Nagyon érdekes volt látni, hogy Léopold végül izgult, hogyan leszünk a papa nélkül. A második nap kicsit megkönnyebbülve sóhajtott, hogy végül egészen jól telnek a napok. Legnagyobb izgalma az volt, hogy reggel korán tudunk-e menni az iskolába, mert ugye neki minden reggel játszania kell. De nagyon érdekes, hogy mivel Guillaume nincs itt reggel és csak magamra számíthatok, sokkal hamarabb készen vagyunk.
Mivel Léopold a legidősebb, így ő már érzi a felelősséget és izgul, hogy minden rendben legyen. Én csak attól féltem, hogy a két hétben, amíg Guillaume itthon volt, nagyon hozzászoktam a segítséghez és nehéz lesz visszaállnom. De végül nem nehéz.....megy minden a maga útján. Elég sokszor átbeszéltük ezt a helyzetet a gyerekekkel, értik, hogy most miért vagyunk így, hogy ez csak átmeneti és nemsokára együtt leszünk Perpignanban. Sőt a papa hétvégére érkezik.
A hét nagy feladata az volt, hogy én szombaton el tudjak menni egy szülinapra úgy, hogy közben Léopoldnak is meghívása volt egy buliba, szóval valaki olyanra volt szükségem, akinek autója van. Léopold egy kicsit aggódott emiatt, mert nagyon fontos volt neki a buli, de nekem is. Végül nehezen csütörtökön találtam egy idős nénit (akit Daphné maminak hívott, mert azt magyaráztam, hogy egy mami érkezik) aki nem csak jött vigyázni a gyerekekre, hanem autóval el is tudta vinni Léopoldot a buliba. Meglepően rendesek voltak vele a gyerekek és bár eredetileg úgy volt hogy Daphnét magammal viszem, péntek reggel hányni kezdett és lázas lett, így mégis itt kellett hagynom. Na ez Murphy törvénye, hogy egy éves kora óta nem volt beteg, hát mikor nem, amikor már mindent sikerült elrendeznem (örömködő sms-t írtam a barátnőmnek, hogy végül ott leszek a buliban), hogy elmenjek. De sebaj szombatra jobban volt Daphné és minden jól sikerült.
Hétvégénk a tenisz jegyében telt: pénteken este és vasárnap délután is a teniszmeccseket néztük és együtt izgultunk néha ugyanazért, néha más játékosért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése