2012. szeptember 16., vasárnap

Elbúcsúztunk

Ma délben elutaztak vendégeink. Az első "igazi" vendégek voltak, mert eddig csak a család jött hozzánk látogatóba. Voltak Szentpéterváron, ahova éjszakai vonattal utaztak és bejárták Moszkvát is. Volt ami nem fért bele a programjukba, de azt gondolom, így is sok élménnyel utaztak haza. Kifogták az eddigi legszebb időt, a moszkvai vénasszonyok nyarát. Megígértük, hogy tavasszal mi is meglátogatjuk London mellett őket. 
Léopold is nagyon boldog volt a vendégekkel, Kristóf sokat hülyéskedett vele, Andi is sokat játszott Léopolddal, bár egyértelműen Kristóf volt a favorit. 
Tegnap már hűvösebb volt az idő, mára pedig visszaesett 15 fokra. Sajnos érezni a különbséget.
Voltunk az Izmailovo piacán, ahol mindenki bevásárolt szuvenyírekből. nagy élmény volt én is imádok oda járni. Még másfél év után is van mit beszerezni. De előtte még meg szerettük volna nézni Lenint a Mauzóleumban. Bánatunkra és meglepetésünkre jövő márciusig zárva lesz, mert UNESCO pénzen felújítják. Ez Murphy törvénye, mert ha most nem jövünk ötötdjére Guillaume-al, hogy végre megnézzük és még egyszer sem sikerült. Attól félünk, hogy úgy fogunk elmenni, hogy nem is láttuk!
Hamarosan indulunk a klinikára, Guillaume is nagyon kíváncsi, hogy jutunk oda, és én is szeretném tudni a helyes utat, bármi is történjen és indulni kell, akkor ne legyen már gond, hogyan és hova kell menni, hol kell parkolni!

2 megjegyzés:

Legkisebb Mukk írta...

Én az 5 év alatt nem láttam Lenint :-)

Tamara - Guillaume írta...

Akkor annak van realitása, hogy én a három év alatt nem fogom :-)