Régebben is mindig arról beszéltünk Guillaume-al, hogy milyen jó is a cserkei fürdő nekünk, hogy télen/nyáron elfoglaltság, ha nagyon unatkoznánk a faluban. Sokáig télen csak a benti fürdőbe mentünk, a gyerekek még kicsik voltak, eszünkbe se jutott kivinni őket. Négy éve volt talán, vagy még jóval előtte, hogy egyszer Léopold rábeszélt, hogy próbáljuk ki a kinti forró vizes medencéket. Ott beszélgettünk az ismerőseinkkel vagy egy órát. Léopold azóta azt emlegette, hogy milyen klassz volt a téli hidegben ücsörögni a forró vízben, milyen érdekes volt, hogy nem fáztunk, hiszen a forró vízgőzbe burkolózzott a testünk. Nem is beszélt idén másról, csak hogy újból kipróbálhassa. Megmondom őszintén én is vártam.
Szerdán délután már indultam is kettesben Léopolddal. Daphné a himlői miatt még nem jöhetett, Edgár pedig arra szavazott, hogy a papával marad. Akinek alig ért véget az értekezlete, indult is Edgárral és Daphnéval a játszótérre. Ők felfedezték a játszótér után a Solaris teraszt a fürdő melett, már nyáron is ettünk itt finomat, de a téliesített terasz még hangulatosabb, mint a nyári változata. Meleg kandalló mellett ücsöröghetünk kézműves békésszentandrási söröket, forró csokit szürcsölgetve, vagy ha megéhezünk olasz pizzái is kiválóak.
Mi Léopolddal bevettük magunkat a forró medencékbe. Szinte az összes melegvizes medence niytva volt. Be sem mentünk átöltözni, kint egy kabinban kaptuk fel a fürdőruhánkat és már csobbantunk is. Olyanok voltunk, mint a gyerekek. Ez Léopoldnál nem meglepő, de én sokkal mulatságosabban festhettem. Hát, mit mondjak, Isteni volt! Jót pihentünk, beszélgettünk, csodás délután volt!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése