Egészen eddig egészen kellemes őszi időjárás volt 4-10 fok között változott a hőmérséklet. Egészen jól bírtuk nagykabátban, néha már sapkában és kesztyűben bármilyen ezt kiegészítő óvintézkedések nélkül. Lehetett még hosszabbakat sétálni, másfél órát is kinnt tölthettünk. Léopold jól bírta sínadrág nélkül, csupán egy plusz nadrágot adtam rá, hogy ne fázzon a lába. Ez a fajta moszkvai időjárás azonban igen felhős eget vonz magával, így már sokszor napközben égtek a villanyok, állandóan kókadoztunk az álmosságtól, napfény alig volt.
Tavaly ilyenkor már mínuszok voltak, ilyenkor törtük a fejünket a téli ruházatunkon, csak Léopold volt rendben, akinek a mamiék októberben leszállították a bundazsákot Franciaországból(amit azóta már tudunk, hogy itt is be lehet szerezni). Az egy évvel ezelőtti hosszú hétvégén Szergej Poszad városába utaztunk, ami Moszkvától kb. 60 km-re van. Nagyon fáztunk az egy órás kinnti program során, amikor a kolostort körbejártuk és hogy féltünk, hogy az alvó Léopold meg ne fázzon.
Ez évben úgy döntöttünk, hogy végre elutazunk Szentpétervárra. S az időjárással isteni nagy szerencsénk volt, mert pont hazaérkezésünkre érkezett meg az igazi hideg. Mind pénteken és szombaton 5-6 fok volt, ami pont jó volt arra, hogy ne nagyon fagyjunk át és akár hosszabb sétáknak nekivágjunk. Vasárnapra viszont kénytelenek voltunk bennti programokat is beiktatni.
Itt a hideg mínusz 5 fokkal, felkerült Léopoldra a reggeli séta alkalmával a sínadrág, téliesítettem a járgányt, azaz felszereltem a bundazsákot ababakocsira, előkerült Guillaume meleg téli kabátja és előszedtem a szőrmesapkámat. Léopold a reggeli sétánál kesztyűért reklamált, annak ellenére, hogy a hétvégén rábeszélhetetlen volt. És hétágra süt a nap. Ezt nagyon szeretem a száraz hidegben, hogy verőfényes napsütés van, ami fényt ad, de meleget nem.
S már reggel induláskor éreztük azt az egyetlen utálatos és nem vágyott dolgot, mire felöltözünk indulás közeli állapotba és Léopold is késznek nevezhető, ötször beizzadunk a téli meleg ruhánkba!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése