Régóta szerettem volna meghívni magyar barátainkat, hogy megköszönjem segítségüket a költözéskor. Egy francia- magyar pár egész nap pakolt velünk, egy másik magyar pár pedig egész nap vigyázott Daphnéra, amikor ebbe a házba költöztünk. Rohantak a hetek, a hétvégéken rengeteg program volt. Most vagy soha, mondtam magamnak, az ünnepek pont jó alkalom, hogy sort kerítsek egy vacsorára. A gyerekek iskolájában pedig összefutottam egy magyar nővel, aki nagyon vágyott magyaros dolgokra. A lendületem is megvolt a főzéshez, készülődéshez, erőre kaptam (néha minimalistának érzem magam a főzésben) ilyen téren is.
Marhapörköltet főztem galuskával, rántott pulykát a gyerekeknek. Volt beigli, diós-vaníliás kifli, diós-csokis süti, amit most csináltam először, de nagyon finom lett, és még csokihab is. Nagyon jó hangulat kerekedett ebben a nagyjából egyidős társaságban. Mindenki sztorizott magyar emlékeiről, segített ebben a jó magyar pálinka, amivel koccintottunk.
A gyerekek is nagyon jót eljátszottak. Daphné és a kis Dóri sokszor összekapnak, volt már rá alkalom, hogy mi felnőttek szinte beszélgetni sem tudtunk, mert a viták elhárításával voltunk egész este elfoglalva. Lehet, hogy a kis Camille is közrejátszott, de ezek hárman nagyon jól elvoltak egész este.
Mindenki nagyon hálás volt és jól érezte magát. Pont beszéltük Guillaume, hogy talán itt kerekedik egy baráti társaság, olyan emberek társasága, akikre számíthatunk. Talán ez a legnehezebb annyi költözést követően, mindig új társaságra lelni.
Krisztinát véletlenül ismertem meg a Facebookon, amikor egy csoportban arról ment a levelezés, hogy hol lehet szavazni legközelebb a választásokon. Rögtön összebarátkoztunk szinte az első találkozás után. Pár alkalommal összeülünk osztrigát enni, segített nekem takarítani a régi házban és sokszor osztunk meg tippeket, hova, merre érdemes kirándulni ezen a végtelenül gyönyörű vidéken. Francia barátjával érkezett, nekik nincs gyermekük. Évát is a Facebook-on keresztül ismertem meg. De a legviccesebb az volt, hogy férjével számos közös ismerősünk van, hiszen mindketten Szegeden jártunk egyetemre. Kislányuk Dóri pedig jó barátnője lett Daphnénak.
Sajnos nem tudjuk mivel Guillaume elrontotta gyomrát, így a másnap kicsit nehéz lett neki.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése