Pokoli futóverseny. Mikor a 18. kilóméternél megláttam ezt a táblán franciául, rájöttem, hogy valóban ez a verseny pokoli volt, legalábbis nekem. Guillaume élvezte, én csak az első 13 km-t , utána pár lejtmenetet, majd a célegyenes 500 méterét :-). Persze kérdi ilyenkor a laikus, hogy akkor minek is? Hát... a kihívás miatt :-)
Még nyár elején határoztuk el - hirtelen felindulásból - hogy részt veszünk ezen a méltán híres 21 km-es futóversenyen. Azt is gondoltuk, hogy így legalább kénytelenek leszünk edzeni nyáron is. Persze nyáron nem amiatt nem edzünk mert nincs épp verseny szemptemberben, hanem azért mert 40 fok van, vagy épp nyaralunk, vagy épp újra kezdtünk dolgozni a szabi után és egyszerűen elhalmoz bennünket a munka, sok a program, szalad a ház stb.
Az igaz, hogy most egy picivel többet edzettünk a nyáron, de csak egy ici picivel többet. Például hiába vittük a futócuccot Szardíniára, egyszer jutottunk el csak. Rá kell jönnöm többb nyár után, akárhogy próbálkozom, szervezem, próbálok helyet találni, beiktatni, a sportolás mindig háttérbe szorul. Hiába, a home office, három gyerek és a nyaralás....Ezt most látom már, hogy soha nem fogom olyan intenzíven tudni csinálni, mint ahogy év közben.
Ahogy a suli elkezdődött, kaptam egy 3 hetes felkészülési tervet, amit hellyel közzel próbáltam betartani. Chatgpt gyártotta, mégis valami fogódzóm volt. De valószínű hirtelen volt az egész mert eléggé fájni kezdett a combom hátul a térdem felett, nem is voltam benne biztos, hogy elmegyek a versenyre. De őszintén...sajnáltam volna kihagyni. Inkább úgy voltam kiállok ha nagy a baj, Guillaume is erre biztatott, neki volt már tapasztalata, avagy sérüléssel futni, nem kiállni és mankóval járni pár hétig utána.
A Ronde de Cérétane egy 21 km-es kör verseny Céret városa körül.Céret már az Albere hegység lábainál fekszik fél óra autóútra tőlünk, szóval elég dimbes- dombos a környéke. Ezt jól megtapasztaltuk a verseny során.
Ugye a 21 km-t, a félmaratoni távot síkon, nagyjából 2 óra 5-8 perc alatt futjuk le. Gondoltam a kisebb sérülésem miatt beállok egy lassabb tempóra és majd azzal végigtotyizom a versenyt. Guillaume beszerzett egy profi mellényt, amiben jó sok víz volt, a telefonom, most vittem zenét is. Az első 13 km-t szinte végighuncutkodtam, nagyon jó volt a zeném, örömmel futottam, minden rendben volt, már túl voltam egy meredek lejtőn, gondoltam ezzel le is tudva. 13 km-nél voltunk viszonylag már magason egy kastélynál és innen még bőven felfele vitt az utunk, nem is egyszer. Utólag valaki említette, hogy milyen szép a táj. Őszintén? Nem néztem, csak azt láttam, hogy egyre magasabban vagyunk. Egy dolgot lestem, hogy az előttem haladók futnak-e felfele, mert olyan érzésem volt, hogy lefele sose futunk. Brutál volt. Még a legutolsó 21. km is végig felfele vitt. Sokat gyalogoltam, hulla voltam, a lábam viszont elég jól bírta, nem sérültem le és Guillaume sem. Ő 20 perccel korábban ért be, mint én. Én 2 óra 39 perc alatt, Guillaume 2 óra 20 perce alatt teljesítette.
A héten pihenőt fújtam, hétfőn mintha két fadarabon járnék, de már ma szerdán is sokkal jobb. Nem tudom, jövőre 21-km es körre biztos nem nevezek be, de volt 10 km-es arra lehet. Ugyanis a szervezés profi volt, nagyon jó hangulat sok frissítő állomás, 10/10 pontos.
Szerintem egy darabig nem megyek versenyre, vagy mégis?? de biztos nem 21 km-eresre.