Két hete már, hogy Guillaume nem dolgozik. S holnap kezd az új helyen. Mondtam neki, hogy micsoda arany életem van, hogy itthon van. Bár neki is volt sok dolga: búcsúzás a kollégáktól, utolsó ebéd, utolsó beszélgetések, pakolás, szortírozás, mégis olyan jó volt, hogy itthon volt és hogy volt kire számítanom. Jól megszoktam, hogy nincs rendszeres segítség, hogy a gyerekekkel kapcsolatban is csak magamra számíthatok. Legalábbis próbálok mindent megoldani egyedül, ha Guillaume tud segíteni, akkor az egy bónusz. Így most két hétig hozta-vitte a gyerekeket iskolába, különórákra. DE olyan jó volt, hogy napközben sem voltam egyedül, hogy eljutottunk együtt futni, egyik nap a héten étteremben ebédeltünk, csütörtökön oltásra mentünk, együtt. Mert olyan de olyan ritkán adatik meg, hogy mi ketten, csak ketten vagyunk itthon.
Kedd este a Guillaume kollégája jött vacsorára hozzánk. Napos meleg időnk volt, így a kertben ettünk, későig élveztük a kert frissességét. Daphnét nagyon megmosolyogtuk, mert felvette a Minnie jelmezét, amit a mamitól kapott, de eddig nem nagyon került elő a szekrényből. Most több este is ebben flangált, szaladgált a kertben. Na ezen az estén is előkerült a ruha, ékszert is tett és persze az órát, teljes transzban volt, hogy vendégünk érkezett. Na és ő került a vendég mellé. Mosolygott rá és időnként óvatosan megsimogatta a kolléga karját, akinek egyébként se gyereke se családja, így leginkább csak Guillaume-al volt elfoglalva. De látszott Daphné gesztusaiból, hogy próbálja magára felhívni a figyelmét: látod , milyen szépen felöltöztem, hogy jöttél. Még nekem is szólt, hogy nincs nyakláncom, miért nem teszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése