Simogasd meg KisBüdit kisfiam
2 hónapja
Salut ça va ? J'adore ! Jó napot, szép idő van, köszönöm! Привет! Как дела? Bongu ! How are you ?
Tavaly is megjártuk a cirkuszt Léopolddal, akkor is volt nagy öröm, mi is nagyon élveztük. Az idén sikerült jegyet venni a Nyikulin cirkuszba speciális karácsonyi előadásra. A karácsony előtti hangolódást készítettük elő ezzel a közös programmal. A Télapó és Sznyegurócska konferálták fel a műsort. Ezen kívül semmi karácsonyi nem volt a műsorban. Sőt mi azt is megállapítottuk, hogy a tavalyi műsor sokkla változatosabb volt. Most sok, talán túl sok volt az artista. Így is szép volt, jó program volt, élveztük a zenét, a helyet magát. Nem is beszélve Léopoldról, aki a hazaúton folyamatosan azt hajtotta, hogy "még akarok cirkuszt" és alig tudtuk beültetni az autóba, még a mínusz 16 ellenére sem.
Sajnos ezen a napon is történhetnek rossz dolgok. Nem szoktam megemlékezni erről ezen a napon itt ebben a blogban, pedig kell, mert évfordulón mindenkép illik, mert ez is a miénk,mert öt éve ez a nap méginkább róla is szól, anyukámról. Kimondani is rossz, hogy már soha nem ünnepel velünk, hogy annyi mindenről lemaradt, hogy pont 5 öt éve a mai nap reggelén történt.
Csak nő és nő Edgar, minden irányba. Hetek múlnak és egyre nagyobb, dundibb, hurkásabb. Már a kezeimmel nem érem körbe, és kifejezetten nehéz tartani. Tegnap már gondolkodtam, hogy kevesebbet adok neki, de nem lehet. Sír, enni kér és úgy szivattyúz, mint akinek több napja nem adtak enni. Tíz-tíz perc és megvan az evés, kétóránként. Vannak rajta tartalékok.
Este mi is csizmát pucoltunk, vártuk a nagyszakállút. Kiraktuk az ablakba, még Edgar kiscipőjét is a többi közé. Utána leültünk az ablak melletti fotelbe, és elénekeltük azt a két dalt, amit tudunk.
Ez a hétvége tényleg a gyerekekről szólt. Na főleg Léopoldról, Edgart csak úgy vittük magunkkal, már amikor tehettük. Még olyan pici (nem méretre, korra) csak szunyókál vagy bóbiskol mindenhol. Néha megébred enni, azt is diszkréten és gyorsan letudja.
Bárki aki Léopoldot és Guillaume-ot ismeri - akár csak képről - egyből rávágja, hogy Léopold tiszta apja. És ebben van valami, még akkor is, ha sok részlet az enyém, összességében, ha összeál la kép, az valóban Guillaume. Még sokszor Guillaume is mondja, milyen érdekes látni önmagát benne.
Nagy babaként született, 54 cm és
3700g. És még nagyobbal riogattak. Nem féltem én, inkább már akkor is
örültem, ha ilyen szép nagyra növesztettem bennt, akkor sok gond nem
lehet. De az is hozzátartozik az igazsághoz, mi sem vagyunk Guillaume-al
alacsony alkatok.
Elkezdtünk óvatosan kimozdulni is benntről. Körülbelül minden második nap megyünk egy sétára szieszta után. Ki kell használni, mert novemberhez képest enyhe az idő itt Moszkvában (van, hogy 5 fok van nappal). Hétvégén négyesben is nekiindultunk a közeli parkba, ahol Léopold jót focizott és kosarazott Guillaume-al.
Úgy érzem mostantól tényleg erről szólnak a napok. Bár fejben eldöntöttem, hogy nem, mert még két hét is hátralehet, ha a végéig kihúzzuk, és az hosszú tud lenni, de nem megy, e körül forog az eszem, mikor és hogyan érkezik, meddig vár még. Mindenki izgatott, nemcsak én. Guillaume-nak ez az egyik legfontosabb hete az évből, így azon beszélgetek a benntlakóval, hogy a héten még ne. Még arról is szó volt, hogy el kell utaznia külföldre. Bár csak egy nap, de úgy döntöttünk nem kockáztatunk: egyedül szülni Moszkvában azért mégsem.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.
Cette création est mise à disposition sous un contrat Creative Commons.