Daphné a pentathlon klub napközis táborában

 Na ez volt az a szünet, amire kifejezetten úgy készültem, hogy mindhárman mennek egy hétre táborba, napközibe, ki hova. De ember tervez, Isten végez, tudtam, már amikor kimondtam, hogy nem úgy lesz. Guillaume már szeptember végén ("Mi van? Csak most kezdődött a tanév!) kérdezte, hogy tábort foglaltam már? Áá, nem is foglalkoztam vele, még akkor voltak az első szülőik. 

Fogalmam sem volt, hova menjen Daphné napközibe. A terv az volt, hogy valami olyan tábort kerítek, ahova pajtik is mennek. Így kaptam el az egyik anyukát, aki loholt az iskolába a gyerekekért, épp késésben volt, hogy megy -e esetleg a gyereke táborba. Csillogó szemekkel hallgattam, hogy igen két napra a perpignani pentathlon klubba. Na gondoltam ez nekünk is megfelelő lesz, mozogni úgy is szeret Daphné. Bár Charlotte csak 2 napra ment, én leboltoltam Daphnéval, hogy 4 napra mehet. Éreztem, hogy itt az idő, neki is kell program a 2 hétre, egyre többet unta magát itthon, persze a TV maradt, mi más, miközben én dolgoztam.

Annyira, de annyira várta, főleg, amikor megtudta, hogy nem csak Charlotte, hanem még több cimbi is lesz az iskolából. Számolta a napokat, utána az órákat hétfő reggelig. Nagyon készült élete első táborára, többször elsorolta mit kell vinni. És nagyon de nagyon jól érezte magát. Egy reggel sem volt nyűgös, mindig hatalmas lendülettel indult neki az újabb napnak. És bár hiányzott ( ő azt mondta, hogy én nem hiányoztam neki :-) nekem, nagy megnyugvás volt, hogy jól van, gyerektársaságban van, és kiválóan szórakozik. Sokat mesélt esténként nekünk, hogy mit csináltak, hol uzsonnáztak és mit ebédeltek a Vivaldi étteremben. Szerintem nem ez volt az utolsó alkalom. Egész héten borús esős idő volt, mindig arra gondoltam, hogy ismét csak a TV előtt ült volna. 

Egy reggeli kép induláskor: 

 

Ismét egy szép vasárnapi túra: barlang Villefranche de Conflent felett

 

Van egy-két jó kis forrásom, amihez nyúlni tudok, ha túrázni szeretnénk (blogok, insta oldalak). Az a nehéz a választásban, hogy legyen érdekes és nagyon izgalmas Léopoldnak, viszonylag könnyű Daphnénak és ha  lehet repülve tegyük meg a távot, hogy Edgár is kényelmesen érezze magát. Neki ez nyűg, a hegynek felfele menet az semmivel sem kárpótolható kellemetlenség. Azért van úgy, hogy a végén azt mondja (akkor is ha lélegzetelállítóan klassz a hely), hogy "egy kicsit jó volt". Imádom őt is, így ahogy van. 

Azt ugye említenem sem kell, hogy indulásnál legtöbbször vitatkozunk, hogy hova menjünk. A 3 gyerek  3 vagy 2 felé szeretne menni és nekem is van ötletem , több is mindig. Léopod már több, mint egy éve a Puig Neulos-hoz szeretne visszamenni. De annyi szép hely van még amit nem fedeztünk fel, hogy mindig lebeszéljük. Ma is így történt, úgyhogy ő végül azt mondta nem is jön (persze hogy jött). 

A végcél egy barlang volt gyönyörű kilátással (reménykedtem, hogy olyan szép legyen, mint a képeken, amit megmutattam nekik). Amikor elindultunk, már mindenki lelkes volt, főleg, hogy az autóútról látható volt fennt a barlang és a kápolna. Leopold teljes eksztázisban volt, Edgár a lehangolódott, amikor látta hova kell felmászni, Daphnét pedig feldobta Léopold lelkesedése. 

A túra maga nem volt hosszú, két óra oda-vissza. A barlang volt a végcél, ami alatt van egy kis kápolna. Végig felfele vitt az út, de nem volt vészes. Ahogy kanyarogtunk fel, eszembe jutott ahogy a Canigou-ra másztunk fel, hatalmas élmény volt, annyira szeretném elvinni a családot is. Persze utólag minden megszépül, elfelejtettem már milyen nehéz volt. 

A kilátás pedig még annál is csodásabb, mint amit a képeken láttunk. A barlangba kicsit beljebb is lehetett menni.  Leültünk és megpihentünk és csodáltuk a tájat, ami elterült előttünk. Mindenki boldog volt, Léopold sem sajnálta, hogy nem a Puig Neuloshoz mentünk és Edgár is megkönnyebbült, hogy nem kell tovább felfele baktatni. Hihetetlen volt a látvány!

Olyan, de olyan hálásnak érzem magunkat, hogy ilyen lélegzetelállítóan szép helyek vannak körülöttünk és hogy ennyire a természet közelségében élünk. A képek magukért beszélnek.

Pali papa 88 éves

 Múlt héten apukámat is köszöntöttük 88. születésnapja alkalmából. Pénteken este aperó alatt ittunk is erre két pálinkát, ja és egy sört is. Na ha nem ilyenkor, akkor mikor is lehetne, kicsit többet.  Nagyon sok boldogságot és főleg egészséget kívánunk, karácsonykor együtt is koccintunk. Pali papáról is talátunk egy 18 évvel ezelőtti képet:-)

Egy fotó

 Daphnéval még ma fejeztük be az utolsó házi feladatot, mielőtt holnap ő is táborba megy (napközis, nem ottalvós). Elöször életében, de nagyon nagyon várja. Családfát kellett kiegészíteni és fényképeket beragasztani a nagyszülőkről és a szülőkről. 

Anyukámhoz érkeztünk. Igazából nem is tudtam merre vannak azok a régi fotók, amelyiken még ő is rajta lehet. Majd Guillaume jött, hogy persze, hogy rakunk fotót anyukámról is és ő mindjárt hoz is nekem egyet. 2006-os képek kerültek elő, egy esküvőről, ami a falunkban volt, egy évvel azelőtt, amikor itthagyott bennünket. Annyira meghatódtam, amikor a képet megláttam, élénkrózsaszín ruhában (ez és a püspöklila volta  kedvenc színe) olyan jól nézett ki rajta, még akkor is ha az arcán látszódtak a több éve tartó betegség fárasztó jelei. Néztem a képet és potyogtak a könnyeim, Edgár is megkönnyezett. "Köszönöm, köszönöm, hogy ezt a képet megtaláltad"-mondtam Guillaume-nak. Gyorsan fel is ragasztottuk a családfára.

Dübörög az őszi szünet

 

Mindig olyan hatalmas lendülettel és aktívan futok neki a két hetes szüneteknek. Azonban az elemek nagyon lemerülnek. De biztató, hogy már a közepénél tartunk és jövő hét végén el is utazunk Marseille-be kirándulni.  

Arra rájöttem, hogy olyat, hogy mindhárman ugyanazon a héten legyenek táborban, úgysem tudok. A cél az lenne, hogy legalább egy hétig tudjak rendesen dolgozni, értem ez alatt, hogy ne éjszaka és hajnalban. Persze tudom, hogy ez is csak egy hét, végül is kibírható, de nem ideális. Főleg úgy, hogy a héten GUillaume is alig volt itthon. Közben voltak olyan programok, hogy kertész meg sütőjavítás, meg teniszverseny. Szóval ez a sok kis apró napközbeni tevékenység elveszi a munkaidőmet. A gyerekeknek nem mondhatom hogy nyúlj be a hűtőbe és egyél, amit látsz, tehát délben főzni is kell. Múlt héten Edgár volt kázilabda táborban. Utolsó pillanatban szóltak, hogy felszabadult egy hely. Lecsaptam rá. Imádta, annyira jó közösség van ebben a klubban. Minden nap úgy jött haza, hogy nagyon jól érezte magát. Láttam képeket az instán, ahogy pénteken hatalmas hosszú asztalt pakoltak ki délben  a terem mellé és mindenki hozott ennivalót azt ették meg és osztották meg egymás között a gyönyörű napsütésben. De Léopold és Daphné itthon voltak. Daphnéval meg is kellett tanulnom, mert ő és Léopold jövő héten mennek táborba. Szépen haladtunk is, ügyesen elkészültünk. Léopold beíratkozott teniszversenyre, kedden és szerdán a pálya mellől dolgoztam, vittük a tanulnivalót is és amikor épp nem dolgoztam vagy szurkoltam, akkor tanultunk. Multitasking felső fokon. 

Esténként pedig a thuiri gördeszkaparkban töltöttük az időt. Daphnéval az a nagy szerencsém, hogy mindenhol, de mindenhol talál pár percen belül barátnőt. A teniszversenyen is lett egy kis barátnője és a parkban sem volt soha egyedül.Nagyon jól tudtam még esténként onnan folytatni a munkát.

Csak hát, ahogy írtam, péntekre teljesen kimerültem ebben az ide megyünk oda megyünk, de tarts a fejedben százféle dolgot és dolgozz is hősiesen programban. De hétvégén nagyon klasszul feltöltődtünk. Ismét reményekkel telve várjuk a következő hetet.

Léopold és a pályaválasztás

 

Orvos, sebész, pilóta, mérnök...kavarognak az ötletek. Nem könnyű, nem is tudja az ember, hogyan segítsen a gyerekének a pályaválasztásban. Abban az egyben biztos vagyok, hogy az ötletnek tőle kell jönnie, vagyis nem is az ötletnek, hanem a bizonyosságnak, mert ötletekből nincs hiány. Soha, semmit nem fogok ráerőltetni a gyerekemre, az egyik legfontosabb, hogy azt csinálja, amit szeret és amit ő választott. Van pár rossz példa a környezetemben az ellenkezőjére.

Tavaly hallottam tőle először, hogy orvos szeretne lenni, ennél is pontosabban mindig a sebészetről mesélt. Azután jött, hogy kellett egy dossziét készíteni erről a foglalkozásról, ami kiválóan sikerült 40/40 pontot kapott rá, de a konklúziója az volt, hogy mégsem lenne sebész. Túl hosszú évek tanulása és az ügyelet, ami leginkább elriasztotta. Nagyon fiatal még, hogy pontos elképzelése legyen az összes foglalkozásról hivatásról, de éppen ebben segítenek ezek a feladatok, amit tavaly is kaptak év végén.  Nyáron nem is sokat beszéltünk erről. Majd jött a szeptember, az első szülői értekezlet, ahol elmondták, hogy gyakorlatra kell menniük jövő februárban és hogy már most keresni kell helyet. Ismét és újból az orvosi pályáról gondolkodott.

Van egy magyar orvos barátunk itt, akinek a kislányával Daphné nagyon jól megérti magát. Ő az egyik magánklinikán dolgozik és azt mondta minden évben fogadnak diákokat a 3ieme-ből. Ez a gyakorlat nem azt jelenti hogy bármit is csinálniuk kell, hanem leginkább megfigyelnek, így is hívják franciául, hogy "stage observatoire". Nagyon boldog volt, hogy az ismerősünk segítségével sikerült elintézni, hogy műtőben tölthessen pár napot. Mondtam neki, hogy szerencséje van, mert én soha nem jártam műtőben megfigyelőként, csak műtöttként. De emlékszem, hogy amikor az ágyon feküdtem is nagyon nézgelődtem (én is sőt Guillaume is orvos szeretett volna lenni) , amíg el nem aludtam. 

DE úgy alakult, hogy lassan de biztosan a gimiről is elképzelésünknek kell lennie. Van egy nagyon erős gimi, ami nagyon jó folytatása lehetne a mostani iskolának, ha orvos szeretne lenni továbbra is, mert előkészítő, úgy nevezett prepa is van. Két hét múlva hétfőn megyünk elbeszélgetésre. Na és most ismét mondogatja, hogy talán mégsem lenne orvos . Na, de ez csak az én szülői véleményem, hogy ez a pálya egy hivatás. Szóval azt érezni kell a szívünkben, hogy  - azon kívül, hogy képesek vagyunk rá - elhivatottak is vagyunk. Abban, hogy képes rá, semmi kétségem nincs, mert szeret és bír is tanulni, esze is van és szorgalmas és kitartó. Persze tudom,hogy fiatal, hogy ezt még így konkrétan eldöntse és szerintem ez is riasztotta meg, hogy akkor a gimit is már most úgy kell választani és akkor orvos lesz, pont.

Tavaly volt egy nagyon kemény és jó matek tanára. Nála jött bele és szerette meg igazán a matekot és most egyre inkább mondogatja - sőt tavaly is szóba került már - , hogy Guillaume-hoz hasonlóan matekkal menne tovább, mert nagyon szereti. Én ebben is támogatom, ha matek és mondjuk fizika-kémia szakot venne fel, akkor is még van pár éve, hogy el tudja dönteni pontosan merre is tanuljon még tovább. Kíváncsian várom, hogy fognak alakulni a tanulmányai, mert azt érzem, hogy sokra fogja vinni.

Roc de Majorque és a hegyek körülöttünk

 

Viszonylag sok vendégünk volt a hétvégén: szombaton délután Daphné kis magyar barátnője Dóri érkezett a szüleivel, vasárnap ebédre pedig Krisztina magyar barátnőm látogatott ki bicajjal Perpignanból. Vele szoktam osztrigát enni, mert mindketten nagyon szeretjük, de az én családom nem rajong érte, azt pedig egyedül nem lehet enni. Gyönyörű napos időnk is lett, határozottan vágytam ki a szabadba, de ha vendégek érkeznek az ugye azt is jelenti, hogy rengeteget főztem. Így vasárnap délután tulajdonképp parancsban adtam ki, ha tetszik ha nem túrázunk egyet, mert nekem ki kell szellőztetnem a fejemet.

Persze hogy volt egy kis szájhúzogatás, meg mini-hiszti Daphné részéről. Volt aki nem akart jönni és volt aki tengerpartra akart menni sétálni. De én tudtam, hogy a tengerparti séta majd úgy fog kinézni, hogy találunk egy jó játszóteret, ahol Daphné kiszórakozza magát, mi meg tespedünk és én kifejezetten túrára vágytam. És mivel a tegnapi napunk is a gyerekekről szólt, sőt még este is kézilabda meccsre mentünk az Edgár klubjába, voltam annyira önző, hogy magamra gondoltam.

Nem is variáltunk, hanem elindultunk a közeli hegyi faluból egyenesen a Castenou mellett található Roc-de Majorque-hoz. Kicsit kevesebb, mint három óra volt oda-vissza a túra. Meleg volt, de nem tikkasztó hőség, ráadásul sikerült a családot rábeszélnem a szebbik útvonalra. Csodaszép volt. Daphnét szinte az összes lejtőn vittem a hátamon és annyira élveztem, sőt ő is és mindenki belejött. Mindig így szokott lenni, hogy végül mindenki örül, csak indulásnál kell határozottnak lenni. Na jó, Edgár fejet vágott szinte végig, mert az elején meg akart bennünket esketni, hogy nem megyünk el a végéig (én tudtam, ha nagyon rosszul is alakul én biztos elmegyek, ha mást nem egyedül, majd hazafutok onnan). Léopold imádta, egész úton Poitiers-t tárgyaltuk. Nagyon szeretünk belemélyedni a poitiers-i emlékekbe. Imádom hallgatni, mi minden volt élmény ott nekik és hogy szerették családunk azon időszakát is. 

Szóval végül mindenki eljutott a túra végéhez a Roc de Majorque-hoz, ami 430 méter magasan fekszik és nagyon szép a kilátás a környező hegyekre, Castenou falujára. 

Hegyekre néző kis teraszunk

 Nyár végén végre berendeztük a fenti kis teraszunkat. Nem is olyan kicsi, egészen nagy tér van ott és a kilátás mesés:  szemben velünk az Albere láncai. Valahányszor arra jártam mindig nézegettem, hogy milyen jót tudnék ott üldögélni. Így végül vettünk két fotelt és egy kis asztalt és egészen sok (relatív itt a sok, amennyi szabadidőnk van) időt  töltünk fennt . Én kifejezetten szeretek ott egy kávét meginni reggelente, amikor még csak ébred a táj. 

Csak alkot, csak alkot

 Edgár a kis művészünk, most autólázban ég. Eddig éjjel nappal mangákat rajzolt, most egy ideje állandóan az autókról beszél. Persze legújabb ötlete hogy autókat fog tervezni. Álmodozó művészlélek, valóban teljesen más gondolkodással. És legújabban természetesen autókat rajzol, mint ahogy a képen is.

Esti sétáink

 Nem ez az egyetlen régió, ahol idén nagyon fura az időjárás. Most tényleg, szerdán - amikor a fényképek készültek - szép meleg idő volt, gyönyörű, tényleg olyan langyos levegő volt, ami szinte simogatta az ember bőrét, tegnap pedig pénteken olyan hideg, hogy kisdzsekiben mentem a suliba délután. 

Ebben az évben úgy alakult, hogy a gyerekeknek szerda délután semmilyen különórájuk nincs. Kiváló, mert lehet orvoshoz menni, fodrászhoz vagy vásárolni (nem minden héten, de ezekre a legnehezebb hétközben időt szakítani). De amikor semmi dolgunk nem akad, akkor pedig van időnk nyugodtan megtanulni, uzsonnázni és este egy nagyot sétálni. Edgár és Daphné is nagyon szeret felsétálni Saint-Colombe-de -la- Commanderie falujába, ahol különösen szeretjük az új falurészt bejárni és megcsodálni az új házakat. Gyönyörű a kilátás a hegyek felé onnan. Most szerda este pedig ment le a nap, ami csodálatos fényeket, színeket varázsolt az égboltra.

Életem első gulyás levese

Eljött az én időm, mondom ezt amikor egész évben főzök. De mégis, amikor az idő kicsit megromlik és behúzódunk, akkor jönnek az ihletek. Nyáron kevésbé szeretek főzni, mert ahelyett, hogy kinnt lennék a kertben vagy a medencénél, nehéz bent ácsorogni, ráadásul a melegben.

Van egy magyar barátnőm, akivel órák hosszat szoktunk beszélgetni, évente háromnégyszer. Azaz 4-5 órát, hajnalba nyúlóan. Utolsó beszélgetésünkkor nagyon sokat nosztalgiáztunk. Indultunk a sok betegségtől, oda lyukadtunk ki, hogy sok feldologozott ételt eszünk. Majd innen elkanyarodtunk gyerekkorunk ételeihez, majd a receptekhez, mert mindketten szeretünk főzni, s mivel anyukáink barátnők voltak, én ma is csinálok tőlük jött receptet és ő is például anyukámtól kapott receptet. Na és akkor így jutottunk el a gulyás leves és karcagi ferdinánd tekercs, azaz darázsfészek receptjéig, amit így el is készítettem egyik hétvégén. Isteni lett. Persze java részét én ettem meg. Ezért nem nagyon csinálok, csak óvatosan kelttésztás receptet, mert az nagyon nem jót tesz az alakomnak. 

Léopold az én igazi magyar ízlésű gyerekem. Étel terén nagyon sok magyar kedvence van. A pörköltért is rajong. Na, hát ezután a leves után megnyalta a száját. Tényleg nagyon jól sikerült és nem is végtelenül bonyolult elkészíteni.

Azonban ez a recept arra is jó szolgálatot tett, hogy kiderüljön, a sütőmnek baja van. Két éve sincs hogy bekerült a konyhámba, Whirlpool márkájú és nagyon jó kis gép, sok speciális programmal. Például pizza program, azaz 250 fokon 5-7 perc alatt ropogósra sül a pizza. Egy pár hónapja észrevettem, hogy bár 10-15 percig is sütöm a pizzát, az alja nem sül meg.

A Ferdinánd tekercsnek az a lényege, hogy jól körbekaramellizálódik a magas falú lábasban a sütemény. Hát az alja (40 perc helyett 80 percig sült) szinte nyers maradt. Így lettem majdnem biztos abban, hogy valami baja van. Két évig van rá garancia, már hívtuk is az illetékest, aki jön diagnosztikát készíteni. Kíváncsi vagyok. Mindenesetre, ha megjavul a sütő, még darázsfészek is fog készülni többször.

És még egy jó receptet itt hagyok, mégpedig ezt a sütőtökös gnocchi kolbásszal. Nagyon finom és egyszerű, finom őszi étel.

Kirándulós vasárnap

 

Hihetetlen sebességgel elrepült a szeptember. Egyszerűen hova lett?

Ma nagyon borús napra ébredtünk, hűvös is volt reggel. Jól beöltöztünk, a hajnalban elkészített pulled pork-ot összeszedtük és irány Spanyolország. Nem voltak terveink, ez zavarta is a gyerekeket. Főleg Edgárt, ő a tegnapi kézilabda meccsel töltött nap után legszívesebben otthon maradt volna. 

Első megállónk Rosasban volt, a Platja de Canyelles Petite partján. Kicsit csalódottak voltunk, mert mire odaértünk gyönyörűen kisütött a nap, mit kisütött, meleg lett, mi pedig jól be voltunk öltözve és persze strandcucc sem volt nálunk. Így csak irigykedve néztük a fürdőző embereket. Először sétáltunk egyet a parton, majd letelepedtünk megebédelni. Ebéd után pedig ittunk egyet a parti bárban. 

Azt gondoltuk, hogy a partról Gironába utazunk, várost nézünk, valamint a filgyártás múzeumát is megnézzük. De ott a helyi bárban kiderült, hogy vasárnap csak kettőig van nyitva a múzeum, így programot módosítottunk. Kb. fél órára van Cadaques Rosastól és Dali háza, ami ma egy múzeum. Odaautókáztunk, de sajnos nem volt már csak túl későre belépő, így megbeszéltük, hogy legközelebb egyenesen ide utazunk, megnézzük a múzeumot és hajókázunk is egyet.

Nagyon szép, napos időnk volt, míg Thuirbe visszaérve láttuk, hogy itt egész nap maradt borult ég, sőt még eső is esett mikor visszaértünk.