Csütörtökök este Edgárt ünnepeltük. Jól jött ki, hogy Daphné maradt a tanulószobán, Guillaume hozta haza, mert volt időm tortát készíteni és előkészíteni a terepet. A szerda ugyanis a montpellier-i utazás miatt kissé sűrű volt.
Edgár pisztáciás sajttortát kért és kicsit csalódott volt, hogy nem főztem valami kedvenc ételt (brassói vagy pesztós csirke), miközben én nagyon is örültem, hogy a hétköznapi rohanásban milyen jól kitaláltam a sushi vacsorát. De így is minden nagyon jól sikerült, s főleg nagyon boldog volt az ajándékok miatt. Kapott egy ecsetet, igazi akvarell ecsetet, mert újabban a vízfestékkel kísérletezik. Kapott egy zoknit Léopoldtól és egy ülést a videójátékozáshoz, valamint egy forma egyes autót a keresztapjától. Edgár Forma 1 rajongó, imádja az autókat fújja kívülről a különböző modelleket és mellé a lóerőt és az árukat.
És persze az örök hobbija a rajzolás és festés. Az őszi szünetben elvittem egy művésznőhöz akivel két alkalommal töltött el időt és így meg tudták tárgyalni nyugodtan a dolgaikat.
Elrepült az idő, már ő is kamasz. Mindkét fiú könnyű kamasz, egyik sem elviselhetetlen. Edgár egyre jobban tanul az iskolában, ez hatalmas könnyebbség nekem, megnyugvás látnom, hogy menniyre igyekszik és egyre megbízhatóbb. Már nincs lecke elsunnyogás, sőt magától jön felmondani az anyagot, ha felmérőt írnak. Nagyon magas szinten vannak a gyerekek az osztályában, így úgy tűnik fel kell kötnie a gatyát , húzzák őt is felfele. Jót tesz neki. Mindeközben nagyon rendes barátai vannak, talán kicsit kevesebbet bandázik, mint Léopold, de lehet , hogy ő később lendül majd bele.
Ő egy nyugodt , kellemes és nagyon kedves jellem. Jószívű és lehet számítani rá (kivéve, amikor a Nutellás kést kell kiszedni minden reggel az üvegből és még miegymás, ami rendszeresen elmarad...).
Így szertjük ahogy van nagyon nagyon, Isten éltesse a mi Edgárunkat!





1 megjegyzés:
Isten éltessen Edgár!
(A fejemben még mindig kisbaba. Rohan az idő.)
Megjegyzés küldése