2014. február 27., csütörtök

Újra Cseriben

Szó szerint Guillaume rábeszélt, hogy utazzunk el Leopold ovis szünetében Magyarországra. Összel annyira jól érztük itt magunkat, hogy valahogy nem tudtam rábeszélni magam, hogy télen is jó lesz. Azután a jegyek árát is mérlegelve úgy döntöttünk meglátogatjuk Pali papát. Gyönyörü enyhe téli idöt fogtunk ki. Ma is hétágra süt a nap.
Az utazás nagyon jól telt, teljesen együttmüködö kis csapatként utaztunk. A repülön evés elött pelenkát cseréltem, mindenki elintézte a dolgát és már jött is az ebéd. Megebédeltünk jo kis disznóólt hagyva magunk után, majd mindenki szusszant egyet. Leopoldon ismét csak elcsodálkozom, hogy milyen nagy és értelmes négy éves lett belöle, aki mindent megért és sokat segít nekem. Ferihegyen mindenkinek hangosan köszönt "szia"-val és a rendörök elött megállt és nekem magyarázta, hogy puskájuk van de nem lönek (puskaörület van nálunk, de eddig még elenálltam).
Seremetyevo moszkvai repülötérröl együtt indultunk olimpikonokkal, sportriporterekkel. Leopold megállt egy idösebb hölgy elött (aki rettentö ismerös volt nekem a sport világból) majd rámnézett:"anya, ez a néni mit sportol?". Visszakérdeztem:"szerinted?". "Szerintem snowboardozik"-válaszolta. Jót mosolyogtam és a hölgy is. Nem tudom mi tartott vissza hogy megkérdezzem nem-e mükorcsolyazó. Majd itthon nyitom ki a Nök lapját, amelyben egy riport oldaláról mosolyog az idösebb hölgy ezüst érmes mükorcsolyázónk :Regöczy Krisztina. Sajnálom, hogy ennyire pontosan nem emlékeztem, biztos nagy élmény lett volna Leopoldnak, hogy a magyarok nagy büszkeségét élöben láthatta.
Azóta minden délelött fürdöben vagyunk, délutan nagy alvás, kis séta és végetért a nap. Nagyon jól érzi mindenki magát!


2014. február 23., vasárnap

Férfiak napja

Ma ünneplik Oroszországban az anyaország védőinek ünnepét, ami egyben a férfiak ünnepe is lett. Na ezen nap alkalmából Edgárunk is összeszedte magát - hiszen ő is férfi - és a mai napon (lekopogom) visszakaptuk a régi Edgárunkat. Ránkijesztett, hova lett az a tündéri mosolygós kisfiú. Ma mindenki ragyogott, Léopold is azt mondta, hogy jobb így a fülünknek :-)
Még szombaton délelőtt is olyan fesztivált csinált, hogy nem bírtuk és gyorsan összeszedtük magunkat, kimentünk együtt a Vörös-térre, így volt békesség és nyugalom.Nem tudjuk pontosan mi történt a kis fejében és kis szívében, de kifordult magából és egészen keddtől szombatig kínlódott. Én úgy sejtem, hogy volt a betegség, mert nagyon magas láza volt 39 fölött bőven. Én hétfőn sokat nem voltam itthon, kedden volt a csaptörés: folyt a  víz a gyerekek fürdőszobájában, úgyhogy bele kellett rakni az etetőszékbe és kiüríteni a gyerekszobát, hogy ne ázzanak fel a bútorok, játékok. Közben mi nem voltunk itthon, majd hazaszaladtunk és mentünk is el Guillaume-al. Sok volt neki. Kedden délután kezdődött, csak sírt és sírt. Néha 10 percre abbahagyta. Mintha én kellettem volna neki, de ha a kezembe vettem ,ott is ordított. Ahogy már írtam, főzni szeretett volna napokon keresztül. Aludni enni nem akart. Közben a láza elmúlt, a betegségre már nem tudtam fogni.
Olyan péntek táján rájöttem mi lehetett: ha a kezembe vettem, mert sírt és leültem vele, ordított, ráborult a földre, vagy hanyatt vágta magát. Utána a kezembe vettem és felálltam, elhallgatott, majd mutogatott a konyha felé: irány főzni. Húúú, de félek mennyire veszélyes egy kisgyereknek a sütő környéke. De ha onnan elvettem, akkor megint jött egy órás ordítás. 
Na nem részletezem, de nem könnyű hetünk volt!
Ma buliban voltunk a gyerekekkel, egy kisbarát első szülinapját ünnepeltük. Bár fáradt volt, mégis mosolygósan, nyugodtan élvezte a társaságot. Léopoldról nem is beszélve, aki már tegnap óta ezta  vendégséget várta.
Holnap pedig irány Cserkeszőlő és Éljenek a férfiak, mert Nekem jutott belőlük!!

2014. február 20., csütörtök

Betegség, készülődés

Készülünk lelkiekben Pali papához, Léopold minden nap azt kérdezi, hogy akkor ma indulunk oviba, vagy Pali papához. 
Ritka enyhe februári időjárás van, plusz 3-4 fok. Nekem teljesen tavaszi hangulatom van. És míg mindenki arról beszél, hogy milyen csúnya koszos minden én virágzom, mint a tavaszi fák. Na de lehet itt még hó és hideg, előttünk két hónap. Bizony első telünkön, amikor tavaszi szünetben utaztunk haza Léopolddal Pali papához, hóból indultunk áprilisban.
Szóval bár saras minden és mi is állandóan, azért mégis felannyi idő felöltöznünk, nem kell meleg tea indulás előtt a két gyereknek, váltás kesztyű, ha a hógolyótól átázna. Sokkal könnyebb elindulni és tegyük hozzá, hogy kellemesebb is egy séta plusz 5-ben mint mínusz 15-ben.
Edgar kigyógyult, nagyon magas negyven körüli láza volt, kedden már napközben nem volt. Viszont nagyon anyás lett itt a betegség alatt, csak kezemben és főzőcskézve szeretne létezni. A mindene a főzés. Valamelyik délutáni annyira rossz hangulatban volt, hogy 10 perc nyugi után valamit tettem (például a konyha helyett - ahol főzni lehet - a szoba felé vettem az irányt) ami neki nem tetszett következett fél óra sírás. Láttam Léopold is nehezen bírta, Edgar még a kezemben is sírt keservesen. És aludni sem akart, jól megijesztett mi lesz az én jó alvó gyermekemmel. Mára kezdett normalizálódni a helyzet.
Ma délután egy hatalmasat sétáltunk , még a nap is sütött. Megálltunk a gyerekekkel egy harmónikás bácsika mellett, dobálták neki a pénzt (két lány és Léopold), ő pedig harmónikán játszotta a kacsatáncot. A gyerekek táncoltak és tapsoltak, kisebb színpadi produkció voltunk Moszkva egyik forgalmas belvárosi nyüzsgő részén.
Holnap karnevál az oviban, természetesen lovag lesz, de bánatára kardot nem lehet vinni-amit 100% megértek, én sem engedném.


2014. február 16., vasárnap

Valentin nap

Péntek este összeültünk egy valentin napi aperóra. Most először jutott eszembe, hogy három férfi vesz körül minden nap. Na jó, csak egy a többiek még kisfiúk, de akkor is, jó ez így nagyon. Kaptam egy gyönyörű csokor virágot és pedig készültem I LOVE YOU feliratú cookies-al, de sajnos nagyon gyatrán sikerült. Karácsonykor kaptam ezt a speciális sütikelléket, amivel elképzeltem milyen klassz sütiket lehet készíteni. Sajnos még a sütőlapon nagyon szép volt, de a sütőben úgy szétfolyt, hogy a feliratból végül semmi nem látszott. A biztonság kedvéért vettünk Léopolddal egy kis csokimeglepetést. Beszélgettünk Léopolddal egy kicsit, kíváncsi voltam tudja-e mi az a szerelem. Anaist választotta az ovis csoportjából, mint szerelmét. Úgy gondolom valamit ért belőle, mert kislányt választott.
Annyira megenyhült az idő, hogy plusz 4 fok van. és mi annyira felbátorodtunk, hogy jobban ki tudtunk merészkedni sétálni. Nem tudom emiatt-e ,de ma reggel Edgar lázasan ébredt. Egészen forró volt egész nap, az éjszakánk is roszzul telt, napközben nyöszörgős és a fülét piszkálja, fülgyulladásra gyanakszunk. Várok max. két napot, utána kihívom az orvost. Jövő hétfőig nagyon össze kell szedni magunkat, mert utána irány Pali papa, ott pedig vár ránk a fürdő!!
Léopold kapott egy IronMan-es maszkot. Nem a legszebb, nem is nagyon örültem neki, de teljesen szerelembe esett vele. Abban megy még sétálni is, mindenkit ijesztget az utcán és azzal aludta. Azt mondta ma este nekem, hogy megvédi a sötétben, azért van a feje mellett.

2014. február 15., szombat

Menne...

Mindenképp említést érdemel, hogy a héten szinte minden nap megállt egyedül Edgar, sőt 3 lépést tett is. Nagyon aranyos, mert látja, hogy valami nagyon újat csinál, mi szurkolunk neki, zavartan mosolyog, de megismételni soha nem hajlandó. Így aki lemarad, az tényleg lemarad. Tényleg nagyon szurkolunk neki, mert biztos nagy élmény lesz neki ra két lábán elindulni! Addig pedig tologatva járkál és az is nagyon tetszik neki. Olyan kis vicces látvány, ahogy valamit maga előtt tolva megjelenik köztünk!

2014. február 13., csütörtök

Enyhülés


 Kicsit megenyhült az idő. Mínusz kettő-négy körül van. A kb. három hetes nagy hideg után, egészen tavaszias érzésünk van. És nagyon jó, hogy a gyerekekkel kimehetek akár minden nap sétálni. A mi parkunkban kettő jégből készült csúszda is van! Sokat esik a hó is, de nincs elég hideg, hogy megmaradjon. Vagyis bizonyos helyeken megmarad, a járdán úton elolvad. Állandóan koszosak sarasak vagyunk. A hátránya az enyhe időnek, hogy szürkeség van és keveset süt a nap.
Megvettük a repülőjegyeket Pali papához, nemsokára egy hetet Magyarországon töltünk. Hezitáltunk, de Léopold szemszögéből nézve biztos, hogy jobb lesz egy hetet ott tölteni a két hetes szünetből. Minden nap elmondja, hogy menni szeretne, én is várom, jó lesz.

2014. február 9., vasárnap

Bania (orosz szauna)

Csütörtök este egy nagyon klassznak induló programban volt részem. Miután még decemberben kipróbáltuk a baniát, azaz az orosz szaunát Galina dácsájában, újból hasonló élményeket kerestünk. Moszkvában van egy híres bania, a Sanduni, ami külön bejáratú nőknek és férfiaknak. Egyik francia barátnőm szervezte ezt az esti kiruccanást. Voltunk vagy nyolcan lányok. A VIP rész helyett a sima baniaba fizettünk be. Miután leadtuk a kabátokat, egy padokkal, asztalokkal ellátott részbe léptünk be. Kicsit fura látvány fogadott bennünket. Mindenfele mezítelen, lepedővel teljesen, vagy félig eltakart nők beszélgettek, teáztak, vakargatták (igen!!), maszírozták magukat. Nekünk is mutattak egy helyet, ahol levetkőzhettünk. Mindenki előre egyetértett, hogy fürdőruhában nevezünk be ebbe a programba. Persze rögtön mutogatni kezdtek nekünk, hogy ez a szintetikus fürdőruha nem egészséges vegyük le. Úgy tettünk mintha nem értenénk, mit mondanak, de meg voltunk győzve, hogy egymást alig ismervén, nem fogunk levetkőzni egymás előtt.
Életemben sok szaunában jártam már, de ez volt a legmelegebb. Szigorúan filcből készült fejfedőben lehet bemenni, mert a meleg annyira megcsapja a fejünket. A kis társalgó rész után, egy nagyobb "fürdőszobába" léptünk be, ahol volt két nagy fadézsa jéghideg vízzel, egy jeges vizű medence, több zuhanyzó, több csap lavórokkal. Valamint egy függönnyel elszaperált helyiség. Na ebben a fürdőszobában a nők mezítelenül maszírozták, dörzsölték magukat, pakolás borította egész testüket, hajukat, arcukat. Átsiklottunk és egyenesen a hatalmas szaunába léptünk be. Rettenetes meleg csapott meg bennünket (wikipédia szerint 200 fok is lehet bennt). Lekucorodtunk a lépcsőre (emeletes volt a szauna!!) és vártuk mi történik. Közben a bátrabbak egyre feljebb húzódtak. Kuncogtunk, sutyorogtunk, de a benfentesek ránkszóltak, hogy csendben. Egy hölgy kinyitotta a fűtőrész ajtaját és a köveket megdobálta vízzel, majd mikor jó meleg volt. Hideg vízzel meghintett bennünket és a szauna falát. Ezt követően pedig törülközöt lóbálva a feje felett felkavarta a meleget. Izzadtunk rendesen.
Amikor már nem bírtuk, kiléptünk a fürdőszoba részre, ahol én először a hidegvizes medencét próbáltam ki. Jól bírtam, viszont, amikor kijöttem, alig álltam a lábamon és le kellett ülnöm. Nem voltam rosszul, hányingerem sem volt, de szédelegtem. A második kör után a jéghideg vizes dézsát próbáltam ki. Hát ez is egyedi érzés volt életemben, mert olyan hideg vízben még soha nem voltam, ami fájtt!!!Fájt a lábam ami a vízben volt!!Húúú!! (kérdezitek, hogy  akkor miért??? mert most vagy soha alapon ki kellett próbálnom).
A szauna zárt lassan így miután mindenféle maszkokkal és pakolásokkal helyreraktuk magunkat kivonultunk a teázórészbe megpihenni.
Volt egy előérzetem, hogy ez a bania esti programként nekem nem fog bejönni. A lányokkal még elmentünk egy közeli üzbég étterembe, ahol 23-kor hozták ki a vacsit. Én már hulla voltam.
És most jön a lényeg.A bania utáni éjszakán egyáltalán nem aludtam. Talán két órahosszát, de lehet, hogy még annyit sem. És ez volt a harmadik alkalom az életemben, amikor nem tudtam éjszaka elaludni egyáltalán. Úgyhogy nekem nem jött át az a pihentető érzés, amit a lányok éreztek utána. Ezért a továbbiakban megkímélem magamat az orosz bania-tól és maradok a jó kis hagyományos szaunánál, azokkal még sosem volt gondom!
Azóta beszéltem már egy másik francia lánnyal, akinek ugyanez az élménye volt a bania után!


