Így hívja Léopold, hogy "Tépó", csudi aranyos. Tegnap este lefekvés előtt elmagyaráztam, hogy kirakjuk a csizmát, amit együtt meg is takarítottunk, majd másnap reggelre a Tépó telerakja ajándékkal. Vitte a csizmát az ablakhoz, felállt a kisszékre, majd aludni vittük.
Ezután jött a mi körünk, ugyanis felállítottuk a fenyőt, kidíszítettük, világítottuk a lakást.
Reggel együtt ébresztettük, az Adventi naptárra most nem is jutott idő, mi izgatottabbak voltunk, mint ő.
Tudtam, hogy ez a legdrágább és leghaszontalanabb ajándék lesz a legnyerőbb. Az Auchanban dobtam gyors a kosárba, nem is hezitáltam, mondván sose veszek neki hülyeségeket, most az első igazi Télapó alkalmával megérdemli ezt a zenélő, táncoló Tépót. Nevettünk is Guillaume-al, hogy micsoda pénzkidobás, de éreztem, hogy ez lesz a befutó. Végül kapott egy fémdobozos autót, amiben mézeskalács szerű incsi-fincsi (nem ízelett, így mi esszük meg) süti volt. De a doboz zenél, felhúzható és autó alakja van, amit a Tépó vezet. Kapott egy orosz mesekönyvet, amiből egy kicsit a karácsonyra tudunk készülni. Két icipici felhúzható játékot, amik nem fértek be az adventi naptár gurigáiba. Ezekkel mentünk ma bölcsibe, de az úton kicseleztem, hogy fogja inkább a dudut, majd egy laza mozdulattal a két kis játékot a táskába dobtam és már el is feledtük, mert annyi érdekesség volt az utcan. Viszont a táncoló Tépó ott állt az ajtóban, amikor elmentünk és még búcsút is intett neki:" Pápá Tépó" - mondta. És milyen boldog volt, ahogy hazaérve ott várt minket, szaladt hozzá, "Ohh Tépó"-mondta. Reggel még táncolt is vele, alig bírtuk ki nevetés nélkül, mert a kezét e feje fölé emelte és mint egy hastáncos rázta magát. Szóval nagy sláger azóta is, mindenhova visszük, simogatjuk, ölelgetjük, de érdekes módon a lakásból nem akarja kivinni. A sziesztához viszont a Tépóval készült, de ekkor is valahogy kicseleztem és csak a dudu volt már nála az ágyban. Ebédelni is velünk tartott.
Hát azt hisszük boldog volt ez az első várva várt Mikulás!!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése