Pár nap Solymáron

December 25-én indultunk Solymárra apukám testvéréékhez, az én keresztanyukámhoz és unokatestvéreimhez. Solymárról már nem is jöttünk vissza Cserkeszőlőre. 25-én vacsorára vártak bennünket. El vagyok már szokva az igazi magyar lakomáktól, pedig gyerekkoromat ez is meghatározta a vidéki dínom-dánom, eszem-iszom rendszeres volt, sőt a hétvégi sütijeinkből a szomszédainkkal is megosztoztunk. Olyan szinten készültek, hogy egy hétre való ennivaló várt bennünket, de a sütiktől is roskadoztak a tálcák. Régi, finom sütireceptek kerültek elő. Nosztalgiáztam.

Az idősebbek is jót beszélgettek, apukám, a húga és az ő férje. Daphné pedig nyár óta várta, hogy újra láthassa unokatestvéreim kislányait, Borkát és Lucát. Olyan szinten jól elvoltak a lányok, hogy Daphnénak hangját sem hallottam két napig. Ment a játék, egymást festették, fodrászolták, hercegnőset játszottak. Este együtt aludtak, pizsama party volt. Esténként olyan fáradt volt, hogy egy nap sem tudtam megfürdetni, mert a lábán sem bírt állni. Nagyon sokat mosolyogtunk a 3 grácián, öröm volt látni őket. Egy vita vagy veszekedés sem volt. 

A nagyobb gyerekek már kamaszodnak, náluk nehezebb volt a közeledés, és ugye a nyelvi korlátok is. Bár Léopold és Edgár, de Daphné is mindenhol mindent megértett. Büszke voltam rájuk és szerintem nagy öröm volt nekik is, ilyenkor jönnek rá, milyen jó is, hogy a magyar nyelvet próbálom erősen megtartani. 

Volt társasjáték, csocsózás, séta Solymáron és sok-sok beszélgetés. Nagyon jól éreztük magunkat. Egyet remélek, hogy valamikor sikerül őket vendégül látnom Franciaországban is és visszaadni valamit ebből a meleg fogadtatásból.