Szilveszter 2021

 Nagyon klassz évet zártunk minden nehézségével, küzdelmével együtt! Jó nagy változást hozott nekünk, hiszen ismét egy költözésen vagyunk túl. Jól megfáradtunk benne, de szinte rögtön ki is virágoztunk, hiszen csodás helyen "landoltunk" itt Perpignanban. Talán én nem is sejtettem, hogy ez a régió ennyire szép és gazdag. Azt hiszem kimondhatom, azonnal szívünkbe zártuk.

Idén is eljutottunk Magyarországra, engem felvettek a Taxuallyhoz félidőben szerződéssel, a gyerekek szépen megállják a helyüket az új iskolájukban, Guillaume is örül az új posztjának, bár rengeteget dolgozik. És nem utolsó sorban mindannyian egészségesek vagyunk. Csak pár dolog amiért ebben az évben is hálás lehetek. 

Csendes az idei Szilveszterünk, tegnap este voltak vendégeink, Edgár kis barátjának a szülei. Nagyon nagy szeretettel befogadták Edgárt, sokszor volt hívva hozzájuk szerdánként ebédre, játszani, de hétvégén is aludt ott náluk. 

Ma Guillaume itthonról dolgozott, én reggel bevásároltam (de már ekkor rengetegen voltak a boltban), együtt elmentünk futni. Semmi különösebb főzést nem terveztem mára, azon kívül, hogy elkészítettem Guillaume kedvenc sütijét, egy jó almás pitét és most sütök egy adag krumplis pogit Szoky konyhájából, aminek osztatlan sikere van. Délben szusit ebédeltünk 23 fokos melegben a teraszon. Este pedig felavatjuk a karácsonyi ajándékunkat és sajtfondüt eszünk. 

A 23 fokos meleg annyira beindította a fantáziánkat, hogy elindultunk a tengerhez papucsban, bermudában, homokozókészlettel és pihenőszékkel. Én még arra is készültem, hogy megmártózok a tengerben.  De mire odaértünk hatalmas köd ereszkedett le és a 23 fokból 12 fok lett. Egy nagyot azért így is sétáltunk, tele volt a tengerpart sétáló emberekkel. 

Én minden év végén a fejemben összegzek, mindig vannak terveim és fogadalmaim. Hogy mit kívánok 2022 évre? Először is, hogy legyen legalább ilyen szép, gazdag, kalandos, mint az idei volt. Szeretnék több személyes találkozást, több sportot, kevesebb rohanást, több semmittevéssel töltött percet és sok természetben töltött pillanatot!

Köszönöm blogolvasóim, hogy ebben az évben (is) velünk tartottatok, a kedves szavaitokat amik egész évben elkísértek bennünket! Legyen Nektek is örömteli, egészséges 2022 évetek!

Edgárt is beavattuk a titokba

 

Edgárnál ezen az őszön nagyon tombolt a Pokémon kártya őrület. Ugye azért van egy jó halom belőle, mert 5-6 kártya van egy csomagban és ezek közül csak egy-kettő különleges. Jó kereskedelmi fogás, hogy minél többet vegyél belőle. Még novemberben, amikor a szülinapja volt, kapott egy jó nagy dobozzal belőle. Majd hogyhogy nem kitalálta, hogy karácsonyra a Télapótól kér egy 100 eurós (!!!!) hatalmas doboz Pokémon kártyát. Nagyon hitte még a Télapó létezését ebben az évben is. Arra rájött, hogy a kisegér, aki elviszi a fogat és 5 eurót hoz helyette, nem létezik, és a húsvéti nyúl sem, de azt magyarázta nekünk, hogy az nem igen lenne logikus hogy mi felnőttek egymásnak veszünk ajándékot. Nem tudom miért gondolta ezt. 

Visszakanyarodva a kártyához, azt hittem hanyatt esek, amikor már már hisztérikusan kétségbe esett, hogy nem engedjük neki, hogy 100 eurós kártyacsomagot rendeljen, amikor a Télapótól azt kér, amit ő akar. Nagyon néztünk egymásra és egyre inkább nem tudtunk magyarázatot kitalálni, hogy miért is ne kérhetne ezt, de abban az egyben biztos voltam, hogy 100 euróért nem kap kartonlapokat. 

Végül egy szép szerdai ebéd alkalmával Edgárt beavattam a titokba és elárultam neki, hogy a Télapó alakja a gyermekek képzeletében létezik csak. Nem mérges volt, hanem nagyon csalódott. Pityergett is. Sokszor átbeszéltük még aznap, odajött hozzám napközben: '" Csalódott vagyok, az nem lehet, hogy nem létezik a Télapó!". Próbáltam arra is kilyukadni, hogy bizony fel nőtt ő is és érezni fogja velünk együtt, hogy nem csak az ajándékokban van a lényeg karácsonykor. Magyaráztam neki, hogy nekem ajándékok nélkül is karácsony van, ha a családdal vagyok és azokkal akiket szeretek. De csak kilenc éves még, nagyon várta az ajándékait ebben az évben is. Karácsonyra azonban helyre került a Télapó alakja benne is és boldogan várta Daphnéval és az unokatestvéreivel együtt az ajándékokat.

Az egyik unokatestvér azonban az egyik legmeghittebb pillanatban (amikor a kisebbek ámulva nézték a fa alját) elkiáltotta magát, hogy "Én tudom, ez Papi és Mami volt aki berakta a fa alá az ajándékokat". Rendkívül kínos volt és nagyon gyorsan kellett reagálnunk, hogy "Ó nem is, ilyet ne mondjál, itt járt a Télapó, mialatt a mami és papi sürögtek-forogtak a házban".  Daphné figyelmét gyors eltereltük, azóta sem beszélt róla, remélem ő még sokáig hisz a karácsonyi csodában. 

Karácsony 2021

 

December 24-én érkeztünk Nantes-ba ebéd előtt. Én nem szeretek 24-én beesni, nekem mindig szükségem van egy kis hangolódásra. Mivel állandóan rohanunk, nem tudok varázsütésre lelassulni. De azért délután így is átadtam magam egy kis pihenésnek. Utána pedig szépen felöltöztettük a gyerekeket és 17.30-ra elmentünk a szomszéd faluba misére. A gyerekek nehezen bírták, de mégis összegyűltünk, együtt gondoltunk anyukámra is, aki ezen a napon 14 éve költözött örökre el tőlünk.

Mire hazaértünk, kivilágítva várt bennünket a nappali sarkában a gyönyörű karácsonyfa a rengeteg ajándékkal. Hatalmas öröm volt látni a gyerekek boldogságát. Mindenki megkapta azt, amit nagyon kívánt. Karácsonykor minden helyre kerül. Hálát adtam, hogy együtt lehetünk, sokat gondoltam azokra akik nem lehettek velünk és kezdődhetett az ünneplés. A gyerekek nagyon jól bírták a hosszú, hosszú karácsonyi vacsorát. Szép karácsony este volt. S mivel én is pihenni akartam és végleg nem gép előtt ülni, nem volt alkalmam nektek, kedves blogolvasóimnak

Nagyon Boldog Áldott Karácsonyt, Meghitt Pillanatokat és Örömet kívánni!!!!

 

Irány észak

 Nagyon hamar eltelt az a pár nap, ami megelőzte a karácsonyt. Az utolsó simításokra került sor két lélegzetvétel közepette. Ebben az évben nagyon nem tudtam hangolódni. Pont azon gondolkodtam van-e értelme annyit sütni, hiszen úgy teszek, mintha tenger időm lenne. De közben rájöttem, nekem ez is a hangolódás része. Már december elejétől osszuk meg a recepteket egy jó barátnőmmel, és mindent ki akarunk próbálni. Sose bánom az ebbe fektetett energiát. Daphné is sokat segített nekem és Edgár is szívesen besegít, ha kell. Mindig olyan sütiket készítek, ami eláll, sokáig lehet csemegézni belőlük: a sziléziai mézeskalács, hókifli, kandírozott narancséj, moszkauer. És persze Hargittay György házias beiglije, amit mindig utolsó este gyúrok be, mellette elkészül a töltelék, másnap pedig feltekerem és kisütöm. Teljesen rutinosan csinálom és mindig ugyanolyan isteni. Mióta édesanyám meghalt ez a recept idézi fel a régi karácsonyok emlékét. Nálunk mindig vad volt készítve karácsony estéjén, azt nem tudok készíteni, így az ünnepi főételből engedek, de beigli az mindig van. 

Guillaume-nak is sok munkája volt, a karácsony előtti 3 napból két este nem volt, készültem az útra is, szerdán elkészültek a bőröndök. 

És a gyerekek el nem mondhatom milyen extázisban voltak. nagyon várták, hogy induljunk, főleg Daphné volt nagy izgalomban.

Csütörtökön már nem dolgoztam: reggel elvittem a macskát a hotelbe, utána kisütöttem a beiglit, elkészültek a szendvicsek az útra, utána  a rántotthús ebédre. És végül délután a felnőttek ruháival befejeztem a pakolást. Megpakoltuk az autót és elindultunk Bordeaux felé. Négy óra út várt ránk, amit megállás nélkül levezetett Guillaume. Este nyolckor megvacsoráztunk a hotelszobában és kb. tízkor mindenki álomba szenderült. Másnap, pénteken még 3,5 óra út várt ránk. Talán ez volt a legnehezebb a gyerekeknek, de ebéd előtt begurultunk a nantesi szülői házba. Az unokatesók már nagyon várták a gyerekeket. Mi pedig a pihenést.

Megkezdődött a téli szünet

 Kicsit megzuhantam pénteken, amikor rájöttem, hogy vége van a három hetes karanténnak és most kezdődik a két hetes téli szünet. És én annyira elfáradtam, pedig most kellene ünnepelni és programozni a gyerekekkel. 😞 Kari előtt és után leszünk szabin Guillaume és én is, pár napot. 

A hétvégén töltődni szerettem volna, erőt gyűjteni a következő két hétre. Szerettem volna a hegyekbe elutazni, de nem jött össze, csalódott voltam és mérges. Kicsit át kellett értékelni és rendszerezni a fejemben, hogy szervezzem úgy a dolgokat hogy ne akarjak mindenki felé maximálisan megfelelni, mert elérkeztem a határaimhoz. 

Nem akartam karácsonyi vásárt és boltokat sem, a szabadba szerettem volna menni töltődni, kitisztítani a fejemet. Olyan gyönyörű idő volt, a legmegfelelőbb erre. Vasárnap kint ittuk a kávét a teraszon, decemberben, és melegem volt pulcsiban. Hát nem isteni?

Szombaton és vasárnap is nagyot sétáltunk a tengerparton. A gyerekek vidáman szaladgáltak a homokban, olyan jó volt látni így együtt őket. Ajándék, igazi ajándék ezen a vidéken élni.

Pont pénteken felhívtam Pali papát, amikor Edgárért mentem a suliba. Mindig kicsit izgulok, hogy hogy van, nem e magányos karácsony előtt, vagy szomorú, hogy ismét nem találkozunk. Olyan boldogan szólt bele  a telefonba és mesélte, hogy most jött be a 3 órás kertészkedésből. Milyen jót dolgozott. És én csak hallgattam és arra gondoltam, hogy Istenem mennyivel többet kellene kijárni a szabadba, fél napokat is ott tölteni, mert az egész embert megváltoztatja, kicseréli, teljesen feltölti.

Velem is jót tettek a hétvégi séták és egy-két nagyobb beszélgetés Guillaume-al: tisztább fejjel és sokkal több energiával vágok neki a szünetnek. 😀A gyerekek pedig nagyon várják hogy Nantes-ba utazzunk karácsonyra a mamiékhoz. Pénteken mindenki tesztje negatív lett. 

Elutaztunk.....egy hamburgerért

 

Ma úgy alakult, hogy nem maradt sok munkám (legalábbis tegnap egész éjszaka dolgoztam) mára, tegnap este megfőztem az ebédet (amit kigondoltam, hogy jobb lesz vacsorának) és a fiúk is hamar megtanultak, így fogtuk magunkat és elutaztunk. Villefranche-de-confolent, egy várfallal körülvett kis város a hegyek felé a Pireneusok lábánál. Nagyon hangulatos volt, amikor utoljára ősszel jártunk ott: tele kis kézműves boltokkal, szűk macskaköves utcáin jót lehetett barangolni. Vissza szerettem volna térni. Ráadásul a karácsonyi vásárok forgatagából már sok volt. Azt gondoltam, hogy ez a kis város biztos nagyon klassz lehet a karácsonyi hangulatban. 

Hát egy picit eltévedtem. Megérkeztünk, beléptünk az erődvárosba és megcsapott bennünket a hideg. Majd döbbenve láttuk, hogy üresek az utcák, senki nincs. Boltok sincsenek nyitva, és éttermek sem. Beígértem a gyerekeknek, hogy eszünk egy jó pizzát. Talán tíz percet sem maradtunk, beszéltünk az egyetlen nyitva lévő ajándékbolt tulajával, aki mondta, hogy hétvégén kinyitnak, vagy a szünetben, de hétközben semmi nincs. Két éttermet tudott mutatni nekünk, ami nyitva volt még. Azt javasolta, hogy Prades-ban próbálkozzunk. Mire Prades-ba értünk már fél kettő volt, mindenkinek korgott a gyomra. Az első étteremnél leültünk. Pizza nem volt csak hamburger. A gyerekek ennek is nagyon örültek. Három óra volt, mire megebédeltünk. Prades pedig egy igazán pici, nem túl izgalmas hely, így ebéd után azonnal vissza is indultunk. 

Hazafele megbeszéltük, hogy végül elutaztunk egy hamburgerért.... Tanulság, hogy nem kell nagyot álmodni. Akár Canet-ban a tengerparton is ebédelhettünk volna. DE: a hegyek látványa csodálatos volt az úton!

Edgár holnap újra iskolába megy

 Ez a harmadik hét, hogy itthon vagyok a gyerekekkel. Nagy szerencse, hogy Edgár nem volt nagyon beteg  a koviddal. Enyhe megfázáshoz és torokfájásos betegséghez tudnám hasonlítani a lefolyását.  De volt fejfájása is egyszer olyan erős, hogy adtam neki egy doliphrant. Végig itthon tanultunk, az osztálya is bezárt, a negatív teszttel rendelkező gyerekek már hétfőn visszatértek, Edgár holnaptól mehet vissza az iskolába. A tanárnő küldte emailben a programot, amit mi itthon tanultunk meg. De nem viccelnek az iskolában, mert a csütörtöki és pénteki napon behozzák az összes elmaradt felméréseket, vagy négyet fognak írni. Elég szépen fel tudtunk készülni rájuk. Mindent megtettünk, amit tudtunk, így hogy én napközben még dolgoztam is.

 A legdurvább a múlt hét csütörtököm volt, amikor délelőtt két értekezletem volt, délután pedig egy hivatalos fordításom videokonferencián keresztül egy jegyzőnek. Úgy, hogy mindhárman itthon voltak. De a péntek sem volt rossz, akkor már este csak sírni volt kedvem, amikor még este nyolckor is itt dolgoztam, akkor már Guillaume is besegített nekem a fájlok készítésébe és feltöltésébe. 

De ezen is túl vagyunk. Tudtam, hogy el fog érni bennünket az iskolán keresztül. És még így  is szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy Edgár enyhén volt beteg, mi pedig nem kaptuk el a kovidot. Szombaton tesztelünk mindannyian, reméljük negatív lesz és el tudunk utazni az ünnepekre. 

Karácsonyi vásár Perpignanban

 Szombaton úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba, mert még karácsonyi ajándékokat is szerettünk volna vásárolni. Megnehezítette ez a karantén a helyzetünket így karácsony előtt. Minden ami tervben volt, át kellett programozni. A délután közepén mentünk, hogy  a sötétedés még a városban érjen bennünket és lássuk Perpignant az ünnepi fényekben. Ne mondjam, hogy csodálatos. A Castillet mellett hatalmas karácsonyfa-sergő és egy óriáskerék áll. A Tet folyó partján piros és kék bódék, ahol mindenféle kézműves termékeket lehet vásárolni. Goffri, palacsinta, vattacukor, forrócsoki, forraltbor, ki mit kíván mindent lehet kapni. A gyerekek rettentő boldogak voltak.

De ha ez még nem lett volna elég, akkor vasárnap eljutottunk Barcaresbe, ahol egy hatalmas területen építettek fel karácsonyi vásárt. Múlt héten nem jutottunk be,  3!!! órás sor volt, hogy bejussanak az emberek.  A fenyőerdő, a kivilágított matrjoska, ortodox templom, a télapó nagy könyve, amibe írja a kívánságokat, egy hatalmas óriáskerék, egy nagy korcsolyapálya, kézműves vásár a Lydia hajón, több sergő és megannyi pici étterem, büfé. Csodálatos, amit ott felépítettek. Egy millió látogatót várnak minden évben, szerintem egyikőnk sem látott ilyet soha. 

