2021. november 30., kedd

Fagyos séta Villeneuve-de-la-Raho-ban

 Egyik nagy kedvencem a tó Villeneuve-de-la-Rahoban. Gyönyörű a partjáról a kilátás a hegyekre. Nyáron lehet fürödni, rengeteg a futó, sétáló, kutyasétáltató, horgászó. Van kemping a parton, itt laktak a mamiék, amikor költözéskor hozták a gyerekeket. Vasárnapi sétánkat ide terveztük. Nem is séta, inkább túra kerekedett belőle. Elindultunk lassan, majd egy helyen inkább  a tó körüli teljes kört választottuk útvonalnak. Tudtam (csak én 😂), hogy 6 km körül van körben. Jó hosszúra sikeredett így a séta, mert a  nap is lement mire  a tavat körbesétáltuk. Közben fagyos szél süvített a fülünkbe. Szinte egyedül voltunk sétálók. Szerencsére az öltözetünkkel nem volt gond, mert a síeléshez használt sapkák, sálak is előkerültek készülődéskor. Daphnét kellett egy kicsit cipelnünk, a fiúk néha már nagyon elégedetlenkedtek, de olyan jó volt kimozdulni, friss levegőt szívni. Csodáltam, ahogy a táj színe változott a lemenő nap miatt. S néha olyan érzésünk volt, mintha egy északi országban lennénk. Közben azt néztük Guillaume-al, hogy a fiúk is szépen megvitatták az élet nagy dolgait útközben. Aranyosak voltak, ahogy végigdiskurálták az utat. Edgár, ahogy szokta kijelentette, hogy soha többet nem jön ide sétálni. 



Szombat a városban

 Hetek óta hatalmas vidámpark díszeleg Perpignan közepén. Bármikor elhaladtunk mellette, a gyerekek sóvárogva nézték a kivilágított vidámpark sergőit. Nem szeretjük Guillaume-al, de tudjuk, hogy elkerülhetetlen legalább egyszer elvinni a gyerekeket.

Szombaton délelőtt könyvtárba kellett menni, postára, ebédet készíteni és beterveztük a vidámparkot is. Úgy döntöttünk hát, hogy bemegyünk a városba, ott ebédelünk és onnan egyenesen a vidámparkba megyünk. Így töltöttünk egy nagyon klassz, tartalmas szombatot a városban. Kezdtük a könyvtárral, majd megcsodáltuk a feldíszített Perpignant, ami csodaszép ünnepi pompájában. A Tech folyó partján piros/kék színű kis bódék várják a vásárlókat. A Castillet mellett hatalmas óriáskerék és egy fenyőfasergő pompázik. 

A Halle Vaubanban ebédeltünk. Már többször jártunk ebben a csarnokban, ahol vásárolni is lehet (húsok, halak, gyümölcsök), van egy hatalmas bárpult és egy udvar, ahol a nyári forróságban hatalmas hangulat van. Most is tömve volt, hiszen enni is lehet portugál ételeket, olasz ételeket, tapast, hamburgert. A gyerekek és mi is élveztük, ahogy erre a rövid időre részesei lettünk a városi hangulatnak. Innen pedig egyenesen a sergőkhöz igyekeztünk. A hideg, ami hazahúzott bennünket. Én teljesen átfagytam, még itthon is órákig fáztam. A gyerekek többször is megköszönték a napot, annyira élvezték az ebédet na meg a vidámparkot. 

Daphné osztálya bezárva

 Ma délben hívott a Daphné óvónője, hogy covid van az osztályban, bezárják. A protokoll szerint, azonnal egy teszt miattunk, majd szombaton ismét egy új, ami ha negatív, akkor ismét mehet hétfőn óvodába. Holnap reggel egyébként sem volna ovi, de reggel akkor egyenesen teszttel kezdünk. Aggasztó, ismét elkezdődött minden elölről. Félelem, ünnepek, utazások halasztgatása. 

A perpignani tél

 Rémálmomban se jöjjön elő és itt van újra fázunk, pont úgy, mint Máltán télen. Amikor elkezd fújni a szél, olyan jeges hideg érzése van az embernek, mintha az Északi sarkon lenne. És akkor még nem is beszélek milyen hideg van a házban, kb 15 fok, ahol úgy, mint a déli házakban, egyszerűen nincs rendes fűtés. Csak olyan, ami valamit ér, ha alatta, mellette vagy, de egyébként állandóan nem fűti a házat. Éjszaka is rendesen be kell öltözni, kihűl a szobánk reggelre. A gyerekeket nem féltem, ők annyit mozognak, hogy soha nem fáznak, Edgárunk képes bermudában lejönni a lépcsőn, amikor én didergek.

Nekem ez a legrosszabb, mert itthon ülök és dolgozok. Behúzódtam a Léopold szobájába, ahol egész nap megy a fűtő légkondi, de így is 3 rétegben ülök és pléddel a lábamon.

Ma egy picit melegebb volt, mert nem fújt a szél és nap melegített délben. De egyébként a szeles napokon a legvastagabb hosszú pufi kabátomban tudok csak kimozdulni. Egy már biztos, ha veszünk új házat ott rendes fűtés lesz. Annyit megszoktunk Máltán, hogy csak 19-20 fokra fűtjük a házat, de ennyi kell a komfortos érzéshez.

2021. november 29., hétfő

A kilenc éves Edgár

 


Edgárnak is szülinapja volt november elején, őt is megörökítem pár szóban.

Edgár sokkal kötődőbb típus, mint Léopold, bár ilyen kiállításokba is nehezen merészkedem belemenni, mert néha Léopold is rácáfol a gondolataimra. Léopold a legnehezebben kiismerhető gyermekem, a legbonyolultabb lelkivilágú, a legnehezebben megfejthető. Edgár sok mindenben megy utána és mivel ő a példaképe, de legalábbis a példa előtte, nehéz elmagyarázni, hogy nem kell mindent ugyanúgy csinálni, mint Léopold.

Nagyon nehéz volt neki a szeptemberi kezdés, sokat féltettem, aggódtam érte, rágódtam, hogy ez az iskola megfelel-e neki. Hiányzott neki Montamisé, a régi suli, a barátok. Néha még ma is rám tör, hogy merre visz a néha indokolatlannak tűnő szigor, de amikor látom, hogy mennyi mindent megtanulnak, akkor rájövök, hogy mégis van értelme, hogy rend legyen az iskolában, hogy megtanulja rendszerbe szedni a munkáját, megtanul többet küzdeni, keményebben tanulni. De valamelyik nap jutott pont eszembe, hogy Montamisében mennyit rajzoltak esténként, főleg Edgár és erre most szó szerint egyáltalán nincs ideje. Eleve később érünk haza a suliból és egy kis lazítás után már ülünk le tanulni. A héten voltam a tanárnőjénél értekezleten, legfőképp a tollbamondásról beszélgettünk, mert az a gyenge pontja. Nehezen koncentrál és hamar elterelődik a figyelme és nincs elég önbizalma sem. Középső gyerekként, egy nagyon határozott, küzdő, jó eredményeket hozó nagytestvérrel nagyon nehezen veszi fel a versenyt és inkább visszavonul a saját világába. Nagyon határozottan kell figyelnem rá, hogy neki is hasonló jogai legyenek, mint Léopoldnak. Ez nehéz, mert Léopold néha észrevétlenül is kivív magának olyan dolgokat, amikre csak utólag jövök rá, hogy a történetben Edgár elveszett. 

Nagyon szeret rajzolni. Abbahagyta a dobot két év után és elkezdte a kézilabdát a tenisz helyett. Ennek is nagyon örültem, hiszen a teniszezés is csak Léopold árnyékában történt. A kézilabda csak az övé és heti kétszer másfél órát edz.  A kézilabda viszont heti kétszer van és emiatt már nem fér bele az idejébe egy kis rajzóra sem. Pedig megígértem magamnak, hogy keresek neki egy jó rajzsulit, ha Perpignanba költözünk. Mivel renegeteget furikázom őket és jövőre Daphné is szeretne táncolni tanulni, nem tudok annyi felé szétszakadni. 

Rettentő kupis Edgár. Ha összepakoljuk közösen a szobáját, kb félóra sem kell és még a szekrényajtó is nyitva áll, amikor talán ruhát sem vett ki azóta.

Nagyon jószívű kedves fiú. Nincs olyan ember, aki meg nem említené, amikor megismeri Edgárt. 

Egyre többet olvas, ennek nagyon örülök, mert ő kezdte babaként is a legkésőbb az ismerkedést a könyvekkel.

Nem igazán mozgékony típus. Ő az aki egyáltalán nem érti, mire jó egy vasárnapi séta, amikor otthon is jól ellenne a szobájában. De. A kézilabdát nagyon megszerette és gördeszkát kért szülinapjára, szóval lehet, hogy ez is még alakulni fog a jövőben. 

Most éppen lecsengőben a legózás és Pokémon őrület van soron. Minden a kártyák körül forog.

Nagyon szeretünk drága Edgárunk, így ahogy vagy nekünk!

A négy éves Daphné



Azzal a közhellyel kezdem, hogy milyen gyorsan elrepült ez a négy év. Megszületett és már négy éves, pont annyi idős, mint amennyi Edgár volt, amikor Montamisébe költöztünk. Sokszor mondja, hogy már nagylány, persze nagyon büszkén és huncutul mutatja kis kezén a négy ujját. Nagyon készült a szülinapjára, hónapok óta hajtogatta, hogy biciklit szeretne és ez is határozottságát bizonyítja, mert még a játékboltok látogatása sem tántorította el attól, hogy biciklit kérjen. 

Talán már nem olyan pöttöm, mint volt eddig. Az óvodás társai között is vannak kisebbek, jó középátlagba tartozik. Öt éves ruhákat veszek neki és 26-os cipőt hord. Jut eszembe,  konkrét elhatározásai vannak, hogy mit hord és mit nem. Van, hogy folyamatosan ruhában jár és nem akar nadrágot felvenni. Azokkal a ruhákkal, amiket én választok kifejezetten problémái vannak. Cipő téren sem könnyű vele, van, hogy nem akarja semmi áron az új cipőt hordani, majd csak az új van a lábán és nem érti, hogy sportra simán mehet a régi tornacipőben. A legnehezebb, hogy nem annyira tudom megfejteni, mikor mi a probléma, vagy lehet, hogy egyszerűen csak annyi, hogy ellent akar mondani, vagy csak egyszerűen egyedül dönteni. Egy darabig például a ruhákat nem szerette, azt arra fogtam, hogy nem praktikus az oviban WC-re menni vele, most meg épp a ruhákat akarja csak.😂De fogalmam sincs, ha veszek egy csizmát a hidegebb időre azt fel fogja-e venni.

Akaratos és határozott, úgy mint Léopold, csak lányban. Szeret óvodába járni, szerintem nagyon jól megszokta ezt az ovit. Bár az is igaz, hogy most volt egy kicsit nehezebb időszaka. És nem tudtam most sem megfejteni, mi lehetett annak az oka, hogy nem akart oviba menni. Volt egy pár nap, amikor nagyon nehezen indult el. Volt sok nap, hogy boldogan indult, öltözött, készült, majd az ajtóban nagyon sírt. Minden reggel azt kérdezte, hogy lesz-e sport. Mikor mondtuk, hogy nem, akkor nagyon örült. Próbáltuk az óvónőkkel megfejteni, hogy mi lehet a sporttal a gondja, de nem tudtuk kideríteni. Ezen a héten azonban boldogan mesélte este, hogy ő nem sírt reggel és mindig olyan feldobottan pattan ki az oviajtón és meséli mi történt egész nap vele. Arra fogtuk az óvónőkkel, hogy talán fáradt. De az is érdekes, hogy a szülinapját egyáltalán nem szerette volna megünnepelni az ovis társaival. 

Még mindig kéri a cumit, amikor nagyon fáradt. Egyre többet meséli, hogy táncolni szeretne tanulni és azt is leírta, hogy mit kell hordani  a táncórán. 

Most épp nem babázik annyit, mint szeptemberben, vagy a nyáron. Szeret az Edgár szobájába behúzódni és legózni. A pici legókból házat épít, én meg csodálom azt a mini világot, amit elképzel és megalkot magának. Általában én ilyenkor Edgárral tanulok. És folyamatosan színez, engem is meghív, nagyon élvezem ezeket a pillanatokat. Ilyenkor is sokszor irányít, mondja, mit milyen színűre színezzek. Megdícséri, csodálja a végső műalkotásomat. 

Mozgásában nagyon ügyes, fürge kislány. Jön-megy, szökdécsel, hamar megtanul mindent. Most például a még picit nagy bicajt is nagyon kitartóan tekeri a vékonyka lábaival. 

Izgatottan várja a karácsonyt és csodálja a kivilágított várost. Nincsenek konkrét kívánságai, de ha beszabadul egy játékboltba, akkor ide-oda fut a polcok között és mutatja, hogy mi mindent fog kérni a télapótól karácsonyra. Most épp egyszarvús karkötőt és plüssjátékot szeretne. 

Nagyon szeret nekem  a konyhában segíteni, kevergeti amit főzök, de segít az asztalt is megteríteni. Pici konyhatündérem. Edgár volt még ilyen, hogy szeretett körülöttem sürgölődni, na meg ő volt a nagy edénypakolóm is. 

Ha tehetném egész nap csak puszilgatnám és megtartanám ilyen kis cserfes, huncut mosolyú kislánynak, de majd ahogy telnek az évek rá kell jönnöm, hogy ő is felnő, mint a fiúk, akik már csak hullámokban tűrik a puszilgatást! 

Isten éltessen édes pici kislányunk!

2021. november 26., péntek

Dóra barátnőm látogatása

 Első igazi látogatónk megérkezett Perpignanba Portugáliából. Dóra barátnőm esküvői tanúnk volt és majdhogynem neki köszönhetem, hogy Guillaume-ot megismertem. Ő nemsokára Brüsszelből Portugáliába költözik. Bár mindketten dolgoztunk napközben,  hétvégén eljutottunk Saint-Cyprienbe és Collioure-be is. Dóri 3 éve Poitiers-ben is meglátogatott bennünket.


2021. november 22., hétfő

Daphné 4 éves

Múlt hét szerdán megünnepeltük Daphné negyedik szülinapját. Unikornis tortát kért és biciklit ajándékba, amit együtt néztünk ki a Décathlonban még a szünet alatt. Együtt vettük meg az ünnepi ruháját amihez kikönyörgött egy szép kistáskát is (amire azt mondtam, hogy majd szülinapján kapja meg). Kapott szép ruhákat a mamitól és nagyon várta, hogy este mindannyian együtt legyünk és megköszöntsük. Délután már majd leragadt a szeme, ahogy a fiúkat furikáztam és persze ő is jött velem mindenhova. A szép rózsaszín kisbiciklit azóta már ki is próbáltuk. Nagyon ügyesen teker vele, tud manőverezni, akadályokat kikerülni, megtanult lassítani, fékezni. 

A torta is nagyon jól sikerült, hatalmas büszkeségem. Ő választotta a díszítéseket. Imádnivaló négy éves, huncut kislányunk Isten éltessen nagyon sokáig!

2021. november 15., hétfő

Túráztunk a hétvégén

 Végre elállt a szél és az eső, nagyon vágytunk ki a szabadba. Napközben, ha nincs szél és kisüt a nap 18-20 fok is van. De mihelyst bukik le a nap, lehűl nagyon a levegő. Ebéd után hamar össze kellett szedni magunkat. Így szombaton délután egy pici túrát tettünk a gyerekekkel egy remetetemplomhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Corbière láncaira és Agly völgyre. Nagyon jól bírta Daphné is a túrát, ugrándozva sétált velünk, néha belelendült futott és többször elesett. Meg kellett szoknia, hogy köves a terep. 30 perces túrát írtak, de mi majd egy óráig gyalogoltunk, mindig valaki szomjas volt, vagy mindenféle dolgai voltak, vagy Daphnét fel kellett venni. Jó tanúlság ez is a későbbi terveinkhez, hogy kétszer annyi időt kell számolnunk, mint ami írva van. 

Az a vágyam, hogy rendszeresen elvisszük őket túrázni. Rengeteg túraútvonal van körülöttünk, változó nehézségű és időtartamú. Ezt úgy kell érteni, hogy 20-30 perc autóval és már indulhat is a túra. Muszáj kihasználni, hogy ilyen gyönyörű helyen lakunk. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy  a fiúkat nem mindig könnyű kirobbantani. De a végén mindig örülnek. Szeretem ezekben a szabadban töltött percekben, hogy nagyon jókat lehet beszélgetni velük, mert semmi nem tereli el a figyelmüket. Teljesen kicseréli, feltölti az embert. Hiába mozogni kell folyamatosan, a sportról és a mozgásról nem lehet lemondani.

Az is a nagy terveim között szerepel, hogy megmásszuk a Canigou-t, a Pireneusok 2600 méter magas csúcsát. Nyáron félúton meg lehet aludni egy menedékházban (ahova előre be kell jelentkezni) fent pedig meglátogatni a Saint-Martin Kolostort. Biztos hatalmas élmény lenne mindannyiunk számára. 

2021. november 13., szombat

Rövid hetünk volt

A két hét őszi szünet nagyon hosszúnak tűnt, talán ezért is nehéz volt az újra iskolába menetel. Daphné nem akart hétfőn reggel elindulni. Bíztattam, hogy rövid hét következik.  November 11, a fegyverszünet napja munkaszüneti nap Franciaországban. Ebben az évben csütörtökre esett, Guillaume nem dolgozott, nagy volt itthon az öröm. Sőt a pénteket is lazábbra vette, ilyen is kell. 

Az eső még mindig esett, legalábbis reggel borongós idő volt, én dolgoztam. Nem tudtunk mit kitalálni, mint egy családi mozizást. Mivel a gyerekek pár napja már bent voltak a szél és eső miatt, kicsit sajnáltam ezt a benti programot, amikor láttam, hogy délutánra kiderült az ég. De egy nagyon kedves, szép filmet néztünk meg együtt egy oroszlán és egy farkas barátságáról. 

Daphnénak ez volt élete első mozi élménye. Félreértés ne essék, nem fogunk vele innentől moziba járni. Most csak úgy jött ki a lépés, hogy én is kíváncsi voltam a filmre, ezért vittük el őt is. 

Volt egyszer egy szülinap: drága Edgárunk 9 éves lett


Annyira készült erre a napra. Mindig rájövök, mennyire fontos nekik a testvériség mellett hogy legyenek olyan pillanatok, események, tárgyak, amik csak a sajátjaik. Edgár múlt hét szombaton kilenc éves lett, s ezt méltóképp megünnepeltük. Szerencsésen jött ki, hogy szombatra esett. 

Mindig ő nyitja a szülinapi szezont. Ilyenkor már annyira kiéhezek a tortakészítésre, hogy mindig valami különleges tervem van az Edgár tortáját illetően. Edgárnál most tombol a Pokémon őrület, így ehhez illő tortát szerettem volna készíteni.

Délelőtt elkészült a torta, hosszasan rakosgattam ki a bonbonokkal, hogy Pokémon labdára hasonlítson. Közben készült a brassói Edgár kedvenc étele. Gördeszkát kért ajándékba, kívánta, hogy ebédkor adjuk át az ajándékot, hogy a barcaresi gördeszkapályán délután ki is lehessen próbálni. Kapott még egy nagy doboz Pokémon kártyát, legokulcstartót Léopoldtól (amit Barcelonában vett neki) és szép ruhákat a mamiéktól. Boldog volt. 

A napokban azonban hidegebbre fordult az idő. De még igazán a téli ruháinkat sem szedtük elő. Vékony kabátban indultunk el, Daphnénak még nem  vettem új téli kabátot. Annyira süvített a szél, hogy fájt a fejünk tőle és úgy éreztük, hogy a csontjainkig hatol a hideg. Én fél órát is alig bírtam, be kellett ülnöm az autóba. A gyerekek azonban így is élvezték.

A nap fénypontja az este volt. Megbeszéltem a gyerekekkel, hogy a szülinapjuk alkalmával választhatnak egy éttermet ünnepelni. A gyerekek kedvence a Bureau nevű étterem volt Poitiers-ban. Bár mi Guillaume-al nem igazán kedveltük ezt az étteremláncot, a gyerekek miatt párszor jártunk ott. Mikor meglátták, hogy van egy hatalmas Bureau nem messze tőlünk. Mi sem volt egyértelműbb, hogy Edgárt ezt az éttermet válassza. Nagyon meg voltunk elégedve a választással, olyan friss, finom ételeket ettünk, ráadásul mind gyorsan érkezett. Egy kényelmes, hangulatos kis sarkunk volt, nagyon jól éreztük magunkat. Edgár büszke volt és nagyon boldog. 

2021. november 7., vasárnap

A teknősök völgye

 


A teknősök völgye volt az utolsó bevállalt nagyobb programunk a héten. Eredetileg szerdán mentünk volna, de egész napra esőt mondtak. Pénteken pedig már gőzerővel az Edgár kilencedik szülinapjára készültem. Ő nyitja meg a szülinapi szezont és tele vagyok tortaötletekkel. Általában a beszerzés és az elkészítés is időigényes. 😜

Ide viszont úgy indultunk, hogy a parkhoz közeli McDonalds-ban ebédeltünk. A park nagyon tetszett mindenkinek, viszont több idő kell hozzá, nem egy szűk délután. Inkább egy egész napos program. A szezonban ez volt az utolsó nyitvatartási hét, délután 16.30-kor zártak. 

Jó árnyas a park, szóval a nyári melegben is klassz lehet. Egy nagyon izgalmas játszótér, trampolinok és persze sok-sok állat található a parkban. Elsősorban teknősök és kígyók, de van kecske, láma és szurikáta is.

A fiúk teljes izgalomba jöttek, mert betűket kellett keresniük a parkban, hogy bonbont kapjanak. Nagy volt az öröm a kijáratnál.

Két állatbemutató volt: egy a kígyókról és egy a teknősökről. Külön megjegyeztem a pénztárnál, hogy mennyire klassz, elsősorban érdekes, érthető és nagyon informatív volt a bemutató, mindkettő. Mindkét animátor egy fél órában elmesélte és összefoglalta az állatok életét. 

Séta a tengernél

 Szerdán nem akartunk nagy programot, mert később is volt már, csak a tengerhez mentünk el. Toreilles tengerpartja teljesen más arcát mutatja így ősszel. A partokon télire felszedik a bárokat, kietlen part fogad bennünket. Gyönyörű! Nyugalmas, békés. Nem volt őrült hideg, de a gyerekeknek szokniuk kell, hogy fel kell melegebben öltözni. Daphnéval összevesztem, mert nem akart kabátot felvenni, Léopold csak pulcsiba és kiskabátba jött, a pulcsi alatt semmi nem volt és a kabátja is végig nyitva volt. Icipicit meg is fáztak. Ráadásul mezítláb sétáltak a homokban. 

