
Alig kezdődött el az őszi szünet, mi már készülődtünk is. Pénteken az egész család Pali papához utazott Magyarországra. Külön öröm volt, hogy Guillaume is velünk tartott, régóta nem volt Magyarországon és nagyon szeret jönni, azt mondta teljes határozottsággal, hogy ezennel nem hagyja ki.
Két fontos küldetésünk is volt: nekem 20 éves gimis osztálytalálkozóm volt Kecskeméten, rögtön érkezésünk után szombaton este. Október 24-én pedig Pali papa 80 éves lett, meg kellett ünnepelnünk.

A gyerekek rettentően várták ezt az utat, már napokkal előtte csak erről beszéltünk, jó érzés látni ilyen nagy izgalomban őket. Az időnk szép volt, bár 5-10 fokkal hidegebb van már Magyarországon.
Jártunk Kecskeméten, ugyanis Guillaumék elvittek az osztálytalálkozóra, így megmutattam a gyerekeknek, hogy hol jártam gimnáziumba, sétáltunk a városban egyet, majd ők visszautaztak Cserkeszőlőre. Én pedig egy szuper estét töltöttem együtt betegre beszélve a torkomat az egykori diáktársaimmal.
Kecskemétről vasárnap egyenesen Budapestre utaztunk, ahol Andi és Kristóf barátainknál aludtunk. Nagyon jó volt őket látni Kismacistól, jókat beszélgettünk, igazi szíves vendéglátásban volt részünk. Barátaink annó meglátogattak bennünket Moszkvában és Máltán is. Invitáltuk őket egy Poitiers-i utazásra.
A budapesti utunk egy kicsit rohanós és rövid lett, jó tapasztalat, hogy bármennyire is szeretném, a gyerekekkel barátnőket látogatni, összeszervezni nagyon nehéz. Ráadásul legközelebb gyerekprogramot fogunk szervezni, mert az ezer helyre látogatás - még akkor is ha a legnagyobb szeretettel várják őket - nekik nem élvezet. Hétfőn már utaztunk is vissza Pali papához, aki finom vadas vacsorával várt bennünket. A gyerekek boldogan ünnepelték 80 éves nagypapájukat.
A szünet hátra lévő részében semmi mást nem csináltunk, az egyetlen szarvasi kirándulásunkon kívül, minthogy fürdőbe jártunk. Léopold rettenetesen élvezi, hogy már csúszdázhat is az óriáscsúszdán.