Daphné mai emberkéje

 Szeptember óta rengeteget fejlődött Daphné rajzban és színezésben. Szeptemberben még egyáltalán nem tudott emberkét rajzolni, vagy ha valamit rajzolt az felismerhetetlen volt. Ma, miközben dolgoztam ezt a fejet rajzolta nekem. Imádom, hogy a részletek is rajta vannak: fogak egyesével és szempilla is. Azt magyarázta, hogy a karika középen, az a hasa és a pici fej mellette az a kisbaba a hasban. Felismeri a D betűt is: úgy hívja Daphné betű. 

Díszben a ház

 Rettenetes izgalomban voltak a gyerekek, hogy feldíszítsük a házat. Ez volt a vasárnapi programunk. Úgyis emésztgettük a kovid dolgot, itthon voltunk egész nap. Feldíszítettük a fát, a gyerekek megírták a leveleiket. Nagyon boldog volt Daphné. És úgy szeretem, hogy a már kiskamasz Léopold is még megemlíti mennyire szereti kidíszítve a házat. Előkerül a sok szép orosz dísz felidézve megannyi szép emléket. Nagyon érdekes látnom, ahogy Léopold ugyanúgy csinál, mint én gyerekkoromban: megvannak a kedvenc díszei (gyed maroz és sznyegurócska például), amit ő helyez fel gondosan a fára. 

Vasárnap este pedig a cipők is az ajtó mellé kerültek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elszámoltam magam és azt gondoltam ott lesz még a hétfőm, hogy beszerezzek valamit a gyerekeknek. De mindig összekeveredek, hogy 5-én vagy 6-án kell kitenni a cipőket.  Guillaume segített végül, hogy Edgárnak vegyen egy pici társasjátékot, mert úgy szoktam csinálni, hogy a csokikon kívül mindenki kap apróságot. Daphné jégkirálynős karkötőt kapott, Léopoldnak vettem egy könyvet, és Edgár kapott egy nagyon vicces kis társasjátékot, ami jól jön most ezekben a napokban, hogy itt vagyunk együtt bezárva. 

Hétvége dióhéjban, azaz kovidtörténet

 Jól bebonyolított ez a kovid mindent. Ugye a kovidos Edgárunk, mikor nincs épp meghívva egy kisbaráthoz aludni, mint éppen  ezen  a hétvégén. Bár hívtuk a családot este tízkor, hogy bocsi, de Edgár pozitív, mondták, hogy ugyan ne siessünk mostmár ágyban vannak a gyerekek és úgyis az egész estét együtt töltötték. Így vasárnap reggel szedte össze Guillaume Edgárt, a nem agyonra aggódó családtól. Szerencsére a kisbarát tesztje negatív lett. 

Mi hárman hétfőn reggel teszttel kezdtünk. Szerencsére mindenki negatív a családban. De Edgár miatt Daphné és Léopold is karanténban, azaz nem mehetnek már vissza szünetig a suliba. Edgár is csak jövő csütörtökön. Edgár osztálya be is zárt, ő minden nap kapja emailben a feladatokat. Együtt tanulunk, közben én dolgozok. Daphnénak igen nehéz, mert rá jut a legkevesebb időm. De megígértem, hogy holnap egy nagyot sétálunk, mert mindenkire ráfér, hogy kimozduljon. Léopold is kering föl, s alá a lakásban. Nagyon aggódik, ugyanis a házikat megkapja, de az órai anyagokat nem és amint ismerjük, tiszta idegben van, hogyan fogja behozni a lemaradást. 

Nagyon profin van minden szervezve egyébként. A teszt ingyenes (most hallom, hogy Magyarországon 19 ezer forint egy teszt ára?!), már aznap küldik emailben az eredményt. Hétfőn reggel már az iskola is hívott bennünket, azzal, hogy ki mikor mehet vissza a suliba. Hétfőn délután pedig jó fél órát beszéltünk az egészségügyi hatóság munkatársával, aki mindent elmagyarázott, családtagokra lebontva hogy ki mikor mehet és hova és kinek mikor kell második tesztet csináltatnia. 

