Két éve is Dordogne-ban ünnepeltük apósom 70. születésnapját, és az előző hétvégén is ebbe a régióba tértünk vissza, mert innen mindenkinek nagyjából ugyanannyi autózás – vagyis félút – jut. Sajnos elég rövidre sikerült a hétvége, de így is szépen megünnepeltük Guillaume szüleinek 50. házassági évfordulóját. Saint-Léon-sur-Vézère mellett szálltunk meg egy klassz helyen, ahol minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Ha valaki még nem járt Dordogne-ban, annak kihagyhatatlan. Akárhányszor visszatérek ide, mindig elvarázsol: úgy sétál az ember a kis falvakban, mintha egy mesébe vagy egy filmbe csöppent volna. A gyerekek is nagyon szeretnek idejönni, alig várták már a hétvégét.
Pénteken kora délután indultunk, és öt és fél órát autóztunk. Guillaume szülei és húga már vártak minket, öccse és családja pedig másnap érkezett. Szombaton szinte egész nap a szálláson maradtunk, hiszen délben ünnepeltük a házassági évfordulót: grilleztünk, koccintottunk, a gyerekek pedig egész nap játszottak. Nagyon szívmelengető volt látni őket együtt – annyira jól megértik egymást, csak sajnos nagyon ritkán találkoznak. Épp arról beszélgettünk, hogy szombat délután jó lett volna valami közös programot csinálni, de nehéz volt elrángatni a gyerekeket a játéktól. Szép idő volt, úgyhogy mi a medence mellett pihentünk, amíg ők szórakoztak.
Örülök viszont, hogy délelőtt nagyot sétáltunk, és gyalog bementünk a faluba – kár lett volna kihagyni, csodaszép volt.
Szombat este egy, a szállástól 13 km-re lévő étteremben vacsoráztunk. Isteni volt a vacsora, és minden helyi specialitást megkóstoltam: libamájat előételként, kacsamellet főételként, diótortát pedig desszertként. Dordogne Franciaország egyik leghíresebb gasztronómiai régiója, jellegzetes specialitásai közé tartozik a périgord-i kacsa, a kiváló minőségű dió, a liba- vagy kacsamáj, valamint a rocamadouri sajt.
Másnap, vasárnap 11-kor hagytuk el a szállást. Guillaume öccséékkel még piknikeztünk egyet, majd megnéztük a La Roque Saint-Christophe-ot, ami egy 1 km hosszú és 80–100 méter magas mészkősziklafal a Vézère-völgyben, Peyzac-le-Moustier mellett. A sziklafalba öt szinten vájt sziklamenedékeket és teraszokat az idő, a folyó és a fagy. Ezek az üregek menedéket nyújtottak az itt élő embereknek, és troglodita lakhelyként szolgáltak, különösen a viking támadások és a százéves háború idején. A hely megtekintése után, 14 órakor indultunk haza, hiszen még öt óra autóút várt ránk.
Nagyon tartalmas és szép családi hétvégét töltöttünk együtt. Szívesen maradtunk volna még pár napot feltöltődni, de már várt ránk az iskolakezdés.











1 megjegyzés:
Boldog házassági évfordulót Maminak és Papinak!
Megjegyzés küldése