Túrázás a Pireneusokban, vízesésben fürdéssel egybekötve

 

Egy Facebook csoportban lettem figyelmes erre a túrára, amit nagyon ajánlottak gyerekekkel. Ami rendkívül megkapta a figyelmemet, hogy a vízesésben még fürödni is lehet. Nem nagyon tudtuk eldönteni hogyan szervezzük a napot, főleg hogy Guillaume-nak még dolgoznia is kellett ma. De úgy döntöttünk reggel nekiindulunk Vernet-les-Bain-ba, ami kb egy óra autóútra van tőlünk és a túra innen indul. 3 órás túrát írtak, oda-vissza. Azt sem tudtuk Daphné hogy fog ennyit gyalogolni, de kár lett volna még ennél is többet problémázni a dolgokon, mert nagyon klassz napunk volt. Simán gyalogolt mindenki, a fiúk sem bosszankodtak és a kezdeti (10 perc után 😜) nyafogás után Daphné is annyira beindult, hogy csak legelöl volt hajlandó menni. Ráadásul mindenkit nagyon hajtott a hűsítő vízesésben fürdés ötlete. Jobb ötletünk nem is lehetett volna a mai napra, hiszen közel negyven fok, perzselő hőség volt ma. Mi viszont hűsítő fák árnyékában túráztunk meg-megállva pici vízeséseknél. De a csúcs az volt, amikor megérkeztünk az első, majd a második több, mint 10 méteres vízeséshez, aminek fagyos vízében fürödni is lehetett. Itt ebédeltünk meg az árnyékban, majd együtt mentünk fürdöni, még Daphné is velünk fürdött. Hatalmas élmény volt, a fiúk is ezt hajtották végig, hogy köszönik és milyen jó ötlet volt. 

Kis kellemetlenség azért történt velünk, de a Jóisten velünk volt. Léopold  vagy 5 métert zuhant a visszafele úton, az utolsó 10 percben történt a baj. Csak annyit láttam, hogy átfutott az út másik oldalára (ő sem tudja miért), betonút szélére, viszont lelépett a szélére, ahol nem föld volt, hanem kúszó növények, ami miatt nem látszott, hogy kisebb szakadék van alatta. Ahogy lelépett a szélére már zuhant is. Hatalmas kiabálás, mindenkiben megdermedt, a vér, még az idős házaspárban is, aki épp arra járt. Léopold abban a pillanatban felpattant és ment tovább. Ez a távolból mindenkit megnyugtatott. A karját fájlalta "csak" és egy kicsit sokkos volt, mert ma csak a zuhanásról beszélt. Bele sem merek gondolni, hogy milyen rosszul is elsülhetett volna ez a zuhanás.

Szombat délutáni séta Castenou-ban

 

Szombaton hirtelen felindulásból (na meg, hogy Léopoldnak a barátjánál hagyott óráját elhozzuk) Castelnou felé vettük az irányt. Azt hallottuk róla, hogy egy fél órára van tőlünk és Franciaország legszebb faluja (ami valójában azt jelenti, hogy azok közé tartozik, de nem ez az egyetlen). A Pireneusok tövében az Aspres hegységben található  300 lakosú falu hangulata hamisíthatatlan. Itt minden kőből épült, nincsenek új házak, a kövek közé bekúszik a növényzet is. A növényzet mandulafa, olajfa, fügefa, néhány tölgyfa és cédrus keveréke egy-két szőlőtőkével megtűzdelve. Szóval képzelhetitek milyen gyönyörű mindez együtt a macskaköves utcák mentén. Az egész falu egy hegyoldalban található és egy régi várat vesz körül. Az utcákon kicsi kézműves boltok, galériák és pár asztalból álló kis kávézók találhatók. Oda voltunk, meg vissza ezért a röpke sétáért. 

A héten tóban is megmártóztunk (Villeneuve-de -la-Raho)

 Villeneuve-de-la-Raho-ba vittem Edgárt orvoshoz. Mindannyian mentünk. Csupán 20 percre van tőlünk. Egy 6 km kerületű tó is található itt. Turisztikai hely ez is, campinggel, éttermekkel a partján. Most újból rájöttem, hogy nagyon szeretem a tavat: nincs annyi homok, van egy kis fű, sekély a vize és nincsenek hullámok. A körülvevő pálmafák miatt még egy kis árnyékot is lehet találni. Feltankoltam uzsonnával és a doki után a parton kötöttünk ki. Tökéletesen látszott a háttérben a Canigou csúcsa. Nem volt olyan tömeg, mint a tengerparton, isteni volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Daphné szuperül eljátszott a homokban, én tudtam olvasni, a fiúk pedig a vízben hűsöltek. Imádtuk ezt is, jó opció lesz a zsúfolt tengerpart mellett, legalábbis főszezonban.

Hiányzott a tenger

 Pontosan fel tudom idézni az első benyomásaimat itt Perpignanban. Mivel annyira változatos a táj és minden, a hegyek, a tenger, a tavak, a dombok és a sok-sok pálmafa olyan új volt számunkra, az első hetekben csak álmélkodtunk és csodálkoztunk, hogy "Hűű", meg "Haa". Emlékszem az első bevásárlásunkra a Carrefourban (helyi bevásárlóközpont), ami csodás a hatalmas pálmafákkal körülvéve. Még vásárolni is öröm volt menni.

És emlékszem az első tengerparti élményeinkre. Argeles-sur-mer kb. fél órára található tőlünk. Európa legtöbb kempingjével, vagy hatvannal. Itt olyan hatalmas hullámok voltak, hogy teljesen megvadultunk Léopolddal, már már idiótának nézhettek bennünket (és néztek is biztos) , de bennünket ez nem zavart, annyira élveztük a hűsítő sós vizet és a gondolatot, hogy ez az élet vár bennünket. Hozzáteszem azért, hogy nem a tengerparton töltjük az életünket, de tölthetnénk akár, ha nem lenne munka és iskola.

Így Argeles-sur-mer összefonódik számunkra ezzel az emlékkel és a hullámokkal. Itt jobban fúj mindig a  szél és több a hullám. Mivel a tenger hiányzott, így a héten a tengerhez is elmentem a gyerekekkel. Annyiban változott a szokásunk, hogy inkább később megyünk le a partra, kicselezve a perzselő déli meleget. Hullámokat kerestünk, de csak hőséget és sok-sok napernyőt találtunk. Szerencsére mi is vittük a decathlonos sátrunkat, ahova a napfény elől be tudtunk húzódni. Hullámok nem voltak, ahogy nincsenek is szerintem mindig, csak az emlékeinkben, de ott mindig.

Ünneplés itthon

 Olyan aranyosak voltak a gyerekek, mert folyamatosan azt hajtogatták nekem, hogy majd vasárnap ünneplünk együtt. Tudják, mennyire fontos nekem, hogy a szülinapomon együtt legyünk. Szombaton éjszaka érkeztünk Perpignanba, másnap semmire nem vágytunk csak nyugalomra. Ki kellett pakolni a  bőröndöt, mosni, egy kicsit vásárolni. De már vágytunk a tengerre is!

Összeültünk délben egy koccintás erejéig. A gyerekek nagyon készültek, Guillaume-al titokban intézték az ajándékot. Hamburger, Léopold kedvence volt az ebéd, koccintottunk egy aperol-spritzel, kedvenc nyári italommal (persze csak a magyar pálinka után) és mindenki örült, hogy újtra együtt vagyunk. Különösen Daphné beszélt sokat a papáról. Hacsak egy családot látott apukástól, lehajtotta a fejét és azt mondta : "Anya, apa nagyon hiányzik!". Amikor unokatestvéremék voltak nálunk teljesen rászállt az egyetlen apukaszerű férfira a vendégseregből és le sem lehetett róla szedni. Nagyon érdekes volt ahogy ez az apahiány manifesztálódott nála. Most meg azt hajtja csak: "Nagyon szeretlek papa" vagy ahogy mostanában "Tiszta szívemből szeretlek". 

Ezeknek a képnek története van

 Unokatestvéremékkel nagyjából évente találkozunk. Ők apai ágon legközelebbi magyarországi rokonaim. Hihetetlen, hogy ezalatt csak a gyerekek változnak, mi nem. Mindig megpróbálok eljutni hozzájuk, amikor otthon vagyok. De például ez tavaly sem sikerült és ha őszinte szeretnék lenni, tudtam, hogy idén sem fog beleférni. Nagyon örültem, hogy úgy gondolták, ők meglátogatnak bennünket. Évekig elvoltunk apukám kis Fiat Pandájával, de az idők során rá kellett jönnöm, hogy öten, légkondi nélkül már nem tudunk csak max egy órás utakat megtenni vele. 

Míg a gyerekek picik voltak, hamar összekapcsolódtak, egy labdával, egy jó társassal. Mivel a nagyobbak kamaszodnak, mára ez nem lett olyan könnyű. Majd lesz talán újból olyan idő, hogy ismét összekapcsolódnak könnyen, talán nem egy labdával, hanem egy jó pohár sörrel, vagy koktéllal a kezükben. Ehhez még évek kellenek.

Mindig igyekszem megörökíteni őket egy közös képpel, ahogy nőnek és változnak hihetetlen.

Az első kép 2013-ban készült, amikor a kislányok még meg sem születtek és Edgár sincs rajta, őt Pali papa tartja a medencében.

A második kép négy éve készült és mindenki rajta van, a 3 kislány is, akik azóta megszülettek.

A harmadik kép pedig ezen a nyáron készült, amikor a két nagy kamasz fiú már nincs rajta és Daphné sincs rajta (csak egy unikornis formájában), aki egy nagy hisztit vágott le, mert a fényképezés pont a rajzfilm nézést szakította meg. 

Egy nyugis csütörtök és az utolsó napunk

 Miután csütörtökön elutaztak vendégeink, egy nyugis délutánt töltöttünk együtt. Kezdett viszont a forróság bennünket is felőrölni. Így nagyjából csak hol itt, hol ott lihegtünk. Majd késő délután még egyet a faluban sétáltunk, Daphné pedig a kislányokkal játszott a szomszédban.

Péntek volt az utolsó napunk Cserkében. Délelőtt mentünk át Csongrádra a temetőbe. Próbáltuk a nagy forróságot kicselezni. Jól tettük, hogy Pali papa tanácsára reggel (ááá, mit reggel, mire elindultunk már délelőtt volt) indultunk. A gyerekeket elvittem édesanyám szülői házához is, ahol én is nagyjából a nagyszüleim halála óta nem jártam. Megismertem a kaput, biztos, ami biztos bekukucskáltam a kulcslyukon és megörökítettem őket a kapu előtt. Utána a temetőbe mentünk. Mindig viszek mindkét sírra (nagybátyám és Fülöp dédszüleim) virágot, a gyerekek már tudják, hogy anyukáméra ciklámen vagy lila virág kerül, hiszen ezek voltak a kedvenc színei. Bár forróság volt és nem is időztünk sokáig, mégis elérzékenyülök, ahogy a gyerekek a virágokat rendezik. Ráadásul temetés is volt éppen, szép zene szólt a háttérben.

Nyáron Csongrádra mindig a pontonhídon keresztül megyek Csépán keresztül. Igazi vidéki kátyús rossz utakon autókázunk keresztül, ahol csak lassan lehet menni, kb 50-el, de tényleg. De mindig nagy élmény a gyerekeknek is. Mindig látunk sasokat, most is láttunk őzeket legelészni Csépa határánál és mezei nyulat még Tiszakürt magasságában, visszafele pedig egészen közelről egy vadászó gólyát. Elénk tárul az igazi Alföld. Forróság van, a kis autóban megsülünk még a nyitott ablaknál is, de van egy különös hangulata. Nem bántuk, hogy Pali papa otthon maradt, egy kicsit szellősebb volt az autóban. 

Délután pedig még utoljára kimentünk egyet fürödni a cserkeszőlői fürdőbe. Itt egészen elviselhető volt a meleg. Este még pakolásztam, és tervezgettem a másnapot. Észen kell lennem a 3 gyerekkel. Mondom még mindig, hogy 3 gyerekkel, közben Léopold már hatalmas segítség nekem, mindenben számíthatok rá, fegyelmezett (a többiek is). Két óra út Budapestre, metrópótló, majd 200E Kőbányától a repülőtérre. Minden rendben ment, csak fél órát késett a gép, Guillaume várt bennünket Barcelonában.

44 éves lettem

 Fura kimondani és leírni, hogy ma 44 éves lettem. Sajnáltam, hogy nem vagyunk együtt Guillaume-al, de a tágabb család így is körülvett engem  a mai napon. Unokatestvéremék érkeztek hozzánk tegnap vendégségbe. Együtt ebédeltünk , egész délutánt a fürdőben töltöttük, majd együtt vacsoráztunk. Sokat beszélgettünk, mivel nagyjából évente egyszer látjuk egymást. A nagyobb gyerekek kicsit nehezebben engedtek fel együtt, ami teljesen normális és érthető.A 3 kislány viszont nagyon jól megvoltak. 

A fiúk kedvencét, dobos tortát ettünk!!! A szekrény mélyéről még egy négyes gyertyát is előkotortam!

Második hetünk Pali papánál

 Rettenetesen felmelegedett az idő, csak hűsölünk ahol csak tudunk. Nagy utazásokra nem került már sor ezen a héten, mert én elkezdtem dolgozni is. Így még annál is gyorsabban teltek a napok. Bár így is kijutottunk  a fürdőbe, ahol ismerősökkel is összefutottunk.

Belül leginkább görögdinnyével hűsítettünk, Daphné pedig az öntözővízben fürdött az udvarban, ami még a fiúknak is nagy élmény volt sok-sok évvel ezelőtt. Sokszor átkéreckedett a szomszédba Emmával játszani. Emma egyidős vele és nagyon aranyos kislány. Mivel bennünket egy kis kertkapu választ el a szomszédoktól, sokszor már csak azt vesszük észre, hogy ott játszik a szomszéd kislányokkal. 

Sokat sétáltunk a faluban, amikor Daphné rollerrel, Léopold gördeszkával suhant végig a falun. Megálltunk a játszótéren játszani, a fiúk pedig a kondiparkban edzettek. Jajj de jó volt pár programm nélküli nap is. 

Bulis hétvége

 Cserkeszőlő 70 éve község. Pont úgy alakult, hogy erre a hétvégére esett a Vitéz Napok nevű rendezvény. Meglepően színvonalas volt, a vártnál sokkal jobban szórakoztunk. Pénteken és szombaton este koncertek voltak, és vásári hangulat. Mindkét este volt gyerekprogram is, pénteken latin táncbemutató, szombaton este gyerekdalok előadás. Pénteken külön visszamentem a fiúkkal késő este koncertre, miután leraktam Daphnét aludni. 

Elmerengtem, hogy telik az idő, az évek suhannak, a fiúk felnőnek. Emlékszem, amikor Léopoldot hoztam az Alma együttes koncertjére, amikor még a Sportpályán volt a buli. Most pedig az esti koncertek érdeklik. 

Tavaly egy kicsit megszenvedtem a fiúkkal a cserkei napokat: eleve mindkét hétig dolgoztam, akkor volt friss a perpignani élmény, szóval azt gondolom, inkább ott szerettek volna felfedezni, mint Cserkében tobzódni. Mindennel problémáztak, az étellel, a programokkal. Előre féltem, ahogy idén jöttünk. Bár megbeszéltem velük, főleg Léopolddal, hogy 12 napot szépen eltöltünk és jövőre ő dönt, hogy mennyi ideig marad itt velünk. Az egy hétből nem engedek. De meglepően jól telnek napjaink, partnerek a kommunikációban. Készültem előre menüvel, már otthon jegyzeteltem, hogy mi az az étel, amit szeretnek és itt is el tudok készíteni. Persze most is volt fácánleves, brassói, most sül a hurka kolbász, ami mind mind a kedvencük. 

Ahogy írtam, telnek az évek és minden változik. Elmúlt az az idő, hogy Léopold megelégedett azzal, hogy kijöttünk a strandra. Azt kinőtték, kellenek/kellenének (mert nem mindig érek rá, mert nem mindig van ötletem, mert már nagyjából mindent láttunk a környéken az évek során) más programok is. Most Daphné  van abban a korban, hogy csak medence legyen, és ő boldog. De napjában többször elsorolja, hogy mennyire hiányzik neki a papa, elég ha csak egy családot, vagy egy apukát meglát. 

Így élvezünk még egy hetet itt Pali papánál.

Daphné úszásoktatáson

 Mindhárom gyerekem, sőt én is itt tanultunk meg úszni a cserkei fürdőben. Mindhárman úgy kezdték az oktatást, hogy már nagyjából tudtak úszni, amit maguktól, illetve tőlünk tanultak. A cserkei tanfolyam már csak egy pici ráadás, pontosítás, véglegesítés volt. Hozzáteszem, hogy az otthoni medence sokat lendített az ügyön, ne ijedjen meg senki, aki e sorokat olvassa és gyereke még nem úszik 4,5 évesen. Bár én 40 évvel ezelőtt 3 évesen kezdtem úszni tanulni. Akkori szigorú módszerekkel, egy napot töltöttünk a sekélyebb vízben, másnaptól indulhatott a mélyvíz.

Valahogy úgy nézett ki, hogy eleinte karúszóval fürödtek a gyerekek az otthoni medencében, hiszen a sekélyebb részen sem ért le a lábuk. Következő évben el-elmaradt a karúszó, kezdett leérni a lábuk hegye. Kezdődött az ugrálás, ami néha mélyebb rész felé sikerült, onnan is ki kellett kapálózni. majd amikor azt láttuk, hogy kapálózás jól megy és egyáltalán nincs félelem a mélyebb vízben sem, elkezdtük megmutatni, milyen is a pontos kéz-és lábtempó. De Edgár például kutyaúszással tökéletesen elvolt egészen sokáig. Daphné kutyában nem úszott, de ahogy most tavasszal megmutattam neki a mellúszást a medencében, tökéletesen leutánozott. És úgy érkeztünk az úszásoktatásra, hogy annyi hosszt tudott csinálni, amennyi ideig a levegője bírta.

Egy hétig minden reggel korán keltünk, nyolckor már indult az oktatás. Péntekre odáig jutottunk, hogy simán és túl bátran ugrál a mélyvízben, kiúszik a partra. Tökéletesedett a kar-és lábtempója, de átúszni még nem tudja a medencét. Levegőt még úgy vesz, hogy közben kapálózik, azt még nem sikerült összekordinálni a kar-és lábtempóval. De fog az jönni, nem vagyunk már messze tőle. Nagyon büszke vagyok rá, bármilyen mélyvízbe viszem, ő a legkisebb.

Meg is érkeztünk Magyarországra!

 Nagyon izgultam a reptéri hírek miatt (járattörlések, elveszett poggyászok), hogy ne töröljék a járatunkat. Múlt hét csütörtökön véget ért a suli. Daphné számolta a napokat, alig tudta kivárni, hogy induljunk Pali papához vasárnap Cserkeszőlőre. Pénteken este Edgár barátja aludt nálunk, szóval úgy éreztem, hogy soha véget nem érő programlavinában vagyunk. Na, de amikor a kisbarát hazakerült, én nekiláttam a bőröndöknek. Egész szombaton a bőröndöket pakoltam és hogy pontot tegyünk családilag is erre a nem könnyű tanévre, szombat este egy parti étteremben vacsoráztunk. Mostanában többször keveredtünk le késő délután a tengerpartra . És imádom amikor a lemenő napban sétálunk a még meleg homokban. Canet -en-Rousillon viszont tele volt túristákkal, a tömegen lehetett érezni, hogy bizony beindult a szezon. 

Vasárnap este nyolckor indult a gépünk Barcelonából, Guillaume vitt bennünket ki a reptérre autóval. Nem szeretem , amikor este megy gép, mert az a nap már olyan hogy se itt és se ott. A fél órás késésről már napközben megkaptam  a Wizzair sms-t. De ez még bőven belefért, gondoltam, csak ne töröljék a járatunkat. Hétfőn hajnal fél egykor érkeztünk Magyarországra, ahonnan az éjszaka közepén már nem tudtunk tovább utazni busszal Pali papa falujába. Barátunk várt bennünket autóval és vitt hozzájuk ki a Római-partra, hogy megaludjak a gyerekekkel. Hétfőn, azaz tegnap pedig kivittek bennünket a Népligethez, ahonnan lebuszoztunk Cserkeszőlőre. Jó hosszú volt így az út. Le a kalappal a gyerekek előtt, olyan rendesek voltak. A fiúk azt sem tudták hogy segítsenek nekem. Hétfőn jó fáradtak voltunk, hiszen hajnal kettőkor feküdtünk, nagyon jó volt viszont, hogy Pali papa a gyerekek kedvenc ételével, azaz fácán levessel várt bennünket. Azóta is nagy az öröm, mindenki felfedez: Daphné a szomszéd kislányokat, a baldachinos (szúnyoghálós-hercegnős) ágyát, a fiúk a gördeszkáikat, a görögdinnyét, a kürtöskalácsot, én a pálinkát és a meggybort 😉, és még sorolhatnám. Két hétig maradunk, én az első héten szabin, amikor reggelente Daphnét úszni tanulni viszem reggel nyolcra a fürdőbe. 

Zsúfolt év vége

Nagyon zsúfoltra sikeredett az utolsó hétvégénk, sőt hetünk Perpignanban. Szerencsére házi feladatuk nem volt már a gyerekeknek, így nem bántam a sok programot. Sőt, titokban nagyon is örültem, hogy ilyen jó életük van. 

Az utolsó hetet megelőző hétvégén pénteken Edgár kis barátjának szülei voltak nálunk, majd Edgárt egész szombat délután kölcsönkérte egy másik kis barátja, egy tengerparti klubban mentek és csak éjjel 11-kor jöttek haza. Persze vendégként ment Edgár, a szülők először csak délutánt ígértek, majd hívtak telefonon, hogy nem-e maradhatna vacsorára is. Miért ne, gondoltam, ha ő szeretne. Hulla volt vasárnapra. De még volt egy klassz programja vasárnap délután: a legjobb barátja szülinapját ünnepelték, miközben Léopold is szülinapra volt hivatalos. 

Azon kívül, hogy hoztuk vittük a gyerekeket, semmit nem csináltunk, legalábbis mi felnőttek. És ez olyan jó érzés volt. 

Így futottunk neki az utolsó iskolahétnek. Már csak társasjátékokat vittek, nem volt tanulás és házi sem, hazahozták a füzeteiket. Lazulás volt, imádták ezt a laza hetet, az iskolában is alig voltak. Nekem is tetszett, hogy miután hazaértek, nem kellett azonnal leckét írni, sietni és kapkodni. 

S mire eljött a csütörtök, azaz az utolsó iskolanap, én jól bestresszeltem. Fura, néha nekem is, mert örülni kellene , hogy itt a nyár. És valahol örülök is, de nem mindig könnyű menedzselni egyedül 3 gyereket két hónapon keresztül, főleg, hogy dolgozok is. Tavaly volt az első "dolgos" nyaram, sőt még költöztünk is. Vannak rendesen emlékeim nehezebb pillanatokból is. Na de nem kell panaszkodni, itt a nyár és a tavalyiból is tanultam. Azaz nem egy hét, hanem 3 hét szabira megyek, ami már így is sokat könnyít a helyzetemen.

Induljon hát a nyári szünet!!!!