Ahogy már említettem szállásunk a sziget észak-keleti részén volt, Cala Millorban. Innen kirándultunk az észak-keleti csücsökbe a Cala Ratjada nevű városba. Útközben még megálltunk Capdepera várát megnézni. Bár a várba nem mentünk be, egy rövidet sétáltunk, Léopoldnak élmény volt egy igazi vár.
Nekem az egyik igazi kedvencem volt Cala Ratjada. Gyönyörű a kikötőrész és hosszasan lehet sétálni a sziklás part mellett, ahol egymás mellett kávézók, bárak találhatók. Nagyon hangulatos. Léopodlnak találtunk egy játszóteret - nem nehéz, rengeteg van Mallorcán, mondhatom bátran gyerekbarát a sziget.
Innen indultunk az észak-nyugati csücsökbe a Formentor kilátóba. Útközben még megálltunk Alcúdia partján. Itt is sekély a víz, széles homokos a part ahol a kávézók és a bárak találhatók. Ez is gyerekbarát part, Léopold homokozott, játszóterezett, míg ebédeltünk. Itt található a Playa Muro, ahol szintén találtunk egy jó szállást,de végül mégis a másik mellett döntöttünk. Ha mégegyszer mennék, kisgyerekkel vagy a cala Millort vagy az Alcúdiai partrészt választanám, de nem főszezonban. Főszezonban zsúfolt lehet, viszont előszezonban igazán kellemes.
Ezután már nem volt messze a Formentor kilátó és világítótorony. Igazán szép helyeken autóztunk ideáig. Innen kicsit hosszabb, másfél óra volt a hazaút, de megérte. Nagyon szép a magasból a kilátás. Rálátni a kék tengerre és az onnan kimagasló sziklákra. Állítólag formentor strandja
is híres, mi ott nem álltunk meg. A kilátó felé menet is van egy megálló, ha valaki nem szeretne a kilátóig elmenni, innen is gyönyörű a kilátás.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése