2019. július 12., péntek

Kerti projektem


Két nagy feladatot szemeltem ki mqgqmnak, ha úgy alakul, hogy kicsit több időm lesz a nyáron, vagy esetleg gyerekek nélkül maradok: lefestem a kerti házikót és az emeleti fürdőszoba tetőtéri ablakának beugróját, ami mindig bepenészedik, ugyanis nehezen nyílik az ablak és így sokszor nem szellőztetünk ki eléggé.
A kerti házikó örökség volt, itt állt a kertben az előző lakók gyerekeinek a nevével a falán. Ezt már a kezdetek kezdetén nem túl sikeresen lefestettem. A fiúk nem nagyon rajongtak a házikóért, tele volt pókhálóval, amit néha leszedtünk, de még így sem lett nagy kedvük hozzá. Többször gondoltam rá, hogy eladjuk, hátha valaki elviszi. De mozdítani sem lehet, talán le is van betonozva, nagyon nehéz. Így a házikó maradt.
És jött Daphné, aki hatalmas örömmel fedezte fel. Imádja az ajtót nyitogatni. A folymat így néz ki: ajtó kinyit, mindent bedobál a házba, bemegy, kidobál mindent, majd kijön. kukucskál az ablakokon, felül a kispadra. Ezt az örömet és lelkesedést látva jött az ötlet, hogy felújítom. A héten bevallom, míg a fiúk táboroztak, Daphnét három nap is bölcsibe adtam. Két hosszú délelőttün keresztül csak festettem. Mostanában festésbe nem fogok, elég volt egy darabig. Egyik délelőtt kívül, majd másik délelőtt belül festettem ki. Nagyon szép lett és tiszta, már csak a műfű hiányzik a padlóra és tisztes kis lakot, játszóházat varázsoltam belőle. De, ahogy írtam, a közeljövőben nem festek!!!



2019. július 9., kedd

Tenisztáborban a fiúk

Léopold vasárnap óta tenisztáborban van, Edgár hétfőn csatlakozott hozzá. Léopold a versenyzős kategóriában van, Edgár pedig a tökéletesítő verzióban. Azaz Léopoldot minden második nap viszik versenyezni a poitiers-i stadionba, Edgár pedig a klubban szórakozik, délelőtt meccsek vannak, délután sportversenyek. Edgár még sosem volt, Léopold már rutinosabb. Jól elfáradnak a nap végére, de úgy tűnik mindketten nagyon élvezik. 

Strandolunk

Tényleg úgy örülök, hogy megjött a szép nyár. A hatalmas hőség enyhült és kellemes 30 fokok vagy még annyi sem vannak. Strandolunk sokat, itthon, élveztük a hétvégén a házat, a kertet és a medencét. Hálás vagyok minden nap, hogy ez megadatik a gyerekeknek. 
Daphnénak előszedtem a babakádját és olyan jókat pancsol benne.

Au Bureau


Szombat estére beígértük a gyerekeknek, hogy elvisszük őket Poitiers-ba az Au Bureau nevű étterembe. Ez az étterem Poitiers központjában van és egyszer nyáron leltünk rá, amikor a gyerekekkel indultunk vacsorázni. Azóta ide járunk ünnepelni. Léopold azt gondolja ez egy luxus étterem és nagyon vicces, ahogy ennek megfelelően viselkedik. MIndkét fiú nagyon örült neki, hogy elmentünk megünnepelni a tanév végét és már itthon nagyon készültek, mindketten ingbe öltöztek. Nagyon viccesek, Léopold folyamatosan arról beszélt, hogy milyen stílusos ez az étterem. Pedig csak egy sima étterem, de az emlékek miatt mi is nagyon szeretjük.
Időben érkeztünk és időben végeztünk, így még utána közösen megnéztük az utcai kosárlabda döntőjét Poitiers központjában. Az egész napos strandolás után, nagyon klassz zárása volt ez a napnak.

2019. július 5., péntek

VAKÁCIÓÓÓÓÓ!!!!

A gyerekeknek megkezdődött a szünidő. Nekem pedig.....Na nem akarok panaszkodni, mert sokkal könnyebb a szünet, hogy nagyobbak a fiúk és sok segítség, hogy Daphnét néha bölcsibe tudom adni. És mennek tenisztáborba is...Így van egy-egy napom szusszanni.
Az utolsó iskolai héten is nagy meleg volt 30-34 fok, a medence sokat segített, a fiúk minden nap megfürödtek benne és Daphné is. Hangosan kacag, nagyokat nyel, amikor megpördül a vízben és vidáman lép le az utolsó lépcsőfokról is. Félelmetes, nem fél egyáltalán. De szól nekem, ha fürödni szeretne: elémáll és húzogatja a ruháját, hogy vegyük le. Annyira édes, olyan boldogság, csodálom folyamatosan. Mostanság nagyokat babázunk, ahhoz is annyit halandzsázik, meséli nekem a babasztorikat. 
Csütörtökön volt az utolsó nap az iskolában, már csak társasoztak, vittük az ajándékokat is, hogy megköszönjük a sok munkát a tanárnőknek.  
És ma eljött a szünidő első napja. Jó egy kicsit nem sietni, a kertben reggelizni, ellenni.
Rutinosabb lettem az évek során a nyár szervezésében. Két hétig leszünk itt Franciaországban, mielőtt Magyarországra utaznánk. Ebből az első héten tenisztábor lesz a gyerekeknek, a második héten pedig elviszik a nagyszülők a fiúkat. Utána hétvégén Angersba utazunk barátaink szülinapját ünnepelni. Pár nap múlva pedig utazunk Magyarországra, amit a fiúk nagyon várnak. 
A héten egyedül voltam, sűrű hét volt, szerdán még vendégeim is voltak, a marathoni csapattársakkal ünnepeltük a sikeres futást. Csütörtök este pedig bölcsis záróestre kellett volna mennem, de már nem bírtam. 
Ma estére Guillaume is hazaért, összeültünk, hogy koccintsunk az iskolai évre, elmondtuk a gyerekeknek, hogy büszkék vagyunk rájuk, hogy szépen teljesítettek és kaptak egy kis ajándékot is. Maszkot, hogy majd a tengerben búvárkodni tudjanak, Edgár legót, Léopold pedig holnap kapja meg az új görkoriját. 
Nagyon szép évet zártak, Edgárnak volt nehezebb belelendülni a tanulásba, de ő is szépen megtanult írni, olvasni és főleg a matek neki is nagyon jól megy. Léopold pedig könnyedén teljesített, vágta a tanévet, majdnem mindenből az elvártakon felüli eredménye lett.