Az óvodáról

Csak így hívjuk, pedig igazából ez egy bölcsis csoport. Nagyon rég írtam róla, tulajdonképpen azóta nem is, hogy elkezdődött. Tavaly heti háromszor három órára ment, idén egy másik csoport következett, nem is voltam vele tisztában, hogy ez még mindig bölcsi. Ugyanabba az épületbe járunk, ami a szomszédban található, két perc sétára tőlünk! Igazi nagyvárosi kényelem. Minden nap viszem, reggel fél kilencre megyünk, így együtt indul a család, mert Guillaume is ekkor indul gyalog dolgozni (igen, ez is egy nagyvárosi luxus, tíz perc sétára van tőlünk a munkahelye). Ez, hogy együtt megyünk, mindenképp segíti a reggeli indulást. Fél egyre kell érte mennem, ugyanis nem alszik ott. De sokszor csak háromnegyed egy körül vannak kész az evéssel. Reggel pedig együtt reggeliznek érkezés után, így a reggeli kakaó mennyiségét leredukáltam. 

Kérték, hogy hagyjam ott aludni, de nem akarom. Egyrészt mert látom, hogy mennyire boldog, amikor megyek érte. "Mamma" sutyorogja folyamatosan a fülembe, puszilgatja a lábam, ölelget! Másrészt szeretném, ha csak a miénk lenne a délután hármasban, amikor a kistesó is itt lesz majd közöttünk.

Sajnos délelőtt nem viszik ki őket a levegőre. Ez főleg a nagy télben lesz nehézség, mert nekem kell kivinni délután (szieszta után, amikor már sötét van ráadásul) és nem fogunk tudni hosszasan kinnt maradni a mínusz tizenekben a pár hetes kisbabával. Azután persze majd ő is növekszik, meg majd sokára tavasz is lesz, de addig nem lesz nagy délutáni szánkózás, hóban hancúrozás!

Két dadus van, nem áradnak túl a kedvességtől, de Léopold mindkettőt szereti, legalábbis ezt mondja, főleg az egyiket kedveli, aki nekem is szimbpatikusabb.

A ruházattal szenvedtünk, mert olyan nadrág nem lehet rajta, amit nem tud egyedül lehúzni. Na vettem kis melegítőnadrágot, amit örömmel viselt, úgy hívta, hogy "puha nadrág". Majd egyszer baleset történt és bekakilt, mire közölték, hogy ez a nadrág nem jó, mert kigurult belőle a csúnyaság, kicsúszott a lábszáron. Harisnya és csakis harisnya lehet rajta ezentúl. Hát kérdem én nem mindegy, mert bár a harisnya nem engedi szétgurulni, de akkor is mindkettőt le kell cserélni azonnal. Cipőt is újat kellett venni, szintén egyedül le és felhúzhatós, lehetőleg tépőzáras darabot. Jelenleg úgy néz ki, hogy rendben vagyunk ruha ügyileg.

És hogy látom őt az oviban? Az első hét lelkesen telt, majd jött egy-két nehezebb nap: nem akart bemenni, reggel erősen mondogatta, hogy nem megy oviba.Majd ezek a nehéz napok véget értek és hipp-hopp úgy kellett visszahívnom, hogy egy nagy puszit kapjak és adjak neki mielőtt belép a terembe. Hetek óta semmi gond, néha reggel elmondja, hogy "nem kell menni óvodába", de utána szépen felöltözünk és együtt indulunk, mindenki a saját dolgára: apa dolgozni, Léopold óvodába, én pedig doktor bácsihoz megyek minden nap, aki megnézi a kistesót a hasamban. Vannak barátai, a tavalyi csoportból többen vele vannak most is: Bagdasa,Kísa és Jessi. 

Rengeteget tanult az oviban: gyönyörűen eszik egyedül. És ez akkora öröm nekem, mert az evés mindig kínszenvedés volt, autóztunk közben, fél kézzel etettem, a másikkal könyvet lapoztam, közben nemegyszer könyörögtem, hogy ne szaladjon el százszor az asztaltól. Ledobálta az ételt, a kanalat, kente a hajába a koszos villát, vagy éppen dobolt a kanállal lehetőleg jó hangosan. Minden percben másik játékot kellett az asztalhoz hoznom. És nem ért a hangos szó sem. Most pedig ül szépen az asztalnál, nem szaladgál el, kezei az asztalon, kanalaz be levest, főzeléket vagy húst, fejét a tányér fölé hajtja, ami pedig az arcára kenődött azt a kanállal belapátolja. Amikor több már nem fér belé akkor udvariasan megköszöni az ebédet (mert mindig ebéd van, még este is). És kifejezetten megjött az étvágya, mióta ovis.Mindent megkóstol és sokmindent megeszik, amit előtte nem evett meg. Hát én csak ámulok és nagyon boldog vagyok! Hogy ide mikor jutottunk volna el, ha itthon marad...

És öltözik is egyedül! Én már nagyfiú vagyok és "toute seule" vagy "egyedül" felkiáltással veszi a nadrágot, cipőt és ha segíteni merünk akkor kiabál! Ha pedig azt merem neki mondani, hogy Léopold anya kisbabája, akkor kijavít, hogy ő már nagyfiú! Szóval van egy nagyfiam, de nem aggódom, mert egy icipici kisfiú érkezik egy hónap múlva mellé.

Összességében pozitív a mérleg. Hogy mennyit ért oroszul, azt nem tudom, de tegnap hívta fel a figyelmemet Guillaume, hogy amikor oroszul megkérdezték tőle, hogy hogy hívják, akkor válaszolt, hogy Léopold. Boltban, utcán, köszön, megköszön oroszul, ez már megy nem vitás!