a Léopold és végül kicsit később (pihenő közbeiktatva) az Edgár haját. Léopold amilyen bátor volt, olyan sokat hisztizett. Olyan a haja mint a drót, alig tudtam vágni és a felénél abba akarta, hogy hagyjam. Szóval megszenvedtem, Edgárral kevésbé. De olyan büszke vagyok az eredményre. A végén Léopold bocsánatot kért, hogy annyit veszekedett közben. Mindketten nagyon örültek,  és tényleg sokkal rendezettebb lett a hajuk. Léopold már úgy kezdett kinézni, mint Pumikli. Ezt az Auchanban vett ollót még biztos elő fogom kapni, nagyon klasszul dolgoztam vele. 



2020. március 24., kedd

Daphné a kijárási tilalomban:Pas envie!

Micsoda arany élete van. Azon nevetünk, hogy teljesen normális lesz neki, hogy mindenki vele van egész nap. Furcsa lesz, ha ez a rémálom véget ér, mindenkinek vissza kell majd szoknia a régi kerékvágásba.
Délelőtt mellettünk, körülöttünk tesz-vesz, miközben én tanulok a fiúkkal. Nem könnyű, mert Edgár egyedül nem halad, főleg nem a matekkal. Az írást egyedül megcsinálja, a franciát is többnyire. Miközben Edgár mellett ülök, Léopold jön hozzám, hogy ez kell, az kell. Általában a délelőtt végén átnézem, hogy mit csinált és együtt kijavítjuk. Mindeközben Daphnéval kirakózok, rajzolok, vagy olvasok neki. És a délelőtt vége felé kezdek főzni is. 
De összességében jól elvan velünk. Tíz órakor délelőtt tartunk egy 20 perc szünetet. Ilyenkor jön velünk ki frizbizni, ugrálni vagy labdázni. Guillaume pedig átugrik egy kávéra.
Déltől kettőig  főzök, eszünk, kávézunk és lerakom Daphnét aludni. Ekkor már ülök is vissza a fiúk mellé folytatni. 
Azért nem mindig sikerül rá is külön sok figyelmet szentelnem. Emiatt jó is neki, de nehezebb is, mert míg a fiúk suliban szoktak lenni, addig csak kettesben vagyunk és csak vele foglalkozom.
Rengeteget beszél, persze zúdítom rá a magyart, fejlődjön csak a szép magyar beszéde. Most magyar verseket is előszedtem neki, amiket nagyon szeret. Altató József Attilától és a Bóbita Weöres Sándortól. 
Épp, hogy elkezdődött a kijárási tilalom, szobatiszta lett. Sitty-sutty, éjszakára is. Még a városba is simán elmentem pelenka nélkül sétálni vele. Nem értjük miért, visszaesett egy kicsit.
Imád a fiúkkal ugrálni a trampolinon. Pedig mit össze rángatják, nem igazán finoman játszanak vele. Sebaj, ő élvezi, nagyokat kacag. Sőt ha egyedül van, akkor hívnom kell a fiúkat is, hogy jöjjenek vele ugrálni.
Nagyon sokat babázik. Hozza-visszi őket, ki a kertbe sétálni, altatja, beszél nekik. Nagyon cuki, olyan igazi kiscsaj. 
És a napokban az lett a szava-járása, hogy : "Pas envie." Bármire megkérjük, vagy kérdezünk valamit, ő így szól: "Nincs kedvem". Nem mindig olyan vicces, mert sokmindent meg kell csinálnia, akkor is ha nincs kedve: kézmosás, előke felvétele, öltözés stb....
A képen a 10 órai szünetben játszik épp velünk az udvaron.

Hétvége kijárási tilalom alatt

Nagyon kellemes életünk van a négy fal, vagyis inkább a négy kerítés között. Hétvégén picit hidegebb volt, de így is sokat voltunk a kertben. A kert pepec kezd lenni, annyit kapargatjuk, mi lesz belőle a végére? Kicsit lazább volt a ritmus a tanulás nélkül, de egy házban ennyi ember körül mindig van mit tenni. Mondhatom, nem sokat ültem így sem. 
Guillaume ment vásárolni egyszer, szombaton az Auchanba, ami teljesen üres volt. Én pénteken voltam zöldségért, gyümölcsért a Grand Frais nevű üzletben, ahova csak tisztes távolsággal és kesztyűvel lehetett belépni. 
Kimentem szombaton futni, ez egy szuper elfoglaltság, itt a vidéki földutakon veszély nélkül lehet futkosni. De azt is rebesgetik, hogy ez a kimozdulási lehetőség is megszűnik, mert Párizsban tele van a Szajna partja futókkal, és ez megengedhetetlen, amíg az esetek száma folyamatosan nől.
Hétvégén elkezdtem maszkot gyártani, ha még tudok, próbálok küldeni apumnak, ha nem jó lesz nekünk a kimozduláshoz. Most azt olvastam, hogy a legrosszabb maszk is jobb, mint a semmi.
Vasárnap este eljutottunk a családdal bicajozni. Edgár kb. egy éve nem bicajozott. Jujj, szegény mennyit imádkozott közben, nagyon nem ment neki az elején. Egy közeli farmra kerekeztünk, ahol pici bárányokat láttunk és egy vemhes, de nagyon kedves cicát, akinek Daphné nagyon nagyon örült. Kénytelenek vagyunk a napi rutinba felvenni a kerékpározást, nem lehet, hogy hét évesen gondot okozzon. Viszont mire visszafele jöttünk, annyira tetszett neki, hogy megkért másnap is menjünk el egy körre.

2020. március 21., szombat

Gyönyörű tavaszi idő

Az első hét vége felé azt mondhatjuk, hogy egészen jól abszolváljuk a helyzetet. Nem unatkozunk, hiszen ez nem szünet, amikor csak programozni kell egész nap. Az élet folytatódik, csak másképp. Én hiszem, hogy ha betartjuk, kibírjuk ezt a pár hónapot (mire végighúzódik egész Európán szerintem több hónap is lehet), akkor túl leszünk ezen a nehéz időszakon. Ez az év biztos erről fog szólni. Mert a gazdaságnak, mindenkinek utána talpra kell állnia belőle. Sokat tanít is nekünk ez a helyzet. Mindenesetre együtt van az egész család, békében, de nem nyugalomban. A gyomrom összeszorul, ha a betegekre gondolok és az olaszországi helyzetre, na meg féltem az otthoniakat is, akiket most nagyon távolinak érzek. De az is sajnálatos tény, hogy sok családban már a folyamatos együttlét is problémát okoz....
Volt gyönyörű napsütéses időnk, sokat voltunk a kertben, a gyerekek amikor csak tehették mentek ugrálni, én kertészkedtem, a déli kávét a teraszon ittuk és délután a verandán tanultunk, micsoda ajándék volt most ez a szép idő. Ma, szombaton egy kicsit hidegebb van. Talán nem is rossz, mert így kevesebb embernek van kedve kijárni. Mi kitartunk, csak futni és vásárolni megyünk ki. És amit lehet interneten rendelünk. 
Délelőtt kilenckor kezdünk tanulni. Léopold kötelességtudó, egy picit kell csak neki segíteni és leellenőrizni a munkáját. Elláttak rendesen bennünket tanulnivalóval. Haladni kell. Tízkor szünetet tartunk, 20 perc enni, inni, futni egyet. Utána délig újból tanulás. És ekkor már főzni, de legalább előkészülni is próbálok. Déltől kettőig ebédszünet, kávézás és Daphné ágyba rakása. Délután Léopold 15-ig tanul, Edgárral általában elhúzódik 16-ig. Innentől mindenki szabad. Minden nap sütök valamit uzsonnára. Guillaume a stúdióban dolgozik, néha bekukkant hozzánk. Nagyjából ezt a hétköznapi programot próbáljuk tartani. És értékeljük, hogy hétvége van, mert a tanulás mellett kell takarítani, vasalni, mosni, pakolni Daphnéval foglalkozni. 
A pénteki aperón mindenki elmondhatta minek örült a héten. Edgár megállapította, hogy sokkal jobb itthon tanulni. Guilluame örült, hogy nem kell folyamatosan a gyerekekkel veszekedni, tényleg nagyon felelősségteljesen viselkednek. Én is örülök, hogy haladunk az anyaggal, hogy nem áll az égnek az összes hajszálam. EDDIG.

2020. március 16., hétfő

Első napunk - COVID-19 napirend


Tegnap jól elfáradtam, mert ugye kipakoltam amivel hazaértünk, el is kezdtem mosni, közben  a semmiből kellett ebédet és vacsorát előteremteni, a gyerekek izgatottak voltak, figyeltük a híreket is. És egész délután kertészkedtem, alig tudtam abbahagyni, ha egyszer hozzákezdek....Nekem ez olyan, mint egy terápia, agyalok és közben, mint egy gép nyúzom a kertet. Rettentően kikapcsol és nagyon jól esik.
De este összeültem a két fiúval és meggyártottunk egy napirendet. Ez nem egy kőbe vésett program, csak olyan miheztartás, hogy ne vesszünk el, hogy legyenek keretek. Ez fontos nekem is, hiszen úgy alakítottam ki, hogy ebéd után legyen időm egy kávéra legalább és el szeretnék menni futni is, mert kell a mozgás is. De a gyerekeknek is könnyebb lesz így, hogy úgy kezdik a napot, hogy tudják, mindenre jut majd idő.
A mai nap volt az első, egy mintanap. Azzal, hogy ma sajnos nem voltunk kinnt, mert egész nap esett. De holnaptól jön a szép idő, nagyon klassz lesz a sok kerti program. Délelőtt is tanultunk, és ebéd után is. A gyerekek komolyan vették a programot és szépen haladtunk is. A mai nap nagy meglepetése az volt, hogy Guillaume-ot hazaküldték, mert a kollégájának, akivel Belgiumban volt a múlt héten, a felesége kórházban dolgozik és egész hétvégén köhögött. Be sem engedték, sőt az irodáját is lefertőtlenítették. Így ő is velünk lesz az elkövetkezendő hetekben és home-officeban dolgozik.
Este nyolckor együtt néztük Macron újabb intézkedéseinek bejelentését, miszerint holnap déltől sehova nem mehetünk, csak orvoshoz, élelmiszerért és akinek kell, az munkába. 

2020. március 15., vasárnap

Hétvége, ébredezés

Volt egy hétvégénk, hogy megemésszük ezt a kétségtelenül történelmi pillanatot. A hétvégét Nantes-ban töltöttük Guillaume szüleinél. Kénytelenek voltunk utazni, innentől viszont egy jó darabig sehova. A hétvégén szigorodtak az intézkedések. Bezártak az iskolák után a bárok, kávézók és éttermek, mert a franciák azt gondolják a szabadság kezdődött meg. Mi mindent komolyan veszünk, nem úgy, míg a legtöbben mennek kávézni, étterembe, piacra. Nem jöttek még rá (majd csak akkor talán - nem kívánom - amikor egy családtagot vagy barátot az intenzív osztályon kezelnek, vagy újjáélesztenek) mennyire fontos, hogy most mindenki betartsa az intézkedéseket, elővigyázatos legyen és tényleg sehova se menjen. 
Ma korán indultunk vissza Poitiers-ba, már itthon ebédeltünk. Olyan gyönyörű idő volt, 15-16 fok, hogy mindenki kiment gyors a kertbe. Én elültettem az anyósomtól kapott virágokat, Guillaume fűnyírót szerelt, a fiúk pedig rövidnadrágban a medence mellett feküdtek és olvastak a nyugágyban. 
Este megterveztük hogyan fognak zajlani a napjaink. Kell egy napirend, hogy ne follyon szét a napunk és mindenre jusson idő. Furcsa és nem könnyű időszak következik, hiszen tanulni is kell itthon, haladni a tananyaggal. Mindeközben Daphné is itt fog körülöttünk tenni-venni. Az alvásideje nem lesz elég mindenre, kénytelenek leszünk déllelőtt is tanulni és haladni. Talán egy hónap, de lehet belőle kettő is!

