Moszkva első látásra

Nekem a 15 évvel ezelőtti Magyarországra hasonlít. Építészetileg és városképileg kifejezetten, kivéve a hagymakupolás templomokat, amik ugye nálunk nincsenek. Rengeteg épület van, ami úgy néz ki, mint a mi régi vidéki kisvárosaink patináns épületei: szentesi Petőfi szálló, vagy a szarvasi Árpád étterem (most ez a kettő jutott eszembe). Sajnos nem mind van viszont rendbetéve. Nyolc sávos körutak vannak, amelyek a tájékozódást segítik, viszont a gyalogos közlekedést nem, mert kevés az aluljáró és sokszor két kereszteződésnyit kell gyalogolni, ha a túloldal közepe táján lévő üzletbe igyekeznénk. Ezért is mondják: Moszkva fárasztó. Babakocsival közlekedni művészet, a metrón el se indulj, mert már akkor elfáradsz, ha a lakásotok épületéből kijutsz. Sehol egy automatikus ajtó, mindenhol dupla ajtó -de ez nem elég, magas küszöbbel. Tehát egyik kezeddel tartod az ajtót, másikkal lökdösöd és próbálod irányítani a babakocsit, hogy áthuppanjona küszöbön. Félig átértél, az ajtó rádcsapódik, de már nyitod is az egyik kezeddel a következő ajtót. A legtöbb boltba 4-5 lépcsőn fel, vagy le kell menni és 90%-ban nincs olyan rész, ahol felgurítod a babakocsit, tehát be sem mész. Néha feljutok egy két lépcsőn, de volt már olyan, hogy feljutottam, de a lépcső tetején nem volt annyi hely, hogy megálljon a babakocsi, mert már nyitni kellett volna az ajtót, ami rálógott a lépcsőre. Leginkább hordozóval közlekedem, és nagyon szeretnék itt is vezetni!!! Leopold lassan 10 kg, nem bírom cipelni órákon keresztül.
Sok a nagy park, amelyek hatalmasak, elsőre bejárhatatlanok. Van amelyik nyugodtabb, van amelyikben hangos zene szól és legtöbbször van egy mini vidámpark bennük. Az emberek görkoriznak, vagy kengurulábakon ugrálnak, sétálnak, vagy táncolnak. Igen tegnap a Sokolniki parkban voltunk, ahol az egyik büfében buli volt, még a 70-80 éves nénikék is ropták!
Rengeteg a kávézó és az étterem, Moszkva gazdag város, ez látszik is. Minden van, ami szem-szájnak ingere. Egymás hegyén-hátán vannak a vendéglátóhelyek. Az emberek jól öltözöttek (és a nők szeretik a 10 cm körüli cipősarkakat ) bármilyen európai márkát megtalálsz az üzletekben, néha drágábbak ezek az áruk 10-20-30 százalékkal! Sok nagy bevásárlóközpont van. Úton-útfélen utazva rábukkansz egyre. Szeretik a nagy autókat, az autók 50 % nem egy normál személyautó méret. Szerencsére nekünk is ilyen van, ami a vezetést segíti, ugyanis a kis autót "lenyomják", "félrelökik". Még nem tudjuk városban mennyivel lehet száguldani, rendőrnél lassítunk ;-) Néha plusz egy sávot alakítanak ki, így találod te is magad félrelökve, ha kis autód van...
A város hatalmas, érdekes sok a múzeum a szép épület, úgy érzem mindig lesz hova látogatnunk!

Moscou Accueil

A Moscou Accueil egy francia önkéntesekből álló társaság itt Moszkvában, ami az itt élő franciákat segíti az elhelyezkedésben, a beilleszkedésben, kínál programokat és elfoglaltságot. Saját kiadványuk van, ami kétévente jelenik meg, benne számos hasznos információval, amelyek segítik a tájékozódást a boldogulást a mindennapokban. Pl. hol van franciául beszélő fodrász, hol lehet francia termékeket kapni, hol lehet szép húst venni, mikor és hol vannak piacok, hova menjünk orvoshoz stb... Én még a nyáron kölcsönkaptam Guillaume kollégájától, így már a gyógyszerekkel úgy készültünk, hogy főleg azt szereztük be, ami a listán szerepelt és a védőoltást is hoztuk Léopoldnak külön hűtőtáskában. A programok közt vannak múzeumlátogatások, kirándulások franciául beszélő idegenvezetővel, van baba-mama találkozó minden héten szerdán, van fitness, korcsolya tanulás, opera est, irodalmi találkozó, közös főzés-evészet és még sorolhatnám. Mindezek lehetőséget adnak arra, hogy a megérkezés napjától kezdve az ember ne érezze egyedül magát. A várost egyébként körzetekre osztotték fel, amelyen belül még szorosabb a kapcsolat, rendszeres kávézásokkal és hétvégi vacsorákkal. Múlt hét kedden már részt is vettem az első találkozón a Mariott Hotelben ahova gyalog mentem a körzetben lakó társaimmal, hogy egy kis séta keretében még jobban felfedezzem Moszkvát. A hotelben semmi különös program nem volt, de finom svédasztalos reggeli mellett találkoztak a régiek és az újonnan érkezettek. Én pedig itt találkoztam egy 10 éve nem látott évfolyamtársnőmmel, akivel egy évfolyamban tanultunk az egyetemen és akinek szintén francia férje kiküldött munkavállaló. Tegnap pedig a francia nagykövetségen voltam, ahol be lehetett iratkozni a különböző programokra. Jövő hét kedden már megyek is a Moszkva folyó partján található Megváltó Krisztus-székesegyház túravezetővel való megtekintésére, valamint a szerdai baba-mama találkozóra, ami a volt évfolyamtársnőmnél kerül majd megszervezésre.

Az első orosz óra

Guillaume és én is belevágtunk. oroszul tanulunk. Én folytattam egy kis előtanulmány több tíz éve, de sokminden feledésbe veszett azóta. Mivel Léopold 98%-ban délután háromtól alszik két óra hosszát, így bevállaltam ekkorra, kedden és csütörtökön másfélé órát. Ma délután volt az első órám. A tanár egy ötvenes bábuska, nagyon szimpatikus, és végig Léopoldról kérdezgetett. Na murphy törvénye (vagy a foga, vagy a déli répa, ami nem nagyon csúszott, vagy a bábuska érdeklődése), hogy ma délután négykor már fel is ébredt és nem csak úgy csendesen elvolt a kiságyában, mint szokott, hanem hangosan kukorékolt. Hát persze, hogy az ölemben ült, amikor befejeztük az orosz órát!

Moszkvai Állami Egyetem

Vasárnapi kirándulóhelynek a Moszkvai Állami Egyetem környékét választottuk. Moszkvában méreteinél tekintve rengeteg a látnivaló. Ha még távolabbra is szeretnénk utazni, nem is tudom, hogy fér majd bele az egész Moszkva...Első benyomásaimról röviden írok még egy posztot, de már most egy véleményem alapját veszítette (ugye nem kell mondanom, hogy Párizshoz viszonyítok, ami teljesen értelmetlen) megdőlni látszik: "Nincsenek olyan élére vasalt parkjai, mint Párizsnak"-mondtam sokszor. Hát ez így nem teljesen igaz. Ahogy most is láthattuk délután az egyetem monumentális épületének környéke élére vasalt. Nincs egy szemét sem a földön, a park, a sétányok, ami körülveszi zöld és rendezett. Az viszont igaz, hogy belváros nem minden zöld sarka olyan ápolt, mint Párizsban, de azt hiszem ebben a franciák verhetetlenek. Annyi embert a kertekkel foglalkozni még máshol nem láttam...

Az egyetem épülete gigantikus, monumentális, nem is tudom mit lehetne írni a nagyságáról, hogy pontosan kifejezzem magam. Egy délutáni sétát kitett, míg a főépületet körbejártuk. Pedig a kilátás Moszkvára innen a legszebb a Veréb-hegyről, ahol az egyetem is magasodik, de majd erre legközelebb kerítünk sort, Léopold éhes gyomra ugyanis az autóhoz szólított bennünket. Csak a méretek miatt idézem a Wikipédiát : "több mint 600 épület, nyolc diákszállás, 15 kutatóintézet, 22 kutatólaboratórium tartozik hozzá, 300 kilométernyi vezetékhálózat, egyetemi kórház és könyvtár - utóbbi az ország legnagyobbja, a maga kilencmillió tételes állományával. Az egyetem négy múzeumot tart fenn, egy Tudományos Parkot, botanikus kertet, nyomdát és könyvesboltot üzemeltet." A vezetékhálózat egy részét láttuk: egyik ablakból 10-20 ki majd le, föl, s oldalra szétosztva a többin be. Soha nem láttam még ilyet, hogy kívülről vezetik a termek között a vezetékeket...
Kellemeset sétáltunk a szép, napos őszi időben és persze vadul fényképeztünk, hogy első élményeinket megörökítsük!

És akkor Moszkva

Moszkvába utunk nagyon jól telt, lazán teljesítettük Léopolddal, átszállás nálkül ez már gyerekjáték nekünk. Guillaume már nagyon várt bennünket, a cuccaink viszont nem. Még egy hetet töltöttünk kempingezve, csak a legszükségesebbek voltak: kölcsön kiságy, egy kanapé, egy matrac, néhány kölcsön tányér és pohár, egy serpenyő, egy lábas és egy etetőszék Léopoldnak. De legalább már nem a hotelben voltunk, hanem a saját lakásunkban. Pár nap után újból egyre kényelmetlenebbül éreztük magunkat, a költöztetőcég minden nap új dátumot adott a cuccaink érkezésére, melyek végül kb. egy hete meg is érkeztek. De azért minden kellemetlenség ellenére már nagyon jó volt a lakásunkban, ami tágas, kényelmes és végre mindennek van helye. Már kezd a homályba vészni, hogyan is fértünk el Courbevoie-i lakásunkban ennyi cuccal... A kilátás pedig tényleg szemet gyönyörködtető nappalink ablakából! Első este gyorsan ágyba raktuk az utazástól elfáradt Léopoldot, mi pedig lazítottunk: stílusosan kaviárt ettünk és hozzá vodkával koccintottunk :-).
Elkezdtük Moszkva felfedezését is: a VDNKh-parkba (Összoroszországi Kiállító Központ) kirándultunk. Ez a park a Szovjetúnió gazdasági, kultúrális életét mutatta be és itt magasodik az a hatalmas (25 méter magas) Munkás és Kolhozparasztnőszobor, amely az 1937-es Párizsi v ilágkiállításra készült. Mivel épp Moszkva városának az ünnepe volt ezen a hétvégén, rengetegen voltak, tiszta majális hangulatom volt. Volt céllövölde, vattacukor, kirakodóvásár. A park maga nagyon szép, hatalmas, tele szökőkutakkal, kévézókkal és érdekes, szép épületekkel, amelyek javában a szocializmus időszakát idézik fel az emberben.
Első héten felfedeztük a szűk környezetünket is. Mivel mi még a belvárosban lakunk, így panaszkodni nem lehet. Rengeteg kis bolt, játszótér van a környékünkön, persze nagyobb bevásárlást érdemes az Auchanban intézni, ott tényleg minden van, míg a kis boltok árukészlete egy kicsit korlátozottabb. Egy 10 perces sétára van egy nagy bevásárlóközpont, ahol a legtöbb európai márka kapható. Ez kicsit veszélyes lesz, főleg, hogy még autóba sem kell ülni érte, mint azt ahogy kellett ahhoz, hogy Párizsban a Défense-ba eljussak.
Guillaume irodája 10 percre van tőlünk, így itt is alkalmanként délben haza tud ugrani egy közös ebédre, és így Léopold fürdetésére is általában hazaér!

Látogatóink

Olyan sokmindenkinek sikerült Léopoldot megismernie és még több mindenkire nem jutott idő. Nagyon sok szép dolgot kapott Léopold: játékokat, ruhákat, amik nagyon hasznosak voltak és itt is azok, hiszen a drága időközben kinőtte a bepakolt ruhák felét és a hideg idő is beköszöntött augusztus végére. Így kaptunk kiscipőt (ami nélkül én nem is akartam eredetileg hazalátogatni), amivel a zoknilehalászás ellen védekeztünk a hidegben. Plüssjátékokat, Duplót, tisztálkodószereket, bodykat, étkészletet, pólókat, könyveket. Hihetetlennek tűnt végig, de a 28 kilós bőröndömbe egy-kettő kivételével mindent beletömködtem. Még a padláson összegyűjtött régi mesekönyvek is itt vannak velünk. Köszönjük mégegyszer a sok szép ajándékota és a látogatásokat, a teljesség hiányával képekben:

Nosztalgia

A következő két kép csak emlékül kerül ide. Nosztalgiáztunk is egy kicsit. Az első kép első közös Régiposta utcai lakásunk bejárata előtt készült. Itt indultunk és most Moszkvában vagyunk családként, Léopolddal.

A második kép azért fontos nekem, mert egy éve nyáron, pont ezen a helyen ebben a székben napoztam a kertben, amikor Léopoldot éreztem és láttam, hogy megmozdult a hasamban.

A szabadság másik fele

Guillaume szabadságának második felét Cserkeszőlőn töltötte. Míg mi kedd este érkeztünk haza, ő szombaton csatlakozott hozzánk. Léopolddal mentem elé a repülőtérre, majd egy egész napot Budapesten töltöttünk. Szerencsére barátaink pont a városban voltak, így bár az utolsó pillanatban került sor a megszervezésre, mégis találkozni tudtunk. Egyik kedvenc éttermünkben a Vapianoban ebédeltünk együtt. Belső termének sarkába húzódtunk, itt tudtuk Léopoldot is kicsit kinyújtóztatni, megetetni. Jót beszélgettünk és csak késő délután értünk haza. De már közben kaptuk is a rossz hírt, hogy mivel én nem voltam a szombati járaton a szeptemberi visszautunkat is törölte az orosz légitársaság....új jegy vétele, telefonálgatások, e-mailezgetés...púp volt a hátunkon, hogy még egy gonddal több van...
Gyorsan elrepült azután az egy hét. Nem is igazi nyaralás, csak egy röpke kikapcsolódás volt, de annyi gonddal volt tele a fejünk, hoyg most csak erre futotta az energiánkból. Guillaumenak sajnos délelőttönként dolgoznia is kellett. A fennmaradó időben pihentünk, sétáltunk a faluban, a strandra is kijutottunk. Léopoldot csak a medence szélére ültettem le, de nagyon bekívánkozott a vízbe, talán majd jövőre, most még féltettem a betegségektől. Szerda délután Budapestre indultunk. Úgy terveztük sokmindenkivel össze tudunk futni, de csak a kollégáink fértek bele, azok is nagyon röptében. Léopold ezt a napot a nagy hőség miatt már nem viselte olyan könnyen, mint a szombatit, de mégis fontos nap volt ez is, ugyanis ekkor este fürdetés előtt sikerült teljesen egyedül többször is megfordulnia.
Hétvégén a család és barátaink Andi és Kristóf jöttek látogatóba. Mindkét nap jól telt, Léopoldot ajándékokkal lepték el. Nagyokat ettünk, beszélgettünk a szép napos nyári időben a teraszon és a kertben múlattuk az időt.
Vasárnap én vittem Guillaume-ot a reptérre, annak reményében váltunk el, hogy szeptemberben, amikor megérkezünk, már csomagjaink is a lakásban lesznek. Végül nem úgy lett....

Visszatekintés

A nyári kalandunk ott folytatódott, hogy mi a tervezett szombat helyett, kedden Helsinki átszállással hazamenekültünk a füstből. Ez egy kemény nap volt mindkettőnknek. Reggel 9.30-kor indultunk a hotelből és valamikor este tíz táján érkeztünk falunkba, Cserkeszőlőre. Megtörve, fáradtan, de otthon voltunk. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Helsinkiben még nem tudtunk friss levegőt szívni, ugyanis mindkettőnkből áradt a füst. Bár csak a hotelszobában éltünk, másfél hétig, de mivel ott is füst volt, így az összes ruhát át kellett mosnom, amivel megérkeztünk. Pali nagyapa gondoskodásának köszönhetően kis lakosztály várta Léopoldot, volt kiságya, etetőszéke, csakúgy mint Nantes-ban is van. A kezdeti pár nap láttam, hogy barátkozott a környezettel, sokszor visszakérte magát az idegenek kezéből és Pali nagyapát is csak méregette. Pár nap múlva Guillaume is csatlakozott hozzánk, együtt volt újra a család. Sokmindenre nem jutott idő, de mégis együtt voltunk. Léopold ekkor fordult meg először Guillaume előtt. Kijutottunk strandolni, sétáltunk, egy fél nap erejéig Budapestre is eljutottunk, amikor volt munkatársainkat látogattuk meg. Találkoztunk a család egyik felével, barátainkkal. Hamar elröppent az egy hét és mi újra kettesben, azaz Pali nagyapával hármasban voltunk. Léopold nagyon szeretett Cserkeszőlőn. Délutánonként egy pici medencében pancsolt, a maradék időben pedig a fák árnyékában hempergőzött, egy nagy pléden játszott. És amikor csak lehetett a szabadban evett. Reggelente sétára indult a nagyapával, megnézték az autókat, a szomszéd kutyáit. Egyik szomszédunknál pedig a háziállatokat is megismertük, amiket eddig csak képeken látott. Rengeteg játékot kapott, örökölt, így bár én is vittem párat, játékból nem volt hiány. Kicsit fájt a szívem, amikor visszautaztunk, ugynanis a három és fél hét alatt Léopold otthonául fogadta a cserkei házat. Tudta, ha lejövünk a lépcsőn ott van egy tükör, már mindig várta, hogy leérkezzünk és amikor meglátta magát, hatalmasakat kacagott. és sorolhatnám még milyen apró jelekből tudtam, nagyon jól érzi magát. Pali nagyapa melle pedig dagadt a büszkeségtől, hogy az ő otthonát így befogadták.

A mi kisbabánk egyre nagyobb

Hát kiről is szólhatna másról az első bejegyzés mint Léopoldról, leginkább azért is mert a nagy csomagvárakozás közepette, betöltötte a nyolcadik hónapot. Ahogy visszértünk Moszkvába és eltelt a nyár, én rádöbbentem mennyit is fejlődött az utóbbi hónapban. Bár baba még, egyre kisgyerekesebb. Furcsa ez -annak ellenére, hogy a legnagyobb öröm és boldogság - semmivel nincs problémánk. Nem tudok beszámolni csak pozitív és örömteli dolgokról, azt nem is említve milyen szépen adaptálódott az új környezetekhez, milyen boldog és kiegyensúlyozott volt mindenhol. Most például a fogunk jön, az első. Olyan büszkék vagyunk Guillaume-al, mintha legalább lediplomázott volna :-), de még nem, csak az első kis fogacska, ami számára észrevétlenül túrja ki magát. Pedig mondták nekem: "Majd a foga, az nem lesz egyszerű!". Nekünk nem volt gondunk a cumisüvegre áttéréssel, nem volt gondunk a tápszerek váltásával (ugyanis mindig a tartózkodási hely szerintit fogyasztottuk), nincs gondunk az alvással és még nincs szeparációs félelmünk sem. A foga is jön, észrevétlenül. Reggelente és napközben alvásból felébredve, az ujját szopizva csendben fekszik és várja, hogy megjelenjünk, és mikor meglát, a kiságy szélénél, repes az örömtől. A költözés napján is aludt, úgy ahogy szokott, kétszer két órát. Nem számított, hogy jöttek mentek a lakásban a költöztetőcég munkatársai, akikre még rá sem tudtam pisszegni, hogy csendesebben már.
A mozgása később kezdett fejlődni, már alig vártam, hogy forogjon. Minden próbálkozásánál, mintha egy olimpiai játék döntőjében szurkoltam volna, úgy akartam, hogy sikerüljön neki. Azután 7,5 hónaposan egy hosszú utazással töltött nap után, este átszelte forgással keresztbe az ágyat, majd vissza. Hasról hátra, hátról hasra, minden irányba. Guillaume-al repestünk az örömtől, annyira boldogok voltunk. És én is megnyugodtam, megkönnyebbültem, kaptam egy adag erőt, hogy bízzak benne, mindennek eljön a maga ideje az ő életében is. Még nem mászik, csak hátra tolat, De ilyenkor nyüszög egy kicsit, gondolom ő is inkább előre szeretne haladni. Hason annyira kinyomja magát, hogy már a csípője is a levegőben van, csak még arra nem jött rá, hogy ezzel egyidőben a térdére is tud emelkedni. Türelemmel várom ezt is.
Fiúsan játszik. Néha csak szöszmötöl egy-egy játékkal, de a nagyobb darabogat húzza, vonja, dobálja, rángatja. Nagyon bele tud jönni. Már könyvből is lehet neki mesélni. Míg eleinte csak a lapozás érdekelte és a könyvet is csak rázogatni akarta, addig ma ül az ölemben és hallgatja csendben ahogy mesélek a képekről. Ilyenkor figyel minden figurát, majd néha ujjával megkapargatja őket. Összegyűjtöttem otthon a padláson pár kedvencemet (és beszereztem egy-két keménylaposat is) és a csomagjaim közé (28 kilós bőrönd, Léopold a hordozóban, a babakocsi és két kézipoggyász-egyikben a télapóruha - és a fényképezőgép) ezeket is elrejtettem. A napokban vettem észre, hogy öltöztetéskor kihúzza karját a ruha ujjából, vagy a babakocsi övéből. Megkeresi Brumit (a kis mosómedvét), ha elrejtem a könyv mögé, és ha mondom "Kop-Kop-kop", összeütögeti a játékait a két kezében.
Szereti, ha éneklünk neki és olyan szépen mosolyog, ha táncolunk vele, de akkor is, ha ő nem táncol, csak mi. Néz minket és aranyosan mosolyog.
Már adtam neki bébikekszet, jót elvan vele, nyammogja, tömködi, hagyom, hogy felfedezze. Magyarországon elkezdtem uzsira tejpépet adni, amit itt Moszkvában is találtam.
Átalakítottuk a babakocsit, sportkocsi üzemmódban közlekedünk. Hétvégén pedig Guillaume felszerelte az új autósülést és ki is próbáltuk. Láttuk rajta, nagyon élvezte, szótlanul ült, feszített benne mozdulatklanul, figyelte, hogy mostmár előre lát és nem hátra halad, ha szóltunk hozzá, mosolygott.
Bár méreteiről pontos adataim nincsenek, de az egyéves (74-es) ruhákat amiket télire vásároltam, elkezdte hordani. Még jó, hogy nem vettem a leárazásokban nyári 18 hósakat, mert ebbe a méretbe, már télen bele fog férni és mit kezdek én a rövidnadrágokkal és a napozóval a mínusz (nem is merem leírni) 25 fokos moszkvai tél idején? Számításaim szerint 74 cm és kilenc kiló körül tartunk!

Szabadság (megértésüket köszönjük)

A blog irója eddigi leghosszabb szabadságát töltötte. Nem is szabadságnak indult ez a távollét, de az internet többszöri hiánya egy hosszabb kihagyást eredményezett. Bepótolok mindent, ígérem, főleg amiatt is, hogy rengeteg minden történt velünk ezen a nyáron: sokszor fárasztó, nehéz napokat éltünk meg annak reményében, hogy csak szép élmények várnak ránk az új országban. Voltunk távol egymástól (és különösen majd két hónapot az összes cuccunktól), de töltöttünk heteket is együtt, találkoztunk számunkra fontos emberekkel, akik végre megismerhették Léopoldot is. Akikkel nem tudtunk ezen alkalommal összefutni, azoktól: "megértésüket köszönjük!". Aki élt, él külföldön az tudja, talán jobban meg is érti, hogy nem egyszerű a hazalátogatás, mert az ember mindent szeretne: pihenni, lehetőleg az összes családtaggal, baráttal, ismerőssel találkozni, jókat beszélgetni, hazai élményeket gyűjteni, beszerezni dolgokat, amikre vágyik, de kinnt nincs, kirándulni. Talán eddig mindez nagyjából ment is, de most először éreztem azt, hogy - bár most utaztam haza a leghosszabb időszakra - nem mindenkivel és nem annyit találkoztam/-tunk, mint szerettem volna. Különösen, hogy rettenetesen fáradtak voltunk a moszkvai időszak miatt (a szállodai szoba tele füsttel, a hírek, hogy csomagjaink nem érkeznek, hogy új repülőjegyet kellett vennünk, állandó gondolkodásra, szervezésre késztetett minket, agyilag sem volt pihentető), így Léopold esti lefektetése után sokszor telefonálni is nehezünkre esett, mert pár tíz perc csendet, egy nyugodt vacsorát szerettünk volna. És biztos, hogy Léopold is szerepet játszott benne, már nem úgy mozog kis csapatunk, mint előtte én tettem egyedül, hogy bármikor és bárhova szívesen elmentem. A nagy hőségben nem szívesen utaztam , izzasztottam Léopoldot, görnyedve egész nap a babakocsiban. Inkább pihentünk, vizeskedtünk a kertben, játszottunk, sétáltunk, tettük azt, ami jólesett mindannyiunknak.
Egy kis időutazás után, ugyanis pár múltbeli momentumról beszámolok, jöhetnek az új beszámolók is, mert belevetettük magunkat az új életbe, felfedezünk, mozgunk, kirándulunk, élvezzük, hogy ismét a saját bútorainkkal vagyunk, ismerkedünk a várossal, az új otthonunkkal!
Akik kitartottak, azoknak köszönjük!

Marika, Téged pedig szeretettel köszöntünk névnapod alkalmából!