Ma nem főztem (ritka alkalmak egyike), de tegnap kitettem magamért. Na meg Guillaume sem érezte magát jól, vagyis inkább rosszul volt. Így miután reggel összeszedtem magam és még egy kis házimunka is belefért, elmentem futni. Fel a hegyre. Szeretem ezt a kört, eleinte nehezen ment, hogy csak 2 km-en felfele futottam, de már megy az erőbeosztás.
Mivel mi tegnap este "kibuliztuk" magunkat, mára annyi volt a terv, hogy átcsordogálunk az új esztendőbe. Délután azonban kikívánkoztunk a szabadba, így Edgár ötletén kapva Colliure-be utaztunk. Jót sétáltunk a hangulatos öbölben, Daphné pedig hatalmasat játszóterezett. Azt mondta szuper napja volt, mert megtanult leugrani a hintáról. Jajj, de imádom, hogy ilyen apróságoknak is úgy tudnak örülni az ilyen pici gyerekek.
A fiúk hiányolják a hangulatot, de mi csak jobbra és balra dőlünk. Vacsora előtt azonban erőt vettünk magunkon - mivel Guillaume gyomra is jobban lett - és összeültünk aperózni. Hagyományainkhoz híven mindenki elmondhatta, milyen jó dolgok történtek vele, mit fogad meg következő évre és én még azt is hozzátettem, mi volt a legrosszabb, ami ebben az évben történt velem. Nagyon aranyos volt Daphné is, ahogy elsőként elsorolta - a maga módján és az időben legközelebbi eseményekre koncentrált (karácsony). Edgár egészen megnyílva hosszan sorolta időrendben az egész évet lekövetve, hogy mi sok jó dolog történt vele. Mindketten megfogadták Léopolddal, hogy sokkal többet olvasnak.
Itt állunk a 2023. év küszöbén. Szerintem nagyon klassz, tartalmas, eseménydús évet tudhatunk magunk mögött. Ismét költöztünk, de most a sajátunkba, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nap, mint nap arra gondolok, hogy nem is élhetnék szebb helyen. Sokat mozogtunk, egy hosszabb utazásra is eljutottunk Floridába. Nagyon sokat emlegetjük azóta is és még fogjuk életünk végéig. És az előző évekhez képest én viszonylag sokszor voltam Magyarországon. Guillaume-nak az első dolog volt amit említett, hogy mindannyian egészségesek vagyunk és nem csak mi de a távolabbi családunk is. Talán nincs is ennél fontosabb.
Tényleg csak annyit kívánnék magunknak, hogy legalább ilyen szép és tartalmas évünk legyen, egészségben és sok örömmel!
Megragadom az alkalmat akkor, hogy Nektek is, kedves blogolvasóimnak Egészségben,
Örömökben, Sikerekben gazdag 2023. évet kívánjak!!!


