2020. március 12., csütörtök

Hétfőtől bezárnak az iskolák, bölcsödék

Bizonytalan ideig hétfőtől bezár az iskola Léopoldnak és Edgárnak. Léopold már most ki van akadva.
Lassítani szeretnék ezzel a vírus terjedését, hogy ne egyszerre rohamozzák meg a betegek a kórházakat. 
Daphnénak sincs bölcsi jövő héten.
Boltok nyitva lesznek, előre bevásárolni nincs értelme.
Lehet menni futni, teniszezni, játszóra, sütni és főzni jókat és nagyokat társasozni. Szerencsére nincs csökkent immunrendszerű gyerekünk, mégis remélem sikerül elkerülni, hogy a vírust megkapjuk.
Guillaume-nak home-office, amikor csak tud. Reménykedjünk a legjobbakban.

Apróságok

Olyan sok apró öröm ér a gyerekek mellett, sokszor képes vagyok elsuhanni mellettük és csak a nagyobb eseményekről írni. Pedig.
Tegnap előtt és tegnap Daphné nagy lépéseket tett a szobatisztaság felé. Nagyon büszke vagyok rá. Oké, tudom ez teljesen természetes és itt az ideje is, de mégis. 
A másik, hogy tegnap előtt elmondta nekem élete első rövidke, de mégis szívet melengető mondatát. Este volt, már megfürdött és a konyhában tettünk vettünk. Egyszer csak így szól: "Anya, apa jön haza." Annyira aranyos volt, ahogy nézett a szemembe és mintha érezte volna ő is, hogy ez most nagy dolog. Ne felejtsük el, hogy kétnyelvű és mindhármójuknak hosszabb idő volt megtanulni beszélni. 
Miután este kijövök a gyerekektől, még olvasni szoktam magyarul Edgárnak, közben gyakoroljuk is az olvasást. Léopold már nem igényli az olvasást, ő azt kéri, hogy bújjak mellé az ágyba. Nem akarom ezt megvonni tőle, tíz éves és majd kamaszodni is kezd, jó lenne megalapozni vele egy olyan kapcsolatot, hogy majd bátran forduljon hozzánk, ha kérdései, problémái lesznek. Így ez a 10 perc csak az övé az estéből és nagyon értékeli is. Tegnap este azt kérte, amikor vele voltam, hogy meséljem el, hogyan ismerkedtünk meg a papával. Eszembe jutott, hogy gyerekkoromban a szülinapomon lehetett kérnem a két történet közül egyet: apukám vagy azt mesélte el, hogyan ismerte meg anyukámat, vagy azt, hogyan születtem meg. Persze mindezeket igazi gyereknyelven. A történetek ma is a fülemben csengenek. Az ismerkedős történettel pedig végig túrnéztam a szüleim barátait, mert nagyon viccesnek találták, ahogy minderről mesélek. 
Amikor jöttem ki tőle, akkor mondta nekem, hogy mindig van valami témánk, amikor összebújunk. És milyen igaz, hogy ebben a tíz percben olyan dolgokról tudok vele beszélni, amire napközben nem kerül sor. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog bezárkózni, amikor majd kamaszodni kezd.

2020. március 7., szombat

Teniszversenyek

Csütörtökön a Léopold klubja rendezett teniszversenyt. Léopold nagyon készült, hogy hazai színekben nyerhet.  Négy meccsből az első kettőt megnyerte, az utolsó kettőt veszítette. Nagyon szép meccsek voltak, mi felnőttek fenntről néztük végig az izgalmas meccseket és szurkoltunk, tapsoltunk  meg minden szép adogatást. Edgár is próbálta hasznosan eltölteni az időt. Szerencsére fennt az emeleten voltak ping-pong asztalok, így a szünetekben ping-pongoztak a fiúk. Volt UNO kártya, azt is játszottam Edgárral és elvittem a gépemet, így pixel képeket is készített. Társaságban volt ő is, nem unatkozott, szerintem mindenkinek jó napja volt. A második két meccsen már nagyon kifáradt Léopold, mondta, hogy néha majdnem elájult, ami biztos, hogy túlzás, de láttam, hogy már alig bírta a végén.
Ma, szombaton pedig a szomszéd városban volt verseny, ahová Guillaume vitte Edgárral és egy másik tenisztársával is a klubból az anyukájával. Mi Daphnéval itthon maradtunk. Köhög és folyik az orra, tegnap még egy kis láza is volt (persze, hogy mindenki a Corona vírusra gondolt, még majdnem a bölcsibe sem engedtek be bennünket). Ma már jobban van szerencsére. Bár kíváncsi lettem volna én is a meccsekre, jobb volt itthon a melegben, mint a hideg és fűtetlen teniszcsarnokban. Negyedik lett a mai versenyen is Léopold.  Este nyolcra értek haza kifáradva és kiéhezve.




2020. március 4., szerda

Tenisztáborban a fiúk

A héten van a szünet második fele. A tenisz klub minden szünetben szervez tábort a gyerekeknek. Anyagi okok miatt nem szoktuk berakni őket minden szünetben. Nem voltak az őszi szünetben sem és a karácsonyi szünetben sem, ezért úgy döntöttünk, hogy a síszünetben mehetnek a táborba, mégha egy kicsit zsúfolt is lett így a program a síeléssel egyben.
A tábor 3 napos, reggeltől délután ötig tart, az ebédet én adom nekik, kivéve a szerdát, amikor pizzát rendelnek és délután moziba mennek együtt a klubbal. Napközben tenisz van, de mivel a teniszcsarnok emeletén ping-pong tábor van, a tenisz szünetében ott ping-pongoznak a gyerekek.  Egész nap mozgás, semmi képernyő, ez az igazi elfoglaltság számukra. Féltem, hogy zsúfolt lesz, de annyira  boldogok a gyerekek, hogy ott lehetnek, olyan jó ezt látni nekem. Tegnap Léopoldot alig tudtam hazahozni, nem is sikerült. Este fél hétkor értekezlet volt a gyerekeknek és szüleiknek, akik, mint Léopold részt vesznek a kiemelt, intenzív edzésekben a klubban. Léopold kikönyörögte, hogy ne vigyem haza, ottmarad ping-pongozni az értekezletig. Így is lett, hazavittem Edgárt, otthon megterítettem, megfürdettem a kettőt és visszamentem az értekezletre. 
Léopold négy tenisztársával ebben  az évben kiemelt, intenzív edzéseket kap a klubban. Megtiszteltető volt a kiválasztása, nagyon hamar és sokat fejlődött a klubban, úgy érzik sok lehetőség van benne. Nem akarok versenyzőt faragni belőle, de támogatni szeretném maximálisa abban, ami jó neki és amit nagyon szeret. Soha nem ment úgy edzésre a fél év alatt, hogy nem lett volna kedve és ez mindent elárul. A sport rengeteg mindenre megtanítja az embert, a mozgás szeretete pedig évekkel hosszabbítja meg életünket. Tegnap az értekezleten meghallgatták a gyerekeket is és minket szülőket, mit gondolunk, mik a benyomásaink, esetleg javaslataink. Az edző elmondta, hogy mik a tervek a következő félévre, megdicsérte a gyerekeket, hogy igazi sportos szellemben és nagyon barátságosan telnek az edzések és ez nagyon jó, csak így tovább. Holnap versenye van Léopoldnak a klubban, Daphné bölcsiben, hajrá Léopold! 

Megálló Clermont-Ferrandban

Nagyon jó dolgunk volt hazafelé jövet a hegyekből: félúton megálltunk Guillaume öccsééknél Clermont-Ferrand-ban. Nyolckor indultunk el Les Saisie-ből, leadtuk a kulcsot és elbúcsúztunk barátainktól. Az egyik családot áprilisban újralátjuk Párizsban negyedik gyerekük keresztelőjén, hiszen Guillaume lesz a keresztapa. Meglehetősen sokan indultak ekkor már vissza, voltak kisebb dugók, de összességében egy fél órát veszítettünk csak, így érkeztünk délután egyre Guillaume öccséékhez. Együtt ebédeltünk, végre láttuk az új házukat, a gyerekek játszottak és indultunk is tovább Poitiers felé.