2011. május 9., hétfő

A győzelem napja



Oroszországban május 9. a győzelem napja. Katonai parádéval, ünnepi felvonulással emlékeznek meg 1945. ezen napjáról, a második világháborúban aratott győzelmükről, a német kapitulációról. Mivel ez a hétvége ennek a napnak köszönhetően megint hosszú volt, azaz a mai nap munkaszüneti nap, és gyönyörű idő van, a város egy picit kiürült, az orosz családok most kezdenek a dácsák felé kiköltözni, legalábbis hétvégére. Sokfelé útlezárás volt, ezért mi is rövid autóút után gyalog folytattuk utunkat egészen a Ljubljankáig, hogy egy kicsit belepillantsunk az ünneplésbe. A Ljubljanka téren van az egykori KGB épülete, pár lépésre van a Poltechnikai Múzeum, a Majakovszkij múzeum, és innen hamar gyalog elérhető a Vörös tér is, ami most teljesen megközelíthetetlen volt. A Tverszkaja utcáról indult a katonai felvonulás végig a Vörös téren. Egy éve Guillaume már itt volt, dolgozott, rengeteg volt a munkája, mi pedig Léopolddal Courbevoie-ból gondoltunk rá.
A Ljubljanka téren igazi ünnepi hangulat volt: a sárga piros zászlók lengedeztek a szélben és menetelős győzelmi zene szólt. Néhányan katonai ruhába öltöztek, narancssárga-fekete színű szallagot tűztek ki, ami olyan, mint nekünk a kokárda, vagyis ennek a napnak a jelképe. Ahogy a térhez értünk, Léopold ráérzett a ritmusra és mint egy kis karmester a babakocsiban ülve bólogatott és a kezével vezényelt a ritmusra. Soha nem láttuk ennyire ösztönösen átadni magát a zenének. Teljesen átszellemült, boldog volt, mosolygott. Amikor kivettük a babkocsiból akkor is megállt és ritmusra rázta magát, nagyon aranyos volt. Utána egy kislánytól lufit kunyerált, komótosan leült vele a földre játszani. Nagyon jó látni, hogy ennyire picin, milyen bátrak, gátlástalanok, Léopold legalábbis egyáltalán nem jön zavarba, ha valkihez oda kell mennie, probléma nélkül ismerkedik.
Sajnos a Ljubljanka teret, ahol mindannyian jól éreztük magunkat, a Kommunista Párt rendezvénye miatt el kellett hagyni, mi legalábbis biztonságosabbnak éreztük ha távolabbra sétálunk. Így indultunk el a Kuznyeckij Moszt nevű utcán, amely egy széles macskaköves utca egészen a TCUM luxusbevásárlóközpontig , ahol már tényleg a luxus a meghatározó mind az épületek jellege, mind az üzletek színvonala tekintetében.Nekem az egyik kedvenc sétautam ez az utca!!!
Kihasználtam a szép időd és a sétát arra, hogy pár képet készítsek a belvárosról, aminek gyönyörű épületei vannak. Én sem gondoltam annak idején, hogy ennyire szép ez a város!!!

Nincsenek megjegyzések: