Ma délután Edgárral és Daphnéval (egy nehéz éjszaka után több kávéval a gyomromban) Smarovilbe kísértük Léopoldot, akinek tenisz meccse volt. Nagyon hangulatos mérkőzések ezek. Semmi komolyra nem kell gondolni, mégis jó alkalom ez a gyerekeknek, hogy igazi meccset játszanak, tanuljanak taktikázni, veszíteni vagy nyerni. Nekem pedig megér 5 eurót, hogy Léopold le van foglalva olyan dologgal, amit nagyon szeret csinálni. És Edgárnak is kedvet csinál, aki szintén teniszezik a klubban.
Szintek szerint játszanak a gyerekek. Léopold eddig piros labdával (kicsit puhább) játszott, de a szünet után ugrik a narancssárga szintre. Szóval ez (és a csütörtöki) az utolsó meccse a piros szinten.
És nyert, az összes meccset. Mondta, hogy az elsőnél izgult, de a többinél már nem. Nagyon ügyesen játszott minden meccset, így lett az első helyezett. Büszke volt és rettentő boldog. Olyan jó volt látni ezt az örömet. És Edgár is boldog volt Léopold miatt. Daphnénak kicsit nehezebb volt, mert hol a hideg stadionban, hol a melegebb kis helységben töltöttük a délutánt. A földre sem tudtam nagyon letenni, mert jéghideg volt.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése