2025. november 29., szombat

Iskolai karácsonyi készülődés

 



Harmadik éve vagyok a szülői munkaközösség tagja, bevallom mindig lelkesedéssel vettem rész bármi programról legyen is szó. Tavaly viszont nagyon sok időt és energiát tettem bele, néha túl fárasztó volt, Guillaume sokszor mondta, hogy nem tudsz csinálni mindent. Ott voltam minden szerevezett uzsonnán, az összes nagyobb  rendezvényen segítőként. Húsvétkor, Karácsonykor varrtam pluszba, ami rengeteg idő volt. És például a karácsonyi vásárban szinte semmit nem adtunk el az általam varrt textil hajgumikból, vagy könyv tartókból. Minden hónapban egy este 18-22 között értekezlet van. 

Ebben az évben félelemmel kezdtem az évet, mert tudtam sokkal több a munkahelyi munkám és egyre kevesebb extrákra lesz időm. Mert a szülői munkaközösség már év elején kezd azzal hogy szervezi a Taggyűlést, elmegy mindig osztályértekezletre bemutatkozni stb. Mivel kevesen vagyunk, ha már beléptél el is várt hogy közreműködj. Tavaly egyszer le is toltak bennünket, mármint az elnök, hogy mindent csak 3 nő csinál stb. Hazamentem és mondtam Guillaume-nak, tudod mit, ha nem vagyok bent az APEL -ben (francia szülői munkaközösség neve), akkor ma este nem tolnak le. Tavaly év végén is  a sulibuli plusz előtte este Léopoldék évfolyamának a bálja, emlékszem  hulla voltam. 

Tavaly év végén pedig magamban sérelmeztem, hogy mindenre volt idő csak arra nem hogy közösen egy étterembe eljussunk. Köszönet képpen. Nem ezért csinélom, de ez a minimum. Pedig én szeretek segíteni és úgy gondolom mivel 3 gyerekem volt, most már csak kettő van az iskolában, akkor itt ildomos. És ez az év volt az első, hogy nem volt úgy kedvem hozzá, mint tavaly. De a baleset ezt is megoldotta, mert az év eleji hajtásból így ki is estem és azóta sem jutottam el eddig csak egy értekezletre. 

Szóval pénteken is kérdezték, hogy megyek-e karácsonyfát díszíteni állítani, de nem tudtam, sőt hétfőn is kellene mennem, mert a Télapó fotózáshoz készítik elő a terepet, de hétfőn sem tudok. Egy adag karácsonyi crackerst meggyártottam , de idén varrni sem fogok. Mert az én időm és energiám is véges és a munkahelyen is a sok-sok hét kihagyás után rengeteg a feladatom. És úgy gondolom, hogy néha-néha más is gondolkodhat úgy, hogy segíteni ildomos időnként.

Pénteken azonban felállították a fát, nagyon szép hatalmas fát vettek, egyik anyuka pedig készített egy betlehemet saját kezével. Tényleg őszintén gyönyörű lett az egész és meghatódtam, amikor megláttam és sajnáltam is , hogy most nem tudok úgy segíteni, de ezzel lehetőséget adtam másoknak is a segítésre. 


4,5 éves Ringó

 Nagyon kedves háziállat Ringó, nagyon szeretjük. Nyáron lesz 5 éves, és mindig nevetve meséljük, hogyan mentünk érte iskola - óvoda után valahova a Poitiers melletti kis eldugott faluba. Az úton még majdnem el is akadtunk, sár volt és  utólag nézve kész cirkusz volt, ahogy a 3 gyerekkel és a kiscicával utaztunk a sötétben. De nagyon nagy boldogság volt nekik és azóta is az, és én is csak még jobban megszerettem. Valahogy szerencsénk is volt ezzel a húsz eurós macskával, mert hihetetlenül kedves természet. Bármikor kézbe lehet venni, meg lehet fogni. Ismerjük, értjük, mikor kér enni, mikor szeretne kimenni és bejönni. Azt hiszem kétszer ha bepiszkolt, akkor is egyszer a fördőkádba (praktikus állat) és egyszer az ajtó mellé, ezzel várta Guillaume-ot, mert bennt felejtettük a házban. 

A gyerekek könyörögnek egy második macskáért és egy kutyáért. De nem. Kutyát nem, mert az is az én "gondom" lenne, meg sokat utazunk is, mit csinálunk vele. És második macskát sem, mert ez is épp elég és így is a kedves szembeszomszédaink járnak át etetni, amikor mi nem vagyunk. 

Az elmúlt héten nagyon hidegek voltak és azt tudni kell, hogy ki-be járkál nálunk a macska, de kinnt alszik. A nagy hidegben egyik este odakucorodott Daphné kis székébe, írtó cuki volt. Aludni mentünk és sajnáltam kirakni, mondtam Guillaume-nak itt a  kis széken elalszik. De mihelyst lefeküdtünk már érkezett is a lábunk mellé telepedett és ott aludt velünk az ágyunk végében. Még ki se kéredzkedett éjszaka egészen reggelig durmolt velünk. De nem akarom az ágyunkba és benntre se szoktatni. Az állatorvos is azt mondta, hogy a macska kinnti állat a bundája télen megvastagodik, semmi baja nem lesz kinnt. 




Edgár a barátaval is ünnepelt

 



Ebben az évben  Edgár nem nagyon tudta eldönteni, hogy hogyan ünnepeljen a barátaival. Az ő osztálya teljesen más beállítottságú mint a Léopoldé volt. Léopold nagyon sokat "zizegett" a barátai is olyanok voltak, utolsó évben az általánosban voltak is gondok az osztályban a rendetlenkedéssel. Ő is benne volt néha de mindig tudta mikor kell leállni. Ezért mindig jól jött ki belőle.

Nem rég voltam a fogadóórán Edgár tanárainál és mind arról számoltak be, hogy ritka "kellemes" osztály, nagyon jó őket tanítani, figyelnek, részt vesznek, nincs rendetlenkedés. Edgárnak is nagyon jót tesz ez a közösség, nagyon felfele húzzák  a tanulásban. Attól féltünk, hogy egyre csak nehezebb lesz neki ez az iskola, de nem. Nagyon megkomolyodott, és minden évben egyre jobbak a jegyei. Már nem kell a sarkában lennem, noszogatnom, nem sunnyogja el a házikat, magától jön, hogy kikérdezzem és még matekból is ahol az iskola egyik legszigorúbb tanára van nagyon jó eredménye van. 

A legnehezebb tantágy neki a francia, és főleg a helyesírás, amiből rendszeresen produkált 0,1,2 jegyeket a húszból, amikor ebbe az iskolába került. Most ebből a tantárgyból is szép jegyeket hoz.

Az osztályközösség nagyon jó, a fiúk egy csapatban rendszeresen eljárnak focizni vagy padelezni. Edgár annak ellenére hogy rajzolni szeret és nem egy aktív típus, mégis szívesen megy velük focizni, sportolni.

Úgy döntött, hogy 3 barátot elhív hozzánk ünnepelni. A fiúk szombaton délután a Central Padelbe érkeztek, onnan Guillaume hozta haza őket, este pizza parti volt , majd a Running man című filmet nézték meg együtt a moziban. Jól jött ki mert Guillaume is látni szerette volna a  filmet így diszkréten ő is részt vett a programban, ha már úgyis taxu sofőr volt. 

Bár nem egy foci rajongó Edgár úgy gyanítom, hogy ő az egyetlen, akinek nincs focimeze még az osztályban, így azt kért a barátaitól. Tényleg őszintén mondom mindig a fiúknak, hogy amíg ilyen rendes és udvarias gyerekeket hoznak hozzánk, bármikor jöhetnek (csak egyeztessék le velem). 



2025. november 17., hétfő

Daphné 8 éves lett






 Hihetetlen öröm látni mivé lett az a pici lány. Most mondtam Guillaume-nak, hogy milyen idősnek gondoltuk akkor magunkat ismét egy kisbabához, hát akkor most...repülnek az évek. Csak néha egy -egy napra visszerepülnék az időben, annyira szeretem a kisbabákat (is), szerettem babázni. De ezt az időszakot is szeretem, a beszélgetéseinket, hogy mennyire mások mind a hárman és ez mennyire nehéz is néha, de ettől még színesebb az életünk.

Daphné egy nagyon energikus 8 éves kislány. Játszva tanul, szorgalmas, nem stresszelek vele, már szombaton reggel csinálja a házit és ha hazaérünk is az első a házifeladat, ami mindig gyorsan elkészül. Szóval jár az esze, jól is megy neki a suli. Emelllett nagyon sokat mozog, persze nekem ez természetes, - főleg Léopold után - csak akkor látom, hogy mégis mennyivel aktívabb, mint például az osztálytársai, amikor szülinapokon vagy pl. az iskolaudvaron látom őket együtt játszani. Nem hiába jár Pentathlonra és tornára is, pedig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy mindenki csak egy sportot űzhet, de ez lett belőle. Nem bánom, mert mindkét sportra szüksége van. 

Nagyon várta a születésnapját. Motoros sisakot kért, mert végre leér a lába a motoron a lábtartóig és nagyon vágyik rá, hogy Guillaume-al motorozzon, kapott kötelező motoros dzsekit és kesztyűt is. Kapott egy varázsszer készítő szettet, egy Asterix képregényt, mert ez van most a slágeren, szép ruhákat csomagban a mamitól egy szép fülbevalóval és egy leopárdos banán táskát. Filctoll készletet Léopoldtól. 

A panda torta először feladta a leckét, de egy kis internetes segítséggel egészen könnyen összehoztam, Edgár volt a meosom. Nagyon klassz esténk volt, hívták a nagyszülők és a keresztapja is . Boldog volt.. és mi is.

Isten éltessen drága Daphnénk!

2025. november 16., vasárnap

Szerdai fodrászkodás

 Két évvel ezelőtt is Daphné úgy döntött, hogy levágatna a haja hosszából. Nem voltam ellene, ráadásul nagyon gyorsan újra megnőtt. Én szerettem a hosszú haját, pláne, hogy imádok neki hajakat készíteni és így volt is miből. 

Azonban a szeptemberi bogaras időszak alatt kicsit elbizonytalanodtam a hosszú hajat illetően, közös megegyezést követően 10 centimétert akkor goyrs le is vágtam belőle. Ő viszont úgy döntött, hogy szívesen menne fodrászhoz és még többet vágatna . 

Szerdán meg is volt a fodrászkodás. Nagyon szép, nagylányos lett a rövid hajával és mennyivel könnyebb így a hajmosás és fésülködés, na meg a reggeli készülődés. Kb. 10-15 perc volt csak a  reggeli frizurakészítés.