Nekem november 1. a halottak napja. A megelőző vagy követő hétvégén gyerekkorom óta nekivágtunk családostól, hogy nagyszüleim sírjait végigjárjuk. Ekkor mindig beugrottunk a rokonokhoz, egybekötöttük a kettőt. Mentem én is mindig, talán csak akkor kezdtek elmaradozni ezek a látogatások, amikor dolgozni kezdtem. Anyukám minden évben elmondta, hogy olyan szép este a temető, amikor a sírokon gyertyák világítanak, kicsit mindig furcsa volt ezt hallani.
Azután sajnálatos módon úgy alakult, hogy engem is itthagyott valaki, az egyik legfontosabb ember, aki 30 éven keresztül minden pillanatban mellettem volt. Persze, hogy minden nap gondolok rá, nem is lehet, nem is lesz máshogy sosem.
Tegnap döbbentem rá arra is, hogy egyre népszerűbb bármelyik országban is vagyunk Halloween ünnepe.Egyre jobban teret hódít, pedig igazán nem mai keletű ünnep. Még múlt héten kaptunk felhívást a How do you do in Moscow? hírlevélben egy Halloween alkalmából rendezett jelmezes moszkvai felvonulásra. Eszembe sem jutott, hogy csatlakozzunk, nem éreztem volna otthonosan magam. Estére már képeket is láttam a felvonulásról csontváznak, és mindenféle maskarának öltözött vigadozó fiatalokról.
Este pedig Guillaume szüleivel skypeoltunk, amikor hozzájuk jelmezes gyerekek csöngettek hogy kosarukba csokit bonbont dobáljanak.
Mire lefekvéshez jutottunk besokaltam, Guillaume-hoz fordultam: Nem tudom, valahogy nem szeretem Halloween-t! Rámnézett: Te sem, én sem szeretem. Majd megbeszéltük, hogy milyen furán is mutatna, ha én csontváznak öltözve emlékeznék ezen a napon anyukámra, a szívettépő hiányára, arra, hogy már soha nem beszélhetünk, soha nem érezhetjük egymást, hogy nem lát bennünket családként, engem anyaként!
Innen pedig gondolataban oda kanyarodtam, hogy milyen furcsa lesz - ha úgy alakul,- hogy Léopoldnak kell jelmezt készítenem, vagy csak egyszerűen elmagyarázom majd neki, hogy ez az ünnep nekem, nekünk mást jelent? Az már biztos, hogy én ezekben a napokban soha nem fogok vigadozni, nekem november 1. a halottak napja marad, emlékezek azokra, akik nagyon hiányoznak.
Azután sajnálatos módon úgy alakult, hogy engem is itthagyott valaki, az egyik legfontosabb ember, aki 30 éven keresztül minden pillanatban mellettem volt. Persze, hogy minden nap gondolok rá, nem is lehet, nem is lesz máshogy sosem.
Tegnap döbbentem rá arra is, hogy egyre népszerűbb bármelyik országban is vagyunk Halloween ünnepe.Egyre jobban teret hódít, pedig igazán nem mai keletű ünnep. Még múlt héten kaptunk felhívást a How do you do in Moscow? hírlevélben egy Halloween alkalmából rendezett jelmezes moszkvai felvonulásra. Eszembe sem jutott, hogy csatlakozzunk, nem éreztem volna otthonosan magam. Estére már képeket is láttam a felvonulásról csontváznak, és mindenféle maskarának öltözött vigadozó fiatalokról.
Este pedig Guillaume szüleivel skypeoltunk, amikor hozzájuk jelmezes gyerekek csöngettek hogy kosarukba csokit bonbont dobáljanak.
Mire lefekvéshez jutottunk besokaltam, Guillaume-hoz fordultam: Nem tudom, valahogy nem szeretem Halloween-t! Rámnézett: Te sem, én sem szeretem. Majd megbeszéltük, hogy milyen furán is mutatna, ha én csontváznak öltözve emlékeznék ezen a napon anyukámra, a szívettépő hiányára, arra, hogy már soha nem beszélhetünk, soha nem érezhetjük egymást, hogy nem lát bennünket családként, engem anyaként!
Innen pedig gondolataban oda kanyarodtam, hogy milyen furcsa lesz - ha úgy alakul,- hogy Léopoldnak kell jelmezt készítenem, vagy csak egyszerűen elmagyarázom majd neki, hogy ez az ünnep nekem, nekünk mást jelent? Az már biztos, hogy én ezekben a napokban soha nem fogok vigadozni, nekem november 1. a halottak napja marad, emlékezek azokra, akik nagyon hiányoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése