A bölcsiben

Ma délelőtt megkezdtük a bölcsit. Ez volt az első napunk, együtt voltunk egy órát. Milyen hálás vagyok, hogy ott lehetek, még Guillaume is elkísért bennünket, látni szerette volna, hova is fog járni Léopold, márha az egész működni fog és szereti. Az első öt perc sírós volt, az új hely, környezet miatt. Néha a többiek is rázendítettek Léopolddal. Tíz perc után oldódott az ölemben, majd elindult játszani. Kb. 10-en vannak, mind vele egykorúak. Tulajdonképpen ez egy adaptációs csoport, ahol csak játszanak, tanulnak játszani együtt. 3 nap jönnek 3 órahosszára, nem is szeretnék ennél többet. Mindenkinek saját bilije van, rendszeresen ráültetik őket. Beviheti a duduját, ami külön megnyugtató a mi helyzetünkben. A bölcsi csupán két percre van tőülnk, ami ideális a későnkelő drágaságunknak. Ma például elég volt csak fél kilenckor ébreszteni.
Léopold a többieket is figyelte, de úgy láttam nagyon tetszett neki a rengeteg játék, mindent ki akart próbálni. Főleg a kisautókat preferálta. Egyre többet játszott tőlem távolabb a dudujáról egyre jobban elfeledkezve. Egy pszichológus is látogatja ezt a csoportot, sokat beszélgettünk Léopoldról, hogyan látom a bölcsi kérdést, miért is akarom, hogy járjon. Bármikor bármi kérdésem van készséggel áll rendelkezésemre. Egy idő után azt tanácsolta, hogy üljek kicsit távolabb, félre. Léopold tőle szokatlan módon egyszer sem kritizálta, hogy én miért beszélgetek (ugye, mint korábban a játszón rendszeresen megjegyezte, hogy sokat beszélek), néha odajött, valamit megmutatott és ment is játszani. Úgy láttam nagyon jól érezte magát, el sem akart jönni az egy óra után ami hipp-hopp elrepült! Meglátjuk a folytatást, egyelőre nagyon biztató!