2014. február 6., csütörtök

34 és 9

Megünnepeltük Guillaume szülinapját. Mi pedig 9 éve vagyunk együtt. Halad az idő. Szép évek vannak mögöttünk. Jó látni, amilyen örömmel ünnepel Léopold. Alig várja, hogy odaadja az ajándékot, fel sem merül, hogy neki is kell, tudja nagyon jól, hogy ez nem az ő napja. Aranyos volt, ahogy hozta velem a tortát, fújta el a gyertyát Guillaume-al és várta, hogy együtt énekeljünk. A Tajin d'agneau pedig első próbálkozásra nagyon jól sikerült. A férfias
mogyorótorta, ami szerintem nagyon finom és mutatós pedig már nem az első próbálkozás volt. A mi napunkat pedig tegnap ünnepeltük meg egy közeli nagyon hangulatos étteremben.

2014. február 2., vasárnap

A kisebbröl

Nagyon apás, mamát még alig mondogat nekem. Viszont papa, azt hajtogatja egész nap. Estefelé többször elindul hangosan papázva a bejárat felé. Ma reggel papázva ébredt. Ha pedig apa megérkezik a munkából kö kövön nem marad, falat szájban nem marad, mindent eldob és rohan papához ésss...Léopoldot ellögdösi, ütögeti. És mennyire látszik, hogy Léopold már nagyfiú, soha nem üt vissza. Guillaume egyszer mondta, hogy lelkiismeretfurdalása van, hogy Edgarral kevesebbet foglalkozik (ami szerintem csak egy csalfa érzés, csak annyival jut kevesebb idö Edgarra, hogy ök ketten vannak). Valamelyik nap megkèrdeztem, hogy még mindig van-e ez az érzés: "nem, már nincs" mondta határozottan. Nem tudom lesz - e ilyen vagy van-e, néha mondják "apja fia" "anyja fia". Most tudnám mondani, hogy apja fia. Persze ez még sokat csiszolódik és változik. Szívetmelengetö az az egyedi hanglejtés ahogy kiabálja napjában sokszor :"papa"!
Léopoldnak volt egy nagyon anyás idöszaka, csak engem fogadott el, láttam akkor milyen furcsa volt ez Guillaume-nak. Ez is alakult sokat, imádja Guillaume-ot.
Edgar imádja a fözést, nameg a hasát. Állandóan körülöttem somfordál és pakolja az edényeket, csörömpöl velük amennyire csak tud. Nagyon nehéz így fözni, hogy állandóan a lábam alatt van. Mutogat a tüzhelyre, látni akarja mi készül. És utána az evés. Jól eszik, a mennyiséggel nincs gond. De már a pürét alig fogadja el, mindent meg szeretne kóstolni, amit mi eszünk. És sajnos sok mindent nem ehet, amit mi eszünk. Az allergiát ki kell derítenem, itt az idö, hogy a kisérletezések helyett egy egyszerü teszttel kiderítsük mi lehet az oka.
Még nem jár, de már nagyon lenne kedve, csak nem mer egyedül nekivágni. Eddig inkább négykézlábra ereszkedett, pár napja pedig ami mozgatható (leginkább székek, de fellépö is vagy kisfotel) maga elé kapja és boldogan sétál. Nagyon büszke ilyenkor magára. Léopolddal nagy versenyeket csapnak, futkosnak, ütköznek és nagyokat nevetnek.
Rendkívül expresszív. Olyanokat mérgeskedik, amit ennyi idösen, de késöbb sem csinált Léopold. Hasra vágja magát, fejét a föld felé fordítja és kiabál vagy sír. De ha ketten vannak a kezünkben akkor képes Léopoldot megütni lökdösni mérgeskedve. Féltékeny.  És ha valamit nem akar Léopoldnak visszaadni, akkor eldobja messzire. Bennünket is megüt ha bemérgesedik. Mégcsak 15 hónapos!!!!
Délután pedig erősen mérgeskedik, hogy le akarom fektetni. Nem fogadja el a cumisüveget (tudja, hogy azon beájul) és mutogat az ajtó felé.