Kovászos kenyerem

 Na, tádááám, a kenyerem elkészült. Ízre tökéletes lett, kérge szép, egyetlen hibája, hogy lapos lett. De arra gyanakszom, hogy nem kelt eleget. Másfél-két órát a szobában és lehet, hogy kellett volna neki egy éjszaka a hűtőben. A családnak ízlett, egyiket megettük, ami egy kicsit magasabb lett, a másik laposat felvágtam apró kockákra és jó lesz zöldségkrém levesbe.

De nem adom fel (ezt sem), tovább kísérletezgetem. Köszönöm a sok ötletet, most jöhetnek a kenyérreceptek. Tudom, abból is rengeteg van az interneten, apukám is mindig azt mondja hogy "guglizzam" ki. De én szeretem azokat a recepteket, amit már valaki elkészített és bevált neki. 

Íme a nagy ő:

Múlt hétvégénk képekben

 Szombat este eljutottunk étterembe. Húú, nagyon szuper, különleges étteremben voltunk: Le 17, Perpignanban. A gyerekekre (és magára) Léopold vigyázott. 

Nekikezdtem a húsvéti vásárba (suli) megvarrni a nyuszikat. Játszótéren szabtam ki őket szombat délután. Tegnap elvitték a felét, mint a cukrot, így még egy adagot bevállalok, hogy legyártom.

Daphné szülinapozott vasárnap délután, s mivel elég messze volt, én is ott maradtam vele. Nem túl könnyű beszélgetéseim voltak a szülőkkel, témák: 1. felesleges a sok gyerek, nincs idő magadra, minek annyi. 2. nők függetlensége, a független és szabad nők azt érzik több gondjuk van a férjükkel, mint  a gyerekkel. Nehezen árultam el, hogy 3 gyerekem van (ami még szerintem nem extrém kategória, vagy lehet, hogy lassan annak kezd számítani?). A nők függetlenségébe vetett hit pedig az individualizmusból is táplálkozik és azt is erősíti tovább. Sok nőn látom magam körül, hogy minden nehéz, főleg a házimunka , a gyerekekről gondoskodás. De kérdem én, abba a csomagban hogy család és gyerekek, nem tartozik bele a házimunka? Előttem dolgos szülők képe él, rengeteget gürcöltek, anyukám minden pénteken hajnalban kelt, hogy a heti takarítást munka előtt elvégezze, munka után pedig a földekre ment, velem együtt (feladatom volt, hogy inni vigyek neki,mikor a sor végére ért). Persze, értem azt is, hogy legtöbbször az idővel van gond talán nem is szándékkal. Futunk, loholunk és elfelejtjük megélni a hétköznapi élet pillanatait,  magát az életet, hogy vagyunk egymásnak és egymásról gondoskodhatunk.

Lila akác

 Nagyon szép lett a kertem tavasszal. Nagyon élvezem, hogy csak ültetni és gondozni kell. Nincs sok fa, vagy nagy gyep terület. Óvatos vagyok, mert nagy szárazság várható, fogalmam sincs mi marad meg. Inkább cserépbe ültetek, talán könnyebb gondozni és locsolni: Ki a földbe csak óvatosan. Előre inkább mediterrán növényeket tervezek: banánfát, az elefántfül pálmát és papagájvirágot.  Hátulra pedig inkább levendulát és hortenziát valamint a nagy déli kedvencemet a murvafürtöt, ami egy kúszócserje és jól bírja a meleget és a szárazságot.

A garázsunk körül kivirágzott a lila akác, csodálatos a látvány és az illata se semmi. Dolgoznak nagyon a méhek is. 

Daphné nagyon aranyos volt, mert sokszor kint kapirgál a kertben velem, vagy fára mászik, vagy főz növényekből. Sokat magyarázok neki a növényekről, szeretném átadni a természet szeretetét neki is. Ahogy magyarázok, ültetünk, locsolunk, gondozzuk a virágokat, egyszer csak megszólal: "Anya, Te úgy tűnik nagyon szereted a virágokat.".

Pár kerti kép: 

15 éves házasok

 15 éves házasok vagyunk pont ma. Nagyon remélem, hogy ez még csak az eleje és még sok-sok évig élvezhetjük a közösen eltöltött pillanatokat. A szerelem és bizonyosság összekötött bennünket. Mit írhatnék, csak annyit,  ez ma sem változott. Olyan embert választottam, aki szeret, megért, támogat, meghallgat, akivel tudtam, hogy családot alapítani érdemes volt, aki gondoskodik rólunk és akiről én is szeretettel gondoskodok. Akivel együtt hálát adhatunk annak a sok szép dolognak, ami megtörtént velünk!

Éljen az ifjú pár 😂

(Annyira kutattam egy fotóért, de nem találtam digitálisat hirtelen. Nem adfom fel.)

Tekerek Thuir körül

 Ma délután pedig Daphnéval bicajjal mentünk a délutáni tornaórára. S míg ő tornázott, én is mozgásban maradtam: elbicajoztam a virágzó gyümölcsfák felé, amiket nap, mint nap megcsodálok az út mellett, ahogy hozom haza a gyerekeket autóval. Ez a régió nagyon híres a gyümölcseiről, Céret-ben például cseresznye ünnep is van.  Az első ott érett cseresznyéből pedig egyenesen az Elysé palotába is visznek. Nem tudtam, de Franciaország őszi-és sárgabarack termelésének egy negyede ebben a régióban történik.

Nagyon élveztem a tekerést a ma délutáni napsütésben. Még egy klassz kertészetet is felfedeztem az úton. S amint bekanyarodtam, hát kit látok: Véronique-ot, a nyugdíjba ment iskolatitkárnőt. Akkorát nevettünk, mert biztos nem számított rá, hogy én egy szerdai délutánon oda begurulok bicajjal. Kérdezte, hát én itt mit csinálok (gyerekek sehol)? Mondtam fényképezem a gyümölcsfákat: fájt a hasunk annyira nevettünk. 

Gyönyörűséges dél-franciaországi tavasz

 Nagyon melegszik az idő. napközben felszökik 25-26 fokig és ragyog a nap, aminek már az erejét is lehet érezni. De még a háttérben látni a havas Canigou-t. Valamelyik éjszaka rémálmom volt: költöztünk. De a képeket nézve ugye értitek miért mondom, hogy "rémálom". 

A második kovász nevelésem

 Hát az az igazság, hogy az elsőt ki kellett dobnom. Nekifogtam újból. Újat kevertem. Megnéztem Limara leírását is. Meg ez az első jó volt arra is, hogy jobban ráérezzek, mikor is kell etetni. Mert, amíg  szigorúan követtem a videókat, addig nem is tudtam/láttam, mikor is kell etetni. Na meg rájöttem arra is, hogy szerintem nálunk nincs elég meleg a kovász neveléshez, szóval az első bekeverés után, több, mint egy napot, majdnem kettőt kellett várnom, hogy először megetessem. Napközben kiteszem konyharuhába tekerve az ablak mellé, úgy érzem, ez nagyon jót tesz neki. Szépen megemelkedik, habos, buborékos lesz. Remélem ebből már kenyér is lesz. De még előtte jó pár napig etetgetem. Lisztet is váltottam, fele arányban kenyérliszt, fele arányban rozsliszttel etetem.

Paulilles öböl

 Szombaton elég nagy zuháré volt itt délen. Nem bántam, mert a növényekre ráfért. Délelőtt piacoztunk, majd Edgár kézilabda meccsén szurkoltunk. Délután pedig pihi volt és vártuk Guillaume-ot haza, akinek céges programja volt Barcelonában.

Vasárnapra szép időt mondtak, a szombati bentlét után kikívánkoztunk a szabadba. Délelőtt lefutottunk egy új útvonalat, ami a környékünk pici falvait köti össze. Ideális ez a tavaszi idő futáshoz. Délután pedig a Paulilles öbölbe mentünk sétálni. Borús volt az idő arra, pedig délelőtt nagyon szépen sütött a nap itt Thuirben. Ez az öböl Spanyolország felé fekszik, ott ahol az öblök már sziklásabbak, kavicsosabbak és kevésbé homokosak. A part és az öblök mentén egy túraútvonal is halad, szeretném majd ezt is bejárni.

Nem is tudtuk, hogy ebben az öbölben nem csak fürödni lehet, hanem egy park található mellette kis bemutató házzal, ahol a terület növény, és állatvilágát mutatják be. Itt található egy régi dinamitgyár maradványa is, amit Nobel Alfred és Paul Barbe alapítottak a mediterrán parton. Az volt a céljuk, hogy az egész világot ellátják innen dinamittal, még kikötő építése is tervben volt, ami ezután természetvédelmi okokból hiúsult meg. 

Ennek a tengerparti területnek a látványossága is a domboldalakba teraszosan ültetett szőlőtőkék, ahogy becsíkozzák a lejtőket. Nagyon érdekes ebben a régióban, hogy ezen a kis területen mennyi fajta különböző földrajzi terület és egyben látványosság található. Egyszerűen nem győzünk a végére érni, de még nem is akarunk!

Szent Patrik ünnepe a suliban

 Szeretem az iskolájukban, hogy a kemény munka mellett jut idő szórakozásra. Karácsony előtti héten például minden nap buli van. Spirit week nevű rendezvény egy hétig tart és ilyenkor is minden nap programok vannak. Mivel az iskola 3 éves kortól 14-ig fogadja a gyerekeket, így sok programban közösen vesznek részt a kicsik és a nagyok. Szokott lenni Tehetségek estéje, ahol a gyerekek megmutathatják, hogy az iskolai tananyagon kívül miben kiemelkedőek. És megrendezik  Saint Ptrick ünnepét (Írország védőszentje), amikor minden gyerek zöldben jön iskolába, délben suli buli van, az egész iskola együtt táncol (tanárok is), ping-pong verseny van és különböző vetélkedők egész nap.

A péntek délutánt én is az iskolában töltöttem Szent Patrik ünnepe alkalmából. Daphné különösen boldog volt, hogy a szülői munkaközösség tagjaként én is árultam uzsonnát a gyerekeknek. Ilyenkor én is élvezem, hogy belekukkanthatok egy kicsit az ovi-silu életébe, látom a tanárokat egy kicsit másik oldalukról is. 

Tami a pék

 Miután visszatértünk a síelésből nekiláttam a kovászkészítésnek. Szabi videója alapján kezdtem el. Nem, nem volt olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam. Talán mondhatom, hogy így a kilencedik napra kristályosodott ki, hogy mi is az etetés, pontosan mikor kell etetnem a kovászt. 

Olyan a konyhám, mint egy boszorkánykonyha, amikor etetek: nézem a videót, mérek, keverek, agyalok. 

Most úgy gondoltam, hogy elég erős a kovászom (de tartok tőle, hogy csak gondolom), így gondoltam holnap reggelre felfuttatom és sütök egy próbát. A hűtőbe is teszek kovászt, hogy ha újból neki szeretnék futni, akkor legyen mihhez nyúlnom. Nem olyan világos az egész még. Csak annyit tudok, hogy nagyon szeretem a kelt tésztákat, sokat készítek is. Annyira szeretném, ha sikerülne, ha nem is most elsőre.

Apukám csak annyit mondott nekem, mikro elújságoltam, hogy kovászt nevelek kenyérsütéshez: " Jajj Tamara, hát kell még ez is neked?" 😂 

Egyébként nem csak Szabit olvasom, hanem több más videót is megnéztem: Limara, kenyér_művész (akit az instán találtam), kovászlabor. Illetve egy jó barátnőm férjével is forró dróton vagyok. Mindig látom a facebook-on milyen csodás kovászos kenyereket süt.

Mindenképp jövök a végeredménnyel. Addig is köszönöm, hogy írtatok és javasoltátok, hogyan is kezdjek neki.

Nyárias hétvége

 Vasárnap nagyon melegre fordult az időjárás. Élveztük!!!! Rövidnadrág és póló, micsoda álom, hogy a házban is több, mint 20 fok van.

Egy nagyon klassz, magyar-francia csapat verődött itt össze Dél-Franciaországban, pontosabban Perpignan körül. Családos, vegyes párok, de van aki két magyar él itt már régebb óta a régióban: orvos, biológus, vegyész stb.  Decemberben én hívtam meg a csapatot Szilveszter előtt, az a  találkozó is nagyon jól sikerült. Márciusra be volt tervezve a következő. Megbeszéltük, hogy mindenki készül valamivel, nekem az előétel jutott: taboulet-t készítettem. E mellé bevállaltam egy nagy adag pogácsa elkészítését azzal a recepttel, ami mindenkit elvarázsol. Frissen sütöttem ki reggel és nagyon gyorsan elfogyott a még meleg pogácsa.

Éváék kertje egy igazi paradicsom gyönyörű egzotikus növényekkel. A teraszon ültünk le, itt is fogyasztottuk el a gulyáslevest. Pálinkával koccintottunk erre a szép napra.  Nagyon jó hangulat volt. Egy pár (akinek a gyerekei ugyanabba a suliba járnak, mint az enyémek) két kutyával érkezett: Este és Reggel (igen, így hívják a kutyákat!) afgán agarak. A gyerekeknek a szavukat sem hallottuk, annyira jól elvoltak. Túrták a sarat, hintáztak, fára másztak, várasat játszottak. Daphné igazi, koszos, boldog, fáradt gyerek volt, olyan, amilyen én voltam szinte minden nap gyerekkoromban. Reméljük hamar lesz folytatása ennek a napnak! A képek magukért beszélnek:

Léopold teniszmeccset nyert

 Léopold benevezett itt helyben a thuiri teniszklub által szervezett teniszversenyre. Nagyon szeretne javítani a helyezésén, ehhez pedig meccseket kell nyernie. Pénteken este így suli után leraktam Edgárt a kézilabdán, hazamentünk a többiekkel és kb. 20 perc után indultunk a  meccsre. Nagyon izgult mert az ellen játszott, aki ellen veszített nem is olyan régen, az előző bajnokságon. Biztattam. 

Tehát megérkeztünk Daphnéval, Léopold elkezdett játszani, közben elszaladtam Edgárért, akinek végetért a kézilabda. Guillaume érkezett a versenyre, egy darabig együtt néztük, majd váltottuk egymást: ő maradt én hazamentem a ksiebbekkel. Hatkor kezdődött a meccse és kilenckor lett vége. Három szettet játszottak, hulla volt. Megnyerte a meccset, nagyon boldog volt, mi pedig büszkék, hogy egy hosszú, fárasztó hét után is még belevág egy 3 órás meccsbe.

Mivel ezt a meccset megnyerte, folytatódott a bajnokság. Másnap, szombaton délután került sor rá. Nagyon szomorú volt, hiszen hatalmas erejű szélben kellett versenyeznie. gyorsan véget is ért a meccs. Így is büszkék voltunk rá, szeretném motiválni, hogy folytassa, amíg csak lehet a teniszt. A mozgás miatt, nem a verseny és a nyerés miatt, annak csak azért szurkolok, hogy egy újabb győzelem további lendületet adjon neki. 

Dolgos vasárnap

 Szombaton délben szerencsésen megérkeztünk Thuirbe. Ringó, drága cicánk jött elénk, biztos örült, hogy megérkeztünk. Úgy tűnt, hogy formában van. A szembeszomszéd öreg úr minden nap átjött megetetni, pedig csak annyit mondtam, hogy minden második nap elég jönni. Ő azonban aggódott, nehogy idegen macskák elegyék az ennivalót, így minden nap átjött körbenézni, megetette a macskát, felállította az elborult virágokat és körbejárta a házat. Hála, hogy ilyen szomszédaink vannak.

Állítólag hideg és szeles volt az idő, mialatt nem voltunk. Ma azonban verőfényes napsütés és meleg idő köszöntött bennünket. Első alkalommal ettünk kint a teraszon idén. Ráadásul a hamburger is kint készült a plancsán. Volt öröm  ezzel a finom ebéddel.

Jó sokat dolgoztunk mióta hazajöttünk. A mósógép ment napi három adaggal. Terigetés és pakolás. Nagy adag vasalás. Szombaton nagybevásárlás a hétre. Vasárnap lemostuk a magasnyomású mosónkkal a bejárati nagylépcsőt. Én felmostam a kinti terasz többi részét. Hiszen elkezdjük napi szinten használni a külső életterét is a háznak. Lefestettem két réteggel a kinti étkezőgarnitúránkat, ami (állítólag) védi a nedvesség ellen és napsütéssel szemben a fabútort. Daphnéval epret ültettünk, virágokat locsoltunk. Óvatosan ültetgetem a növényeket, mert nagy a szárazság a régióban és ez a helyzet nyáron sem fog javulni. De nem bírom ki, hamarosan a kertészetben is teszek egy kört, mert vannak terveim. 

Utolsó napunk és az érmesek

 

Mai napon kicsit később indultunk síelni. Úgy terveztük, hogy fennt eszünk az egyik pálya melletti étteremben és onnan már a sísuliba visszük Edgárt és Daphnét.  Mindenki nagyon várta az éttermet. 

Időben érkeztünk és gyorsan meg is kaptuk az ételeket. Tűzött a nap, és a kilátás sem volt semmi. Nagyon élveztük! De mégsem olyan jó konstrukció ez, mert tele hassal kellett elindulni és nem volt mindig kellemes érzés. De azután a zöld pályákon az emésztésünk is beindult és egy-két közös családi lecsúszás után meg is érkeztünk a sísuliba. Ma volt az utolsó nap és a vizsga. Mondjuk, hogy vizsga, de nem kell ezt olyan szigorúan venni. Persze mindketten nagyon izgultak. Daphné sírva mesélte, hogy 1-2-3-ra fel kell emelni az egyik lábát, utána a másikat és egyet ugrani. Én még hét elején megkérdeztem mi a követelmény ezen a szinten. Az elvárás az volt, hogy párhuzamosan tudja tartani a léceit. Ez Daphnénak sikerült is, mi tudtuk, hogy megkapja a hópehely kitűzőt és, hogy sikeresen teljesíti ezt a szintet. Nagyon cuki volt a Daphné csoportja,mindenki 5 év körül volt.

Edgárral kapcsolatban sem voltak kétségeim. Ezennel befejezte a síiskolát. Nagyon kedves idősebb úr volt a tanára, aki mindig jókedvű volt és kedvesen beszélt Edgárral. Így be is lopta magát Edgár szívébe. Büszkén mesélte neki, amikor lecsúszott a fekete pályán és a fáklyás lecsúszáson is velük volt. 

Öt óra előtt 10 perccel kellett várnunk őket a síiskolai találkahelyen. Nagyon klasszul volt megszervezve  a vége, mert a csoportok a tanárukkal az élükön egyenként síeltek le és minden csoport meg lett tapsolva. 

Ragyogott Daphné és Edgár arca is a jelvényekkel. Mégiscsak hat napig minden nap mentek, ha fáradtak voltak, ha nem volt kedvük, akkor is ott kellett lenniük. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

A mitikus Sarenne fekete pálya

 

Hallottunk róla, hogy van egy híres fekete pálya itt Alpes d'Huezben, a neve: Sarenne. 16 km (!) hosszú és 3330 méterről lehet lecsúszni rajta. Mit sem kell mondanom, hogy ez teljesen  beindította Léopold fantáziáját. Semmi másról nem tudott beszélni, mint hogy ezen ő lecsúszik. Guillaume mondta, hogy biztos nem az első napon és nem vele. Edgár fantáziája is beindult, így megkérdezte a sítanárát, hogy mit gondol arról, hogy le tud-e csúszni. Rossz, vagy jó hír az volt, hogy igen, gond nélkül. Közben Guillaume munkatársánál voltunk vacsorán, ő már 10 éve ide jár síelni, ismeri a pályákat, mint a tenyerét. Azt mondta simán le tudunk csúszni. Na, mit ne mondjak, hogy az én fantáziám is beindult 😁 Egyik barátnőm, aki két hete járt itt azt mondta, csak az alagútba be ne engedjem őket, a többit simán megteszik.

