Be voltunk osztva rendesen. Jöttünk-mentünk, de sajnos még mindig nem a szép idő, ami kicsábított bennünket otthonunkból. Bár elmondható, hogy napközben már nincs mínusz plusz 5-ig kúszott vasárnap.
Szombatunk a készülődés jegyében telt, ugynis este a Moscou Accueil (franciák moszkvai közössége) gálaestjére indultunk, ami a fennállásának 15. évfordulója alkalmából került megrendezésre. A készülődés annyit jelentett csak, hogy Leopoldot egész nap mozgásban tartottuk szieszta nélkül, hogy este hétkor képes legyen mély álomba zuhanni, mi pedig leléphessünk a buliba. Nagyon jó asztaltársaságunk volt, csupa fiatalok, a mi korosztályunk, nagyon jó volt a hangulat. Az étel isteni volt, de nem is gondoltam, hogy csalódni fogok, hiszen a Mariott Hotelben, ahol a BB Group és Moscou Accueil egyéb rendezvényei is helyet kapnak mindig kitesz magáért. Volt tombola és tánc, rengeteget nevettünk, érdekes volt látni hogy bulizik pl. a Léopold bölcsis csoporttársának apukája vagy egyéb komoly emberek, vagy csak jó volt látni egymást máshogy és nem a szokásos úton útfélen összefutunk szituációban. Mindkét belépőnkkel nyertünk. És ezen is nevettünk, mert kérdezték tőlem, hogy szoktam-e nyerni és mondtam, hogy apukám általában sokat nyer a tombolán. Na nem kellett pár perc elindult a sorsolás és mi nyertünk először egy orosz főzőtanfolyamot kettő főre oroszul!!!, majd egy parfümöt. Olyan elégedett voltam...ráadásul a parfüm nem is rossz illat! Persze jobban örültem volna az egy hetes Seychelles szigeteki nyaralásnak, ami a főnyeremény volt, de ne legyünk telhetetlenek. És ki nyerte meg az utazást, hát nem más, mint itt az épületben francia szomszédaink, akik szemben a folyosón laknak velünk!
Szombaton egész nyolcig hagyott bennünket Léopold aludni. Nem panaszkodhatunk este héttől már ez is jó teljesítmény, azt hittük korábban kukéorékol majd! Délelőtt Izmailovo piacán megtettük ezévi első látogatásunkat. Húsvétra készülve vásároltam egy-két szép kézzel festett fa tojást, és egy-két natúrt, amit terveim szerint én fogok megfesteni, hmmm, ezt még meglátjuk. Majd elég merészen a piacon saslikoztunk. Csak azért merészség, mert Guillaume gyomra érzékeny, és a hely nem teljesen higiénikus. Na de a saslik olyan ínycsiklandó ott, hogy rászedtük magunkat. Hát legyen! Túléltük és isteni volt a frissen parázson sült hús, és a meleg grúz kenyér hozzá!
Miután Léopold a sziesztából felébredt barátainkhoz mentünk egy kávéra. Még soha nem jártunk náluk, s mivel a GPS rossz helyre vitt bennünket, el is tévedtünk. Végül egy óra késéssel kalandosan megérkeztünk. S Moszkva olyan részén jártunk ahol eddig nem. A 20 milliós fővárosnak olyan lehangoló lakónegyedei vannak, hogy véleményünk szerint csak az tud élni ott, aki még máshol soha nem járt. Ezen a helyen 20-30 emeletes házak nőnek ki a földből, ,minden talpalatnyi területen és amerre szem ellát mást nem is látni, csak ezt. És a durva az, hogy ez egy elit lakónegyed, párizsi áraknál drágább bérleti árakkal, a GUillaume legtöbb jól kereső orosz kollégája ilyen helyen tud "csak" élni. A barátunknak van, hogy 3 órába telik este hazaérni. És boldogok, hogy ott nagyobb lakásban tudnak élni. Felértékelődött bennünk még jobban az abszolút a központban lévő kényelmes világos nagy lakásunk! Léopoldnak nem volt könnyű a vendégség minden perce, de a végére mire jöttünk el, már sikerült is feloldódnia!