2014. november 30., vasárnap

Karácsonyi készülődés

Valahogy nagyon nehéz ráhangolódni, pedig a héten már feldíszítjük  a házat és igazán fejben is hozzá kellene látnom a készülődéshez. Mégha mi Pali papához is utazunk karácsonyozni, előtte itt Máltán is megtartjuk a mi kiskarácsonyunkat. Készítek ünnepi vacsit és az ajándékokat is átadjuk. 
Bár kétség kívül nem könnyű a hangolódás, hiszen 26 fok volt ma is és az egész délutánt a tengerparton töltöttük a gyerekekkel, akik fürdőnadrágban élvezték a napsütést, Léopold pedig meg is fürdött a tengerben. Egy kis szellő fújdogált, de igazából semmi nem zavarta pihenésünket. Rajzoltunk a homokba, építettünk várat, ugrottunk távolt, cigánykerekeztünk és fociztunk. Hálát adtam ezért a szép időért, annyit jelent ez nekem a négy év moszkvai hideg után!
Léopold azt mondta, hogy ne beszéljünk a Pali papához utazásról, mert akkor szomorú, ugyanis máris indulni szeretne. Olyan jó látni, ahogy ragaszkodik a nagyszüleihez, mindkét részről sokat jelentenek neki, imád Nantes-ba és Cseribe is utazni. Ahogy mesél e két helyről, érezni, hogy rengeteg élménnyel kötődik. Olyan fontos ez, hiszen mindkét hely a gyökereit jelenti.
A héten egyedül leszünk, Léopold egész délután azt hajtotta, hogy hiányzik neki a papa, szomorú volt, hogy Guillaume-nak el kellett utaznia. De pénteken már itt is lesz, nagyon várjuk!


Nincsenek megjegyzések: