2012. január 6., péntek

Puty-puty

Igy nevezi a fürdést. Cserkeszőlőn egészen belejött a fürdőzésbe, dehát nem volt ez újdonság számunkra, mert már egy évvel ezelőtt pont az első szülinapján is kipróbáltuk, osztatlan sikert aratva ezzel a programmal.
Nyáron is imádta a cserkei strandot, de még La Baule-ban a 16 fokos óceánban való fürdőzéstől is alig tudtuk visszatartani.
Ahogy már említettem ennél nyugodtabb, pihentetőbb karácsonyunk nem is lehetett volna. Teljesen kikapcsoltunk a nagyváros lüktetéséből, ami érzem én, hogy rendesen szívja az energiát. Nekem két hét, Guillaume-nak 10 nap, kerek volt és egész és feltöltődve érkeztünk vissza. Volt időnk magunkra, egymásra és Léopoldra. A vidéki magányban tökéletes programként volt jelen a fürdőzés. Amikor csak felébredt Léopold a sziesztából, fogtuk a sárga szatyrunkat, teleraktuk törülközővel és indultunk fürödni.
Egyik délután "csak" egy sétát, friss levegő beszippantását terveztük. Léopold felébredt és Guillaume azzal ment hozzá, hogy megyünk sétálni. Innestől se tiszta pelenka nem kellett, sem átöltöztetni nem lehetett, engem keresett, fogta a kezünket és húzott az ajtó felé. Majd előkerült a puty-puty. Csak mondta egymás után folyamatosan. Néha szólt előtte nekem, hogy "mama, puty-puty". Guillaume-al összenéztünk, nem volt kedvünk aznap fürödni menni. Sikerült rábeszélni a pelenkacserére és a pizsamaváltásra, már a kabátot is ráadtuk. Ő csak mondta, hogy puty-puty, mi pedig erről tudomást sem véve mondtuk neki, hogy sétálni indulunk.
A szívünk akkor kezdett lágyulni eme ellenállásban, amikor lehúzta az emeletről azt a sárga strandszatyrot, ami még üres volt. Már az ajtóban álltunk sapkában kabátban, amikor leguggoltam elé, hogy most nincs puty-puty, hanem sétálni megyünk. Ekkor iszonyatosan keserves sírásban tört ki. Visszaugrott az étkezőbe és magával rángatta a még mindig üres sárga strandszatyrot, jelezvén, hogy ő bizony fürödni készül, mondhatunk mi bármit. Különben is: "mama, apa puty-puty".
Így lágyította meg mindannyiunk szívét ez a kisember és szaladtunk vissza törülközőkért, hogy végül séta helyett fürödni menjünk!! Persze, hogy nem bántuk meg, főleg, hogy ez volt az utolsó fürdéssel töltött délutánunk!

Nincsenek megjegyzések: