Egy nagyon pici izgalommal indultam Léopoldért fél egyre az oviba. Bekopogtam félve az ajtón, mondták, hogy várjak. Csend volt, senki nem sírt, ez jó jel.
Majd kitoppant a mi kis Léopoldunk csupa mosollyal az arcán, "mammázva", ahogy tavaly is tette minden nap és lufival a kezében szaladt felém, ugrott a kezembe. Natasa néni azt mondta, hogy nem volt sírás, szépen játszott és baleset sem történt, azaz a pipi oda távozott ahova kellett. Megtudtuk, hogy az öltözéke nem megfelelő. Azaz kell egy másik cipő, amit fel tud egyedül venni és lehetőleg tépőzárral kapcsolódik. Majd olyan nadrág, vagy egyszerűen harisnya, amit nem kell gombolgatni, azaz egyedül is le-és fel tudja húzni. És Natasa néni azt is mondta, hogy másnap fél kilencre menjünk, mert a gyerekek együtt reggeliznek. Még szerencse, hogy közel lakunk, elég lesz így is -főleg, hogy reggelizni nem kell - nyolc körül kelni.
Amikor boldogan szaladt felém azt is újságolta, hogy Kísával és Nyikítával játszott és, hogy leveske, krumpli és finom husika volt az ebéd. Na ennek nagyon örültem, mert néha félelmetes szagokat érezni dél körül az oviban. Nem is evett sokat velünk, pedig Guillaume is hazajött, hogy itthon ebédeljen. Azért eldöntöttem, hogy egy banánt és joghurtot mindig felkínálok neki hazatérve, hátha mégsem volt olyan finom az az ebéd.
Egész nap fel volt dobva. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy tetszett neki ott. Szieszta után cipőt indultunk venni teljes egyetértésben, hogy erre a másnapi ovihoz szükség van. Semmi ellenkezés. Miután hazaértünk gyorsan fel is húzta, próbálgatta, meg volt elégedve.
Nagyon beindult a beszélőkéje is. Uzsonna közben a húsvéti nyuszikról olvastunk és végig sztorizta nekem az utat a cipőboltig a nyuszikról. Volt a történetben cipővásárlás, együtt uzsonnázás, együtt játszóterezés, de kizárólag a nyuszikkal. Ja és majd el felejtem, hogy tegnap pedig Pinokkióról, Giminiről és Mickey-ről hallottuk a sok sok sztorit, de olyan szinten mondta egymás után, hogy én már vacsoránál nem bírtam tovább és kitört belőlem a hahota. Persze jól megbántottam, mérgesen mondta "no, no, nem kell nevetni anya"., alig bírtam visszatartani, de sikerült. Úgy látszik most kezdődik egy ilyen sztorizós, fantáziálós korszak és ezeket komolyan végig kell hallgatni.
Este pedig azzal lepett meg bennünket vacsoránál, hogy sorban énekelte a francia dalokat Guillaume- után, amiket persze már ezerszer hallott (valami nyolcvan francia dalunk van, ami folyamatosan szól a CD-én), de még sosem hallottam, hogy énekelte volna!
Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen jól sikerül ez az első nap!

2 megjegyzés:
Mindig örömmel olvasom az irásaidat, annyira cuki ez a gyerek! :) Gondold el mennyit nevettek majd, ha már ketten duruzsolnak a füledbe! :)
Ne is mondd Csilla, alig várom már, hogy itt legyen közöttünk a második. Már sokszor odaképzelem Léopold mellé! Gratulálok az új szép házhoz és Katinkának! Mindig csodálattal vagyok, amikor egy magyar idegen nyelven tanul! Szerintem nagyon nagy büszkeség az eredménye!
Megjegyzés küldése