Egyik délelőtt Daphnét nem vittük el síelni, mert nagyon fáradt volt. A fiúk hárman nekiindultak a híres pályának. Hatalmas élményekkel tértek haza és azt mondták, ha nem is a legtetejéről, de lejjebbről indulva én is meg tudom csinálni. Én a következő napon indultam neki Léopolddal, aki akkor már ismerte a pályát. Ezalatt Daphné Guillaume-al és Edgárral gyakorolt. Edgár megtanította farolással megállni és mire lejöttünk a fekete pályáról láttam, hogy szabályosan tartja párhuzamosan a léceit. Nos, a pálya szerintem nem is fekete. Állítólag az alagút miatt számít feketének és azért, mert hosszú. És azt mondták a fiúk, hogy 3330 méterről indulva van egy-két nagyon meredek lejtő, ezt a részt én nem csináltam. Én igazából a hosszú és meredek lejtőktől félek. De sokat fejlődtem a héten, ráadásul a hóviszonyok sem voltak kedvezőek, egészen jól lecsúsztam meredekebb piros lejtőkön is, ami majdhogynem tisztra jég volt.  

De kár lett volna kihagynom, mert hatalmas élmény volt olyan magasból lecsúszni. Vagy 30-40 perc volt három felvonóval feljutni. A kilátás fenntről lélegzetelállító. Lefele síeléskor is meg-megálltam csodálni a tájat. A felhők felett síeltünk.

Sajnos a derekammal meggyűlt a bajom. El kell mennem orvoshoz, 2 hónapja fáj egyfolytában, ilyen még sosem volt. És a síelés sem egy kímélő sport, nem tett jót neki. De pont aznap délelőttre enyhébb volt a fájdalom, viszonylag fitten vágrtam neki a híres fekete pályának. Edgárt is hívtam, de ő azt mondta, hogy köszöni, másodjára nem kér belőle. Az energiáit is tartogatnia kellett, mert délutánonként várt rá a sísuli.

Edgár harmadik csillag, Daphné hópehely szint, Léopold free rider

Síbajnokaink ez évben a következő szintekre neveztek be: Edgár az utolsó szintet teljesíti, ezután már csak olyan ráadás szintek vannak, amelyek egyáltalán nem szükségesek a biztonságos síeléshez, hanem úgymond extrák. Most nagyon sokat elmeséltem Edgárnak (a végén már nem is szerette), hogy amikor Peisey-Vallandryban, első síelésünk alkalmával kezdte a síiskolát, akkor minden nap az ő szelíd Edgáros stílusában elmondta, hogy ő szánkózni jobban szeret. Volt egy szánkópálya a lakás előtt és minden délutánt ott töltöttünk. Ha erre gondolok, meghatódom, mert most járja az utolsó síiskolai szintet.

Azóta szépen végignyargalt a szinteken, kivéve egyszer nem járt síiskolába, a kovid alatt. Izgult most is az első napon. Azt mondta stresszel, hogy nem fog átmenni. Minden szintnek megvannak a követelményei és az utolsó 5. vagy 6. napon van egy kis teszt, amikor megnézik, hogy sikerült-e elsajátítani azt ami a szint követelménye. Nagyon szimpatikus a sítanára és az első nap után Edgár meg is nyugodott, hiszen rájött mennyire jól megy neki, gond nélkül teljesíti, amit csak kell. Szerdai napon már egy fekete pályán is lecsúsztak, ahol még csak el sem esett. Nagyon büszke volt magára. Csütörtökön pedig egy különleges programon vehettek részt. Délután a síiskola után még maradtak, uzsonnát kaptak és sötétedéskor fáklyával csúsztak le a hegyoldalon. Csodás látvány volt, ahogy a sok síiskolás színes villogó fáklyával lesíelt a hegyoldalon. Visszamentünk megnézni Léopolddal és Edgárral. Holnap pedig a vizsga vár rá! Nagyon jó  látni a büszke és magabiztos Edgárt!

Daphné a hópehely szintet járta délutánonként, délelőtt velünk síelt általában zöld pályákon. Ezen a szinten az a követelmény, hogy kanyarban legalább párhuzamosan tudják tartani a  léceiket. Ma, csütörtökön volt egy kis vita, mert délelőtt mindenképp kettesben szeretett volna síelni Guillaume-al. Én és Léopold egy hosszú, fekete pályára mentünk, amit Edgár előző napon csinált és nem szerette volna nagyon kifárasztania vele magát és ő is csatlakozni szeretett volna Guillaume-hoz és Daphnéhoz. Ezen megharagudott Daphné. Végül csak hárman indultak el és annyira jól sikerült, mert Edgár megtanított Daphnénak egy-két fontos technikát. Mire visszaértem Léopolddal a fekete pályáról és csatlakoztunk hozzájuk meglepődtem milyen szépen, óvatosan, kanyarogva, léceit párhuzamosan tartva csúszott le. Olyan boldog voltam, mert ez egy fontos lépés neki, hiszen így egy meredekebb lejtőn is le tud csúszni lassabban. Eddig csak szántásban siklott le a lejtőkön, amivel nagyon be lehet gyorsulni. Daphné nagyon elfáradt. Már kedden mondta, hogy nem akar menni a síiskolába, mindenképp a Papával szeretett volna maradni. Hiába, délelőtt is síeltünk, majd délután jött a síiskola. Ma már azzal motiváltuk, hogy holnap vizsga. Az is megnyugtatta, ha egy kicsit délután a csoportja mellett maradtunk és néztük, hogyan síel.

Léopold tavaly előtt fejezte be a harmadik csillag szintet, amit most jár Edgár. Tavaly kovidos lett, szerdán véget ért neki a síelés, hányás, magas láz, köhögés nehezítette napjait.  Ebben az évben úgy döntöttünk felesleges síiskolába rakni. Így ő velünk síelt délutánonként. Ilyenkor kalandoztunk el messzebbre és kicsit nehezebb pályákra. Hát, csak annyit mondhatok, hogy profi a technikája, mindenhol magabiztosan lecsúszik. 

Alpes d'Huez

 

A Francia Nyugati Alpokban található síparadicsom közel sem mondható családiasnak. Nekem kifejezetten nagyüzem. Maga a település is hatalmas, kiterjedt, több kerületből áll, mi az Eclose nevű sárga kerületben találtunk lakást: kiváló helyen, szemben az Alpes Express nevű kabinos sífelvonóval, ami elvisz bennünket a sífelvonókhoz, illetve a síiskola találkahelyére. Csak összehasonlításképpen, míg Les Saisieben 2 csoport van minden szinten, itt nyolc. 

Nagyon sok a külföldi,  Alpes d'Huez a ValThorens, Val d'Isere,  Avoriaz, Courcheval, Méribel, Les Arcs hatalmas telelőhelyeihez hasonlítható. A fiatalok kedvelt síelőhelye, hiszen számos éjszakai szórakozóhely is található és fent a pályák melletti bárokban, éttermekben is hangosan szól a zene, táncolnak és isznak a fiatalok. 

Ami a pályákat illeti viszont, sokkal több és különlegesebb pálya van. Szerintem éppen emiatt mindannyian sokat fejlődtünk ez alatt az egy hét alatt. Itt egy piros pálya nem úgy néz ki, hogy egy nagy lejtő, hanem lehet akár vékonyabb, vagy tele hóbuckákkal. Éppen ezért többféle technikát igényel, hogy lecsússzunk rajtuk. A síparadicsom legmagasabb pontja a Pic Blanc (3330 m), innen indul a híres Sarenne nevű fekete pálya, ami 16 km hosszú, van egy alagút benne, ahonnan kiérve egy hatalmas meredek falon lehet egyenesen lesíelni. Maga a falu pedig 1860 m magasan található. 

1963-1964 tele óta viszont nem volt ennyire kevés hó. Szombati érkezésünket követően, vasárnap délután volt nagyobb havazás. Szegény Daphné és Edgár kíméletlen időjárási körülmények között kezdték meg a síiskolát. Daphné síoktatója hívott is bennünket, hogy menjünk Daphnéért mert átfagyva sírdogál egész síelés alatt. Persze másnapra kisütött a nap, majdnem sajnos az összes hó el is olvadt, de mégis kedvezőbb volt napsütésben folytatni a síiskolát. Guillaumenak két kollégája már gyerekkora óta itt síel. Azt mondták soha ilyen kevés havat nem láttak, csak esetleg a tavaszi szünet vége felé. Elgondolkodtató hova vezet a globális felmelegedés.

Alpes d'Huez, 2023 síelés

 

2017-ben mentünk először síelni első alkalommal Peisey-Vallandryba. Daphné még nem érkezett meg a családunkba. Hatalmas élmény volt, a fiúk akkor kezdték a síiskolát. A Les Arces síparadicsom volt elérhető könnyen onnan, nagyon jó helyen laktunk szemben a szánkópályával és a sísuli találkahellyel. 

Poitiers-től 7-8 órára volt a síparadicsom, így Lyonban megálltunk aludni. Csakhogy másnap onnan túl későn indultunk és a Lyontól hátralévő 2 órát 7 óra alatt tettük meg. Soha többet, mondtam Guillaume-nak. 

Következő évben moszkvai francia barátainkhoz csatlakoztunk és a Les Saisies síparadicsomba utaztunk. Éjszaka utaztunk a 3 hónapos kisbaba Daphnéval, egyben lehúztuk az utat, felváltva vezettünk. Kedvenc reggeliző pékségünkbe nyitásra ott voltunk. Annyira megragadott a hegyi kisfalu varázsa és olyan klassz volt ahogy a 3 család 8 gyereke együtt járt a sísuliba, hogy 5 évig visszajártunk oda. Les Saisies igazi családi síparadicsom, nem egy nagy síturista hely. A pályák között is sok zöld és kék pálya van, nincsenek hatalmas épületek, hotelek, azt hiszem barátaink mesélték is, hogy nem engedik elrontani a tájat ezért kizárólag autentikus hegyi faházakat építenek csak. Nagyon szerettük a finom pékséget, ahol kora reggeli érkezésünkkor megreggeliztünk mindig, a sajtüzletet a hatalmas és elérhető árú sajtválasztékával és a csodálatos kilátást az apartmanból, amit barátaink lakása mellett béreltünk. Az esti közös aperokat a két baráti családdal és azt, hogy az apartmanból szemmel tarthattuk a késő estig kint szánkózó és játszó gyerekeket. Egyszerűen hozzá nőtt a szívünkhöz, mintha hazajártunk volna. Még abban az évben is elutaztunk ide, amikor a kovid miatt a felvonók sem működtek, a fiúk nem jártak sísuliba, csak Daphné, aki akkor kezdte épp és csak lennt síelgetett a picikkel.  Akkor is szuper telelésünk volt.

Ebben az éveben először későn ébredtünk fel a síeléssel kapcsolatban és az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy szeptemberben költöztünk, szóval nem annyira ezen járt az eszünk. Annyira nem, hogy novemberben, amikor  a barátaink ránk írtak az idei síeléssel kapcsoltban, már nem volt szabad kiadó lakás. S mivel féltünk, hogy máshol is lekéssük a lakásokat, gyorsan befoglaltunk egy lakást Alpes d'Huezben. Így ebben az évben felfedeztük Alpes d'Huez hatalmas síparadicsomát a Francia Alpokban.