Csak azon aggódom, hogy Léopold vagy Daphné vagy mi ne kapjuk el a kovidot, mert akkor még tovább húzódik az időszak amíg a gyerekek nem mehetnek suliba és a karácsonyi családlátogatásunknak is lőttek. Próbáljuk Edgárt izolálni, külön eszik, külön tévézik, maszkban van, de azért amilyen rumlibajnok, mindig találok széthagyva egy-két használt maszkot a házban. 😬

Adventi naptárunk 2021-ben

 Nagyon várják a gyerekek minden évben a december elsejét. Imádják a házi kalendáriumot, amibe minden nap csempészek egy pici apróságot és minden nap mást. Már jó előre veszegetem, gyűjtögetem a különlegesebb csokikat vagy pici mütyüröket, amiket egyébként nem vennék meg nekik. Bár gondolnám, hogy Léopold a legnagyobb, ő az aki figyelmeztet: el ne felejtsem, kezdődik az adventi naptár. Előkerestük a költözéskor elkeveredett naptárakat és mindháromnak helyet találtunk a gyerekek szobájában. 

Ahogy az adventi naptárakról beszélgettünk említettem Léopoldnak, hogy ő is kitalálhatna valamit, amivel meglepne engem minden nap. 

Persze hozzá tartozik a történethez, hogy néha elfelejtem belerakni az ajándékot a naptárba este, mielőtt aludni megyek és csak napközben kerül bele. Ilyenkor mindig nagyon rosszul érzem magam. De megszokták ezt is a gyerekek, csak mosolygunk rajta, amikor reggelizés közben belecsempészem az aznapi meglepetést. 

Sajnos így történt ez ebben az évben már első nap. Kedd éjszaka, pont mielőtt aludni mentem volna (ráálltam a zsibbadt lábamra) kibicsaklott a bokám és azt sem tudtam, hogy jutok el az ágyamig. Az ijedtség és a fájdalom nagyobb volt, mint a baj. Bár még most is fáj, de semmi komoly baja. Arra azonban elegendő volt, hogy nem tettem be a kis ajándékot már első nap a naptárba. Szerda reggel Guillaume vitte Léopoldot az iskolába, így én csak később jöttem le  a lépcsőn. Ó, akkor jöttem rá, hogy már az első napot elfelejtettem. Odaléptem a naptárhoz, hogy megnézzem mi a mai napi program, amikor egy kis papír várt Léopold írásával engem azzal, hogy a mai napra Justin Bieber Stay című számát javasolja meghallgatnom.  Annyira rosszul éreztem magam amiért elfelejtettem az első napi ajándékot, közben olyan jó érzés volt, hogy ebben az évben én is kaptam meglepetést. 

Hosszú, nehéz hét

 Nem volt könnyű a hetem. Egyrészt Daphnét hétfőn korábban kellett hazahoznom az óvodából, kedden pedig már azért hívtak, hogy bezár az osztálya, mert kovidost találtak. De nagyon jó kislány volt, annyira jó volt itthon vele, még így is, hogy dolgoztam. Tévézett is, bevásárolni is segített, sokat játszottunk a szobájában. Persze egyéb tervezett dolgaimat el kellett halasztanom, mert extrákra már nem jutott időm. Szerdán reggel egy teszttel kezdtünk egyből, aminek még aznap meglett az eredménye, hogy Daphné negatív. Huhh, mindenki megnyugodott.

A hetemet még az nehezítette és bonyolította, hogy nagyon hideg a ház. Didergek egész nap. Csütörtökön és pénteken pedig azt sem tudtam hogyan öltöztessem fel jó melegen Daphnét (és magamat), mert a fűtő-hűtő légkondit jöttek lecserélni és két napig tárva-nyitva volt a ház. A hétről így szinte az a halovány emlékem van hogy fáztam, annyira hogy fájt szinte a hátam a meleg lensálamban és a több réteg pulcsiban is. Csütörtökön este pedig nem is fürdetettem meg a gyerekeket, mert féltem nehogy megfázzanak. De Edgár már így is azzal jött le reggelihez valamelyik reggel, hogy megfázott, folyik az orra. 

Már közeledett a hétvége és láttam az alagút végét, amikor jött az email Edgár tanárnénijétől, hogy kovidos van Edgár osztályában, így hétfőn csak az mehet vissza az iskolába, aki negatív. Mivel Daphnénak is újból teszteltetnie kellett magát, így szombaton már két gyerekkel mentem a tesztre.

Sajnos rossz hírt kaptunk ma este: Edgár kovidos. Daphné negatív. Még nem tudjuk a pontos protokollt, de lehetséges, hogy az én orrfolyásom mögött is a kovid bújkál. 😐