2026. április 19., vasárnap
Megkezdődött a tavaszi szünet
Kalandos hazaút
Mégegyszer leírom, de nagyon fáradt voltam hétfő este, amikor repülőre ültem. Ilyenkor ugye nem csak az az izgalom, hogy jól érkezzek a repülővel, de még haza is kell vezetnem két órát Barcelonából Thuirbe az elektromos autómmal.
Na épp felszálltunk és elérzékenyülve néztem le, csodáltam a kivilágított Budapestet, már a Velencei tó felett jártunk, illetve köröztünk, amikor bemondták, hogy a gép madárral ütközött és ezért van égett büdös szag a gépen. Szóval megvártuk és köröztünk hogy leszállhassunk, vissza kellett fordulnunk, tűzoltók vártak a reptéren. Azt nem tudtuk még mi vár ránk, az sem volt biztos, hogy hazaérek aznap. De teljesen szerencsés módon találtak egy gépet, amire két óra múlva át tudtunk szállni, így két óra késéssel indultunk és emiatt este nyolc helyett este tíz után érkeztem Barcelonába. 30 %-ra volt töltve az autóm, kb 70% kell hogy hazaérjek, így mindenképp meg kellett állnom tölteni. Guillaume átküldött egy útbaeső töltőt amit nem olyan egyszerűen, de megtaláltam, feltöltöttem az autót biztos ami biztos 80 %-ra és elindultam. Féltem, hogy be ne aludjak, mert egyszer volt egy olyan utam, hogy nagyon necces volt a bealvás. De most egyáltalán nem, ráadásul betettem a 3 órás nemzetközi sajtótájékoztatót és mivel arra figyeltem, egyáltalán nem volt aludhatnékom. Az utak teljesen üresek voltak éjszaka, meghúztam 140 - 150 -e suhantam, csakhogy ahogy suhanok és rápillantok a töltésre látom, hogy baj van. Nem lesz elég hazáig, töltőt kell keresnem. Hajnal kettőkor hívom Guillaume-ot, hogy keressen töltőt, mert nem lesz elég hazáig, kérdezi hol vagyok, mondom nem tudom, honnan tudjam hol, hazaúton. Azt viszont tudtam, hogy Jonquera-ig , ami a határ spanyol felén lévő település még kibírom. Guillaume így talált is egy gyorstöltőt, ahol 40%-ra feltöltöttem az autót. Persze, hogy időközben azt is megtudtam - és kérlek ne nevesetek ki, de én technikai antitálentum vagyok ezt őszintén bevallom- , hogy nem szabad ilyen gyorsan menni, mert az nagyon eszi az elemet. Akkor innen már csak a megengedett 110-el nyomtam a pedált, és Thuir mellett kanyarodtam volna ki a pályáról csakhogy le volt zárva, ami sajnos azt jelentette számomra, hogy 15 km-t tovább kellett mennem a következő kijáratig és onnan ugye visszakanyarodni, ami plusz 30 km-t jelentett a tervezetthez képest, így megint rezegett a léc, hogy elég lesz-e. Elég lett és végül épségben hajnal háromkor begurultam a garázsba. Másnap hatkor keltem, hogy lássam a családot, de miután elmentek a suliba még kilencig durmoltam. Volt már ennél szerencsésebb hazautam.
Boldog, rendszerváltós pillanatok
Csak szerényen ünnepeltünk és már nagyon nem kívántam, mert hulla fáradt voltam és néha azt éreztem, hogy a szememet ki kell támasztani, különben lecsukódik, mégis mondtam apukámnak, hogy abból a könnyű kis fehérborból hozzon már egy pohárral, s így koccintottunk a végeredményre. Reményteli boldogság járta át a szívemet, hogy valami változás talán csak fog történni ebben a szép kis országban. Hogy a reménytelen búskomorságot átveszi valami reményteljes bizakodás és ha nem is rögtön de szép, lassú de magabiztos lépésekkel változni fog a politika, a közhangulat, heyreáll a demokrácia és meg tudjuk még óvi a jövő számára mindazt ami felépült ebben a kis országban. A világ szeme rajtunk volt és Hegedűs doktor táncán, ami a legőszintébb kifejeződése volt annak, amit sok magyar ember érzett vasárnap este.
Valahogy most a repülőre is máshogy szálltam fel hétfőn este: mert mindig hatalmas öröm hazamenni, de ugyanolyan öröm visszatérni a családomhoz a boldogsághoz, mégha én azt egy másik országban is találtam meg. És mindig könnyen hátrahagytam Magyarországot, nem tagadom, hogy én már nem tudnék visszatérni oda élni. De most valahogy folytogatta valami a torkomat, ahogy visszatekintettem a repülőről és tiszta szívemből arra gondoltam, hogy legyen ugyanolyan folytatás, mint amilyen a kezdet, hogyha egy nap meg tudta mutatni a magyar nép, hogy nem csak utálkozni, hanem összefogni is tud, akkor ezzel az összefogással, támogatással valami pozitív épülhet. Ebben az évben 18 éve, hogy elhagytam Magyarországot, de a hazám az mindig Magyarország marad.
Én ezzel a táskával utaztam: a magyar színekkel és a reménység szimbólumával. Daphnénak készültek és most kölcsönkértem tőle, mondta, hogy vigyázzak rá és mindenképp adjam vissza.
Teljesen leépültem ezalatt a pár nap alatt , olyan szinten kimerültem érzelmileg is, hogy rég voltam ilyen fáradt állapotban. Az osztálytalálkozó, a szavazás és apukám látogatása, érzelmi cunami. Eleve már az utazás előtti napokban keveset aludtam, pénteken amikor Barcelonából indultam, már négykor talpon voltam, hogy ötkor indulni tudjak a reptérre. Utána a szombat esti buli, majd vasárnap este a választások, és a kalandos hazautam,amit egy másik posztban mesélek el. De nagyon feltölött és sokat jelentett nekem, bármennyi fáradtságot megért, nem is beszélve arról, hogy két éjszaka után már teljesen egyenesben voltam.
2026. április 12., vasárnap
Napfényes vasárnap kis falumban
Harminc éves érettségi találkozó Kecskeméten
Harminc éves érettségi találkozóra utaztam haza Magyarországra ezen a hétvégén, ami tökéletesen jött ki abból a szempontból is , hogy szavazni is el tudtam menni egy kényelmes vasárnapi ebéd utáni séta alkalmával.
De térjünk vissza arra, hogy mennyire fantasztikus gimis osztályom volt Kecskeméten, mennyire meghatározó volt életemben ez a négy év, formált bennünket, összekovácsoltak a koleszos élmények. Életre szóló barátságok alakultak ki közöttünk, a mai napig bármikor is találkozunk ugyanúgy folytatjuk a beszélgetést, könnyesre nevetjük magunkat, olyan szóviccek sziporkáznak, amiket csak mi értünk, de úgy vagyunk együtt, mintha nem telt volna el 30 év azóta. Egyértelmű volt, hogy nem hagyhatom ki és már tavaly mondtam Guillaume-nak, hogy ez olyan program, amit nem szeretnék kihagyni, hacsak lehet. Így korán bekerült a naptárba és nem lehetek elég hálás Guillaume-nak , hogy elenged, hogy bevállalja a gyerekeket egyedül. Ezért is rövid a látogatás, hétfőn már utazom is vissza.
De szuper jól jött ki, hogy szavazni sem Barcelonába kellett utaznom, csak macerás megoldani oda eljutni, bár ha arról lett volna szó, oda is elmentem volna. Négy éve is megtettem, akkor Barcelonában szavaztam.
Hatan aludtunk egy belvárosi hotelben , ahova délután 3-kor érkeztem, majd még egy jó barátnőmért kimentem az állomásra, készülődtünk és irány az étterem, a belvárosi csárda. Itt már ekkorra sokan összegyűltek. 24-en jöttünk össze a kb. 30 fős osztályból úgy, hogy 2-en már meghalltak, szerintem ez kiváló arány. Együtt koccintottunk, megnéztünk egy halom előkerült 30 éves videófelvételt a szalagavatóról, a táncokról. Külön meghatódtam ahogy az egyik videófelvételen anyukám is feltűnt, ahogy az osztályfőnök mellett áll és adogatja a szalagokat. Meghatódtam, gyönyörű volt, belémnyillalt , hogy tényleg ott volt minden fontos pillanatban, hogy soha semmit nem hagyott ki velem kapcsolatban, sajnálom, hogy sok-sok szép pillantot nem tudtam már megosztani vele.
Hajnal egyig az étteremben ücsörögtünk, onnan már úgy rugtak ki bennünket, majd elsétáltunk a belvárosi bulinegyedbe és ott beültünk a legtovább nyitvatartó bárba, ahonnan szintén hajnal kettőkor el kellett jönnünk. Onnan már a szállodába bandukoltunk vissza, de fájó szívvel búcsúztunk és szíve szerint mindenki még beszélgetett volna, de hamar eltelt ez a pár óra. Szerencsére páran még a reggelinél is másnap beszélgettünk, végül 11-kor indultam vissza Cserkeszőlőre.
Hatalmas élmény volt, vidém megható pillanatokkal és sok-sok beszlóélgetéssel sztorizgatással!!
Húsvétunk képekben
![]() |
Nagyon finomakat főztem ismét Húsvétkor. Szombaton sonka, kolbász, tojás volt a menü, édességnek aranygaluskát rendelt Guillaume. Vasárnap délelőtt együtt elmentünk a húsvéti misére, miközben sült a báránycomb 3 óra hosszáig 160 fokon. Isteni lett, 3 óra hossza után csak úgy kihúztam belőle a csontot, vajpuha lett a hús és a vastag falu fémedényem 100 százalékos sikert jelentett ebben az esetben is. A gyerekek nagy örömére Kinder Bueno torta készült vasárnap desszertnek Szécsi Szilvi youtube receptje alapján. Csak biztatok mindenkit, hogy próbálja ki, mert biztos mindenki kedvence lesz , nagyon mutatós és nem bonyolult elkészíteni.
Daphnéval tojást festettünk szombat délelőtt, nagyon boldog volt, tojást berzseltünk szép mutatós tojások készültek , amihez először növényeket gyűjtöttünk a kertben , majd szépen megfestettük harisnya segítségével őket.
Vasárnap a tengerparton pihentünk, szombaton pedig csak úgy itthon, mert teljesen borús lett hirteen ismét az időjárás.
Pár kép erről a szép ünnepi hétvégéről!
2026. április 9., csütörtök
Beköszöntött a nyár...Húsvétkor?
Múlt héten még orkán erejű szél tombolt és rendkívül hidegek voltak, téli kabátban jártunk, de mindenki azt beszélte egymás között, hogy hétvégére jön a szép idő. Már-már hihetetlen volt. És valóban, felébredtünk szombat reggel, kisütött a nap és elállt a szél, teljesen.
Egy ajándék volt Húsvétra a szép idő. Úgy terveztük, hogy hétfőn elutazunk Spanyolországba. Szombaton Léopoldnak meccse volt, így szombaton délután az ünnepi ebéd után, itt helyben mentünk el a tengerhez Barcares-be, mert hirtelen vasárnapra nagyon felmelegedett az idő: 25-30 fok lett, és teljes szélcsend. Ezen felbuzdulva mi Daphnéval meg is fürödtünk a tengerben. Talán ilyen korán még sosem mártóztam meg a tengerben a 4 év során.
De csak mutatóba lett ilyen szép az idő. Mivel a vasárnapi meccset megnyerte Léopold , hétfőn is játszott, így azt beszéltük meg, hogy korán indulunk és korán jövünk vissza Spanyolországból, hogy a délutáni meccsre odaérjen. Azonban hétfő reggelre leereszkedett a köd és be is borult, hideg lett. Nem indultunk semerre, mert egyáltalán nem volt tengerparton sétálós és a parton heverészős idő.
Mi délután Daphnéval visszamentünk Barcaresbe, ahol egy hatalmas több emeletes hajó alakú játszóteret vasárnap fájó szívvel és sírósan kellett otthagynunk, mert igyeekeztünk a fürdőzés és tengerpartozás után haza a teniszmeccsre.
Mindenesetre szép emlék maradt a vasárnapi, idei első fürdőzés, amit Guillaume meg is örökített képekben.
2026. április 8., szerda
Leopold húsvéti teniszmeccsei
Az úgy alakult, hogy Léopold benevezett egy felnőtt teniszversenyre. A ranglistán kicsit vissza csúszott az elmúlt években, mert nincs ideje versenyekre járni és az ott nyert meccsek alapján tudna előre haladni. Azért néha jobban megjön a kedve, ilyenkor fellángol benne a küzdeni akarás és hirtelen felindulásból benevez egy versenyre. Guillaume rábeszélte, hoyg már 16 éves próbáljon ki egy felnőtteknek szóló versenyt. Jól tette, mert sorra nyeri a meccseket és olyan boldog tőle, mert most ez biztos sokat javít a ranglistán való elhelyezkedésén. Múlt héten csütörtökön vittem az első meccsre a szomszéd faluba. Hatalmas szél süvített egész múlt héten, amikor kitettem a pálya mellett azt gondoltam, hogy fél óra és biztos hív, mert lefújták a versenyt (Pollestre-ben lőttem gyors egy szép fotót, nagyon kis helyes falu ez is, 20 percre tőlünk). Guillaume hozta haza és boldog volt, hogy megnyerte, örömmel vágta le az asztalra a finom rosét, amit a résztvevőknek osztottak. Azóta játszott hétvégén is két meccset, mindet megnyerte, így tovább jutott a csoportkörből és a héten is folytatja versenyt, holnap lesz a következő csoportban az első meccse.
Nagyon örülök neki, azért is persze , mert nyert és azért is mert sportol és mozog. Elkezdett most edzőterembe is járni, szerintem ez tipikus a kamasz fiúknál, míg a lányok a körmükkel és a sminkeléssel kezdenek többet foglalkozni, addig a fiúk ismot építenek. Így, hogy többet sportol, egészségesebben is eszik, hallom, hogy egymás között is megosztják az egészséges étel tippeket. Biztos hihetőbb minden , ha egy barátja mondja, mintha a szülei :-)
2026. április 7., kedd
Saint Patrick napja a suliban
Március 17-én van Szent Patrik napja. Szent Patrik Írország védőszentje, Írországban és mág sok más országban ez a nap munkaszüneti nap is. A reménység napja és többek között a háromlevelű lóhere a szimbóluma, ami a szentháromságot jelképezi.
A gyerekek iskolájában is ünnep van, egy pénteki napon a Írország színeibe (zöld, fehér, narancssárga) öltözve kellett iskolába menniük, rajzverseny volt meghírdetve a nagyobbaknak és a kisebbeknek is a Reménység témájában. Egész héten gyűjtés volt a szegényeknek: élelmiszert, ruhát, higéniai dolgokat gyűjtöttek a felső tagozatosak.
Edgár is benevezett a rajzversenyre és Daphné is nagyon készült, sajnos azóta sem volt eredményhírdetés, nem tudom mi bonyolult kiválasztani, hogy melyik rajz lett a legszebb, a gyerekek már fejben máshol járnak, pedig nagyon készültek.
Daphné egy kis zöld kalapot barkácsolt hajráfjára, zöld filcből lóhere kitűzőt készítettünk a pólójára és a cipőjére, ugyanis a legeredetibb jelmez is értékelve volt (vagyis azóta sem hallottunk róla, mármint, hogy ki nyerte, pont mint a rajzversenyt).
Egész nap programok voltak, kincskeresés, éneklés, közös ír reggeli a nagyobbaknak, és további más közösséget építő programok. Daphné nagyon boldogan jött haza!
2026. április 4., szombat
18 éves házasok vagyunk idén és 21 éve vagyunk együtt
Március 22-én 18. házassági évfordulónkat ünnepeltük . Szűk körben, a legszűkebben, egy sima szeles hétvégén. Mert ismét nagyon hideg és szeles hétvégéink voltak, már egy hete süvített ismét a szél, hozva néha esőt is. Ismét volt pár hétvége , amikor leginkább itthon tettünk vettünk. Nagyon ránk fér már a szép idő, mert ez az idei tél sok meglepetést rejtegetett időjárás ügyileg.
Daphné ismét rövid hajjal
Múlt hét végén ismét levágattuk Daphné haját . Egyelőre megelégszik a közeli thuiri fodrásszal (Ezt azért írom, mert eleinte a fiúk is megelégedteka helyi fodrásszal, de ma már a két fiú két külön helyre jár fodrászhoz, természetesen elég messze van mindkettő.), aki egyébként nagyon szépen és alaposan levágja a haját, majd egy óráig bíbelődik vele. S eszembe jutnak a régi idők amikor egy vasárnapi hajmosás után kb. 10 perc alatt vágtam le a haját. De ő kérte már, hogy igaz fodrászhoz szeretne menni. Én sem bántam, hogy fodrász vágja le a haját, mert ahogy nőtt Daphné a haja is egyre erősebb lett és már nem könnyen vágtam le én neki.
Kicsit nosztalgiázva gondolok vissza, hogy milyen szép volt hosszú hajjal (is), amit minden reggel gondosan megfésültem és frizurába rendeztem. Most ez úgy zajlik, hogy reggel gyors berohan a fürdőszobába, megfésüli a haját és már indul is. Tény, hogy sokkal gyorsabb és praktikusabb. Ezzel a nagylányos hajjal is nagyon szép.

















.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)