De nagyon szép délutánunk volt, homokba rajzoltunk, kagylót gyűjtöttünk, kutyáztunk (nem a sajátunkkal), mert sokan jöttek ki kutyát sétáltatni. A fiúkkal nagyon szeretnénk egy kiskutyát, de még biztos várunk addig, amíg saját házba nem költözünk. 

A tengerparton azonban akkor is szél fúj, amikor a házunknál nem. Szeretem ezeket a pillanatokat, mert ilyenkor úgy tényleg együtt vagyunk, sokat beszélgetünk.

Szünetünk második hete

 Az óraátállítás Barcelonába ért bennünket. Így a szünet második hetében hozzá kellett szoknunk, hogy 17.30-kor már félig sötét van és hogy hamarabb hűvös van délután, így a programokkal igen össze kellett szednünk magunkat. Ez nem mindig volt könnyű, mert minden délelőtt dolgoztam, meg közben főztem és mire ettünk és elpakoltunk, délután három óra volt.

Kedden sikerült összeszedni magunkat és gyönyörű napsütésben ellátogattunk Ile-sur-Tet mellé. Itt olyan természeti karsztképződmények között sétálhatunk, mint Törökországban Kappadókiaában a Tündérkémények. Sok évvel ezelőtt jártam ott barátokkal, nagyon különleges élmény volt. 

A gyerekeket nem mindig tudtam könnyen összeszedni, de minden program végén megköszönték, hogy elmentünk valahova. Próbáltam minden nap kivinni őket, mert bevallom délelőttönként a tv és videójáték mellett tudtam nyugodtan dolgozni. 

A perpignani tündérkémények viszonylag kisebb területen fekszenek, kb egy órás program, így kiváló volt számunkra egy késő délutáni sétának.

2021. november 6., szombat

Hosszú hétvége Barcelonában

 Utolsó pillanatban eldöntött célállomás: Barcelona a hosszú hétvégére. Autóval egy óra negyven perc tőlünk. Utoljára 12 éve jártunk ott, az akkor még ott élő unokatestvéreméket látogattuk meg és Léopold épp a hasamban volt. 

Ez a város csodás, hamisíthatatlan hangulattal. Bevallom már szinte feledtem szépségét. Egy igazi tengerparti város, hatalmas kikötővel, jachtkikötővel, dombokkal körülvéve, tengerparti sétánnyal, mit sétánnyal fürdési lehetőséggel. Hosszú pálmasorok, repkedő papagájok szerteszét. 

Gyönyörű időnk volt, kivéve az első napot, amikor kifogtunk egy esős délelőttöt és borús délutánt. Ez elég ritka Barcelonában. Nem tartott sokáig, másnap már ragyogó napsütésben fedeztük fel a várost. Nem stresszeltünk, hogy mindent lássunk, hiszen bármikor visszajöhetünk, Perpignanból még közvetlen vonatjárat is van, ami egyenesen a város közepébe érkezik. 

A fiúk is évezték, Daphné is jól bírta a nagy sétákat. Kintebb volt a szállásunk és autóval jutottunk be a városba, de nagyon drága volt a parkolás, így máskor másképp szervezzük. Talán megpróbálunk bentebb lakni és tömegközlekedéssel mozogni a városban.

Sétáltunk a Ramblán, tettünk egy kört a híres vásárcsarnokban. Megcsodáltunk több Gaudi épületet. Jártunk a Park Güell-ben, találkoztunk Moszkvai magyar ismerőseinkkel, akiket 7 éve nem láttunk és akik kb. másfél éve költöztek ebbe a gyönyörű városba Moszkvából.

Utolsó nap a Montjuic városrészt jártuk körbe, ahova felvonó vitt fel bennünket. Innen nagyon szép kilátás nyílik a városra. 

Köszönjük a sok élményt Barcelona, ígérjük még visszajövünk!