2020. október 10., szombat

Újra indult a tenisz szezon

 Guillaume mondja nekem, hogy kisebb vagyont hagyunk ott a teniszklubban. Tény, hogy Daphné kivételével mindenki jár a családból teniszre. Olyan sportot találtunk, teljesen véletlenül, amit ma már mindegyikőnk űz. Ha egyszer valaha innen Poitiers-ből elkerülünk, az egyik dolog ami nagyon hiányozni fog, az a teniszklub. Guillaume és én esténként járunk, hétfőn és szerdán. Léopold kedd, szerda és pénteken, Edgár szerdán. Plusz szombaton 11.30-kor ingyenes a pálya és a Covid ellenére beengednek, mert sajnos nem lehet a vírus miatt az edzéseken kívül pályát foglalni.

 Mindenkit ismerek a klubban, már Daphné is ott nőtt fel. Szoptattam, pelenkáztam az edzések alatt. Volt olyan, hogy szoptattam, később uzsonnáztattam és közben Edgárral a házit csináltuk. 

Pont mondtam Guillaume-nak, hogy az is fontos, hogy hihetetlen pedagógiai érzékkel megáldott edzője van Léopoldnak. Végül is miatta hagytam a második, majd harmadik évben is ott Léopoldot. Olyan jó hangulatban telnek az edzések, mégis rend van, fejlődés, tanulás. Szünetekben pedig tábor. Nagyon hálás vagyok, hogy erre a sportra Léopold által rátaláltunk. Edgár is szereti, de közel nem annyira mint Léopold. Léopold minden egyes alkalommal motiváltan, örömmel indul és mindig úgy jön ki (hulla fáradtan), hogy nagyon jó volt. Ráadásul olyan jól játszik, hogy izgalmas a meccseit nézni.

Az őszi szünetre beírattam őket táborba és a meccsek is beindulnak. Három meccse lesz a két hét alatt, alig várja, azt mondta valamelyik nap, hogy készen áll a szezonra.

A Léopold edzője próbált rábeszélni, hogy Daphnét is írassam be a bébiteniszre. Nem, nem fogom, ezt már túlzásnak tartom, felesleges pénzkidobás lenne, neki még erre abszolút nincs szüksége. Ahogy Daphné ezt a beszélgetést hallgatja, egyszer csak megszólal: "Arretez je ne suis pas un bébé!" - "Hagyjátok abba, én nem vagyok kisbaba!". Persze az edző rögtön helyesbített, hogy ez már a nagyobbak teniszedzése 😉Annyira jól jött ki, olyan cukin megsértődött. 

Nincsenek megjegyzések: